Processzorok a reflektorfényben, sok a biztonsági hiba

Ryzen, 7 GHz-es tuning, Atom 16 maggal – de nem csak ez volt érdekes a héten...

Ryzen CPU, AM4 alaplapok, tuningolt Intel procik

Igen mozgalmas héten vagyunk túl, amit főként az AMD-nek köszönhetünk, ugyanis elrajtolt a régóta várt Ryzen processzorcsalád. Igaz, eddig ez csak formaság, a valódi rajt majd március 2-án lesz, amikor arra is fény derül, hogy mire képes valójában az új fejlesztés. Ám addig is már számos, fontos információt megtudtunk, így például a várható árakat, illetve pletykaszinten a gyári hűtőkről is érkeztek hírek. Nem tétováztak az alaplapgyártók sem, elsőként az Asus jelentette be AM4-es deszkáit, majd ezt követte az ASRock hatosfogata, de nem maradt ki a sorból az MSI sem, és már a Gigabyte-tól is bekértük az információkat.


[+]

Az Intel és partnerei, illetve a tuningosok is gondoskodtak róla, hogy a cég neve ne tűnjön el teljesen az új AMD központi egység árnyékában. Persze nyilvánvaló, hogy az új 16 magos Atommal nem tudtak rákontrázni a Ryzenre, de azért figyelemreméltó, hogy a hazai tuningos körökben forgó Achill3uS majdnem 7 GHz-ig tornázta fel a Core i7-7700K órajelét. A siker alapja, hogy az Intel processzorát úgymond delidelni, azaz kupaktalanítani kell, hogy minőségi hővezető kerüljön alá. Ez nem egyszerű és nem veszélytelen vállalkozás, de a tuning sem az, ráadásul nincs is rá garancia. Ez alól kivétel az egyik brit webáruház ajánlata, akik átvállalják a kockázat egy jelentős részét, sőt még garanciát is vállalnak a tuningra, de ennek rendesen megkérik az árát. Sajnos azért érkezett némi rossz hír is az Intel háza tájáról, mely az új Optane memóriákkal kapcsolatos, és a baj ugyan nem katasztrofális, de biztosan lesznek, akik nem fognak neki örülni.


[+]

A VGA-gyártók sem pihentek, ráadásul az AMD és az NVIDIA is izgalomban tarja a népet. Egyesek szerint mindkét vállalat előrukkolhat hamarosan új VGA-kkal, de egyelőre csak az NVIDIA szolgált erre egyértelmű bizonyítékkal, ráadásul már nem is kell addig sokat aludnunk. Addig is olyan, már meglévő GPU-kra épülő termékekkel bővült a kínálat, mint az egyslotos GTX 1050 Ti vagy az MSI rövid GeForce GTX 1050 Ti, 1060 és 1070 kártyáit magában foglaló Aero ITX család. Érdemes lehet említést tenni ezen a ponton a Thermaltake egyméteres PCIe hosszabbítójáról, amiből főleg a modderek profitálhatnak, hiszen így az alaplaptól minden eddiginél távolabb találhatnak új helyet a grafikus vezérlőnek. És igen, voltak driverek is, ahogyan azt már megszokhattuk: az NVIDIA egy gyorsjavítás gyorsjavítását adta ki, míg az AMD a korábbi bétáról váltott WHQL-re, miközben eldobta a Windows 8.1 32 bites támogatását.


[+]

Házimozi- és szórakoztatóelektronika-fronton nyugodt volt a széljárás, gyakorlatilag a hamarosan hazánkba érkező LG OLED tévék árazásán kívül csak a Panasonic próbált meg villantani idei csúcs LCD tévéjével. De vajon sikerült? Ellenben volt pörgés a digicam rovaton belül: a Sony bejelentette a világ leggyorsabb SD kártyáját, újra erőre kapott az analóg vonal a fotózásban, és ömlöttek a Sigma objektívek is, előbb csak a pletykák, majd tényleg jött két fix és két zoom objektív. Ezenfelül érkezett még UWA objektív az Irixtől, adapter a Fotodioxtól, és elkalandoztunk kicsit a CMOS szenzoron lévő mikrolencsék világában is, amivel a ragadozók látását próbálják meg utánozni.


[+]

Zárásként, mielőtt áttérnénk az IT Café összefoglalójára, hadd említsük meg új, hamarosan induló PH!-s projektünket is.

