Félidőbe ért a Cooler Master Egérmodding Verseny

Devastatorok félidőben I.

Három héttel ezelőtt kezdődött a Cooler Masterrel közös egérmodding versenyünk második fordulója. Ebben a körben folyik a tényleges munka, a beküldött tervek közül egy tucatot választottunk ki, melyeket érdemesnek találtunk a megvalósításra. A jókezű modderek nagyjából három hete kapták meg a CM Storm Devastator egereket, most megnézzük, hol tartanak velük. Sajnos jones965 feladta a versenyt, ugyanis az utóbbi hetekben egy komolyabb átalakításon, a nagyszerű ROG Poseidonon dolgozott, amivel részt vesz az idei DCMM-en, így nem maradt ideje az egérre.


Íme, a CM Storm Devastator eredeti formájában

Egyelőre a steampunk témában otthonosan mozgó feco72-nél sem indultak be a munkálatok. Sajnos eredeti terve, hogy egy kisautóba építi az egeret, nem jött össze, így a B terv lépett életbe fa-bőr-szegecses, klasszikus steampunk burkolat formájában. A többi modder viszont már túljutott a kezdeti lépéseken, ki komolyabban, ki szerényebben vágott bele – szó szerint – a Devastator egyénire szabásába.

Fr0z3n kőkorszaki kőegeret készít, és már egész jól áll vele. Az elejére CM Storm felirat került, ami kötelező elem a versenyen, a görgő mögött lévő, világító gombból kristály lesz, a festés pedig koptatott, fekete-szürke árnyalatokat kapott. Érdekes kis részlet az oldalsó gumikat váltó, fűhatású filcbetét is. Egyelőre a legkomolyabb látványelem, az egér hátába illesztett koponya, illetve az egér zsinórjának meglepetésbevonata még hátra van.



Fr0z3n kőkorszaki egeret készít kőmintával, fűvel, beépített kristállyal és koponyával

OutsideR szépen halad nagyon ambiciózus tervével, ami egyelőre a felületi burkolat alatt marad, de ha lesz ideje, új külsőt is készít a Devastatornak. A leglátványosabb részlet az egér elejébe helyezett két USB csatlakozó lesz, belül pedig a teljesen új elektronikát várjuk kíváncsian. További érdekesség, hogy a görgő remélhetőleg az eredeti merevvel ellentétben oldalra is dönthető rögzítést kap.



OutsideR atomjaira robbantotta, majd fokozatosan újjáépíti az egér belsejét

Ha minden a terv szerint halad, fkenny egere lesz az idei mezőny legformabontóbb darabja. A Végrehajtó (vagyis Terminator) kézfejét formálja, meg, de sem az A terv, hogy szerez egy próbababakezet, sem a B terv, hogy gipszből kiönti, nem jött össze. Így maradt a C terv, mely egyelőre működni látszik: drótból hajlította meg a vázat, amire mikrokapcsolókat ültetett. Elkészült az egér vezetékének harisnyázása is, a végére pedig vörösen világító csatlakozó került. Még rengeteg munka van hátra, kíváncsian várjuk, hogyan alakul majd a külső burkolat, ami a kulcsa lesz ennek az átalakításnak.



Egyelőre a fémváz készült el, az "organikus szövet" külső még várat magára

Grisák katonai stílusú, tankos formában alakítja át a Devastatort, aminek illik is a neve ehhez a stílushoz. Elsőnek a lánctalpat imitáló görgő készült el, ami nagyon látványos, de ahhoz, hogy beférjen, nem csak a burkolatot, hanem a nyomtatott áramkört is meg kellett reszelni. Sivatagi homokszín lesz az uralkodó árnyalat, és az egéren több, harckocsikra jellemző részlet is megjelenik majd, például a fenéken lévő búvónyílás.



Ebből a Devastatorból tank lesz!

Modderkörökben nagyon divatos a szénszálas műanyagra emlékeztető, öntapadós fóliabevonat alkalmazása, mert egyszerű és látványos. Csabi112 viszont valódi szánszálas műanyaggal húzza be a Devastatort, aminek a használata sokkal bonyolultabb, de a – jól megcsinált – eredmény látványosabb a sima matricázásnál. Az egér hátára került egy nagy CM Storm logó, ami a gyári kék helyett vörös színben lesz megvilágítva.



Valódi szénszál-erősítésű fóliával, nem matricávan dolgozik csabi112

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés