HyperX Predator M.2 PCIe SSD: hipertárugrás?

A HyperX Predator SSD

Az SSD-k nagyléptékű fejlődése miatt viszonylag gyorsan szűk keresztmetszetté vált a SATA csatoló, melyet a 2000-es évek elején tudatosan három generációsra terveztek, de minden bizonnyal nem vették számításba a NAND flash-alapú háttértárak ilyen mértékű fejlődését, illetve térhódítását. Miközben az asztali merevlemezek a SATA 3 Gbps által nyújtott tempót sem képesek teljesen kiaknázni, addig egyes SSD-k számára még a SATA 6 Gbps is korlátot jelent bizonyos esetekben.

A mérnökök számára kézenfekvő volt a megoldás, hisz a PCI Express már egy régóta jelen lévő, jól ismert felület, ráadásul meglehetősen jól is skálázódik, illetve a processzorba integrált vezérlőknek hála a lehető legalacsonyabb késleltetés is biztosított lehet. Az SSD-k PCIe felületre való csatlakoztatásához két csatolót hoztak létre, az M.2-t és a SATA Express-t, melyek közül nem túl nagy meglepetésre végül az előbbi lett a befutó. (A tavalyi év során mindkettővel foglalkoztunk már.)

Két M.2 SSD slot az alaplapon [+]

Az említett M.2 és SATA Express csatolók asztali környezetben tavaly tavasszal, a Z97-es lapkakészlettel mutatkoztak be, majd természetesen a nyár végén befutott X99-es alaplapokon is helyet kaptak. Egyelőre tehát nem túl széles körben terjedtek el, így az SSD-gyártók sem erőltették meg túlzottan magukat, ám csak idő kérdése, hogy a PCIe felületet alkalmazó meghajtók átvegyék a SATA-s megoldások helyét.

[+]

A Kingston volt az egyik első gyártó, aki HyperX márkanév alatt a kiskereskedelmi forgalomban is elérhetővé tett M.2 formátumú, PCIe felületen kommunikáló SSD-t. A csúcs memóriákhoz hasonlóan Predator névre hallgató háttértár már a dobozon is jól felhívja a figyelmet a különbségekre. Az "M.2 PCIe G2 x4" egy fontos adat, ugyanis ez azt jelenti, hogy a meghajtó legfeljebb négy darab Gen2 PCI Express sávot képet kiaknázni, ami 2000 MB/s-os maximális sávszélességet takar, mely a SATA 6 Gbps 600 MB/s-os értékéhez képest jelentős többlet. A másik oldalon az elméleti csúcs szekvenciális értékek virítanak, azaz az 1400 MB/s-os olvasás, illetve az 1000 MB/s-os írás.

[+]

A gyártó kétféle kiadásban kínálja a Predator SSD-t. A nálunk járt verzió egy félmagas, x4 csatolós PCI Express kártyára van felszerelve, így olyan (UEFI-s) alaplapokkal is használható a Predator, melyeken nincs M.2 foglalat, de van szabad x4-es, x8-as vagy x16-os PCI Express slot. Bár a kártya félmagas, de szerencsére kétféle hátlap jár hozzá, így kvázi bármilyen számítógépházba beépíthető. A másik kiadás kizárólag a 2280-as méretszabványú M.2 kártyát tartalmazza, mely értelemszerűen azoknak lehet ideális, akiknek rendelkezésükre áll egy szabad M.2 x4 slot.

[+]

Itt fontos megjegyezni, hogy az Intel a Z97-es és X99-es alaplapok esetében csak M.2 x2-es (max. 1 GB/s), azaz egy csupán két PCI Express sávot kivezető slotot írt elő, aminél csak néhány gyártó egyes modelljei nyújtanak többet, így vásárlás előtt mindenképpen célszerű ellenőrizni az alaplapi M.2 slot pontos képességeit, nehogy végül kellemetlen meglepetésben legyen részünk. Emellett egy másik probléma lehet, hogy a szabványból kifolyólag bizonyos M.2 slotok csak SATA csatolóval vannak felvértezve, így ezekben nem lehet működésre bírni a PCIe csatolós HyperX Predator SSD-t.

[+]

Az M.2-es SSD-k szétszedés szempontjából némileg egyszerűbbek, hisz nem védi őket semmiféle fém vagy műanyag ház, így könnyebben szemügyre lehet venni az egyes részegységeket. A HyperX Predator SSD vezérlőjét a Marvell szállítja. A 88SS9293 típusjelzésű kontrollerről túl sok információt nem közölt a gyártó. A chiphez nyolc csatornán keresztül lehet NAND lapkákat kapcsolni, ami megegyezik a SATA-s variánsokkal, illetve további hasonlóság, hogy még a korosodó AHCI felületet használja a kommunikációhoz. Ahogy feljebb már említettük, az adatátvitelhez 4 darab, PCIe 2.0-s sáv fogható be, ami 2000 MB/s-os sávszélességet képes biztosítani. A TRIM támogatása természetesen megoldott.

[+]

A NAND chipek 19 nm-es, Toshiba A19 típusú toggle-mode MLC lapkákat rejtenek. Ezek összkapacitásának nagyjából 7%-a tartalékterületként van elkülönítve. A cache memóriaként funkcionáló két DDR3-as DRAM chip ismeretlen gyártótól származó, Kingston márkajelzéssel ellátott gyártmány. A memóriachipek összkapacitása 1 GB, órajelük pedig 1600 MHz.

Tesztkörnyezet, specifikációk

A PCI Express csatolós SSD-k érkezése miatt komoly frissítésen ment keresztül a 2012 december óta alkalmazott tesztrendszerünk. Az alaplap szerepét egy ASUS X99 PRO modell vette át, míg a processzor feladatát egy fixen 4 GHz-re tuningolt Intel Core i7-5960X kapta meg, hogy minél többet ki tudjunk passzírozni az SSD-kből. A rendszermemória mérete is nőtt, egész pontosan duplázódott, így már 32 GB-ból gazdálkodhat a rendszer. A HyperX Fury típusú DDR4 modulból összesen négy található az alaplapban, így azok quad-channel üzemmódban, 2666 MHz-en hasítanak. A különféle turbó és energiagazdálkodási opciókat most is egytől egyig kikapcsoltuk, hogy azok biztosan ne befolyásolhassák a méréseket.

A tesztkörnyezet [+]

IOMeter, AS SSD

A szekvenciális olvasás – és írás – kap szerepet a nagyobb fájlok másolásánál, illetve az ilyen méretű állományokkal dolgozó alkalmazásoknál; ha elsősorban rendszerlemezt keresünk, akkor ez egy sokadrangú szempont lehet számunkra. Itt a HyperX Predator simán hozza azt, ami a dobozára van írva, sőt még egy kicsit többet is.

Az IOmeter szerint írásban már elmaradt a reklámozott 1000 MB/s-tól a főszereplő, hisz ebben a tesztben 700 MB/s-ot mutatott a tesztprogram.

A véletlenszerű műveletekre vonatkozó értékek az SSD-gyártók egyik vesszőparipája, imádnak az IOPS értékekkel dobálózni, bár ez egy átlagfelhasználó asztali vagy mobil számítógépe esetében különösebben nem számít. Ezzel szemben bizonyos kiszolgálók esetében már döntő szempont lehet ez az érték.

A fentiekből következik, hogy a véletlenszerű írás egy átlagos PC-s felhasználó számára szintén nem túlságosan lényeges szempont. Itt nem villogott a HyperX Predator, hisz eléggé lemaradt a SATA csatolós Samsung 850 EVO-tól.

A kevés általunk használt benchmark egyike az AS SSD. Ennek is csak a beépített másolási tesztjét alkalmaztuk, mert ezt akár otthon az olvasó is le tudja mérni magának. Amit erről érdemes tudni: ez a meghajtón belül másol; az ISO-teszt nagy ISO fájlokkal operál, a Program-teszt sok kis fájllal, a Game-teszt pedig vegyesen. Ebben a tesztben már meggyőzően szerepelt a tesztalany, különösen az ISO és Game méréseket illetően.

Windows 7 használat

A valós használatot reprezentáló teszteléshez egy valódi, többhónapos használatot megélt Windows 7-es rendszert vetettünk be. Ez nem egy sebtiben feltelepített Win 7, hanem egy már alaposan teleszemetelt, sok feltelepített és uninstallált programot tartalmazó rendszer háttérben futó ESET Smart Securityvel (vírusírtó és tűzfal). Ezt mentettük le a "szektorról szektorra" módszerrel, majd töltöttük vissza a teszt szereplőire; így egyenlő eséllyel indult az összes versenyző. A rendszer teljes mérete nagyjából 30 GB, ami egy 37 GB-os partíción foglalt helyet. A partíciót mentés előtt töredezettségmentesítettük, a SuperFetch és a Prefetch pedig be volt kapcsolva. A pontosabb eredmények érdeklében minden tesztet háromszor ismételtünk meg.

A Windows 7 betöltési idejét a post után eltűnő "Boot from CD-ROM" felirattól mértük odáig, hogy teljesen felállt a rendszer, tehát betöltődött az összes ikon, az összes gadget és a tálcára az összes program (ESET, ATI Catalyst Control Center stb.). Ez a "teszt" (mondhatnánk inkább használatot is) leginkább a véletlenszerű olvasásra koncentrál.

A "3D-s programcsokor" főként a kis fájlok elérését mutatja, ugyanis ezek a programok rengeteg kis plugint töltenek be, ergo a szekvenciális sebesség itt nem annyira fontos.

Az "újságírói programcsokorban" megint a pici fájlok kapnak szerepet; talán ez a legjellemzőbb a mindennapi használatra, mert itt nem csak a fájlok, de maguk a programok is viszonylag kisméretűek. Ennek ellenére ezen tesztünkben már nem igazán tudtunk különbséget kimérni az egyes SSD-k között.

A "webdesigner programcsokor" már jobban támaszkodik a szekvenciális elérésre, mert a Photoshop és az Illustrator is egy-egy, igencsak nagyméretű dokumentummal együtt nyílik meg.

Az "újságírói programcsokor" megnyitása után hibernáltuk a gépet; ezek a programok együtt kb. 2 GB memóriát foglalnak. Már korábbi cikkeinkben is megjegyeztük, hogy a hibernálás elvileg a szekvenciális írási sebességtől függ (hiszen a memória tartalmát ki kell írni a hiberfil.sys-be). Igen ám, de a memória tartalma tömörítve kerül a lemezre, és ehhez a Microsoft operációs rendszerei a Windows 7-ig bezárólag csak egyetlen processzormagot képesek használni, ami sajnos már korlátozhatja a művelet sebességét.

Másolásos tesztek, játékok

A következő két "teszt" (másolás) eredetileg még a SandForce vezérlőinek olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl, illetve egy 8888 darab fájlt tartalmazó játék teljes könyvtára mennyi idő alatt másolható át a tesztelendő háttértárra. A fájlokat a DDR4-es rendszermemóriában létrehozott, 27 GB-os RAM drive-ból másoltuk át, mely méréseink szerint nagyjából 3 GB/s-os szekvenciális olvasási tempóra képes, amivel az egyes meghajtók írási teljesítményét kvázi biztosan nem korlátozzuk.

Ebben a két tesztben az előzetes elvárásoknak megfelelően igen erősnek bizonyult a tesztalany, ergo a tisztán fájlírásból álló művelet nagyon fekszik a HyperX Predator SSD-nek.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával – ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre.

A játékbetöltési időkhöz most a jól bejáratott STALKER-t és az SSD tesztünkben nem túl réginek számító Crysis Warheadet használtuk. Ezen játékos tesztekben meglepően gyengén teljesített a HyperX Predator, melynek okát mi magunk sem értjük. A méréseket többször is megismételtük, de az eredmények nem változtak.

Virtualizáció és végszó

Egy korábbi ötletből született következő tesztünk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az tapasztalhatta, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális gép) van üzemben. Igazából már egyetlen VM is le tudja "ölni" a rendszert, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne, ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egyidőben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. A telepítés témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve inkább a meghajtók véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli. A futási időt a time paranccsal mérjük le, így az eredmény minden esetben meglehetősen pontos.

A játékok után a saját fejlesztésű VMware tesztünkben is meglepően gyengén szerepelt a Predator SSD. Nem tudjuk, hogy mindez milyen okokra vezethető vissza, de nem valószínű, hogy a PCI Express felület keze lenne a dologban. Hogy biztosra menjünk, ezt a mérést is ötször végeztük el. Talán a még kiforratlan, új vezérlő okolható az eredményekért, remélhetőleg egy firmware-frissítés orvosolja majd a problémát.

Telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét. Az újdonságok itt is jól mentek, ami leginkább a négy rendszer egyidejű indításánál mutatkozott meg.

Végszó

A HyperX Predator az egyik első a PCI Express csatolót alkalmazó, M.2-es szabványú SSD-k közül. A négy sávot kihasználó Marvell vezérlő 2000 MB/s-os adatkapcsolatra képes, aminek nagyjából a 70%-át képes kihasználni a meghajtó szekvenciális olvasás során, mely műveletforma egyértelműen a Predator nagy erőssége. Ezzel szemben átlagfelhasználás közben még ez az SSD sem képes SATA-s társai fölé emelkedni, ergo aki egy egyszerű rendszermeghajtót keres, annak ez a fajta megoldás gyakorlatilag felesleges, hisz nem nyújt többet az olcsóbb megoldásoknál.

[+]

De akkor mégis kinek lehet érdemes megfontolnia a HyperX Predator SSD vásárlását? A válasz az eredmények fényében nem túl bonyolult. A nagyobb fájlokkal, illetve sok írási művelettel dolgozó felhasználók számára alternatíva lehet a tesztalany. Ebbe elsősorban a videóvágással vagy bármilyen hasonló, gigabájtos állományokkal operáló környezet tartozhat bele, ahol nem mindegy, hogy egy 5 GB-os fájl mondjuk 3,5 vagy 9 másodperc alatt nyílik meg, vagy éppen kerül kiírásra.

Erre még rájön az igen acélos, 882 TB-os garantált írásmennyiség, ami valószínűleg egy jó darabig ki fog tartani. Mindezért – illetve az újdonság varázsáért – sajnos elég sokat kérnek, ugyanis az általunk tesztelt 480 GB-os modell nem kevesebb mint 150 000 forintot kóstál, ami majd háromszorosa a hasonló kapacitású, egyszerű SATA csatolós megoldásoknak. Szerintünk vitán felül áll, hogy ekkora felárat csak nagyon speciális esetekben érhet meg a HyperX Predator SSD, ugyanakkor a termék maga tetszett nekünk, és bízunk benne, hogy a közeljövőben egyre több hasonló megoldás fog felbukkanni a piacon.

HyperX Predator SSD 480 GB

Oliverda

A 480 GB-os HyperX Predator SSD-t a Kingston bocsátotta rendelkezésünkre.