Csúnya incidensek hete, de itt a Linux kernel 4.10

A héten sok biztonsági incidensről kellett beszámolnunk, például arról az – elsősorban katonákat célzó – ismeretlen eredetű malware-ről, ami többek között az izraeli hadsereg berkeiben is felütötte a fejét, vagy a veszprémi pizzériát ért adatlopási botrányról.

Hirdetés

A hackerek azt állítják magukról, a célkeresztbe kerülő vállalatok biztonsági rendszerét órák alatt fel tudják törni, derül ki egy kutatásból. Nem kell bűnözőnek lenni azonban ahhoz, hogy az embert érdekeljék a sérülékenységek, a Google kutatói sem károkozási szándékkal írtak olyan kódot, amivel a korábbiaknál olcsóbban és lényegesen gyorsabban, bár egy átlagembernek még mindig meglehetősen drágán lehet ütközéseket generálni a mára 22 éves SHA-1 algoritmusban.

Az izraeli katonák is bedőltek, maguk telepítették a kártevőt
Az izraeli katonák is bedőltek, maguk telepítették a kártevőt (forrás: Izraeli katonák telefonjain találtak kémprogramot)

A CloudFlare a napokban megrázó bejelentést tett: közleményben tudatták a nyilvánossággal, hogy egy szoftverhiba miatt több százezer, általuk védett weboldalhoz köthető érzékeny adatok voltak hozzáférhetők. Ez rendkívül elkeserítő hír egy, a biztonsági faktort növelő cégtől, talán csak az nyugtathatja a szolgáltatásra előfizetőket, hogy nincs jele a sérülékenység kihasználásának, a hibát pedig javították.

A Nemzetközi Űrállomásra indított csomagot a SpaceX a hétvégén, az viszont ezen a héten derült ki, hogy szoftverhiba akadályozza a dokkolást az űrben. Nagy baj nem történt, időben leállították a manővert.

Az idei évvel kivezeti a Google a felhasználók által sokat szidott 30 másodperces, átugorhatatlan reklámok alkalmazását a YouTube-ról. A meglévő szerződéseket nem bontják fel, de újakat már nem kötnek jövőre. Lesz helyette más, de talán kevésbé bosszantó formában.

Az SHA-1 halott
Az SHA-1 halott (forrás: Két PDF, azonos SHA-1) [+]

Japán Fukuoka prefektúrájában a rendőrség mobilos appot indított a szexuális bűncselekmények megelőzésére, amihez azt az utat választották, hogy térképen jelölik a korábbi incidenseket hat kategóriába sorolva, az alkalmazás felhasználóit pedig értesítik, ha veszélyes területre tévednek. A szoftverbe segélyhívót is tettek.

A Blizzard bejelentette, hogy leáll a Windows XP és a Vista támogatásával, még idén kikerül a támogatott körből a két operációs rendszer, ezeken nem fog futni többé a World of Warcraft, a StarCraft II, a Diablo III, de még a Hearthstone és a Heroes of the Storm sem. A részletekről majd akkor számolnak be, ha közelít az időpont.

A régi operációs rendszerek nem játékra, hanem múzeumba valók
A régi operációs rendszerek nem játékra, hanem múzeumba valók (forrás: A Blizzard is leáll az XP és a Vista támogatásával) [+]

Friss és ropogós: megjelent a 4.10-es Linux kernel, amiről Linus Torvalds azt írta, maga sem gondolta volna, de végül tizenháromezer módosítás került a stabil kiadásba. Ezek között ARM-os eszközök támogatása, kísérleti MD RAID5 writeback cache, illetve az Intel Cache Allocation Technology kernelszintű integrációja is megtalálható.

Belátható időn belül elindulhat a fővárosban az elektronikus jegy- és bérletellenőrző rendszer. A tervek szerint 2018-tól fokozatosan vezetik majd be, addig viszont még sok a teendő: áprilisban elkezdik telepíteni az első kapukat, illetve folyamatosan tesztelik majd a rendszert.

Egyik olvasónk a Mozilla Firefox magyar közösségének felkérésére készített leírást néhány böngészőkiegészítőről, lapunkhoz pedig eljuttatott három bemutatót, melyeket kiemelten fontosnak tartott. Itt lehet olvasni írását.

Jótékonysági célokból vágott bele 24 órás maratoni játékba és annak közvetítésébe egy férfi, aki 22 óra után, a cigarettaszünetben életét vesztette. Azt nem tudni, pontosan mi okozta halálát, de a rendszeres egynapos játékmaratonok biztos nem segítettek. A történet tanulsága, hogy szüneteket kell tartani, mozogni, és lehetőség szerint nem egész nap a gép előtt üldögélni. Ezzel mindenképp csökkenthető a kockázat.


