Samsung K3 – megjelenés
Rengeteg különböző tudású és megjelenésű MP3-lejátszó van a piacon. Ma két olyan Samsunggal találkozunk, melyeknél a forma legalább olyan – ha nem nagyobb – hangsúlyt kapott, mint a funkció. Persze nem árt, ha a zenegép is stílusosan öltözik, akárcsak használója. Vagy viselője? A Samsung K3 esetében talán az utóbbi kifejezés találóbb. Durván névjegykártya méretű, és hét milliméter vastag. Formája annyira letisztult, hogy első ránézésre csak egyetlen gombja látszik. Igazi geekeknek való csemege; még az sem egyértelmű, hogyan kell bekapcsolni.
Fényes, fekete felületén csak azt látni, hogy nagyjából hol helyezkedik el a 1,8 hüvelykes, 160x128 pixel felbontású OLED kijelző. Bár a körbefutó krómozott csík műanyagból van, egyáltalán nem kelt „olcsó” hatást. A külső összhangját csak az alulra helyezett adatcsatlakozó töri meg valamelyest; talán jó lett volna valami fedelet kreálni rá. Az lesz majd a csuda világ, amikor a hasonlóan szépséges kütyük már vezeték nélkül kommunikálnak a számítógéppel és fülhallgatóval.
Természetesen a K3 hátulja is fényes, fekete. Középen egy matricán angolul és franciául olvashatunk egy figyelmeztető szöveget, mely szerint a készülék huzamosan magas hangerőn használva károsíthatja a hallásunkat. Egy kis pofont ad a stílusnak az alsó, fehér alapon feketével írt matrica, alsó sorában a „Made in China” felirattal. Egy kis fekete filctollazással ez a csorba kiköszörülhető.
Amikor sikerül feléleszteni a K3-at, akkor jön a második stílusbomba, a kéken és fehéren világító érintőgombok. Aranymetszés ide vagy oda, talán kicsit jobban kihasználhatták volna a teret. A hangerő emelése helyett gyakran a jobb oldali menü vagy a bal oldali visszalépő gombra találtunk rá. Mondani sem kell, hogy a fényes fekete érintős előlapot pillanatok alatt elborították az ujjlenyomatok.
Formás kis dobozban érkezett a K3, melyben a szokásos kiegészítőket találtuk: fülest, adatkábelt, telepítőlemezt, némi papíranyagot.
A klasszikus kialakítású pici hangszórópár formájára is odafigyeltek. Műanyag részük fényes fekete, van rajta egy kis fémbetét, a végén pedig gumi kábelvédő.
Samsung K3 – működés
A K3 egy meglehetősen kezdetleges firmware-rel érkezett hozzánk, erről készültek a fotók is. A menü grafikai megjelenése igazodik a külalakhoz. Alapból négy fő pontja van, melyekhez egy-egy pontokból összeállított piktogram is tartozik. Ahogyan jobbra-balra léptetünk a kínálatban, úgy a kis ikonok a pontok átcsoportosulásával alakulnak ki. A zenelejátszó és a rádió megjelenítése is ízlésesen sikerült. Minden fontos infó ott van a kijelzőn, mégsem tűnik zsúfoltnak.
Természetesen a menü magyarul is beszél, bár maradt benne néhány angol szó. Alapból – ez fontos – a zene és MP3 mellett csak képnézegetőt találtunk, amely a 160x128 pixelen nem túl használható. Először nem hittünk a szemünknek, de tényleg nincs felvételi lehetőség, semmilyen! Még a mikrofont is hiába kerestük.
A beállítási menüt nem bonyolították túl. A kijelző világítását, a kikapcsolás időzítését, nyelvet és néhány rendszerparamétert lehet csak módosítani.
A K3 a világ nagyobbik részén MTP-t (Media Transfer Protocol) támogató vezérlőszoftverrel érkezik. Ez annyit jelent, hogy PC-re csatlakoztatva, Windowsban nem látjuk majd meghajtóként (Linuxra van megoldás), és másoláshoz a Media Player valamelyik friss verzióját vagy a CD-n mellékelt Samsung Media Studiót leszünk kénytelenek használni. Ezek a programok egy Norton–Volkov–Windows–Total Commanderen nevelkedett felhasználó számára rettenetesen korlátozottak lehetnek, de aki pusztán médiafájlokat akar áttölteni és lejátszani, annak tökéletesen megfelelnek. Az MTP előnye, hogy a zenéket nem könyvtárstruktúra, hanem a bennük tárolt (például ID3 tag) információk alapján rendezi
Hirdetés
A Samsung szoftverével számítógépünkön tárolt médiaállományainkat is kezelhetjük, CD-t írhatunk, albumokat készíthetünk, és természetesen azonnal elérjük a Samsung online zeneboltját.
Ha valakinek – mint ahogyan nekünk – nem fekszik az MTP, az interneten találhat hagyományos, az eszközt USB meghatóként kezelő, UMS rendszerű firmware-t is. Ilyenkor elveszik az ID3 tag-alapú navigálás, helyette hagyományos könyvtárasat kapunk. Rövid keresgélés után mi egy koreait találtunk, és volt is nagy meglepetés, amikor először elindítottuk. A főmenüben megjelent egy újabb pont, a TXT állományok olvasása. Ezzel még nem zárult le az újdonságok sora, kaptunk két új betűtípust is. A legújabb firmware érdekessége, hogy az eredeti kék színvilágú menü helyett vöröset vagy zöldet is feltölthetünk. Sajnos egyszerre csak egy lehet a készüléken, és az érintőgombok világítása kék maradt, pedig a teljesen vörös megjelenés vadító lett volna.
Adatlap | |
Termék neve | Samsung YP-K3 |
Adattároló | flashmemória 1, 2, 4 vagy 8 GB kapacitással |
Kijelző | 1,8"-os, 160x128 pixeles OLED |
Támogatott fájlformátumok | MP3, WMA, OGG, JPEG, TXT |
Fülhallgatókimenet teljesítménye | 20 mW (16 ohm) |
Jel/zaj viszony | 88 dB (1 kHz/0 dB alapon) |
FM rádió | 87,5–108,0 MHz |
Akkumulátor | beépített Li-polimer, 500 mAh |
Funkciók | kép- és zenelejátszó, FM rádió,e-book |
ID3 tag támogatása | van |
Hangszínezés | tíz előre beállított, két egyedi |
Méret | 44 x 96 x 7 mm |
Tömeg | 50 gramm |
Termék weboldala | Samsung YP-K3 |
Bruttó fogyasztói ár | 1 GB: 25 000 Ft 2 GB: 30 000 Ft 4 GB: 43 000 Ft 8 GB: 65 000 Ft |
Samsung T9 – megjelenés
Le sem tagadhatná a T9, hogy a Samsung tervezőasztalán látta meg a napvilágot. A felül kistévés, alul 4+1 gombos elrendezés a D900 és a többi divatos telefon formáját idézi. Szétcsúsztatni viszont nem lehet, és jóval kisebb is: 43 x 83 x 11 mm. A funkció miatt további gombokat pakoltak a készülék peremére. Jobb oldalon van a felvétel, visszalépés, menü és bekapcsoló/play/pause kis nyomókája. A hangerőt és a menüt az előlapi négyessel irányíthatjuk.
Samsung D900 mobiltelefon
A túloldalon már csak a hold retesz van. Felülre került a mikrofon, a füles aljzata és a nyakpánt szeme. Bár nem olyan letisztultan „cool”, mint a K3, a T9 formája is nagyon rendben van. Íves sarkainak köszönhetően kisebb, kompaktabb hatást kelt. Itt is jól mutat az ezüst betét.
Az adatkábel csatlakozója ismét a készülék aljára került, kár, hogy nem mini USB.
Meglepő, de a K3-on egyetlen Samsung felirat sem volt, ellenben a T9 mindkét oldalán büszkén hirdeti, kihez tartozik. A hátsó panelen a legérdekesebb a Bluetooth címke. Bizony, ez a készülék vezeték nélküli kommunikációra is képes, ráadásul nem akármilyen szinten!
A doboz és a kiegészítők a T9-nél is hajszálra ugyanazok voltak, mint a K3-nál. A mellékelt fülhallgató is megegyezett.
