Belső
Ahogy az a mai gépházak többségének esetében lenni szokott, az eszközt két kamrára osztották fel, egy felső nagyobbra és egy alacsonyabb alsóra. Felül van az ATX, microATX vagy Mini-ITX méretű alaplapok helye, ahova összesen 7 bővítőkártyát szerelhetünk, köztük egy vagy több grafikus kártyával. Utóbbi alapesetben, a gyárilag beszerelt első ventilátor bent hagyásával legfeljebb 341 mm hosszú lehet, de ha ezt kivesszük, rögtön 360 milliméterre ugrik a VGA hosszának felső határa. Processzorhűtőből maximum 169 mm magas példányokat választhatunk, ami a legtöbb esetben elég lehet, de a biztonság kedvéért ellenőrizzük ezt az adatot a kinézett hűtő kifizetése előtt.
Hirdetés
A hűtő felszerelését egy méretes szerelőablak segíti abban az esetben, ha a műveletet az alaplap beszerelése után végeznénk el, továbbá rengeteg, gumival bélelt kivágást találunk még az alaplaptálcán, melyek a különböző csatlakozók bekötésekor lesznek hasznosak.
Ahogy azt már említettük, a tápegység helye az alsó kamrában van, ahol helyet kapott még egy két 3,5 vagy 2,5 hüvelykes adattárolót fogadó keret is, de a rendszert kiegészíthetjük még két 2,5 hüvelykes meghajtóval az alaplaptálca hátoldalára szerelt keretek segítségével. Sőt, amennyiben beszerezzük az ehhez szükséges alkatrészeket, a tápegység lyukacsos takarólemezét is megszórhatjuk plusz két SSD-vel, illetve a tetőlemez aljára is szerelhetünk még két meghajtót.
Az alaplaptálca hátoldalát rengeteg kábelvezető sínnel és tépőzáras kábelkötegelővel látták el, de a sok apró résnek köszönhetően fokozhatjuk a kábelmenedzsment minőségét további gyorskötözők bevetésével – utóbbiból 8 darabot találunk a dobozban. Ami még a tartozékok részét képezi, ráadásul már a házba szerelve vár minket, az egy Fractal Design Dynamic X2 GP-14 ventilátor az előlap mögött, és egy Dynamic X2 GP-12 a hátoldalon.
A légkavarók nem kaptak semmiféle világítást, cserébe igen halkan működnek (a 120 milliméteres verzió 19,4, a 140-es pedig 18,9 decibeles maximális zajszinttel rendelkezik), de hogy mennyit számítanak hűtés szempontjából, az a teszt utolsó oldalán leírtakból derül majd ki. A hűtési rendszert természetesen tovább bővíthetjük extra ventilátorokkal, sőt vízhűtés-radiátorok beszerelésére is van lehetőségünk.
Termék megnevezése | Fractal Design Define 7 Compact |
---|---|
Elérhető színek | fekete, acél oldallappal, vagy átlátszó vagy sötétített üveglappal |
Méret (ma x mé x sz) | 474 x 210 x 427 mm |
Tömeg | 8,61 kg (üveg oldallappal 8,76 kg) |
Anyaga | acél, edzett üveg, műanyag |
Beszerelhető alaplapok | ATX, microATX, Mini-ITX |
5,25"-os helyek száma | 0 db |
3,5"-os helyek száma | 2 db |
2,5"-os helyek száma | gyári állapotban 4 db, külön megvásárolható extra keretekkel 6 db |
Bővítőkártyák száma | 7 db |
Beszerelhető ventilátorok | - Előre: 3 db 120 vagy 2 db 140 mm - Fentre: 2 db 120/140 mm - Hátra: 1 db 120/140 mm - Lentre: 1 db 120 mm |
Gyárilag beszerelt ventilátorok | Elöl 1 db 140 mm-es, hátul 1 db 120 mm-es FD Dynamic X2 |
Beszerelhető radiátorok hossza | - Előre: max. 360 mm - Fentre: max. 240 mm - Hátra: max. 140 mm - Lentre: max. 120 mm |
I/O panel csatlakozók | 2 db USB 3.0 (Type-A), 1 db USB 3.1 (Type-C), 2 db USB 2.0, audió jack ki- és bemenet |
Beszerelhető processzorhűtő | max. 169 mm magas |
Beszerelhető grafikus kártya | max. 360 mm hosszú (beszerelt első ventilátorral 341 mm) |
Beszerelhető táp | szabványos ATX, max. 250 mm hosszú (beszerelt HDD kerettel 165 mm) |
Extrák | Két darab Fractal Design Dynamic X2 ventilátor, kivehető porszűrők, cserélhető tetőlemez |
Gyártó honlapja | www.fractal-design.com |
Termék honlapja | Define 7 Compact átlátszó üveglappal |
Fogyasztói ára | acél oldallappal 110 euró (kb. 38 000 forint), üveg oldallappal 120 euró (kb. 41 500 forint) |
Garancia | 2 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!