(forrás: Bagóért kelt el a Pebble) [+]

A Microsoft kihagyta a februári javítócsomag publikálását, pedig az SMB protokollban komoly hibát találtak, és ennek részletei is ismertek. Meglepetésre jött egy hotfix, ami viszont nem ezt, hanem egy Flash sérülékenységet hivatott kijavítani. Március közepén jön csak a csomag, ami remélhetőleg megnyugtatóan kezeli majd a fájlmegosztási protokollban tátongó hibát.

Azt eddig is sejtettük, hogy a csődöt jelentett Pebble közel sem kapott annyit a céget felvásárló Fitbittől, mint amikor pár éve 740 millió dollárt ajánlott egy potenciális vevő, az viszont mindenkit meglepett, hogy a most publikált adatok alapján mindössze 23 millió dollárt fizetett a vállalat a Kickstarteren egykor rekordokat döntő startupért.

Blogoló: Acer, Fujitsu

Két bejegyzéssel bővült az Acer blog az elmúlt hetekben. Először a TravelMate Spin B1-gyel foglalkoztunk, ami az oktatás számára kifejlesztett, strapabíró, teljesen átfordítható kijelzős notebook-tablet. Ezzel a 11,6 hüvelykes, masszív felépítésű masinával igyekszenek modernizálni a könyveket vagy akár a munkafüzeteket is, hiszen képernyőjére kézzel és a megfelelő tollal is lehet írni. Hardvere nem lesz túl erős, akkumulátorról viszont várhatóan sokáig bírja majd.

Összefoglaltuk a könnyű és finom Swift 7-tel szerzett tapasztalatainkat is, ami januárban megjárta velünk Amerikát, a CES-en volt hű szolgánk. Könnyűsége és vékonysága ellenére jól bírta a strapát, utazás és terepmunka közben éppen ezt a két tulajdonságát és a kompaktságát értékeltük leginkább. Kellemeset csalódtunk a Core m processzorban, ami komoly terhelés alatt sem lassult 2 GHz alá, és akkumulátorban, intenzív munka közben is 6-7 órás üzemidőt biztosított.

Elsősorban notebookokkal foglalkoztunk a Fujitsu blogban is. A japán bázisú vállalat laptopjai híresek arról, hogy észszerűen, a valódi – és nem marketingesek által kitalált – igények alapján készülnek. Az egyelőre csak a japán piacon bemutatott Lifebook UH75/B1 például ahelyett, hogy a teljesen értelmetlen „legvékonyabb” címre pályázna, inkább az utazás közben sokkal hasznosabb „legkönnyebb 13,3 hüvelykes laptop” címet hódította el. Mindössze 777 grammot nyom, de kellően vastag ahhoz, hogy normális USB kapuk, sőt összehajtogatott Ethernet port is elférjen az oldalán.

Szép sorjában érkeznek a hazai piacra is a friss, hetedik generációs Core i processzorokkal szerelt Fujitsu laptopok. Nagyon sokat fejlődött a vékony Ultrabookokat felsorakoztató Lifebook U széria, az új U7-es modellek 12,5, 14 és 15,6 hüvelykes méretben érkeznek 15 wattos processzorokkal, matt felületű kijelzővel, könnyen bővíthető hardverrel és számos vállalati extrával. Frissítették a vállalati igáslónak számító Lifebook E5 termékvonalat is. Ezek a masszív, de az E7-eseknél olcsóbb laptopok megkaptak minden vállalati extrát, azaz dokkolót, akkura vagy merevlemezre cserélhető optikai meghajtót, mobilinternet modemet és SmartCard olvasót.

Beszámoltunk a Fujitsu legújabb, csak SSD-re támaszkodó Eternus AG650 adattároló-rendszerének újabb eredményéről is. Eddig csak a Fujitsu állította, hogy kategóriája leggyorsabb megoldása, de most már a Storage Performance Council SPC-1 tesztje is megerősítette ezt. A tesztelt, mintegy negyedmillió dollárba kerülő tároló 605 992,03 IOPS (másodpercenkénti I/O műveletek száma) sebességet produkált teljes terhelés alatt, ráadásul ár/teljesítmény mutatója is nagyon jó.

-szp-, Daywalker, rudi

Azóta történt

Előzmények