Gigabyte GA-Z170X-UD5
A Gigabyte műhelyéből a csúcskategória alját súroló GA-Z170X-UD5 modell vendégeskedett nálunk.
A doboz rendhagyó módon a Heroes of the Storm című játék stílusában készült, melyben 2 pár SATA kábelt, egy G Connector nevű kis kiegészítőt, illetve egy SLI hidat találtunk a szokásosnak nevezhető tartozékarzenál mellett.
Az Gigabyte modellje alapvetően fekete színben pompázik, amit csak itt-ott tör meg egy kis arany, króm és szürke szín.
A GA-Z170X-UD5 tápellátása 12 fázisú, vezérlése pedig teljesen digitális. A borda két szekcióból áll, melyeket hőcső kapcsol össze, míg a szükséges feszültséget egy 8 tűs csatlakozón keresztül lehet biztosítani. Közvetlenül az LGA1151 foglalat alatt máris egy M.2 slot húzódik, mely 32 Gbit/s-os átviteli sebességet képes biztosítani az arra alkalmas PCIe csatolós SSD-knek. A szóban forgó helyre 42, 60 vagy 80 milliméteres kártya rögzíthető.
A Gigabyte alaplapja is hét darab PCIe slotot kínál. A két felső x16-os slot a 3.0-s szabványnak megfelelő, a központi egységben található vezérlő felől kapja a sávokat. A legalsó slot a PCH felől összesen négy 3.0-s sávot (x4) kap, illetve van még négy darab x1-es, mely szintén a chipset felől kap darabonként egy darab 3.0-s sávot. Amennyiben a két felső slot feltöltésre kerül (pl. SLI, CrossFire), akkor x8-x8 arányban lesznek kiosztva a sávok, három kártya esetében pedig x8-x8-x4 arányban.
Hirdetés
Fontos megjegyezni, hogy a három x16-os slot külső fémkeretet kapott, mellyel a súlyos grafikus kártyák által okozott esetleges sérüléseket szeretnék megelőzni. A felső két x16-os slot között egy második M.2-t találunk, ami a feljebb említett párjához hasonlóan 32 Gbit/s-os tempót kínál, és 42, 60 vagy 80 milliméteres kártyákat képes fogadni. Mindezek alatt két USB 2.0-s tűsor, egy COM port és egy TPM tűsor húzódik.
A Gigabyte megoldásán összesen 8 darab SATA port kapott helyet, melyekből háromszor két darab osztozik a három darab SATA Express aljzattal. Ezek mellett még két BIOS chip, illetve a kiválasztáshoz szükséges kapcsoló, valamint egy ventilátorcsatlakozó található ezen a területen.
A négy RAM slotba összesen 64 GB RAM pakolható, ugyanakkor a Gigabyte nem tesz említést arról, hogy meddig van lehetőség a tuningra. A NYÁK szélére öt nyomógomb került: power, reset, CMOS reset, OC és ECO. Utóbbi kettővel a gazdaságos és a tuningolt állapotok között váltogathatunk könnyedén. Ezek egy POST CODE kijelzőt fognak közre, míg tőlük nem messze, a NYÁK felső részén feszültségmérő pontok láthatóak. Lejjebb két USB 3.0-s tűsor, egy ventilátorcsatlakozó, illetve egy opcionálisan használható SATA tápcsatlakozó van, mellyel a grafikus kártyák részére lehet némi plusz áramerősséget biztosítani.
A hátlap egy kombó PS2 billentyűzet/egér aljzattal nyit, ami felett egy pár USB 2.0 helyezkedik el. Ezt DVI-D port és egy DisplayPort 1.2 követi, mely után az Intel I218V chipje által vezérlet Gigabit Ethernet következik egy Type-C USB 3.1 porttal karöltve. Utóbbit egy Intel vezérlő kezeli, így már kompatibilis a Thunderbolt 3-mal is. A Gigabyte alaplapjára is két Gigabit Ethernet port került, melyek közül a másodikat az Intel I211-AT chipje hajtja meg, ami alatt egy USB 3.1 és egy USB 3.0 port került elhelyezésre. Mindezt egy pár USB 3.0, és egy HDMI 1.4 aljzat követi, a sort pedig a Realtek ALC1150 chipjének digitális és analóg csatlakozói zárják.
A Gigabyte UEFI DualBIOS nevű felülete a Startup Guide felülettel nyit, de egy gombnyomással visszaléphetünk a régebbi felületre. A beállítási lehetőségek tárháza itt is meglehetősen nagy, gyakorlatilag szinte minden fontosabb opció megtalálható a különböző menüpontokban.
A gyors léghűtéses tuningkísérlet a Gigabyte esetében sem maradhatott el, melynek keretein belül 4700 MHz-et értünk el a beállított 1,4 voltos feszültség mellett.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!