A DDR3-1600-asok krémje

Bevezetés

Hosszú idő után elérkezettnek láttuk az időt egy nagyobb DDR3-as memóriateszt elkészítéséhez, ugyanis ma már mindkét processzorgyártó ebben a szabványban látja a jövőt. Az Intel már jóval korábban átváltott a magasabb órajelű modulok támogatására, és a ma kapható AMD processzorok újabb modelljeinél is ezt az utat választották, a Phenomon kívül már az Athlon is támogatja a DDR3-at. Alapvetően azért választottuk az 1600-as órajelet, mert az 1066-osok már nemigen tekinthetők korszerűnek, az 1333-ast pedig keveselltük, mert az árkülönbség elenyésző az 1600-ashoz képest, és ha tuningról van szó, akkor hasonló ár mellett inkább a nagyobbat választanánk.

Hirdetés

A gyártók és a forgalmazók nagyon erősen propagálják a háromcsatornás kiteket, ami érthető is, hiszen három memóriamodul egyidejű eladásával nagyobb bevételre tesznek szert. Be kell azonban látni, hogy ezek csak a Core i7 tulajok számára jelentenek alternatívát, egy Core 2 vagy Athlon/Phenom processzoros géphez nem fognak hármas szettet vásárolni, és ugyanez elmondható most már a Core i5, illetve az újabb Core i7 tulajdonosairól is. A hármas csomagok nem fogynak jól, mert az első generációs Core i7 köré épülő rendszer drága, ezért aztán nem terjedt el, így most mindenképpen inkább a dual-channel szettekre szerettünk volna koncentrálni. Tesztünkben egy-egy Corsair és Kingston, két Geil és három OCZ modellt vettünk szemügyre.

Mint tudjuk, a memória az egyik legalapvetőbb eleme egy számítógépes rendszernek, mégis, tesztelési szempontból nem olyan érdekes, mint egy videokártya vagy egy merevlemez, mert a memóriákon nincs túl sok tesztelnivaló. Egy memóriamodul jellemzője a mérete, az órajele és az időzítései, esetleg még idesorolhatjuk a feszültségét is. Az már kiderült, hogy a DDR3-1600-asokra esett a választásunk, tehát az órajel kipipálva. Ami a méretet illeti, ezúttal 2 x 2 GB-os memóriapárokkal fogunk foglalkozni, egy korszerűbb rendszerben ez már az alap, az újabb operációs rendszerek sok esetben nagyon lelassulnak 2 x 1 GB memóriával, és akkor még nem indítottuk el játékot vagy alkalmazást. Végül pedig itt van az időzítés és a feszültség, ami a különböző memóriapárok esetében eltérő. Amikor memóriát tesztelünk, két dolgot lehet rajtuk vizsgálni. Egyrészt azt, hogy az a memóriapár maximálisan milyen órajelet képes elviselni (különböző feszültségbeállítások mellett), másrészt pedig azt, hogy mennyire lehet leszorítani az időzítéseket (szintén a feszültség függvényében). Tesztünk is erre a két kérdésre koncentrál. Tehát nem azt mértük, hogy az egyes típusok különböző memóriaórajeleken miként teljesítenek egy memóriabenchmarkban vagy egy-egy alkalmazásban, ugyanis a differencia elenyésző (már ha van egyáltalán), és ez a kérdés csak akkor számít igazán, amikor világcsúcs megdöntésére készülünk, de ahhoz már úgysem 1600-as memóriában kellene gondolkoznunk.

A teszt érdekessége, hogy az egyes memóriapárokat nemcsak egyetlen tesztrendszerben próbáltuk ki, hanem kettőben, egy inteles és egy AMD-s konfiguráció is szerepet kapott. Az AMD esetében értelemszerűen egy AM3-as, phenomos konfigurációra esett a választás, ugyanis csak ez támogatja a DDR3-at. Az Intel esetében viszont vacilláltunk, hogy Core 2 vagy Core i5/i7 legyen-e, de végül a Core 2-re voksoltunk, mert egyrészt sokkal elterjedtebb, másrészt nem Core i5/i7-hez készített memóriákról lesz szó, ezért aztán a párosok alapfeszültsége a legtöbb (sőt az összes) esetben az ezeknél megengedett 1,65 V-os határ felett van. Egyébként is, ha egy memóriapár ebben a két rendszerben hasonlóan viselkedik, akkor igen valószínű, hogy egy Core i5/i7 mellett sem tenne másként (már ha a processzor nem szab korlátot).

Pár szó a tesztelés menetéről. Az egyes memóriapárok bemutatása után egy táblázatban összefoglalva láthatjuk az általunk elvégzett összes tesztkísérletet, órajelről órajelre, feszültségről feszültségre ugorva. A memóriákat minden esetben az FSB-vel szinkronban hajtottuk (mást nem is tehettünk volna). A „Működés” oszlopban rövid megjegyzéseket találunk, ezek értelemszerűen arra utalnak majd, hogy az adott memóriapár az adott beállításokra miként reagált. Az „OK” azt jelenti, hogy stabil volt a gép, Windows alatt sem volt gond, és a Memtest86+ sem jelzett hibát. A „NEM INDUL” azt jelenti, hogy a BIOS beállítása után nem indult el a gép, nyilván azért, mert a memória nem bírta azt a beállítást. A „LEFAGY” arra utal, hogy a Windowsban való tesztelés alatt lefagyott vagy újraindult a számítógép. Az „INSTABIL” annyit jelent, hogy az adott beállítás mellett – bár nem fagyott le/indult újra a Windows – különböző hibaüzenetekkel találkoztunk, ami nyilván arra utal, hogy még mindig nem stabil a gép. Az „ÚJRAINDUL” nem keverhető össze a „LEFAGY”-gyal, ugyanis ez esetben a rendszer már a Windows betöltésének megkezdése előtt újraindult. Összegezve mindezt, egyértelmű, hogy csak az „OK” jelzéssel ellátott kísérleteket tekinthetjük sikeresnek, a többi megjelölés valójában csak a sikertelen próbálkozás rövid leírása.

Tesztkonfigurációk:

Memóriák Corsair XMS3 DHX
Kingston HyperX
GeiL Value
GeiL EVO ONE
OCZ Gold
OCZ Platinum
OCZ Reaper
Processzorok AMD: AMD Phenom II X3 720 (2,8 GHz)
Intel: Intel Core 2 Duo E8400 (3 GHz)
Alaplap AMD: Asus M4A79T Deluxe (AMD 790FX chipset)
Intel: Asus Rampage Extreme (Intel X48 chipset)
Videokártya ATI Radeon HD 4850
Merevlemez Samsung Spinpoint T166 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache)
Tápegység Chieftec 600 watt
Operációs rendszer Windows Vista Ultimate SP2

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés