Fermi újratöltve: GeForce GTX 570 és 580 tesztje

Erődemonstráció

A csúcskategóriás GeForce-ok utolsó generációja felemásra sikerült; a Fermi architektúra nagy sikerekkel kecsegtetett, de az ezt megtestesítő GF100-as chip, ha nem is lett bukás, de közel sem járt be olyan utat, amilyet az NVIDIA szánt neki. A GF100 jellemzőit már ismerhetik az olvasók: nagyon gyors, ugyanakkor rendkívül teljesítményéhes, és erősen melegszik. Az NVIDIA valószínűleg kiegyezett volna a "nagyon gyors és sokat fogyaszt, emellé pedig melegszik" jellemzőkkel, ha utóbbiak kicsit kevesebb hangsúlyt kaptak volna a sajtóban. Ehelyett a GeForce GTX 470/480 elsősorban melegedése és magas fogyasztása miatt lett ismert, legalábbis az asztali PC-s felhasználók körében, a GF100 köré épülő Teslák ugyanakkor GPU-számolásos munkákban komolyan domborítanak, de ez egy játékost a legkevésbé sem hoz lázba.


GeForce GTX 580

A GTX 480 megjelenését követően azonnal szárnyra kaptak a pletykák, melyek szerint hamarosan piacra kerül egy teljes értékű GF100-as chippel szerelt, tehát 512 stream processzoros GeForce GTX (485 néven), de – mint kiderült – ez kacsa volt. A reménykedőknek azonban nem kell búsulniuk, mert kijött helyette a GeForce GTX 580, a GTX 480 utódja, ami éppen olyan lett, amilyennek az első verziónak kellett volna lennie.

A GTX 580-on egy teljes értékű, 512 aktív stream processzoros, 64 textúrázós GF110-es chip található amely megemelt órajelen üzemel: a GPU/shader órajelei 700/1401 MHz-ről 772/1544 MHz-re emelkedtek, ami 10%-nak felel meg. A 384 biten kapcsolódó GDDR5-ös memóriák órajele is emelkedett, 924 MHz-ről (GDDR5 3696 MHz) 1002 MHz-re (GDDR5 4008 MHz). A GTX 580 ezeket a jellemzőket leszámítva alapvetően megegyezik a GTX 480-nal, tehát a ROP-ok száma 48 és 1,5 GB memóriával gazdálkodhat a GPU. A chip továbbra is a TSMC 40 nm-es eljárásával készül, de a GF110 alacsonyabb szivárgású, kevésbé időzítés-érzékeny és magasabb órajelek elérésére alkalmas tranzisztorokból épül fel; gyakorlatilag elmondható, hogy az NVIDIA hozzáidomult a TSMC gyártási eljárásához. Az új chip köré épülő VGA fogyasztása papíron csak minimálisan alacsonyabb elődjénél, ez az érték 250 wattról 244 wattra csökkent.

Mielőtt leírnánk a GF100-at, hogy ez csak egy újabb ráncfelvarrás, érdemes megjegyezni, hogy néhány, a teljesítmény szempontjából fontos fejlesztés is megjelenik benne. Egyrészt a GF110 képes teljes órajelen az FP16-os precizitású textúrák szűrésére (pl. HDR), a GF100-on ez csak fele sebességen működött. Másrészt javítottak a "Z-culling" hatékonyságán, ez az eljárás felelős azért, hogy az általunk nem látható, takarásban lévő objektumokat a GPU ne számolja ki feleslegesen. Végül a GPU-ban található SM-ek (shader multiprocessor) dedikált 64 kB-os adattárolójának a megosztása is az eddigieknél flexibilisebb módon történhet. A GF100-ban ez grafikus módban 16 kB L1 cache/48 kB megosztott memóriára oszlik, míg GPU-számolásos feladatoknál ennek ellenkezője igaz. A GF110 a grafikus mód számára is engedélyezi a 48/16-os felállást, ha az növeli a teljesítményt.


GeForce GTX 570

A GeForce GTX 580 sokak számára nem újdonság, hiszen már november elején bemutatták, a mai napon azonban egy újabb GeForce-szal leszünk gazdagabbak, ez pedig a GTX 580 "kistestvére", a GTX 570. Az 580-ashoz hasonlóan ez is a GF110-es lapkára épül, de mint azt a típusjelzés is sejteti, annál lassabb; a chipben letiltottak egy streaming multiprocesszor tömböt, tehát összesen 480 darab CUDA-maggal számol. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a videokártya más paramétereit is megnyirbálták, 60 textúrázóval és 10 ROP-blokkal, illetve a 320-bites crossbar-memóriavezérlővel az új VGA mondhatni a GTX 470 és 480 egyvelegének tekinthető. A GPU/CUDA magok 732/1464 MHz-es órajelen járnak, az 1280 MB memória pedig 950 MHz-en (GDDR5 3800 MHz) ketyeg. A GTX 570 fogyasztása elméletben 225 watt, tehát ezen a téren is a GTX 470 és GTX 480 között helyezkedik el.

Az NVIDIA oldalán a GF104 volt az első olyan DirectX 11-es GPU, amely támogatja a HDMI 1.4a szabványt és a tömörítetlen Dolby TrueHD és DTS-HD MA audiosávok HDMI-n keresztüli átvitelét. Az ember azt gondolná, hogy ez egy időben később kiadott VGA-nak sem jelenthet gondot, azonban tévednénk, mert a GTX 580/570 a 470/480-hoz hasonlóan nem támogatja ezt a funkciót, a GF110 tehát ezen a téren nem fejlődött elődjéhez képest. Ugyanez igaz az egyidőben támogatott monitorok számára is, ami továbbra is kettő.


GeForce GTX 580


GeForce GTX 570

A két új GTX nem csak belsőleg, de külsőleg is megváltozott. Elbúcsúzhatunk a GTX 480 tojássütésre is alkalmas, látható hűtőbordájától és az orkánhangú ventilátortól is. A NYÁK is újra lett tervezve, leginkább a GTX 480-éra emlékeztet hosszra és alakra is, de eltűnt róla a szellőzőnyílás. A GTX 580 és a GTX 570 ugyanazt a nyomtatott áramköri lapot használja, de utóbbiról "lemaradt" néhány feszültségszabályzó alkatrész, na és persze két darab memóriachip, de ezeket leszámítva megegyeznek. A hűtés burkolata is megegyező (a matricát leszámítva): egy egyszerű, műanyag légterelő burkolat, amelyen csak a ventilátornak van helye. A beszívott levegő a monitorkimenetek mellett található légkivezetésen távozik, tehát eltűnt az először a GTX 480-on látott óriás hűtőborda, ami a VGA hosszának felén a burkolatot is kiváltotta. A GTX 580/570 egyébként nemcsak leváltotta az óriás hűtőbordát, hanem egy ígéretesnek tűnő megoldásra cserélte, ez pedig a heatpipe-elven működő "párakamra", de erről még később esik majd szó.


GPU-k: GTX 580 és GTX 570

Az új GeForce-okon található GF110-es lapka külsőre teljesen olyan, mint a GF100, ami nem is csoda, hiszen az NVIDIA már generációk óta hőelvezető kupakkal fedi le. A GF100 529 mm² alapterületű, ezzel szemben a GF110 520 mm², ami enyhén szólva minimális csökkenés, de vegyük figyelembe, hogy a számolási teljesítmény elvileg nőtt, a fogyasztás pedig elvileg csökkent. Ez persze még nem elég ahhoz, hogy a gyártással kapcsolatos versenyképességi problémák megoldódjanak, hiszen a Cypress "még mindig" 334 mm², igaz, a GF110-re épülő kártyák már inkább a hamarosan bemutatkozó AMD Cayman (Radeon HD 6950/6970) ellen készültek (méretük még nem ismert), legalábbis ezt reméljük.


Memóriák: GTX 580 és GTX 570

Mindkét videokártyán Samsung memóriákat találtunk, a GTX 580-on K4G10325FE-HC04, a GTX 570-en pedig K4G10325FE-HC05 feliratúak a chipek, ami azt jelenti, hogy a GTX 580-on 0,4 ns-os, 1250 MHz-et (GDDR5 5000 MHz), a GTX 570-en pedig 0,5 ns-os, tehát 1000 MHz-et (GDDR5 4000 MHz) elviselő lapkák találhatóak. Az alapórajelek ismeretében azt mondanánk, hogy a GTX 580-ban jóval nagyobb a tuninpotenciál.


HD 5850 / HD 6870 / GTX 570 / GTX 470


HD 5970 / HD 5870 / GTX 580 / GTX 480 / GTX 460

A két GTX hosszra megegyezik, mindkettő kb. 27 cm, így a GTX 480-nal és a Radeon HD 5870-nel vannak egy méretben.

VGA megnevezése GeForce GTX 580 GeForce GTX 570 Radeon HD 5970 Radeon HD 5870 GeForce GTX 480 GeForce GTX 470
GPU kódneve Fermi (GF110) Hemlock Cypress Fermi (GF100)
Gyártástechnológia 40 nm (TSMC) 40 nm (TSMC) 40 nm (TSMC)
Tranzisztorok száma ~3 milliárd 2 x 2,15 milliárd 2,15 milliárd ~3 milliárd
Chip mérete 520 mm² 334 mm² 529 mm²
GPU /
shader órajele terhelve
772 MHz
1544 MHz
732 MHz
1464 MHz
725 MHz 850 MHz 700 MHz
1401 MHz
607 MHz
1215 MHz
GPU /
shader órajele üresjáratban
51 MHz
101 MHz
157 MHz 157 MHz 51 MHz
101 MHz
51 MHz
101 MHz
Számolóegységek száma 512 db skalár stream processzor 480 db skalár stream processzor 2 x (320 komplex és 1280 darab egyszerű stream processzor) 320 komplex és 1280 darab egyszerű stream processzor 480 db skalár stream processzor 448 db skalár stream processzor
Textúrázók száma 64 textúracímző és -szűrő 60 textúracímző és -szűrő 2 x 80 textúracímző és -szűrő 80 textúracímző és -szűrő 60 textúracímző és -szűrő 56 textúracímző és -szűrő
ROP egységek száma 12 blokk (48) 10 blokk (40) 2 x 8 blokk (2 x 32) 8 blokk (32) 12 blokk (48) 10 blokk (40)
Támogatott DirectX-verzió 11 11 11
Memóriavezérlő 384 bites crossbar 320 bites crossbar 256 bites hubvezérelt 384 bites crossbar 320 bites crossbar
Memória órajele terhelve 1002 MHz (GDDR5) 950 MHz (GDDR5) 1000 MHz (GDDR5) 1200 MHz (GDDR5) 924 MHz (GDDR5) 837 MHz (GDDR5)
üresjáratban 67 MHz 300 MHz 300 MHz 67 MHz 67 MHz
Max. memória-sávszélesség 192 384 MB/s 152 000 MB/s 2 x 128 000 MB/s 153 600 MB/s 177 400 MB/s 133 900 MB/s
HD-filmek lejátszásának hardveres támogatása Purevideo HD (VP4) AVIVO HD (UVD 2) Purevideo HD (VP4)
TDP 244 watt 225 watt 294 watt 188 watt 250 watt 215 watt

Tesztkonfig, fogyasztás, melegedés

Videokártya / meghajtóprogram Asus GeForce GTX 580 1536 MB (772/1544/1002 MHz) / Forceware 263.09
GeForce GTX 570 1280 MB (732/1464/950 MHz) / Forceware 263.09

Zotac AMP Zalman VF3000 GTX 480 1536 MB (700/1401/924 MHz) / Forceware 260.99
Asus GeForce GTX 470 1280 MB (608/1215/837 MHz) / Forceware 260.99
Zotac GeForce GTX 460 1024 MB (675/1350/900 MHz) / Forceware 260.99
BBA Radeon HD 6870 1024 MB (900/1050 MHz) / Catalyst 10.10 + appp 10.10
Sapphire Vapor-X HD 5870 1024 MB (850/1200 MHz) / Catalyst 10.11 + appp 10.11 CAP2
Asus Radeon HD 5850 1024 MB (725/1000 MHz) / Catalyst 10.11 + appp 10.11 CAP2
Processzor Core i7-920 (2,93 GHz) túlhajtva 3,6 GHz-en
QPI órajel: 3,24 GHz; NB órajel: 3,6 GHz
EIST / C1E / C-state bekapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva
Alaplap Asus P6T Deluxe - Intel X58 chipset
Memória 3 x 2 GB Corsair Dominator DDR3-1600; 1800 MHz-en 9-9-9-24-2T időzítésekkel
Háttértárak Kingston SSDNow M Series SNM225-S2/80 GB (Intel X25-M G2)
Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache)
Táp Cooler Master Silent Pro M600 - 600 watt
Monitor Samsung Syncmaster 305T Plus (30")
Operációs rendszer Windows 7 Ultimate 64 bit (+ az összes frissítés 2010.12.02-ig bezárólag)

Játékok

  • Crysis Warhead (DirectX 10)
  • James Camerons Avatar: The Game (DirectX 10.1)
  • Just Cause 2 (DirectX 10)
  • Tom Clancy's HAWX (DirectX 10.1)
  • DiRT 2 (DirectX 11)
  • BattleForge: Lost Soul (DirectX 11)
  • Battlefield: Bad Company 2 (DirectX 11)
  • Stalker: Call of Pripyat (DirectX 11)
  • Aliens vs. Predator (DirectX 11)
  • Metro 2033 (DirectX 11)

A két csúcskategóriás GeForce a tehetősebbek számára jelenthet alternatívát, ez elég egyértelmű az árazásra tekintve, hiszen a már kapható GTX 580-ért hivatalosan kb. 150 000 forintot kell fizetni, a most bejelentett GTX 570-ért pedig kb. 140 000 forintot kérnek majd. Mondanunk sem kell, ezek a presztízskártyák, az emberek többsége jól elvan a 30-40 000 forintos VGA-kkal is. A magas árak miatt a GTX-ek ellen a jelenleg kapható legerősebb VGA-kat szedtük össze, a GTX 470/480-at és a Radeon HD 5850/6870/5870/5970-et, ezeken kívül pedig leteszteltük a GeForce GTX 460 1 GB-os változatát is SLI-ben, ugyanis érdekes lehet, hogy picit olcsóbban mire képes két kisebb, slágerkártya. A játékokat 1920x1200-as és 2560x1500-as felbontásban és a maximálishoz közeli képminőségi beállítások mellett teszteltük, ugyanis csak ezen beállítások mellett lehetünk benne biztosak, hogy VGA-limitesek a játékok.

A HD 6870-et a Catalyst 10.10-es verziójával teszteltük, ugyanis a tesztelés időpontjában elérhető Catalyst 10.11 nem támogatja a 6800-asokat. A két új GTX-et a nemrég megjelent 263.09-es meghajtóprogrammal teszteltük, a GTX 570 mellé kaptunk egy ezt a VGA-t is támogató verziót.

A meghajtóprogramokban a képminőségi beállításokat az NVIDIA videokártyáin „legjobb minőség”-re, a Radeonokon pedig a legszebbre állítottuk. Az anizotropikus szűrést, ha a játék lehetőséget adott rá, akkor a játékból kapcsoltuk 16x-osra, ha nem, akkor a videokártya driveréből. Az élsimítást alkalmazásvezéreltre állítottuk. A „Catalyst AI”-t alapállapotban hagytuk. Ez az opció a HD 6800-asokat használva immár három lehetőséget kínál fel, mi a középsőt választottuk. Az NVIDIA úgymond "figyelmezteti" a tesztoldalakat, hogy a Radeonok képminősége gyengébb ebben a beállításban. Mi ezt most nem vizsgáltuk meg komolyabban, azonban a Radeon HD 6900-asok eljövetele során elképzelhető, hogy körüljárjuk a témát.

Crysis Warhead alatt egy előzőleg elmentett replayt használtunk a kártyák teljesítményének leméréséhez. Az Aliens vs. Predatort, a Battlefield: Bad Company 2-t, a Metro 2033-at és az Avatart úgy teszteltük le, hogy a játékban egy előre rögzített útvonal bejárása közben a FRAPS-szel lemértük az fps-eket. A végső eredményt három lefutott kör után jegyeztük fel. A Stalker: Call of Pripyat, a DiRT 2, a Just Cause 2, a HAWX és a BattleForge esetében a játékba beépített teljesítménytesztet alkalmaztuk a mérések során. A JC2-t és a HAWX-et eközben FRAPS-szel is mértük, hogy legyen minimum fps-es eredményünk. Néhány teszttel ezelőtt észrevettük, hogy a Battleforge hibásan méri a minimum fps-t, ezért itt is a FRAPS-et alkalmaztuk.

A fogyasztást egy konnektorba dugható digitális készülékkel mértük le, tehát a grafikonon az egyes videokártyákkal kiegészített rendszerek fogyasztása látható alaplappal, processzorral, táppal és a többi alkatrésszel együtt, természetesen a monitort kivéve. Immár egy újabb mérőkészüléket használunk, ami pontosabban és gyakoribb időközönként méri a fogyasztást, ezért fontos információ, hogy a korábbi cikkeinkben szereplő fogyasztási eredmények és az újak nem hasonlíthatóak össze!

A két GTX fogyasztása üresjáratban picit rosszabb a vártnál. A probléma csupán annyi, hogy szerintünk egy meghajtóprogram-hibába futottunk, ugyanis a 260.99-es driverrel tesztelt GeForce-ok órajele üresjáratban normális, az elvárható mértékben csökken 50/100/67 MHz-re, míg az új GeForce-ok órajele "beakadt" 405/810/325 MHz-en. Felvettük a kapcsolatot az NVIDIA-val, de egyelőre nem derült ki, mi lehet a probléma. Egyvalami biztos, hogy mi elegendő időt hagytunk a VGA-knak a lehűlésre. Terhelve az NVIDIA állításának megfelelő értékeket kaptunk, a GTX 580 ha csak 5 wattal, de kevesebbet fogyaszt a GTX 480-nál, a GTX 570 pedig éppen ahogy ígérik, a GTX 480 és a GTX 470 között található. Csoda tehát nem, de némi előrelépés azért történt, mindazonáltal a Fermi új verziója még mindig sokat fogyaszt.

Korábban már megemlítettük az új GTX-ek hűtését, amely egy új irányelv mentén készült. A GTX 480-nál látott óriás hűtőbordát és a hőcsöveket elhagyták, és ezt egy "párakamrával" (vapor chamber) váltották le. Gyakorlatilag egy kilapított, rézalapú hőcsőről van szó, ez érintkezik a GPU-val. A hűtőborda igen jól lamellázott, ez a légelvezető csatornaként működő burkolatba illeszkedik, így távozik a meleg levegő a házon kívülre. Alakítottak a ventilátoron is (matricát nem találtunk rajta), a lapátokat egy műanyag körgyűrűvel fogták össze, ez ugyanis megakadályozza a lapátok elhajlását, elmozgását, ami turbulenciát és így nagyobb hangerőt generálna. Meg kell, hogy mondjuk, az NVIDIA jó munkát végzett, ugyanis a GTX 580 ventilátora tényleg halk üresjáratban, és terhelve sem mondanánk hogy vészes, egy csúcskategóriás kártyától éppen "elvárható" zajszintet produkál, tehát a GTX 480-féle zajtól már nem kell tartani.

Az új hűtés a gyakorlatban igen jól teljesített, ha a GTX 480 esetében mért értékekhez hasonlítjuk. A GTX 480 90-95 °C környékéig melegszik minden körülmények között, a ventilátor megpróbálja ez alá szorítani akár 3000 rpm-es sebességen is. A GTX 580 ehelyett 80 °C környékéig melegedett (kb. 24 °C-os szobában) úgy, hogy a ventilátor csak a 2400 rpm-es fordulatszámot közelítette meg. Ez elég komoly teljesítmény, ami egyrészt a jobban sikerült chip, másrészt az új hűtés érdeme.

A GTX 570 hűtése szinte ugyanolyan, mint a GTX 580-é, de a "párakamrának" nagyobb teret hagytak a mérnökök: jól látható, hogy a hűtőborda GPU-val érintkező része kiemelkedik. Annyit azért el kell még mondanunk, hogy a gyári hűtőbordát ránézésre tajvani gyerekek forraszthatták össze, mert kidolgozottsága hagy maga után kívánnivalót...

A GTX 570 a GTX 580-hoz hasonlóan melegedés és zajosság tekintetében jobban teljesít elődjénél, már ha ez esetben a GTX 470 az előd. Ugyanis ez 90-95 °C-ig melegszik 2500-2600 rpm-es ventilátor mellett, ezzel szemben a GTX 570 csak 80-85 °C-t ért el a kb. 2100 rpm-es légkavaró mellett. A GTX 570 egy valódi "hardcore gamer" kártya, mert üresjáratban is hangtalan, és terhelve is csak nehezen észrevehető.

A GPU-Z-vel készített logfájlokból azonban kiderül, hogy ezek a fordulatszámértékek mindkét kártya esetében a ventilátor maximális tempójának alig 60%-a, tehát elképzelhető olyan eset, hogy ennél gyorsabban forognak majd.

Tuningban nem vártunk sokat, mert a már eleve komolyan melegedő, csúcs közelében járatott presztízstermékek gyakran alig bírják tovább a gyári értéknél. A GTX 580 772/1544/1002 MHz-es órajeleit 850/1700/1050-ig sikerült emelnünk, ez 10/10/5%-os túlhajtásnak felel meg. A GTX 570 732/1464/950 MHz-es értékeit 825/1650/1000 MHz-ig tudtuk megemelni, ami 12/13/5%-os tuningot sejtet. Itt alapvetően nagyjából azonos képességű chipekről van szó, a GTX 580-at gyárilag magasabb órajelei miatt sikerült százalékosan kevésbé túlhajtanunk, a memóriák terén ugyanakkor többet vártunk a GTX 580-tól. Egy kis feszültségemelés valószínűleg jót tenne a témának, de ezt meghagyjuk a saját kártyával és vízhűtéssel rendelkező olvasóinknak...

Crysis, Avatar, Just Cause 2

A GTX 580 az első három tesztelt játékban csak a két GPU-s konfigurációktól szenved vereséget, de felhívjuk a figyelmet, hogy most nagyobb szerep jut a minimum fps-eknek, mint bármikor valaha. A Radeonok 1 GB-nyi memóriája és a memóriamenedzsment problémái már itt is erősen kiütköznek, igaz, ehhez 2560x1600-as felbontást kellett használnunk, de csúcskategóriás kártyáknak itt is teljesíteni kell. A GTX 580 kb. 15-20%-kal gyorsabb elődjénél, a GTX 570 pedig még ennél is nagyobb, 20-30%-os mértékben gyorsabb a GTX 470-nél, és sokszor a HD 5870-nel teljesít egy szinten. A GTX 460 SLI egyelőre ott van a top közelében, tehát nem tűnik rossz megoldásnak.

HAWX, Dirt 2, BFBC2

A következő három játék is tartogatott érdekességeket. Ha összességében nézzük, akkor a GTX 580 továbbra is az élmezőnyben van. A HD 5970-nek ugyan sikerül megelőznie, de minimum fps-ben néhol csúnyán lemarad, ez Dirt 2 alatt a GTX 460 SLI-re is igaz; bár ezzel a konfiggal 2560x1600-ban az átlag sem éppen magas, itt úgy tűnik elfogyott a szusz az SLI-ből. A GTX 580 továbbra is tartja 20%-os előnyét elődjével szemben, a GTX 570 pedig éppen olyan gyors ezekben a játékokban, mint a GTX 480, a Radeon HD 5870-et pedig veri minden esetben.

STALKER, AvP, Metro 2033, Battleforge

A leginkább számolásigényes DX11-es címek alatt sem változott a helyzet. A GTX 580 a leggyorsabb egychipes kártya, sőt ha a 2560x1600-as eredményeket és a minimum fps-eket nézzük, akkor összességében is a leggyorsabb és legkiegyensúlyozottabb kártya a mezőnyben. A GTX 570 majdhogynem másolja a GTX 480 eredményeit, a HD 5870-et mondhatni könnyedén veri, de ez az előzetesen beharangozott árcédula alapján el is várható. Érdemes azért azt is látni, hogy a GTX 580 Metro 2033 és Battleforge alatt majdnem kétszer olyan gyors, mint az emberek szükségleteit még ma is felülbiztosító Radeon HD 5850...

Összegzés

Ahogy az már a grafikonokról is egyértelműen leolvasható volt, az összegzett számadatok is azt mutatják, hogy a GeForce GTX 580 közel 20%-kal gyorsabb a GTX 480-nál, míg a GTX 570 a GTX 480 sebességszintjét hozza. Érdemes látni az átlagfps-es összegzést is, mert ugyan a HD 5970 vagy a GTX 460 SLI első ránézésre ez alapján a grafikon alapján nem tűnik rossznak, mint azt láthattuk egyes játékokban, 2560x1600-as felbontásban komolyan lecsökken a sebességük, és többé nem hozzák azt a nagy teljesítményt, amit elvárnánk tőlük.

Nagyon érdekesen alakulnak a teljesítmény/fogyasztás mutatók is. Az elmúlt időszakban ebből a szempontból az AMD volt az egyetlen megfontolandó "választás", a Radeonok ugyanis rendre felülteljesítették az NVIDIA kártyáit. A GF110 megjelenésével azonban ennek vége szakad. Annak ellenére, hogy a GTX 570/580 sokat fogyaszt, azt lehet mondani, hogy teljesítményük alapján a 2010-es évvégi mezőnyben ezt okkal teszik. A GTX 580 teljesítmény/fogyasztás aránya jelenleg a legjobb a csúcskategóriában, ami talán picit furán hangzik, de ez a helyzet, a GTX 580 annyira gyors, hogy ez már ellensúlyozza a magas fogyasztást. A GTX 570 ebből a szempontból picit gyengébben teljesít, de még mindig az ilyen téren slágernek számító HD 5850/5870 páros közé ékelődik be.

Ahogy sejtettük, a GTX 580 olyan az NVIDIA-nak, mint anno az Phenom II (K10.5) volt az AMD-nek: ha ezt adják ki először, akkor senki sem panaszkodott volna, ehelyett beindult a lejáratógépezet netszerte. A GTX 480-ról anno elmondhattuk, hogy a leggyorsabb, de az emberekben az ragadt meg, hogy forró és hangos, és tényleg nem volt kompromisszumok nélkül ajánlható. A GTX 580 esetében azonban nincs miről beszélni: a leggyorsabb VGA a piacon, nem is túl forró és nem is hangos, csak drága, de ez természetesnek mondható ebben a szegmensben. Látva a HD 5970 teljesítményét/akadozását egy-két játékban, azt kell, hogy mondjuk, egyértelműen a GTX 580-at választanánk, ha megtehetnénk. Azonban mostmár talán érdemes megvárni azt a pár hetet a döntéssel, amíg kijönnek az AMD új Radeonjai.

A GTX 570 gyakorlatilag a GTX 480 teljesítményét hozza alacsonyabb fogyasztás mellett és halkan, ráadásul olyan árra lőtték be, ahol az AMD-nek nincs válasza (a HD 5870 olcsóbb, a HD 5970 drágább) tehát mondhatni egészen jól eltalált termékről van szó, elvileg. A 140 000 forintos előzetesen megadott ajánlott árcédula azonban kicsit furának, hat hiszen a GTX 580 alig 10 000 forinttal drágább, és nincs olyan ember, aki ilyen kis árkülönbség mellett a GTX 570 mellett döntene. Ebből kifolyólag az a sejtésünk, hogy a GTX 570 valamivel olcsóbb lesz a megjelenés utáni "hype" lecsengését követően.

Kiegészítés (2010. 12. 10.): a hazai boltokban már előrendelhető a GTX 570 és nagyon úgy tűnik, hogy az új VGA jóval olcsóbb a vártnál, kb. 100-110 000 forintért fogják adni. Ezen az áron már mondhatni sokkal inkább megfontolandó választás, a HD 5870-nél nagyjából annyival drágább amennyivel gyorsabb.

Összességében azt lehet mondani, hogy az NVIDIA teljesítette kitűzött célját, sikerült meggyőző fölénnyel a királyi trónra újra felülnie, csak éppen elég ingatag ez a későn elfoglalt trón, mert könnyen lehet, hogy a hamarosan bemutatkozó AMD Cayman újra letaszítja onnan az NVIDIA-t. Addig is a csúcson szerintünk jelenleg a két GTX a legjobb választás.

GeForce GTX 570/580
Pro + brutális sebesség
+ teljesítmény/fogyasztás arányuk nagyon jó
+ halk referenciahűtés
+ DirectX 11, NVIDIA VP4 (akár DivX/XviD dekódolás)
+ HD-videók hardveres lejátszása
+ CUDA és PhysX támogatása
Kontra - nagyon drágák
- PAP, TrueHD / DTS-HD / 24-bit 48 kHz támogatásának hiánya a HDMI-n keresztül
- tuningpotenciál
GeForce GTX 580
(ha nem számít a pénz)
GeForce GTX 570

fLeSs

A GeForce GTX 570-et az NVIDIA biztosította, a GeForce GTX 580-at pedig az Asus bocsátotta rendelkezésünkre. A tesztben használt többi videokártyát az Expert Zrt. adta, kivéve az Asus HD 5970-et, melyet a Computer Emporium Kft.-től kaptunk.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés