AOC Q24G2A
Az AOC az idei évben már több új monitort is bemutatott, ám az MMD konszern alá tartozó márka munkatársai tavasz végén azt ígérték, hogy nyáron még egy friss darab érkezik a kínálatba. Ez az AOC Q24G2A, amelyet a cégtől kapott információk alapján úgy alkottak meg, hogy megfeleljen a gamerek elvárásainak is. Hazánkban is igen hamar a boltokba került, és kaptunk is belőle egy példányt, hogy megnézhessük, hogyan teljesít.
Dizájn
Azt nem mondhatjuk, hogy ez a monitor elhozta a dizájnforradalmat, hiszen a gyártó más termékeinél korábban már megismert megoldásokat vetették be a formatervezésért felelős munkatársak. A középtájt enyhén megtört nyakat, a csillag alakú talpat és a piros-fekete színezést is láttuk már korábban, de ezzel nincs semmi baj, mert az összhatás rendben van.
A sík képernyő a szokásoknak megfelelően szabványos VESA (100 x 100 mm-es) konzollal fel is akasztható. A talp stabilan tartrja a képernyőt, amely 13 centiméteres tartományban mozgatható függőlegesen a nyakon. Jobbra és balra egyaránt 30 fokban forgatható, előre 4, hátra 21,5 fokban dönthető, és akár pivot módban is használható. A ki- és bemenetek nem túl meglepő módon ezúttal is a hátlapon kaptak helyet, és lefelé néznek Egészen pontosan található itt egy HDMI 2.0, egy DisplayPort 1.2 és egy 3,5 mm-es fülhallgató-kimenet.
Monitor típusa | AOC Q24G2A |
---|---|
Technológia | 8 bites IPS LED LCD, AMD FreeSync Premium, NVIDIA G-Sync |
Háttérvilágítás típusa | Edge-LED, nem PWM-es |
Kijelző mérete | 23,8 hüvelyk, 16:9 képarányú, sík |
Felbontás | 2560x1440 pixel (122,4 ppi) |
Képfrissítési ráta | 48-165 Hz |
Válaszidő | 1 ms (g2g) |
Input lag | 11,8 ms |
Kontrasztarány | kb. 1050:1 |
Fénysűrűség | ~360 cd/m² |
Betekintési szögek | 178°/178° (névleges adat) |
Megjelenített színek száma | 16 millió |
Színtérlefedettség | 107,9% sRGB |
Hangrendszer | 2 x 2 watt |
Extrák | Célkereszt, beállítások szoftveres módosítása, kékfény-védelem |
Csatlakozók | HDMI 2.0, DisplayPort 1.2, 3,5 mm-es analóg audió |
Teljesítményfelvétel | 37 watt, készenléti módban: 0,2 watt, külső tápegység |
Gyártó honlapja | www.aoc.com |
Termék honlapja | AOC Q24G2A |
Fogyasztói ár | kb. 100 000 forint |
Garancia | 3 év |
Képminőség
A monitorba egy 23,8 hüvelykes, IPS technológiára épülő, 2560x1440 képpont felbontású 8 bites LCD panel került. A pixelsűrűség ebből fakadóan 123,4 ppi, ami az átlagosnál lényegesen jobb eredménynek számít. A megjelenítőt ezúttal is bevonták egy olyan speciális anyaggal, amely hatékonyan nyeli és oszlatja el az esetleges külső fényeket, így zavaró tükröződéstől nem kell tartani.
A háttérvilágításról a keretbe épített LED-ek gondoskodnak. A fényerő homogenitása messze van a tökéletestől, hiszen méréseink szerint az egyes képtartományok közötti fényerőkülönbség eléri a 13,76 százalékot. Ez nem túl jó eredmény, de ennél fontosabb, hogy a hétköznapi használat során szerencsére nem tapasztalható zavaró felhősödés. A kalibrátorral elvégzett méréseink szerint a legnagyobb fényerő 357,2 cd/m², ami beltéri használatra bőven elég. A minimális fényerő 3,18 cd/m², ami elég alacsony érték ahhoz, hogy teljes sötétben is lehessen úgy használni, hogy ne legyen zavaró a fénye, még akkor sem, ha mellettünk pihenne valaki. A Q24G2A nem támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak kezelését.
Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]
Az alkalmazott képalkotási eljárásból fakadóan a kontraszt nem túl nagy, 1034,7:1 valós kontrasztot tudtunk belőle kipréselni. A színek szemre rendben vannak, és megfelelő beállítások mellett jó színpontosság érhető el. Viszont tény, hogy az IPS LCD panelnek "köszönhetően" enyhe fátyolosság érzékelhető, főleg, ha egy OLED-es modell mellé tesszük a készüléket. A betekintési szög terén jól teljesít, csak 165 fok fölött érződik a tónusok enyhe fakulása, de invertálódástól egyáltalán nem kell tartani.
A mozgásmegjelenítés során nem tapasztaltunk hibákat, anomáliákat. A válaszidő több lépcsőben egészen 1 ms-ig csökkenthető, az input lag pedig a Leo Bodnar eszközzel végzett vizsgálataink alapján 11,8 ms, ami ugyan messze van a világcsúcstól, de teljesen vállalható értéknek számít. A modell maximális képfrissítési frekvenciája 165 Hz, és támogatja a FreeSync és G-Sync használatát. Ezt kipróbáltuk a hivatalos demókkal, valamint néhány játékkal, és arra jutottunk, hogy a szolgáltatás jól működik.
Képbeállítások
Az AOC mérnökei ezúttal sem takarékoskodtak az előzetesen programozott képmódokkal. Összesen hét közül lehet választani, melyek a már bevált módon a nevükkel is jelzik, hogy milyen tartalmak mellé szánja őket a gyártó, amihez persze nem kötelező ragaszkodni. Ennél egy fokkal fontosabb, hogy e módok kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól képvilágukban, így jó eséllyel mindenki találhat köztük olyat, amelyik passzol elvárásaihoz.
Profil/beállítás | Game | Internet | Movie | Reading |
---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 152,3 cd/m² | 136,1 cd/m² | 152,3 cd/m² | 152,3 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,1625 cd/m² | 0,145 cd/m² | 0,163 cd/m² | 0,1633 cd/m² |
Kontrasztarány | 937,4:1 | 938,9:1 | 934,2:1 | 932,7:1 |
Legnagyobb delta E | 2,89 | 2,88 | 2,91 | 54,11 |
Átlagos delta E | 1,02 | 1,01 | 1,06 | 18,22 |
Színhőmérséklet | 6700 K | 6700 K | 6700 K | 7000 K |
Gamma | 2,15 | 2,14 | 2,33 | 0,7 |
Profil/beállítás | Sport | Standard | Text |
---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 152,3 cd/m² | 152,6 cd/m² | 98,6 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,163 cd/m² | 0,1616 cd/m² | 0,105 cd/m² |
Kontrasztarány | 934,4:1 | 944,5:1 | 939,1:1 |
Legnagyobb delta E | 2,91 | 2,84 | 2,86 |
Átlagos delta E | 1,06 | 0,94 | 1 |
Színhőmérséklet | 6700 K | 6700 K | 6700 K |
Gamma | 2,34 | 2,29 | 1,3 |
Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az említett beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Game, Internet, Movie, Reading, Sport, Standard, Text. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.
Ezek után a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk megközelíteni, illetve persze a lehető legnagyobb színpontosságot elérni. A színhőmérséklet 7200 K, az átlagos delta E 0,43 a legnagyobb delta E pedig 1,14 lett, ezek pedig ebben a termékcsaládban remek értékeknek minősülnek! Viszont tény, hogy a kontraszt nem kiemelkedő, hiszen a fényerő 150,3 cd/m² lett 0,1676 cd/m² feketeszint mellett, így a valós kontraszt 896,9:1. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzatok a mért színteret ábrázolják. Eszerint a kijelző 107,9 százalékban fedi az sRGB színteret, ami átlagos teljesítmény, viszont ezen belül a számottevő pontosság 98,1%, ami monitorok esetében jó eredmény.
AOC Q24G2A | |
Contrast | 53 |
---|---|
Brightness | 39 |
Gamma | Gamma 2 |
DCR | OFF |
Color Temp | User |
DCB Mode | Off |
LowBlue Mode | OFF |
Red | 48 |
Green | 46 |
Blue | 54 |
Kezelés, értékelés
Vezérlés
Az AOC Q24G2A mellé nem jár távirányító, viszont ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis ebben a termékcsaládban ez a kiegészítő ritkaságnak számít. Az viszont remek, hogy egyes beállítások módosíthatóak szoftveresen a gyártó G-Menu névre hallgató alkalmazásával. E program mostanában újult meg, és előnyére változott, a kezelőfelület átláthatóbb, mint korábban, és a külseje sem elavult már.
A szoftveres támogatás pedig jól is jöhet, ugyanis a készülék saját menürendszere, illetve annak kezelőfelülete borzalmas, kimondottan anti-felhasználóbarát. Nem pusztán azért, mert logikátlan a struktúrája és az egyes paraméterek körülményesen érhetőek el, hanem azért is, mert a készülékház alján található gombokkal nagyon nehézkes a vezérlés.
Extrák
A monitor rendelkezik beépített célkereszttel, ami mindig a képernyőre varázsolható, még akkor is ott marad, ha egyébként egy adott játékból ez a funkció hiányzik. Ezen kívül bekapcsolható a kékfény-védelem, azaz a LowBlue Mode nevű szolgáltatás is, aminek hatására jelentősen lecsökken a kék színkomponens aránya, és bár ettől a kép minősége rosszabb lesz, viszont cserébe lehet, hogy jobban fogunk aludni. (A kék fény ugyanis esti használatnál álmatlanságot okozhat.)
A kijelzőt felszerelték két darab, egyenként 2 wattos rejtett hangszóróval is. Egy ilyen integrált audiorendszertől felesleges csodát várni, és nem okozott meglepetést most sem. A basszusok érzékelhetetlenek, a végeredmény meglehetősen vértelen, "műanyag" hatású. A sztereó hangtér megteremtésével is akadnak problémák, a hangerő pedig csak egy kisebb szobába vagy irodába elég, viszont legalább hanghibákat nem tapasztaltunk.
Vélemény
Az AOC Q24G2A személyében egy teljesen korrekt monitort ismerhettünk meg. Az alkalmazás használatával a kezelés is rendben van, mert egyébként a termék saját grafikus kezelőfelülete a modell leggyengébb pontja. Extrákból nincs sok, de azok hasznosak és hozzáadott értéket jelentenek.
A beépített hangrendszer nem valami nagy szám, már annak is örülni lehet, hogy egyalán rendelkezik hangszórókkal, hiszen ez a monitorok esetében azért nem mondható általánosnak. A képminőség tekintetében nem versenyezhet a mai csúcsmodellekkel, de ez az árán is látszik. A felbontása 24"-es méretéhez képest meglepően nagy, így pixelsűrűsége átlagon felüli. A színpontosság terén sem vallott szégyent, viszont a színtérlefedettség csak átlagos.
A mozgásmegjelenítés rendben van, és a magas képfrissítési rátának, a FreeSync és G-Sync támogatásának, valamint a kellően alacsony input lagnak köszönhetően játékra is alkalmas a készülék. A dizájn nekünk továbbra is tetszik, egyáltalán nem bazári, de azért látszik rajta, hogy nem egy alaptudású, belépőkategóriás modell. Az AOC Q24G2A monitor kb. 100 000 forintba kerül, ami tudásának megfelelő összeg.
AOC Q24G2A monitor
elefant
Az AOC Q24G2A monitort az AOC magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.