2019. július 21., vasárnap

Útvonal

Tesztek » Processzor rovat

Szép touché, AMD: bemutatkoznak a Zen 2-es processzorok

A Ryzen sikerét továbbvíve az AMD most megmutatta az Intelnek, hogy mitől döglik a légy!

Alkalmazástesztek I.

Ahogyan azt írásunk előző oldalán már említettük, a Cinebench R15-öt nyugdíjba küldtük, és a modernizálás jegyében az R20 vette át tőle a stafétabotot.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A Zen 2-esek domináltak ezen a csatatéren, különösen a 12 magos Ryzen 9. Ez ugyan nem lepett meg bennünket (hiszen tudjuk, hogy párhuzamos vonalon egész jól optimalizált a mérőalkalmazás), de a többszálas tesztben szerzett fölényére mindenképpen elégedett csettintéssel reagáltunk: a nagyjából azonos árkategóriában leledző Core i9-9900K teljesítményét kb. 47 százalékkal haladta meg. Persze ott van számára a plusz 4 mag/8 szálból adódó előny, de akkor is impresszív, arról nem is beszélve, hogy egy magon is maga mögé utasította a "nagy kéket", mely inkább a jóval olcsóbb Ryzen 7 3700X-szel volt pariban. Az előző generációs megoldások zárták a sort, egymagos Intel, többszálas AMD győzelemmel – itt nincs új a nap alatt. A Matisse CPU-k esetében a memóriák órajele csak nagyon minimális mértékben befolyásolta az eredményt, és az új Ryzen 7-es még a lassabb beállításokkal is derekasan ráígért (mintegy 16,9, illetve 22,3 százalékkal) Pinnacle Ridge kódnévre hallgató elődjére.

A sort a SPECwpc programcsomaggal folytattuk. A 7-Zip tömörítéses tesztben ismét a 3900X végzett az első helyen, míg az i9-es másodikként haladt át a célvonalon, a versenyt a tömörítés alatt veszítette el. Tőle 10 (valamint 23) másodperccel lemaradva futott be a 3700X. A kékek üdvöskéinek (a körülményeket figyelembe véve) egész jó szerepléséből a már felnőtt korba lépő 8700K is kivette a részét, míg a 2700X jócskán hátramaradva kullogott. Érdekes, hogy az új Zeneknél a RAM-ok magasabb üzemi frekvenciája kontraproduktívnak bizonyult, hiszen rendre jobb értékek születtek 2933 MHz-en, mint 3600-on. Ok gyanánt mi talán az előbbinél alkalmazott 1T command rate-re gondolunk. Az átláthatóság érdekében a kapott időket táblázatban is prezentáljuk az összehasonlító grafikon alatt.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Tömörítés Kitömörítés Összesített idő
AMD Ryzen 9 3900X @ DDR4-3600 147,8 s 68,66 s 216,46 s
AMD Ryzen 9 3900X @ DDR4-2933 147,98 s 65,78 s 213,76 s
AMD Ryzen 7 3700X @ DDR4-3600 167,88 s 79,33 s 247,21 s
AMD Ryzen 7 3700X @ DDR4-2933 168,13 s 66,03 s 234,16 s
AMD Ryzen 7 2700X @ DDR4-2933 210,28 s 81,76 s 292,04 s
Intel Core i9-9900K @ DDR4-2933 156,05 s 68,59 s 224,64 s
Intel Core i7-8700K @ DDR4-2933 179,5 s 74,56 s 254,06 s


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A Blender BMW1M részében szintén szavatolható volt az új nemzedék diadala: több mag többet dolgozik, ez ilyen egyszerű. Bár a G.Skill modulok órajelei nagyon csekély hatással voltak a benchre, az R9 jött, látott, győzött, s mindezt magabiztosan, jó 15 másodperces előnnyel tette. A friss R7-es és a 9900K fej-fej mellett fejezte be a rundot, mindössze 1 (illetve még annyi se) másodperces differenciával. A régebbi versenyzők nem nagyon rúghattak labdába, de a mezőny végén is a vörösek lettek sikeresebbek.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Handbrake-ben a nagyobbik Matisse ült a trónra (lassan ott tartunk, hogy ezt már nem is kellene szóba hozni), miközben profitált az emelt memóriafrekvenciából (határozottan jobban, mint az R7 3700X). Mögötte közelítőleg azonos szinten mozgott kisebbik testvére és az Intel nagyvad; utóbbi, amit elveszített a HQ részlegen, azt behozta a normál mérésnél, ahol még a vele azonos RAM órajelet használó 3900X-et is megközelítette. A visszafogottabb Coffee Lake újfent csak a vetélytársak hátát bámulhatta.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A SPECwpc applikációs csokrát magunk mögött hagyva a HWBOT-ot izzítottuk be. Itt nagyjából ugyanazt tapasztaltuk, mint Handbrake-ben, bár a 2700X és a 8700K közt megfordult a helyzet. A Ryzen 9 komfortosan hozta a kört; a 3700X-nél Full HD-ban 26,07, 4K-ban 38,6 százalékkal volt jobb.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A kriptográfiai függvények még mindig az Intel asztala, és ezt a VeraCrypt hash algorythm benchmarkja ékesen bizonyította: az i9-es SHA-512-ben 20,81, illetve 22,38 százalékot vert a 3900X-re, míg ez az érték SHA-256 alatt 7,71 és 10,02 százalék lett. Az i7-esnek sincs oka szégyenkezni, mert SHA-256-ban pariban állt a magasabb RAM frekvenciából megintcsak többet kihozó, 12 magos Zen 2-vel, SHA-512-ben pedig 9,94/11,38 százalékkal volt gyorsabb annál. A 8 magos Matisse nem maradt le sokkal harmadik helyen ücsörgő bátyjától, és 4,51, illetve 5,77 százalékkal szerepelt különbül elődjénél, a 2700X-nél.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.