Hirdetés
Értékelés
Az ötödik generációs Core i és a vele azonos alapra épülő Core M kiváló képet rajzol a számítógépek világáról. Míg a kisméretű, kis fogyasztású eszközök piacára szánt, Boradwell-Y alapú Core M szinte hihetetlennek tűnő fogyasztási keretből, mindössze 4,5 wattból varázsol elő gyakran olyan teljesítményt, mint a negyedik generációs Core i processzorok, addig a notebookok világába szánt, háromszoros keretből, 15 wattból gazdálkodó Broadwell-U az ötödik Core i generációban lényegében nem hozott CPU-fronton előrelépést, az asztali gépekbe szánt verzió pedig annyira érdektelen, hogy még meg sem jelent. Azért van ez így, mert a Core M-nek ott az egyre komolyabb ARM konkurencia, notebook- (és PC-) vonalon viszont az AMD szerény szereplése révén az Intel lényegében önmagával fut versenyt, így nincs oka túl nagy tempót diktálni.
Balra Haswell, jobbra Broadwell
Van azért jó hírünk is, ráadásul nem egy, hanem kettő. Elődjéhez képest határozottan fejlődött az IGP rész, már az általunk próbált, szerényebb, GT2-es kialakítás is 20-30%-kal veri az előző generáció GT2-es konfigurációját. Ha hinni lehet az Intelnek, most a GT3-at nem fogja fájó szűk keresztmetszet szorítani, így akár a modernebb játékokkal is megbirkózik majd, ha visszavesszük a grafikai részletességet. Kíváncsian várjuk, hogy ebből az ígéretből lesz-e valóság, és elterjed-e majd a gyakorlatban a GT3-as, ötödik generációs Core i. Ráadásul az IGP nem csak megjelenítésben, hanem általános számolásban is egyre nagyobb feladatot kap majd, vagyis lehet, hogy idővel még érdekesebbé válik az ötödik Core i.
A másik jó hír, hogy a Broadwell viszonylag rövid életűnek ígérkezik, ugyanis már a küszöbön áll a következő generáció. Jelen állás szerint az év második felében megérkezik a Skylake architektúra, vagyis a Core i processzorok hatodik generációja szintén 14 nm-en, még fejlettebb grafikus résszel és átdolgozott CPU-magokkal. Visszatérve a Broadwell-U-hoz, vagyis a notebookokba szánt ötödik generációs Core i processzorcsaládhoz, szerintünk nem lett rossz, bár az eddig látottaknál azért többet vártunk. A CPU részleg jószerével változatlan, IGP-fronton jól érezhető, fogyasztásban pedig az egyelőre kevés mérésünk alapján sejthető az előrelépés, de akinek most Haswell-alapú laptopja van, annak fölösleges a váltásban gondolkodnia. Célszerűbb megvárni, hogy mit mutat majd a következő generáció, vagyis a Skylake, ami ha minden igaz, év végén a Windows 10-zel együtt elstartolhat.
rudi
Az ötödik generációs Core i processzorral szerelt Lenovo ThinkPad notebookokat a Lenovo hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.