Samsung T9 – működés
A T9 legmeggyőzőbb része a 1,8 colos, 220x176 pixeles kijelzője és a rajta megjelenő Flash-alapú menürendszer. Bár a megszokottnál kicsivel hosszabb ideig tartott beindulnia, de a lefelé, majd jobbra gördülő ikonos, majd szöveges rendszer egyszerűen gyönyörű. Zenelejátszás közben a beépített animációkat vagy képeket nézegethetjük, de akár a Samsung szoftverével a számokba rögzített, legfeljebb 200x200 pixeles albumborítót is megjeleníthetjük. A szokásos adatok mellett egy apró betűs óra is látható a monitoron.
A menürendszernél ötféle szín közül választhatunk, és az egyszínű hátteret képre is cserélhetjük.
A T9 sokkal okosabb a K3-nál. A zenék, rádió, képek és TXT állományok mellett videókat is lejátszik, lehet vele felvenni, van fájlböngészője, sőt két (nem túl érdekes) játékot is telepítettek rá. A rádiós rész kezeli az RDS információkat, ráadásul közvetlenül MP3-ba rögzíthetünk vele 96–198 kbps-os bitrátával. A mikrofonos felvételeknél 128 kbps a csúcs, de ennél több nem is kell.
A fényképnézegetőben az volt a megdöbbentő, hogy a 200 vagy 400 százalékra felnagyított képekben milyen finoman és elegánsan lehet jobbra-balra vagy föl-le mozogni. A T9 egyik komoly extrája a Bluetooth kapcsolat. Nem csak állományokat küldhetünk és fogadhatunk vele, hanem sztereó head-setet, sőt telefont is kezel. Jelzi a bejövő hívásokat, melyeket a fülese (nemcsak a bluetoothos, hanem a normál is) és mikrofonja segítségével is kezelhetünk. Tárcsázni is lehet vele, bár egy kicsit nehézkes. Sajnos a Bluetooth funkciók nem minden telefonnal mennek zökkenőmentesen. A felhasználói útmutató szerint csak egyes Samsung telefonokkal (D500, D600, D820, D900, SPH-V6900, SPH-V7400, SPH-V8900, SPH-V9000) tökéletes az összhang.
A T9 csak saját, egyedi videoformátumot kezel, mely 208x176 pixel felbontású, 15 fps sebességű MPEG-4. Minden videót, melyet a mellékelt Samsung Media Studióval töltünk fel, automatikusan ilyen formátumba konvertálja a szoftver. A kép 90 fokkal elforgatva jelenik meg. Ez az elrendezés TXT szövegek olvasásánál is választható. A mellékelt három demóvideó nagyon jól nézett ki.
Természetesen a T9 is MTP-s firmware-rel érkezett, amit meglehetősen gyorsan UMS-esre cseréltünk. Ennél a lejátszónál így sem veszett el a ID3 tag alapján történő rendezés, csak újra kellett futtatni az információgyűjtő algoritmust, amely pár másodperc alatt frissítette az adatbázist.
Adatlap | |
Termék neve | Samsung YP-T9 |
Adattároló | flashmemória 1, 2 vagy 4 GB kapacitással |
Kijelző | 1,8"-os, 220x176 pixeles LCD |
Támogatott fájlformátumok | MP3, WMA, OGG, JPEG (3 MB alatt), TXT, SVI (MPEG-4, 208x176, 15 fps) |
Fülhallgatókimenet teljesítménye | 20 mW (16 ohm) |
Jel/zaj viszony | 85 dB (1 kHz/0 dB alapon) |
FM rádió | 87,5–108,0 MHz |
Akkumulátor | beépített Li-polimer, 740 mAh |
Funkciók | kép-, zene- és videolejátszó, diktafon, FM rádió (felvételi lehetoséggel), e-book, Bluetooth head-set, adat- és telefonkezelés |
ID3 tag támogatása | van |
Hangszínezés | tizenkét előre beállított, egy egyedi |
Méret | 43 x 83 x 11 mm |
Tömeg | 49 gramm |
Termék weboldala | Samsung YP-T9 |
Bruttó fogyasztói ár | 1 GB: 35 000 Ft 2 GB: 40 000 Ft 4 GB: 60 000 Ft |
Hallgatózás, értékelés
Mindkét Samsungnak nagyszerű volt a kezelőfelülete. A menüpontokat logikusan állították össze, és navigálni is könnyű volt bennük. Gondunk volt viszont a kezelőszervekkel, melyek egy kis megszokást igényelnek. A K3-nál folyton „beleakadtunk” a vissza vagy a menü gombba, a T9-nél pedig a szélső gombokat (lejátszás/szünet, menü, vissza) volt nehéz elérni.
