Gyorskeresés
Megjelent a második generációs X25-M
A csúcskategóriás SSD alacsonyabb csíkszélességre költözött – de jól járunk mi ezzel?
Hirdetés
Az X25-M új generációja
Olvasóink fülében már bizonyára ismerősen cseng az X25-M típusjelzés, a mára fogalommá vált termék bemutatkozása után számos háttértárolókkal foglalkozó tesztünkben szerephez jutott, úgy mint az SSD-k etalonja. Máig nem talált egyértelmű legyőzőre, az általunk tesztelt típusok közül csak az OCZ Vertexe tudta megszorongatni. Az X25-M kicsit különc, mert Intel gyártmány Intel NAND chipekkel és Intel vezérlővel, de talán éppen ezért lett olyan gyors, és persze drága is. A technológiai fejlődés azonban nem állt le, így alig egy évvel az első generáció bemutatkozása után köreinkben üdvözölhetjük a második generációt, az X25-M G2-t, ami számos téren megújult.
Tekintve, hogy az SSD-kben memórialapkákat találunk, az egyik legegyértelműbb fejlesztési irány a gyártás során használt technológia finomítása, a csíkszélesség csökkentése. Az új X25-M-ben az első generációban felhasznált, 50 nm-en készülő MLC NAND cellákat felváltották az újonnan kifejlesztett 34 nm-es chipek, ezek segítségével pedig nő az adott területen eltárolható adatok mennyisége, illetve csökkenthető a gyártási költség; nem beszélve az úgynevezett "járulékos" előnyökről, mint a lecsökkent elérési idő és az I/O műveletek számának növekedése. Az X25-M-ből ismerős tízcsatornás vezérlőt is lecserélték (az Intel PC29AS21AA0 jelölésűt leváltotta a PC29AS21BA0), az új verzió alacsonyabb késleltetési értékeket tesz lehetővé. Végül pedig a gyorsítótárhoz is hozzányúltak, ennek mérete 16-ról 32 MB-ra nőtt, viszont a chip órajele 166 MHz-ről 133 MHz-re csökkent. Az eredményt a lentebb látható táblázatban foglaltuk össze. A szekvenciális olvasási és írási sebesség nem változott, de a véletlenszerű írás duplájára gyorsult. Nem tűnik soknak, egy átlagfelhasználó valószínűleg észre sem veszi a különbséget, de ne feledjük, hogy az új SSD ugyanazon típusjelzéssel kerül forgalomba, ráadásul az első verziónál sokkal olcsóbban. A szekvenciális írási sebesség egy friss termékhez képest egy kicsit alacsonynak tűnik, hiszen az Indilinx és a Samsung vezérlőkkel ellátott SSD-k már bőven a 100 MB/s-os határ felett kerülnek forgalomba, de ezek a számok ne tévesszenek meg senkit, számos alkalommal bebizonyosodott, hogy a gyártók szeretnek nagyot mondani, és sokszor nem is úgy van, ahogy ők azt beállítják. Pár szó erejéig visszatérve a gyorsabb elérési időkhöz: jó, ha tudjuk, hogy ez nem feltétlenül jelenik meg a specifikációkban, mégis jó hatással van a teljesítményre, hiszen az MLC-alapú SSD-ken egy cellányi adat megváltozása 2 vagy 4 bit újraírását (törlés majd újraírás) teszi szükségessé, ami jelentősen csökkentheti a teljesítményt.
| SSD megnevezése | Intel X25-M (50 nm) | Intel X25-M (34 nm) | |
| Típusjelölés | SSDSA2MH080G1GN | SSDSA2M160G2GC | |
| Kapható méret | 80 és 160 GB | ||
| Tesztelt méret | 80 GB | 160 GB | |
| Formátum | 2,5" | ||
| Típus | MLC | ||
| Cache mérete | 16 MB (166 MHz) | 32 MB (133 MHz) | |
| Olvasás sebessége | max. 250 MB | ||
| Írás sebessége | max. 70 MB/s | ||
| Olvasási / írási késleltetési idő | 85 / 115 µs | 65 / 85 µs | |
| Olvasási / írási IOPS | 35000 / 3300 | 35000 / 8600 (160 GB) 35000 / 6600 (80 GB) |
|
| MTBF vagy várható élettartam | 1,2 millió óra MTBF | ||
| Csatlakozás | SATA 1,5 / 3 Gbps | ||
| Garancia | 3 év | ||
| További infók | Intel X25-M | ||
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Hízókúrán az Intel SSD-i
Frissülnek az OCZ SSD-i
Elit SSD-k érkezőben
Többrétegű PRAM-mal állt elő a Numonyx
-
128 GB-os SSD-ket teszteltünk
A Corsair, az OCZ és a Silicon Power termékeit vizsgáltuk meg közelebbről.
Extra adattárolók és egy különleges toll a láthatáron
-
Középkategóriás SSD-k a boncasztalon
Egy-egy 64 GB-os Kingstont, OCZ-t és Silicon Powert próbáltunk ki.
Újabb SSD-k törnek a csúcsra
Előzmények
Újra forgalomban vannak az Intel SSD-i
Kellemetlen hiba az Intel új SSD-iben
-
OCZ Apex és Vertex, Corsair M64
A tuningmemóriákat is gyártó cégek ezúttal az SSD-k frontján dobták be magukat, megvizsgáltuk, milyen eredménnyel.
Idővel belassulnak az SSD meghajtók?
-
Intel X25-M SSD: mindaz, amire vágytál?
Az Intel vadonatúj, nagyon ígéretesnek tűnő SSD meghajtóját vetettük alá alapos tesztnek.
Solid State meghajtók az Inteltől
-
SSD-teszt - mítoszok és tények
A flashmemória-alapú meghajtó mindenki számára elérhetővé vált. Vegyünk vagy ne vegyünk? – ez itt a kérdés...
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?






