Szavazás
Az épp most hétvégén zajlott kölni DCMM révén, amiről blogunkban tudósítottunk, egész hétvégén a modding volt a téma oldalunkon, ennek ellenére ma is ezzel a témával folytatjuk. Augusztus elején ugyanis lezárult a Cooler Masterrel közös egérmodding versenyünk, melynek témája a CM Storm Devastator egér átalakítása volt.
Hirdetés
Az első fordulóban a lelkes modderektől először csak hozzávetőleges látványtervet kértünk, hogy milyen átalakításokat valósítanának meg. A beérkező remek ötletek közül tizenkettőt választottunk be a második fordulóba, melyben a tényleges munka zajlott. Félidőben megnéztük, hogyan alakulnak az egyes modok; volt, aki már akkor sokat haladt, mások még csak a kezdeti lépéseket tették meg. Az augusztus 3-i határidőre sajnos csak hét egér készült el, de egy későbbi időpontban, versenyen kívül majd megmutatjuk azokat az alkotásokat is, amelyek kicsúsztak a határidőből. Az elkészült egerek rögtön kiutaztak Kölnbe és ott kerültek először kiállításra, most viszont részletesen is bemutatjuk őket.
A Cooler Master és PROHARDVER! szakmai zsűrizése és a Cooler Master különdíja mellett közönségdíjat is kiosztunk, így kikérjük olvasóink véleményét, hogy szerintük melyik egér sikerült a legjobban. Szavazni az egermodding@prohardver.hu címre küldött e-maillel lehet, melyben fel kell tüntetni a legjobbnak tartott egérmod készítőjének nevét, illetve a szavazat beküldőjének prohardveres nickjét. Utóbbira azért van szükség, mert csak regisztrált olvasóink között sorsolunk. Fontos: csak egy egérmodra lehet szavazni, és csak azok a szavazók kerülnek bele a szavazásba és a sorsolásba, akik a PROHARDVER-en regisztrált felhasználójukhoz tartozó (publikus vagy belépési) e-mail címükről adják le a szavazatukat!
A szavazók között két CM Storm Devastator billentyűzetet és egy CM Storm Speed RX egérpadot sorsolunk ki, úgyhogy már ezért is érdemes szavazni! A modderek díjazására egy Cooler Master B700 tápot és egy-egy CM Storm Ceres 500, illetve CM Storm Pitch headsetet kínált fel a Cooler Master. Voksolni augusztus 31. éjfélig lehet, az eredményeket és a nyerteseket pedig szeptember elején hirdetjük ki. (A nyerteseket e-mailben is értesítjük.)
Akkor lássuk részletesen az egyes átalakított egereket!
Csabi112
Csabi112 egy speciális anyaggal, szénszál erősítésű szövettel vonta be a CM Storm egerét. Ezzel sokkal nehezebb dolgozni, mint az öntapadós, szénszálas műanyagot csak imitáló fóliával, de a végeredmény látványosabb, különösen olyan szép lakkréteggel, amilyet Csabi112 felvitt rá.
Az egér hátára nagy CM Storm logó került, a megvilágítására szolgáló LED-ek pedig kékről vörösre változtak.
Komoly átalakításon ment át az egér alja is, ami szintén szélszálas szövetbe burkolódzott, alá pedig 3 mm vastag plexi került élvilágítással, gravírozott Cooler Maser logóval és a készítő becenevével. A művelet közben az egér érzékelője túl magasra került, emiatt „megvakult”, amin egy 8 mm-es plexiből készült „szemüveg”, vagyis egy apró betét segített. Újabb érdekes anyagból készültek a fenéklemez csúszótalpai és az egér hátulja is, mégpedig fényvisszaverő matricából. Kéthetes intenzív teszteléssel sikerült megbizonyosodni arról, hogy különösen kemény, strapabíró anyagról van szó, ami ráadásul a formatervhez is illik.
Végül, de nem utolsósorban vörös cipőfűzőből készült burkolat az egér vezetékére, és az oldalsó gumibetétek is kaptak egy kis vörös díszt.
feco72
Feco72 a világszerte nagy népszerűségnek örvendő steampunk stílusban tevékenykedik. Egerét eredetileg veterán autóba akarta csomagolni, de ezt a tervet el kellett vetnie, mert a túl nagy belső alkatrészek miatt hatalmas lett volna a végeredmény. Így egy hagyományosabb steampunk technikát alkalmazott: fába öltöztette és kiszegecselte a Devastatort.
Fő burkolati elemeire furnérlemez és rézbetétek kerültek, amit az egér felső pereme mentén szegecsekkel vert ki. A görgő mögötti gomb helyére egy valódi gomb került, ami még egy billentyűzet átalakításából maradt.
A Devastator, amit már Sparafucile-nek (ő a bérgyilkos Verdi Rigolettójában) hívnak, rézszínű farkat kapott. Sajnos a nagyon jól átgondolt formaterv sok helyen elnagyolt részletekben jelentkezett, az egér vezetéke pedig kissé ragacsos maradt a rézszínű festéktől.
Fkenny
Fkenny révén idén is kaptunk egy kesztyűegeret. Az eredeti terv az volt, hogy a Terminator (vagyis Halálosztó) kezét formálja meg egy próbababa kezéből kilógó fém alkatrészekkel, emberinek látszó szövetekkel és némi vérrel.
A gyakorlatban viszont rengeteg buktató után egyszerűbbé vált a koncepció, és végül a Terminator kesztyűs keze készült el. Nyáron viszont egyáltalán nem könnyű kesztyűt szerezni, ezért fkenny sajátot varrt, ebbe került egy fémváz az ujjak végében található egérgombokkal, világítással és a többi elektronikával.
A végeredmény sajnos nem lett annyira látványos, mint amilyennek az eredeti terv alapján vártuk, de értékelendő a sok munka, ami az alkotásban van.
Fr0z3n
Fr0z3n őskori stílusban alakította át a CM Storm Devastatort. A mod központi eleme az egér hátába ültetett „őskori maradvány”, vagyis egy kis koponya, illetve egy kristály, ami a görgő mögötti gombot helyettesíti. Az egész alkotást látványos, amit követ idéző festés és pár extra részlet egészít ki.
Nagyszerűen sikerült a festés, amit a fórumról érkező ötlettől vezérelve növényi mintákkal egészített ki modderünk. Ezek úgy készülnek, hogy a növény az egérre került mintegy sablonként a sötét alaprétegre, a világosabb felső réteget ráfújva pedig kirajzolódott a minta. Kellemes mellékhatás, hogy a levelek érdessége is érezhető.
Szépen sikerült a picike koponya beépítése is, ami az átalakítás legbonyolultabb eleme volt, ugyanis átlátszó anyagba kellett ültetni. Szintén kiváló látványelem az egér tetején ülő, felbontásváltó kristály, ami használat közben egyáltalán nincs útban. A kristály, a kis koponya, a görgő pereme és az egér eleje megtartotta kék világítását.
Jól illik a köves mintához a füves bevonat, amit a görgő körül és az egér két oldalán láthatunk, ez filcből készült. Szokatlan elem az egér vaskos farka, viszont szerintünk abszolút passzol a koncepcióhoz, csak egy kicsit túl vaskos, esetleg szorosabb fonással is készülhetett volna. Az egér használatát viszont csak minimális mértékben gátolja, ugyanis elég könnyű.
Grisák
Grisák tankos stílusban alakította át Devastatorát, amihez makettekből kölcsönzött kiegészítőket. A homokszínűre festett egér legérdekesebb eleme a lánctalpból készített görgő, ami miatt nem csak a burkolatot, hanem a nyomtatott áramkört is meg kellett reszelni egy kicsit, és sajnos még így is akadozik kissé. A fő gombok közül a jobb amolyan súlycsökkentő lyukakat kapott, a fenékrészre pedig bebújónyílás került a tankokon látható emelőszemekkel együtt, melyekből jutott előre is.
Természetesen a világító Cooler Master elemek sem maradhattak el. Az egér hátán egy keskeny nyílásban, rács mögött sejlik fel a CM Storm emblémája, az elején lévő nyílásokban pedig hasonló rács mögött C és M betűn keresztül látszik a vörösre cserélt világítás.
Az egér felső burkolata alól nagyon jól sikerült, rozsdásan lepergő festék kandikál ki, hasonlóan kiváló részlet a fő gombok élei mentén látható, hegesztett varratokat idéző kialakítás, és az egér oldalára festett koponya, amit az amerikai haditengerészet használ járművein.
Végül, de nem utolsósorban szürke harisnyába bújt a Devastator kábele, aminek végén szintén sivatagi festésű és katonai díszítésű USB csatlakozó van.
OutsiderR
OutsideR modjánál a lényeges dolgok a Devastator egér gyomrában történtek. Amikor a tervezett átalakítások listáját megláttuk, szinte megvalósíthatatlannak tűnt a terv. Az egér elejébe két működőképes USB csatlakozót szánt, a görgőt dönthetővé akarta tenni, balkezes használathoz extra oldalsó gombokat tervezett, illetve váltható színű világítás és moduláris felépítés is szóba került. Mindezek egyedi tervezésű nyomtatott áramkört igénylenek, amiben ráadásul OutsideR-nek eddig még nem sok tapasztalata van.
Pár nappal a verseny lezárása előtt még úgy álltak a dolgok, hogy ez most nem jön össze időre, de remek hajrával és Bari segítségével sikerült majdnem minden elemmel elkészülni. A teljes érzékelős modul kiszedhető, alatta öt DIP kapcsoló rejtőzik, melyek közül az alsó hárommal az egér világításának színe állítható, a felső a jobb és bal oldali extra gombokat, az alatta lévő pedig a görgő fényét kapcsolja. Sajnos a két felső működése nem lett tökéletes, viszont a fények mennek, nem is akárhogy, mert a színek keverhetőek is, így 3 színes LED ki- vagy bekapcsolásával hétféle szín (vagy kikapcsolt világítás) érhető el. A görgő oldalra döntését is sikerült megvalósítani.
Kiválóan sikerültek a baloldali gombok, olyanok, mintha eredetileg is ott lettek volna, bár az alattuk lévő kapcsolók nem járnak egyformán. A görgő oldalra döntését is kapcsolók kezelik, itt viszont beleszólt a vezérlőprogram a dologba, így nem minden programmal működnek. (Mondjuk ilyen gondjai még a 25 éve egereket készítő Logitechnek és más nagy márkáknak is szoktak lenni.) Sajnos az egér vékony vezetéke az USB portokat sem bírja teljes mértékben, Outsider pedig nem szeretett volna vastagabb vezetéket egerének.
Külsőre nagyon kellemes lett az egér, vonalai kicsit finomodtak, felülete mutatós, hálós bevonatot kapott. Kikapcsolt állapotban nem is látni, hogy ott világít rajta a CM Storm logója, csak működés közben sejlik át rajta a kapcsolókkal beállított fény.
Ramses07
Ramses07 már két évvel ezelőtti CM Storm Egérmodding versenyünkben is részt vett Giger stílusú egerével, mely különdíjat nyert. Azóta sokat fejlődött az eszköztára, precízebb festőfelszerelést használ, és a modellezőgyurmára, illetve apró felületi díszítőelemekre alapozó technikáján is sokat csiszolt. Idén is sci-fi témában tevékenykedett: űrhajót csinált a Devastatorból.
A végeredmény egy kiváló, részletgazdag alkotás lett lélegzetelállítóan jó festéssel, ami szerintünk bármilyen tudományos-fantasztikus filmben elmehetne kelléknek.
Az i-re a pontot pedig a – Bari apró segítségével készített – világítás teszi fel. Az egér eleje, a görgő pereme és hátul a stilizált hajtómű is vörösen izzik, amit szépen egészít ki az egyei mintával ellátott görgő mögötti felbontásállító kapcsoló finom kék fénye.
Az egér az ideálisnál egy picivel vastagabb és merevebb kábelt kapott, viszont szerencsére ez alig befolyásolja használhatóságát. A hátán lévő kiemelkedő elemek közül az alsó hozzáérhet a felhasználó tenyeréhez, de valószínűbb, hogy ez a csodálatos egér inkább vitrinben, és nem napi használati tárgyként végzi majd.
rudi