Az egész tech szektort megrengette a hír pár hete, miszerint Kína szigorúbb licencfeltételekhez köti a ritkaföldfémek exportját. Kínának szinte egyeduralma van a ritkaföldfémek feldolgozásában és exportjában, alternatív beszállító hálózat kiépítése pedig több évig tartana. Bár ez a kínai-amerikai gazdasági csörte újabb állomása volt és a licenckiadás kapcsán már 2022 októberében és 2025 áprilisában is szigorítottak, mindez az európai vállalatokat is megijesztette, hiszen az itteni megújuló energiaipar, a high tech szegmens, illetve a védelmi és autóipar is függ ezektől az elemektől, a helyi vállalatok pedig szintén szigorú licenc elbírálása alá estek volna.
Hirdetés
A friss intézkedések már éreztették hatásukat a beszállítói hálózatban, és a termelés, illetve a GDP növekedés visszaesésével fenyegettek. A múltheti Donald Trump - Xi Jinping megállapodás ugyanakkor enyhülést hozott. Előbb azt jelentette be az amerikai fél, hogy egy évre felfüggeszti a kínai tételek behozatalára hozott, friss büntetővámot, majd a Fehér Ház a hétvégén közölte: a megegyezés részeként Kína felfüggeszti az exportkorlátozásokat és „visszaállítja az általános engedélyek kiadását a ritkaföldfémek, a gallium, a germánium, az antimon és a grafit exportjára az amerikai végfelhasználók és a világ beszállítói javára.” Picit részletesebben:
Vámok és kereskedelmi intézkedések:
- Kína felfüggeszti a 2025. március 4. óta bevezetett összes új vámját (pl. amerikai mezőgazdasági termékekre: csirke, búza, kukorica, pamut, cirok, szójabab, sertés, marha, haltermékek, gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek) és nem-vám intézkedéseit (pl. amerikai cégek feketelistázása);
- Kína meghosszabbítja a vámkivételeket amerikai importra 2026 végéig;
- Az USA csökkenti a kínai importvámokat 10 százalékponttal (kumulatív ráta 57%-ról 47%-ra), fenntartja a 10%-os kölcsönös vámot, és felfüggeszti a további vámokat 2026 novemberéig; meghosszabbítja a 301-es szekció kivételeit.
Ritkaföldfémek és kritikus ásványok:
- Kína globálisan felfüggeszti a 2025. október 9-i új exportkontrollokat ritkaföldfémekre, galliumra, germániumra, antimonra és grafitra; általános engedélyeket ad ki amerikai végfelhasználóknak és világszerte beszállítóknak;
- Ez gyakorlatilag visszavonja a 2025 áprilisi és 2022 októberi korlátozásokat, stabilizálva a tech- és zöldellátási láncokat.
Fentanil és drogellenőrzések:
- Kína szigorú lépéseket tesz a fentanil-áramlás megállítására az USA-ba: betiltja bizonyos vegyszerek szállítását Észak-Amerikába, és szigorúan ellenőrzi mások globális exportját.
Mezőgazdaság és exportok:
- Kína megnyitja piacát amerikai termékek előtt, felfüggeszti a vámokat a fenti agrártermékekre.
- Vásárlási kötelezettség: legalább 12 millió tonna amerikai szójabab 2025 végén, évi 25 millió tonna 2026–2028-ban; újraindítja a cirok- és keményfa-rönk-vásárlásokat.
Félvezetők és más ipari szektorok:
- Kína megszünteti a válaszlépéseket amerikai chipgyártók ellen (pl. Nexperia kínai létesítményei újraindulnak chipek gyártására); leállítja a vizsgálatokat a chipellátási láncban (antitröszt, monopolellenes);
- Eltávolítja a szankciókat a hajózási, logisztikai és hajóépítési szektorok ellen (USA 301-es szekció vizsgálat válaszaként).
- Az USA egy évre felfüggeszti a végfelhasználói ellenőrzések bővítését és hasonló válaszlépéseket, miközben tárgyalások folynak.
Bár Tajvan kapcsán nem történt egyeztetés a kínai és az amerikai fél között, Donald Trump azt nyilatkozta, hogy a kínai fél nem fog agresszív lépéseket tenni Tajvan felé az elnöksége alatt, mert Xi és tanácsadói tisztában vannak a következményekkel.