Amikor a K3-on még az eredeti firmware volt, hangzásban gyengébbnek bizonyult a T9-él. Az előre programozott hangszínbeállítások nem az egyes frekvenciákat emelték ki, hanem különös, visszhangos hatásokat keltettek. Szerencsére a frissítés megoldotta ezt a gondot. Eltűntek az effektek, helyettük hagyományos, zenestílusokról elnevezett equalizerbeállításokat kaptunk, és két sajátot is készíthettünk. Az egyiknél 3D hatást és basszust emelhettünk ki, a másik klasszikus frekvenciatartományos volt; az utóbbit részesítettük előnyben. A T9 már gyárilag is civilizált EQ-t kapott egy saját beállítással. Frissített szoftverrel és azonos mellékelt fülessel egyformán, és egészen jól szólt a két Samsung. A gyári fülest jobb Sonyra cserélve még tovább javult a minőség.
Megfelelő Samsung telefon híján nem sokra jutottunk a T9 Bluetooth-lehetőségeivel. Sony Ericsson telefonunkat megtalálta a lejátszó, adatot is tudtak cserélni, de a híváskezelés nem működött.
Már a külső szemrevételezésekor látszott, hogy a két Samsung nem elemmel, hanem akkumulátorral működik. A K3-nak kisebb, 500 mAh-s, a T9-nek 740 mAh-s lítium-polimer telepje van. Teljes feltöltésükhöz nagyjából 3–4 órára volt szükség. Háromnegyedes hangerőre állítva, bekapcsolt equalizerrel, ritkán használt kijelzővel a K3 17 órán keresztül zenélt, a T9 pedig nagyjából két órával tovább bírta. Valószínűleg a kijelzőket többet hajtva további néhány órával csökken az üzemidő.
Értékelés
A Samsung az MP3- lejátszós bizniszt is nagyon komolyan gondolja, ezért www.samsungmp3.hu címen külön honlapot készített termékeinek, ahol tesztalanyaink mellett még közel egy tucat modellt nézhetünk meg, és nyereményjátékokban is részt vehetünk. A Samsung Media Studión keresztül elérhető zenebolt is a konkurensekére hajaz.
A K3 vékony formájával és érintőgombjaival egyértelműen az iPod nano ellenfelének készült. A fekete mellett vörös és zöld (lime) színben is kapható. Nekünk formaterve jobban tetszett, mint az Apple kütyüje, bár az néhány milliméterrel kisebb és 10 grammal könnyebb is. Talán a hangfelvevés lehetőségét nem kellett volna kispórolni a K3-ból, bár a TXT-olvasási képességet lehet, hogy többen használják. Éppen ennek a funkciónak a kapcsán nagyon örültünk a firmware-frissítésnek. Szerencsére a hangminőség is legalább olyan jó, mint a komoly konkurenseknél, és a magyar nyelv támogatását sem felejtették el. A K3 jelenleg négyféle méretben kapható a legkisebb, 1 GB-os 25 000 forintba, a 2, 4, illetve 8 GB-os 30 000, 43 000, illetve 65 000 forintba kerül, tehát minden esetben nagyjából 10 000 forinttal olcsóbb az iPod-nál, ezért ajánlott minősítést érdemel.
Eltekintve a formatervtől, a Samsung T9 mindenben maga mögé utasítja a K3-at. Kisebb nála, sokkal komolyabb a tudása, kijelzője nagyobb felbontású, menürendszere szebb, akkumulátora tovább bírja, ráadásul Bluetooth kapcsolatra is képes; mindemellett hangzásban is olyan jó, mint márkatársa. A sok extra tudatában még az iPod-szintű árat (1 GB-os 35 000 Ft, 2 GB-os 40 000 Ft, 4 GB-os 60 000 Ft) is megbocsátottuk neki, és ráakasztottuk a különösen ajánlott címkét.
![]() |
![]() |
Samsung YP-T9 | Samsung YP-K3 |
rudi
Az Samsung MP3-lejátszókat a Samsung Electronics Magyar Zrt. bocsátotta rendelkezésünkre.