Kettő együtt: Radeon RX 9070 és 9070 XT tesztje

Az elmúlt években nem volt igazán sikeres az AMD a GPU piacon, idén ezért a középkategóriára helyezi a hangsúlyt.

Bevezető, versenytársak

Míg a CPU-k piacán az AMD kifejezetten jó éveket tudhat maga mögött, addig a GPU fronton sokkal rosszabb helyzetben van, az elmúlt években egyszerűen nem tudott olyan termékkel piacra lépni, amivel szignifikánsan megingathatta volna az NVIDIA piacvezető pozícióját. Nem arról van szó, hogy a Radeonok rosszak lettek volna (most a 6500 XT-ről inkább nem beszéljünk), egyszerűen csak ár/értékben, sebességben, támogatott extrákban nem kínáltak többet a versenytársaknál, így pedig nehéz elcsavarni a potenciális vásárlók fejét.

Hirdetés

Ezen a helyzeten most úgy szeretne változtatni a cég, hogy minden erőforrást az igazán fontos középkategóriára koncentrál: oda, ahol a legtöbb példányt tudja eladni és a legtöbb profitot realizálni. A feladat pedig a Radeon RX 9070 és 9070 XT párosra hárul, nekik kell átvenni a stafétát az RX 7900-as családtól, és egyben elverni a GeForce RTX 5070-et, mellyel nagyjából egy időben jelenhetnek meg a boltokban. Ezt a küzdelmet hivatott jelezni az új elnevezés is, ami legalább a „számozásban” garantálja a győzelmet – hogy teljesítményben és egyéb jellemzőkben is megvan-e a fejlődés, azt pedig a következő oldalakon nézzük meg.

RDNA 4

Az új Radeon széria új architektúra épül, az RDNA 4-re vonatkozó információk titkosítását azonban már korábban feloldották, így annak részletes elemzését mi is elvégeztük már, amit most nem ismételnénk meg. Az aktuális GPU-generációk releváns tagjainak összehasonlítására jól használható az alábbi táblázat:

Versenytársak
VGA megnevezése NVIDIA GeForce
RTX 5090
ASUS TUF Gaming
GeForce RTX 5080 OC
ASUS TUF Gaming
GeForce RTX 5070 Ti OC
ASUS TUF Gaming
Radeon RX 9070 XT OC
ASRock Radeon
RX 9070 Steel Legend OC
AMD Radeon
RX 7900 XT
Kódnév GB202-300 GB203-400 GB203-200 Navi 48 XTX Navi 48 XT Navi 31 XT
Gyártástechnológia 5 nm (TSMC 4N) 5 nm (TSMC N5/N6)
Mikroarchitektúra Blackwell RDNA 4 RDNA 3
Tranzisztorok száma 92,2 milliárd 45,6 milliárd 54 milliárd 58 milliárd
GPU-lapka mérete 750 mm2 378 mm2 357 mm2 300 (GCD)+220 (MCD) mm2
GPU alap/turbó órajel 2017/2407 MHz 2295/2700 MHz 2295/2588 MHz 2520/3060 MHz 2210/2700 MHz 2000/2400 MHz
GPU/shader órajele
üresjáratban
172 MHz dinamikusan változó
Shader processzorok
típusa
stream multiprecíziós vektor
Számolóegységek száma 21760 10752 8960 4096 3584 5376
Textúrázók száma 680 textúracímző
és -szűrő
336 textúracímző
és -szűrő
280 textúracímző
és -szűrő
256 textúracímző
és -szűrő
112 textúracímző
és -szűrő
336 textúracímző
és -szűrő
ROP egységek száma 24 blokk (192) 16 blokk (128) 16 blokk (128) 24 blokk (192)
Memória mérete 32 768 MB 16 384 MB 16 384 MB 20 480 MB
Memóriavezérlő 512 bites crossbar 256 bites crossbar 256 bites hubvezérelt 320 bites hubvezérelt
Memória órajele terhelve 28 000 MHz (GDDR7) 30 000 MHz (GDDR7) 28 000 MHz (GDDR7) 20 000 MHz (GDDR6)
Üresjáratban 51 MHz (GDDR7) dinamikusan változó
(GDDR6)
Max. memória-
sávszélesség
1 792 000 MB/s 960 000 MB/s 896 000 MB/s 640 000 MB/s 800 000 MB/s
Dedikált
HD transzkódoló
4x NVENC9 2x NVENC9 2x RME
Hardveres videó-
lejátszás támogatása
4x NVDEC6 2x NVDEC6
Hivatalos fogyasztás ~575 watt ~360+ watt ~304 watt ~220 watt ~315 watt

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés