Hirdetés

A Corsair Dark Core RGB PRO egér és az MM500 3XL egérpad tesztje

Utánajártunk, hogy az amerikai vállalat száz eurós újdonsága mennyire éri meg az árát.

Corsair Dark Core RGB PRO egér

A játékosok körében az utóbbi egy-két évben egyre jobban teret nyertek a vezeték nélküli egerek, s ez talán a Logitech valóban páratlan Lightspeed technológiájának köszönhető. Persze nem kellett hozzá sok idő, hogy más gyártók is bősz fejlesztésbe kezdjenek, és piacra dobják saját implementációikat, több-kevesebb sikerrel. Az elmúlt hónapokban az ASUS két "farkatlan" rágcsálójához is volt szerencsénk (ROG Strix Carry, ROG Chakram), és bár úgy találtuk, hogy a tajvani multi jó irányba nyitott, volna még mit finomítani a recepten. A sors (és a szervezés) úgy hozta, hogy ezúttal az amerikai székhelyű Corsair egyik wireless zászlóshajója tette tiszteletét szerkesztőségünkben, így kaptunk az alkalmon, és kicsit közelebbről is megvizsgáltuk.

[+]

A Dark Core RGB PRO egy egyszerű és ízléses dobozban érkezik, ami a periférián kívül a kábelt, a rádiófrekvenciás üzemhez szükséges dongle-t, illetve egy cserélhető kisujjtámaszt tartalmaz a szokásos információs füzetecskéken túl. A nyolcgombos eszközt előbányászva a kartonból rögtön tudatosul az emberben, hogy nem éppen egy pihetoll modellre esett a választása; a jobbkezes kurzorkergető 125 mm hosszú, (hüvelykujjtámasszal együtt) 78 mm széles (az opcionális kisujjtámasszal 85 mm), 40 mm magas, és 133 grammot nyom a mérlegen, amivel egyből bebocsátást nyer az oly népes féltégla kategóriába. A Corsair főleg FPS-ekhez és MOBA játékokhoz ajánlja ezt az egeret, de ilyen fizikai paraméterek mellett nem igazán tudunk egyetértőn bólintani, legalábbis a belső nézetes lövöldékre vonatkozóan semmiképp sem.

[+]

A felhasznált műanyagok a jobbik (és matt) fajtából származnak, ez alól csak a far alsó részén körbefutó, továbbá a görgőt körülölelő fényes, ujjlenyomatokat gyűjtő csík képez kivételt, de ez nem túlságosan szembeötlő. A tenyér- és hüvelykujjtámasz erőteljes textúrázása kényelmes, és legitimizálja a gumírozás hiányát, hiszen a ketyere nem hajlamos csúszkálni kezünkben, az összeszerelés minősége pedig teljesen rendben van, nincs recsegés-ropogás, igaz, nincs olyan prémium érzetünk sem, mint amilyen például a nemrégiben tesztelt Razer Basilisk V2 esetében volt.

[+]

A Dark Core RGB PRO belsejében egy 100-tól 18 000 cpi-ig 1-es léptékben skálázódó, 450 ips-es, 50 g-s PixArt PAW3392-es szenzor dolgozik (kb. 2,5 mm-es LoD-dal), melynek legfontosabb fegyverténye a rendkívül alacsony fogyasztása. Az USB frissítési ráta tekintetében a már megszokott 125, 250, 500 és 1000 Hz-es működésen kívül lehetőségünk van a 2000 Hz-es frekvencia inicializálására is (0,5 ms input lag), de a későbbiekben meglátjuk majd, hogy ez nem feltétlenül számít jó ötletnek.

[+]

A fő gombok alatt az anderseni "50 millió kattintásos" Omron D2FC-F-K kapcsolók figyelnek, szokásosan kellemes, taktilis, mégsem nehézkes klikkelési karakterisztikájukkal, és megkérdőjelezhető tartósságukkal. A határozottan jól elkülönülő fokozatokkal rendelkező görgő közepén újfent feltűnik az az ominózus textúrázás, és a 8 zónás, címezhető RGB világítás egyik zónája is itt található. A többi kivilágított rész a céglogó, a kétoldalt, hátul parázsló csíkok és persze a két oldalgomb alatt végigfutó, hosszú csík, ami négy különálló szegmensből tevődik össze.

[+]

A patkány egyik vonzó tulajdonsága, hogy nem csupán a rádiófrekvenciákat intelligensen váltogató (Intelligent Frequency Shift - IFS), 2,4 GHz-es Slipstream technológiával használható, hanem a töltésre szolgáló, 1,8 méter hosszúságú, harisnyázott USB kábel segítségével vezetékes módban, valamint 4.2-es Bluetooth LE kapcsolattal egyaránt munkára fogható – utóbbit a gyakran úton lévő notebooktulajok valószínűleg nagyra értékelik majd. A háromféle üzemmód között az öt PTFE tappancsot (plusz 1, ha az alternatív kisujjtámaszt használjuk) viselő hasi oldalon állomásozó csúszókapcsolóval válthatunk.

[+]

Az 1000 mAh-s, integrált lítium-polimer akkumulátor Qi töltéséről most le kell mondanunk, az megmarad a Dark Core RGB SE privilégiumának. A telepek merüléséről a görgő alatt és a profilváltó gomb felett elhelyezkedő LED tájékoztat, miközben a bal oldal elülső részén tanyázó három LED az aktuális cpi-fokozatot/profilt jelzi. A cserélhető jobb oldali panelek mágnessel rögzülnek a helyükre, és eltakarják a wireless dongle-nak szánt tárolórekeszkét.


[+]

A szoftveres hátországról az iCUE gondoskodik, és a belső memóriában három profilt tárolhatunk el, makrókkal és világítási beállításokkal együtt. A két év garanciával árusított egérért itthon nagyjából 35 000 forintot kérnek el a kasszánál, így a jenki vállalat üdvöskéje semmiképp sem nevezhető olcsó mulatságnak.

Corsair MM500 3XL egérpad

A termetes Corsair egérke mellé kísérőként megkaptuk az MM500 3XL nevezetű szövet egérpadot, ami óriási, 1220 x 610 x 3 mm-es méreténél fogva a deskpadek táborát erősíti. Ez már annyira hatalmas, hogy nem csak a rágcsálónkat és billentyűzetünket, de még a monitorunkat is rá fogjuk tenni; véleményünk szerint a gyártó itt már picit átesett a ló túloldalára, de akik esetleg tényleg az egész íróasztalukat le szeretnék fedni, azok minden bizonnyal örömmel fogadják ezeket a vad dimenziókat.


(forrás: Corsair) [+]

Az igencsak sima és gyors, fekete színű felület homogenitását csak a jobb alsó sarokban terpeszkedő céglogó töri meg, dekoratív kontrasztot szolgáltatva a szemlélődő számára. Az alátét széleit elvarrták, így a rojtosodástól nem kell tartanunk, miközben az alsó oldal gumírozása példásan teszi a dolgát (az elcsúszkálás megakadályozása). Kissé eltántorító tényező lehet a durván 20 000 forintos vételár, de azt meg kell jegyeznünk, hogy a piacon kapható, jóval kisebb (és minőségi) megoldások is 10-13 000 forint tájékán mozognak.


(forrás: Corsair) [+]

Főbb paraméterek
Corsair Dark Core RGB PRO egér
Méret (h x sz x m) 125 x 78 x 40 mm
kisujjtámasszal: 125 x 85 x 40 mm
Szenzor PixArt PAW 3392 (450 ips, 50 g)
Felbontás max. 18 000 cpi, 100 cpi-től 1-es léptékben állítható
Gyárilag tárolt felbontások 800/1500/3000 cpi
Belső memória van
Gombok száma 8 programozható
Mikrokapcsolók bal és jobb klikk: Omron D2FC-F-K(50M)
Tömeg 133 gramm
kisujjtámaszos oldallappal: 135 gramm
oldallap nélkül: 129 gramm
USB frissítési frekvenciája 125/250/500/1000/2000 Hz
Wireless 2,4 GHz RF Slipstream, IFS technológia
Bluetooth 4.2 LE
Kábel 1,8 méteres, harisnyázott USB Type-C/Type-A
Egyéb extrák mágnesesen rögzülő jobb oldali panel, 8 zónás, címezhető RGB
Szoftver Corsair iCUE
Gyártó honlapja www.corsair.com/us/en
Termék honlapja n. a.
Garancia 2 év
Ár 100 euró, kb. 35 000 forint
Corsair MM500 3XL egérpad
Méret (sz x m x v) 1220 x 610 x 3 mm
Anyag szövet
Felület típusa speed
Egyéb extrák elvarrott peremek
Gyártó honlapja www.corsair.com/us/en
Termék honlapja Corsair MM500 3XL
Ár kb. 20 000 forint

Driver

A driver szerepét a gyártó centralizált platformja, azaz az iCUE szoftver tölti be, ami 688 MB helyet foglal le háttértárolónkon, és HID folyamatokkal együtt mintegy 228 MB rendszermemóriát sajátít ki magának. Telepítés után a program szinte azonnal felajánlotta a firmware-frissítést, és éltünk is a lehetőséggel; a pár perces intermezzót követően már az 1.3.9-es dongle, valamint az 1.6.25-ös egér firmware dolgozott kezünk alatt.


[+]

A Home nevezetű kezdőképernyő bal felső sarkában az aktuális profilunkat (a Profiles mellett található + jellel hozhatunk létre újakat, de a már meglévők átnevezése, törlése szintúgy lehetséges), míg a bal felső térfélen az iCUE-kompatibilis ketyeréinket láthatjuk, jelen esetben a Dark Core RGB PRO-t, melyre duplán kattintva rögvest a beállításoknál találjuk magunkat. A bal oldalt elterülő oszlopban figyelnek a különféle szetting csoportok, és ha rámegyünk valamelyikre, a jobb alsó szegmensben a hozzájuk tartozó opciók között szemezgethetünk, melyek gyakorta több fülön oszlanak el.

[+]

Az első pont az Actions, ami a gombok programozását, továbbá a makrózást rejti – ha valamit machinálni szeretnénk, a menüpont neve mellett lévő + jelre klikkelve tehetjük ezt meg. Az egér képe alatt lévő legördülő menüben számtalan alternatíva áll a rendelkezésünkre (az első ugye a Macro); a gombokra felbindolhatunk szöveg kiíratást (Text), médiavezérlőket (Media), meghatározott applikáció elindítását (Launch Application), időzítőt (Timer), profilváltást (Profile Switching), illetve a klaviatúra különböző billentyűit (Remap) és persze le is tilthatunk gombokat (Disable).

[+]

A Lighting Effects magától értetődő módon az RGB fényorgonával kapcsolatos dolgokat gyűjti csokorba, és nem csak számos effekt közül válogathatunk, de módunkban áll az egér fényeit más iCUE-s eszközeinkkel is szinkronizálni. Az éppen kiválasztott effekt paraméterei megintcsak a jobb alsó térfelet népesítik be, és annyi mindennel lehet pepecselni, hogy ember legyen a talpán, aki maximálisan kiismer minden apró nüanszot. Nem is látjuk értelmét ezt hosszasan taglalni, mert egyrészt nincs túlbonyolítva a felület, másrészt pedig meghagyjuk a felfedezés örömét a leendő tulajoknak. A fejlécben látható Instant Lighting (10 egyszerű, statikus szín, plusz a fények lekapcsolása) menüpont minden iCUE-s apparátusra érvényesíti az akaratát, és felülírja a profilokban elraktározott, LED-ekkel kapcsolatos jellemzőket.

[+]

Itt említenénk meg, hogy a Hardware Actions és a Hardware Lighting Effects pontok ugyanígy működnek, csak a sima Actions/Lighting Effectsszel ellentétben babrálásunk eredménye nem a szoftverben, hanem a periféria belső memóriájában kerül mentésre (ezek alapértelmezetten a DARK CORE RGB PRO HW1/HW2/HW3 profilok), ami után már nem lesz szükségünk az iCUE appra (a Bluetooth-os üzemmód ezt nem támogatja). Ezt a mentést elvileg úgy lehetne véghezvinni, hogy a + jel mellett lévő három vonalra kattintva egy felugró menüből kiválasztjuk a memóriakártyát szimbolizáló ikont, de ez nekünk sehogy sem sikerült. Nem tudjuk, hogy bugról van-e szó; valószínűbbnek tartjuk, hogy mivel a tesztelés idején a termék csak bejelentés előtt állt, a szoftver még nem támogatta száz százalékosan.

A DPI fülön a szenzor felbontását szabályozhatjuk három szinten (100 és 18 000 cpi között, 1-es léptékkel), és ha az Actionsben beállítottunk egy sniper gombot, akkor az ahhoz rendelt cpi értéket szintén itt adhatjuk meg. Ha nem tartunk igényt három lépcsőre, kettővel vagy akár eggyel is operálhatunk, miközben az X DPI és Y DPI közti rubrikákkal az adott lépcsőfokon különválaszthatjuk az X és Y tengelyek felbontását.

A Performance tabon az angle snappinget kapcsolhatjuk ki és be, megváltoztathatjuk a profiljelző LED színét és a windowsos pointersebességet, továbbá a rámutatás pontosságának javítását aktiválhatjuk/deaktiválhatjuk kedvünk szerint (Enhance pointer precision; hagyjuk a rubrikát üresen).

[+]

A Surface calibrationben egérpadunkhoz igazíthatjuk a szenzor karakterisztikáját, míg az Onboard Profilesban a belső memóriára mentett profilok láthatók. Mindkét menüponthoz kábeles kapcsolat szükséges. A legfölül található Device Settings részlegen a telep állapotát látjuk (ezt kirakhatjuk Windows taskbarra is), itt mondhatjuk meg, hogy milyen USB frissítési frekvenciával (Device Polling Rate) dolgozzon a vas vagy hogy hány perc elteltével lépjen alvó módba (Enable Sleep Mode), egyetlen csúszkával állíthatunk fényerőt (két állás van; be- és kikapcsolt LED-ek), illetve frissíthetünk firmware-t. Az iCUE Settingsben mindenféle overlayekkel játszadozhatunk, és a számítógépünkben lévő szenzorok adatait rögzíthetjük fájlba.


[+]

A végére hagytuk a felül húzódó menü Dashboard pontját, amivel nem csak az akksi állapotáról, netán a DPI vagy Actions fülön definiált beállításokról tájékozódhatunk, de számítógépünk számos hardverelemének statisztikáit is kiírathatjuk.

Mérések

A perfect control határait és az USB frissítési ráta stabilitását a jó öreg OxyPlot MouseTester v1.5.3-as verziójával vizsgáltuk meg, a gyárilag alapértelmezett cpi-lépcsőkön (800, 1500, 3000 cpi). Kábellel, Slipstreammel, illetve kékfoggal egyaránt megejtettük a procedúrát.

Perfect control mérések kábellel Perfect control mérések kábellel Perfect control mérések kábellel Perfect control mérések kábellel [+]

Vezetékkel, felbontástól függetlenül 6-6,5 m/s-os értékeket kaptunk, ami több mint jó. Számtalanszor leírtuk már, de ha valaki nem találkozott volna még vele, újból kijelentjük: a legalacsonyabb érzékenységgel játszó felhasználók is ritkán tesznek 4-4,5 m/s-os mozdulatokat. Ebből az következik, hogy maga a szenzor biztosan nem lesz szűk keresztmetszet online/offline csatározásaink közepette.

Perfect control mérések 2,4 GHz-es rádióval Perfect control mérések 2,4 GHz-es rádióval Perfect control mérések 2,4 GHz-es rádióval Perfect control mérések 2,4 GHz-es rádióval [+]

A 2,4 GHz-es kapcsolattal szintén sikerült hozni a 6 m/s-ot, így panaszra nincs okunk – azt megtartjuk a Bluetooth üzemnek.

Perfect control mérések Bluetooth-szal Perfect control mérések Bluetooth-szal Perfect control mérések Bluetooth-szal Perfect control mérések Bluetooth-szal [+]

Mint az a képeken jól látható, elég meredek grafikonok születtek a szélsebes kalimpálás közben, a szó minden értelmében. Akár 10-20 m/s magasságába is felkúszik a görbe, de ez egyrészről gyakorlatilag fizikai képtelenség (emberi kar közvetítésében), másrészről meg észre kell vennünk, hogy már 2-3 m/s-nál szétszóródik a jel. Röviden összefoglalva a dolgot ki kell jelentenünk, hogy a Bluetooth-os használatot nem kifejezetten játékhoz találták ki, főleg akkor nem, ha hozzávesszük azt is, hogy az input lag is érezhetően nagyobb, mint rádióval – ez az üzemmód laptophoz jöhet leginkább jól, vagy akkor, ha éppen csak netezünk, irodázgatunk, és nincs szükségünk penge reszponzivitásra, netán a használati időt szeretnénk egy kicsivel kitolni.

Polling rate mérések kábellel Polling rate mérések kábellel Polling rate mérések kábellel Polling rate mérések kábellel Polling rate mérések kábellel Polling rate mérések kábellel [+]

Polling rate mérések 2,4 GHz-es rádióval Polling rate mérések 2,4 GHz-es rádióval Polling rate mérések 2,4 GHz-es rádióval Polling rate mérések 2,4 GHz-es rádióval Polling rate mérések 2,4 GHz-es rádióval [+]

A polling rate-tel nem volt különösebb probléma, bár az is igaz, hogy láttunk már szebb MouseTester screenshotot pályafutásunk során. Ezalól egyedüli kivétel a fennhangon hirdetett 2000 Hz, mert itt a jel össze-vissza ugrált, egészen nevetséges magasságokig, mindegy volt, hogy madzaggal vagy 2,4 GHz-es kapcsolattal próbálkoztunk.

2000 Hz wireless módban: balra USB 2.0-val, jobbra USB 3.0-val 2000 Hz wireless módban: balra USB 2.0-val, jobbra USB 3.0-val 2000 Hz wireless módban: balra USB 2.0-val, jobbra USB 3.0-val [+]

Kíváncsiságból megnéztük, hogy mi van akkor, ha a dongle-t nem 3.0-s, hanem 2.0-s USB portba dugjuk, s bár ekkor a jelnek kisebb szórása volt (még így is bőven a "köszönjük, de ez céltalan, ezért inkább nem" kategória), a végeredményen nem változtatott semmit a dolog.

Végül Microsoft Paintben rajzolgattunk számokat, betűket, vonalakat és kakaóscsigákat, hogy fényt derítsünk az esetleges szenzoranomáliákra, ha vannak. A képzőművészeti kurzust be-, illetve kikapcsolt angle snappinggel egyaránt elvégeztük. Az alapértelmezett beállítások fölé nem láttuk értelmét menni, hiszen azt a tartományt senki olyan nem használja, aki legalább egy kicsit képben van az egerek témakörében.

[+]

Az alkotói folyamat során semmiféle gonddal nem szembesültünk, a 800 cpi különösen komfortosnak bizonyult, de az 1500 cpi-re sem mondhatunk rosszat. A 3000 cpi már kicsit küzdelmesebbnek látszott, de ez valószínűleg csak a tesztelő keresztje. Annyit azért zárójelben megjegyeznénk, hogy úgy éreztük, deaktivált angle snapping esetén is megmarad egy leheletnyi korrigálás (elég könnyű volt azokat az egyeneseket húzni), de ebben nem vagyunk 100 százalékig biztosak, és még ha igazunk is lenne, ez nincs igazán befolyással az eszköz fő profiljára, azaz a játékra.

Mindennapi használat, konklúzió

A hétköznapok során vegyes érzésekkel viseltettünk a Dark Core RGB PRO iránt, ám ennek nagyon is jól körülhatárolható okai vannak. A szenzor abszolút rendben van, nem csak irodázás vagy weben szörfözés alatt közvetítette hiba nélkül szándékunkat, de Apex Legendsben sem volt oka szégyenkeznie (legfeljebb a játék engine-jének és szerverparkjának volt, de ez más lapra tartozik). Hozzátennénk, hogy többféle felületet is kipróbáltunk: Allsop Raindrop GigaPad XL, Corsair MM500 3XL, valamint Razer Goliathus Control volt terítéken, utóbbi ráadásul kétféle mintázattal.

Rádiós módban nem tapasztaltunk túlságosan releváns késést, bár a Logitech Lightspeedje egy picivel jobban harap az inputra, viszont ez az érzet részben eredhet a Corsair egér nagyobb méretéből/tömegéből is, amire a motion delay még rátesz egy kisebb lapáttal. Nem is a mérettel van igazán elszámolnivalónk, hanem azzal a 133 grammal, amivel csuklónkat terhelte; amíg nem kellett gyakran újrapozicionálnunk az apparátust (játék), még megbarátkoztunk volna vele, de mikor mindenféle vadidegenek digitális életünkre törtek, hamar szúró fájdalmat éreztünk kezünkben. Sokan nevetnek az ilyesmin, de nagyon komolyan mondjuk, hogy tartós és gyakori használat közben az ízületeknek egyáltalán nem olyan kevés az a 133 gramm.


(forrás: Corsair) [+]

A másik bosszantó jelenség a jobb oldali, kisujjunknál lévő, cserélhető burkolati elemnél ütötte fel a fejét. Már írtuk, hogy játékstílusunkból kifolyólag gyakran emeljük el az alátétről a perifériát, s mivel a nagyon alacsony LoD-ot szeretjük, megszokásból nem is emeljük túl magasra azt. Ennek jelen esetben az volt a következménye, hogy az ominózus burkolati elem hangos karistoló hanggal adta tudtunkra a tényt, hogy ha így folytatjuk, hamarosan új padra költhetjük a pénzünket. A dedikált kisujjtámasszal értelemszerűen még rosszabb a helyzet, és ezt az egészet csak úgy tudtuk orvosolni, hogy egy az egyben leszedtük a jobb oldalt fedő, 4 grammos plasztikot, ez viszont amellett, hogy nem mutat túl épületesen, a fogást sem teszi a lehető legkényelmesebbé. Ezek ugyan szubjektív gondolatok, de érdemes lehet rajtuk elmélázni egy kicsit.

A vezeték nélküli módok készenléti/használati idejéről nem tudunk messzemenő következtetéseket levonni, de a gyártó által megadott adatok (Slipstreammel körülbelül 16, Bluetooth-szal 18 órás üzemidő, bekapcsolt fények mellett, melyeket leoltva az 50 óra sem tündérmese) nagyjából stimmelhetnek, ugyanis az együtt eltöltött egy hét alatt csak egyszer kellett tölteni az eszközt. Azt mindenesetre nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rekreációs délutánok alatt nem akarjuk erőltetni a kékfogat a leromló perfect control, valamint a megnövekedő input lag okán.


[+]

Az USB Type-A/Type-C kábel remek (és univerzális) ötlet, mert ha elveszítenénk, esetleg egy baleset folytán elpusztítanánk, könnyen és olcsón pótolható. Ami nem tetszett, az a klasszikus harisnyázásból adódó merevsége. A PTFE talpak, még ha nem is hyperglide/jaffa teflon szintűek, azért jól csúsznak, a határtalan siklásnak inkább a kurzorkergető már oly sokszor emlegetett tömege szab gátat, mintsem a tappancsok anyaga vagy vastagsága.

A szoftver nagyon sokféle beállításra kínál lehetőséget, funkció követ funkciót (elsőre nem egyértelmű minden, kell egy pár perc, mire jobban átlátjuk, de utána már nem bonyolult), cserébe azonban megkéri a maga részét a rendszermemóriából (HID folyamatokkal együtt 200+ MB), s bár ez egy modern PC számára nem számít nagy tételnek, egy említést mindenképp érdemel. Az RGB LED-ek kellemes, homogén fényt árasztanak, a mikrokapcsolók taktilisek, a görgő minőségi darab, igaz, a sokáig tartó, nagyléptékű scrollozás kissé megerőltető vele a meglehetősen határozottan elkülönülő fokozatok miatt.


[+]

Az MM500 3XL szövet pad sima/finom felülete precíz (és gyors) mozgatást tesz lehetővé, miközben varrott peremei kiküszöbölik a rojtosodást, a deskpad termékcsoportba való besorolása viszont nagyon találó, mert szó szerint akkora, mint egy kisebb íróasztal; nekünk ez már túl nagy volt, de száz százalék, hogy meg fogja találni a maga vásárlói bázisát, még ha a 20 000 forint körüli ára első (és második) hallásra rendkívül ijesztő is. A tartósságáról érdemben nem tudunk nyilatkozni, mert nem használtuk évekig, ám ez elmondható írásunk fő tárgyáról, az egérről is.

Összességében nem egy rossz rágcsáló ez a Dark Core RGB PRO, de megvannak a maga gyermekbetegségei (a sok-sok gramm, a néminemű motion delay és a nem túl magasra történő emelés következtében az alátétet lezúzó jobb oldali panel). Ha ezektől eltekintünk, akár jó választás is kerekedhet belőle, amennyiben a közelítőleg 35 000 forintos árcédula nem riaszt el minket.

Synthwave

A Corsair Dark Core RGB PRO egeret és MM500 3XL egérpadot a gyártó bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés