GeiL
GeiL Value
A Geil sem szűkölködik DDR3-as memóriákban, a termékpalettáról először az olcsóbb árkategóriába sorolt, Value jelzéssel ellátott kitet teszteltük le. A Value elvileg azt jelenthetné, hogy ez egy olcsó RAM, de mint kiderült, teljesen átlagos árcédulával kelleti magát, sőt ami azt illeti, drágább, mint a Corsair DHX-e (kb. 30 000 forint). A Value ez esetben csak annyit jelent, hogy a többi Geil típusnál olcsóbb. A szintén DDR3-1600-as memóriapár az eddigi legalacsonyabbnak tekinthető, 8-8-8-28-as időzítésekre lett hitelesítve, ráadásul ezt 1,6 V-on tudja, tehát ebből a szempontból nem tűnik rossznak.
Érdekesség, hogy az Everest ezt minden további nélkül képes volt kiolvasni, bár a memóriapárt ezesetben is DDR3-1333-asként azonosította, de a DDR3-1600-as órajelhez tartozó beállításokat is „beprogramozták” a memóriába. A Geil Value-t egy elég szimpla kinézetű alumínium hűtőborda fedi ragasztóval rögzítve, ezalatt ismeretlen eredetű memóriachipek találhatóak, nem is sikerült kiderítenünk, hogy ezek melyik gyártótól származhatnak.
AMD
Intel
Meglepetésünkre a Geil Value egyike volt a jobban tuningolható memóriáknak. Az AMD-s tesztrendszerben DDR3-1760-as beállításig jutottunk el vele, ráadásul ezt 1,6 V-on teljesítette. Érdekességként még annyit, hogy nagyon úgy tűnik, hogy ezek a chipek nem bírják az ennél magasabb feszültséget. (Ez majd a Geil EVO One-nál válik igazán látványossá.) Alapórajelen a gyári 8-8-8-as értéknél nem tudtuk lejjebb csökkenteni az időzítéseket magasabb feszültség mellett sem. Az inteles tesztrendszerben kicsit másként viselkedett a rampár, ugyanis az alapórajeles időzítéseket sikerült 7-7-7-ig csökkenteni, viszont a maximális órajelben csak DDR3-1720-ig jutottunk, ezt is csak magasabb, 1,8 V-os feszültség mellett bírta.
GeiL EVO ONE CL7
A Geiltől egy másik memóriapárt is leteszteltünk, ez a játékosoknak szánt EVO ONE DDR3-1600-asa. Az EVO ONE CL7 jócskán drágább, mint a Value, kb. 46 000 forintba kerül, mert ez a CL7-es változat, de létezik belőle CL9-es változat is, amely jelentősen olcsóbb, alig kerül többe a Value változatnál. A Geil EVO ONE CL7 azért érdekes, mert szokatlannak mondható, alacsony időzítéseken működik, ráadásul egy szintén szokatlannak tekinthető, heatpipe-ot is tartalmazó, radiátorra hasonlító hűtőbordával kerül forgalomba. Ez a hűtőborda a Corsair DHX-en találhatóhoz hasonlóan igen magas, ezért egyes processzorhűtőkkel lehetnek gondjaink. Az MTCD (Maximized Thermal Conduction & Dissipation) technológiával készült alumínium részegység középső részén kialakított bordázat szabad utat enged a számítógépházban kialakult légáramlatoknak, így elvileg több modul egymás mellé helyezésével is jó hűtőteljesítmény érhető el. A DDR3-1600-as EVO ONE 7-7-7-24-es időzítéseket bír 1,6 V-on, a kérdés csak az, hogy ez megéri-e a felárat a Value-hoz képest.
Az Everest az EVO ONE-t ugyanúgy felismerte, mint a Value-t, és DDR3-1333-asként beazonosította, de a DDR3-1600-as beállítást is ki tudta olvasni, az egyedüli különbség az időzítések terén érhető tetten. A Value-hoz hasonlóan az EVO ONE-on is ismeretlen eredetű memóriachipek trónolnak, nem tudtuk megállapítani, hogy ki gyártja ezeket.
AMD
Intel
Hiába a sok hűhó, az EVO ONE CL7 nem szerepelt valami fényesen tesztjeinkben. A gyártó által ígért értékeket csak az AMD-s rendszerben viszi DDR3-1600-as órajelen, az Inteles konfigban csak 8-8-8-24-es időzítések mellett volt stabil, ráadásul 1,7 V-on. Ennél azonban még nagyobb probléma, hogy ez a rampár gyakorlatilag teljesen tuningolhatatlan, még DDR3-1640-es órajelen sem sikerült elindítani, pedig ez mindössze 5 MHz-es tuningot jelent a memória esetében. Megjegyzésként még annyit, hogy az EVO ONE csak és kizárólag a processzortól távolabb eső memóriafoglalatokban hajlandó elindulni (ez az AMD-s és az Inteles rendszerre egyaránt vonatkozik), és amikor tuningra kerül a sor, 1,8 V alatt kell tartani a feszültséget, ugyanis 1,7 V felett már alapórajelen sem működőképes. Mi valami másra számítottunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!