DeepCool LS720: AiO a kánikulában

Itt a kínai gyártó új kompakt vízhűtése, ki is próbáltuk, hogy teljesít egy hőhullám közepén.

Hirdetés

Értékelés

Zajcsillapítás helyett a teljesítményre koncentrált a DeepCool az LS720 tervezésekor, és ennek meg is látszik az eredménye: hűtőként kiválóan teljesít, és még a nyári melegben is könnyedén megbirkózott 250 wattot fogyasztó tuningolt processzorunkkal, ami azt jelenti, hogy egy túlhajtott Core i9 vagy Ryzen 9 sem hozhatja zavarba.

Mindezért persze fizetnünk kell, és ezt most áttételesen is értjük, hiszen a mérleg másik serpenyőjében ott a zajszint, ami elég magas, és már közepes sebességnél is készülhetünk arra, hogy ki fog hallatszani egy átlagos számítógépházból. De ez tulajdonképpen az egyetlen negatívum (a magas áron túl), amit felhozhatunk az LS720 ellen, a hűtő ugyanis – mint említettük – kiválóan működik, minden létező platformmal – még az AM5-tel is – kompatibilis, könnyen szerelhető, jól néz ki és öt év garanciát, illetve ARGB világítást is kínál.


DeepCool LS720 processzorhűtő

Wombath

A DeepCool LS720 processzorhűtőt a gyártó bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények