Hirdetés
-
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
-
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
-
LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Új hozzászólás Aktív témák
-
ATM_automata
őstag
válasz Anti666 #2337 üzenetére
Az tény, hogy a 770-el már mindent megtehetsz, amit szoftveresen még nem az x820-al. Szerintem ha ez is lesz 1-2 éves, mint a 770, akkor ezek a szoftveres dolgok megoldottak lesznek erre a készülékre is, mint ahogy már most is sikerült átszerkeszteni a menüjét és futtatni rajta progikat.
Ami miatt húzódik a dolog azaz, hogy akik megcsinálták a moddingokat 770-re, azoknak nincs x820-uk, ezért nem készült még hozzá szoftver modding. Bár ez sem igaz teljesen, mert én kaptam egy moddot, ami x620-ra készült és az alapján kicsit átdolgoztam az x820-at is, de csak kicsit. XML file a menü. Szerintem azt tesz vele aki ért hozzá (nem én) amit akar.
A többi szerintem erősen szubjektív, meg kell nézni, kézbe kell venni és lehet dönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Nekem pl. jobban tetszik, hogy kicsit kisebb, kerekebb, mint a 770. Az olyan igazi kocka, ami egyébként nem rossz, valóban férfiasabb darab.
A GPS chip egyébként sokkal jobb benne, mint a sirf3-as a 770-ben. Gyorsabban pozícionál és jobban tartja a jelet rossz vételi körülmények között is.
Ár: 770BT-t ahol láttam még ott 32-33eFt-ot kértek érte, x820-at pedig 22-ért vettem a héten.
Ha valaki komolyabban nekiesne az x820-nak szerintebb többet lehetne kihozni belőle hosszútávon, mint a 770-ből.....
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz ATM_automata #2346 üzenetére
Ezt a mio pocketet ha valaki kipróbálja x820-on az tegye már közkincsé a tapasztalatait.
THX
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz kaliber #2359 üzenetére
Home használatnál valóban minimális értelme van....szerintem...de ha mondjuk magyar fotósként NewYork-ról kéne csinálnom 8000 képet, akkor lehet nem tudnám pontosan mi is van a képen (vagy hol készült) mire végeznék és elkezdeném szétválogatni....
[ Szerkesztve ]
What else?
-
ATM_automata
őstag
Ha jól látom, akkor kb. eddig volt fenn a wayteq oldalán az a cikk, ami leírta a nyitókép cserét....köszönjük nektek wayteq.hu.
Nem bántás képpen, ne vegyétek a lelketekre, de elég kispályás dolog ez az egész. Valóban igaz, hogy rajtatok röhög az egész ország. Szerintem nem azért, mert a készülékek nem jönnek meg időre, hanem inkább azért az óriási kommunikációs és marketinges bakiért, amit most csináltok a nyaralási szezon kellős közepén. A strucc politika sose válik be. Ha lett volna egy kis eszetek, akkor meglovagoljátok az előd készülékek sikerét, adtok némi segítséget a készülékkel kapcsolatba stb. Nálatok egy vidéki számtekboltos is komolyabb marketing kommunikációs készséggel rendelkezik....de komolyan...nekem égne a képemről a bőr, ha ennyi hónap után csak egy erősen megkérdőjelezhető hitelességű PC WORD tesztet tudnék linkelni az importőri oldalamon...
THX és bocs a kifakadásomért, de vicc ez az egész....
What else?
-
ATM_automata
őstag
No srácok. Teszteltem a vasat és a TMC-t hosszabb úton, ausztriában. Tapasztalatok.
Nálam memkártyáról fut minden, fagyás, akadás, problémák eddig nem léptek fel. Tartalék akksikat vettem, de igazából nem kellettek.- x820: A készülék rendben volt, igo simán, gond nélkül futott, újratervezésekkel nem volt gond. Útvonalat nem tévesztetett.
- TMC Magyarország: Elmegy, jelezte, ha volt valami az út magyar szakaszám, sok vizet nem zavart. Pesten volt a legtöbb esemény, de a szerinte jó úton is pont úgy álltunk a dugóban, mint ahol Én szerettem volna menni.
- TMC Ausztria: A sógoroknak már dereng valami arról, hogy kell TMC-t csinálni. A Készülék mindenféle hangolás nélkül átállt az osztrák adásra és hozta is az eseményeket. Ahol gáz volt, ott jelezte is a rendszer, hogy túrás, lezárás vagy egyéb dolog van. Sokkal kevesebb volt a vakriasztás, mint mondjuk itthon, ahol simán benyögte a rendszer az M1 közepén, hogy torlódás előtted, aztán semmi sehol....
Ami meglepő volt, hogy odafelé átmentünk egy osztrák falu főutcáján, két nappal később jöttünk ugyan ott vissza és le volt zárva a főutca egy rendezvény miatt. A TMC ismerte az eseményt és kerülte is ahogy kell, pedig egy kis faluról volt szó....
A TMC tehát jó dolog, kár, hogy itthon még nem az igazi. Az adapter szerintem megéri az árát.
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz agrippa7 #2492 üzenetére
Ha fel van töltve, akkor zöld. Ha menet közben töltöd és használod egyszerre, akkor nagyon lassan tölti fel, főleg ha olyan szakaszon mész, ahol sokat beszél az igo. Ha csak a térképet nézed és nincs duma, akkor feltölti, de ha duma is van, akkor többet használ el, mint amennyi töltést fel tud venni.
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz lexuska #2584 üzenetére
Nekem van egy olyan érzésem, hogy ez széria "hiba" lesz inkább....bár ne legyen igazam. Nekem elsőre ment az érzékelés. Ha letakartam a szenzort, akkor a kis csúszka a menüben elkezdett mászkálni.
Ha nem megy, ne legyél szívbajos, cseréltesd ki vagy kérd vissza az árát.
What else?
-
ATM_automata
őstag
Én mondjuk adnék több pénzt egy iGo8-as x820-ért, ha lenne, és árban is jó lenne, de ugye nincs.
Problémák:
- Nincs ilyen x820-as készülék.
- A Nav N Go elég érdekesen támogatja az ilyen előre telepített igo-s készülékeket, és egyáltalán nem korrekt amit művelnek.Pl: IconX G400-as készülékek amikor kijöttek, úgy árulta az LCP, - aki azóta ha jól olvastam tönkre ment - hogy 3 év frissítést biztosít a térkép szoftverhez. No ez úgy nézett ki a gyakorlatban, hogy majd 1 évig semmi támogatás nem volt hozzá és a naviextras.com-on megnézve még rengeteg másik hivatalosan előtelepített igo-s készülékhez sem. Felhívtuk az LCP-t, hogy mi van a beígért szolgáltatással? A Válasz: A Nav N GO nem biztosítja, ha lesz, az említett weboldalról frissíthető. 1 év után elkezdődött a támogatása a készüléknek....tehát 1 évet "elloptak", majd kiderült, hogy hiába vette az illető a készüléket adott verzióval (FULL EU, CEU), csak limitáltan frissítheti a térképeket, tehát konkrétan asszem magyarországot tud frissíteni, a többiért meg kiírja a rendszer, hogy fizessen x eurot.
Na ezek után azért a tisztességes vásárlók is beintenek és jogosan. Miért is fizették ki azt a 100.000Ft-ot akkor???? Ezt külföldi értékesítéskor nem annyira hiszem, hogy megmeri tenni a Nav N Go, hogy 1 évig nincs térkép frissítés amikor kifizeti a vevő.
Amúgy tipikus magyar multicéges mentalitás ez, lásd még MOL, OTP és sorolhatnám.
Minden országban üzletelnek, de a legdrágábban a Mol adja a benzint itthon, a legnagyobb kamatokat meg az OTP teszi rá az emberre....What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz snowdog #2719 üzenetére
Szerintem ez érthető, nekem az a bajom, hogy az előre telepített, ezáltal megvásárolt térkép szoftverhez a NavNGo nem ad rendes supportot, mint ahogy alább is írták az anno igo-s MIO-kkal és az IconX készülékekkel kapcsolatban.
Tehát ha a NavNGo gondol egyet, akkor hiába fizettél te a PNA-s térképért tízezreket pluszba, kidobhatod a gépet térképpel együtt, mert nincs legális megoldás arra, hogy frissíteni tudd vagy lecseréld, mert egyrészt nem tudod leírtani a készülékről legálisan ami rajta van, másrészt ha leírtod se tudsz rátenni jogtisztán semmilyen IGO-t. Ezért most van egy komoly vásárlói réteg, aki anno megvette a miokat és most cseszheti, pedig kifizette a szolgáltatást és IconX is dettó ez volt, és még lehet hogy lesz is, de ahogy elnéztem a többi gyártót se nagyon halmozzák el frissítésekkel.
Szóval az üsse nekem az asztalt jogtisztasággal kapcsolatban (nem rátok gondolok, hanem szoftver cégre), aki tesz is azért, hogy jogkövetőek lehessenek az emberek. Jogos lenne az IGO warezzel kapcsolatos NavNGo kampány meg keresztesháború, ha lenne termék, amit helyette fel tudnának ajánlani az embereknek.
Ne tegyél fel warez IGO-t, mert megbüntetünk, de helyette megveheted 10-20eft-ért a legálisat, ami tutira megy minden gépen, ha bajod van segítünk ferakni és amihez adjuk a 3 év frissítést negyedéves intervallumokban. Viszont ha lopsz, akkor nagyon megb@szunk.
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz snowdog #2723 üzenetére
Érdekes amit írtál, ez is egy oldala a történetnek. Mit ír a szerződés és mit nem. Ha már egy történettel kapcsolatban azt kell vizsgálni, hogy mi van a szerződésben, akkor a cégnek rég rossz a viszonya az ügyfelekkel....ez sajnos tapasztalat. Ha a szerződésben foglalktakat kell magyarázni, pláne ennyi ember felé, akkor ott nem a vevők vannak tévedésben, hanem a marketing gépezet mondott valami olyat, ami nem fedi a valóságot.
Én úgy gondolom, hogy nem csak a készülékekért és azok pillanatnyi szoftver állapotáért fizet az aki mondjuk tőlem vagy mástól navigációt vesz, mert ez a termékcsoport csak akkor ér valamit, ha frissen tartható rajta a térképek álltal nyújtott információ. Ha közölnék a gyártók, hogy a frissítés nem ingyenes, lehet a kutya nem venné meg őket azért a plusz összegért amit rátesznek egy PNA-ra azért, mert van rajta egy butított igo verzio.
Lehet nem jó a példa, de egy windows xp home nem drágább, mint az igo és mégis akkor és úgy frissíted amikor csak akarod és tudod, nem kell érte pluszt fizetni. Ha megveszek egy corelt, akkor az is frissíti magát plusz pénzek nélkül.....de még a magyar szoftverek döntő többsége és legalább 1 év verziókövetést biztosít és nem csak az adabázisra, hanem a keretszoftverre is.
Mio ügyben én úgy tudom, hogy a gyártó annyit ajánlott fel, hogy plusz pénzért lehet náluk venni nem igo alapú új mio térképet, ami nem ugyan az, mintha a meglévőt frissítenéd, a NavNGo meg széttárta a kezét és közölte, hogy miomaphoz ezek után nincs térkép update.
Igazad van abban amit leírtál, csak erősen szolgáltatói oldalról közelíti meg azt a kérdést, ami arról szól, hogy mivel maradjunk meg a piacon, ha cég vagyunk, és hogyan nyújtsunk többet, mint mások nem csak szoftverben, hanem ügyfélkezelésben és szolgáltatásokban is.
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz snowdog #2726 üzenetére
Más nevében nem nyilatkozhatok, de föltennék egy szavazást ide, ha lehetne, hogy ki miért nem vett vagy vett navi progit. Szerintem a Sygic-et nem azért nem veszik mert pénzbe kerül, hanem azért mert mondjuk nem jó. Mint ahogy azt is meg lehet kérdezni, hogy PDA-sok közül hányan veszik meg az Igo-t és hányan a Sygic-et....mert ott ugye mind a kettő telepíthető lehet...szerintem a többség kifizeti a drágább Igo-ért a pénzt....
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz snowdog #2727 üzenetére
Ezt én megint takarózásnak érzen. A frissítéseket a naviextras.com-on érhetem el, tehát nem az biztosítja, akitől vettem, nem az importőr vagy a gyártó. Én nem gondolom ingyenesnek a frissítéseket, továbbra is azt gondolom, hogy ez nem egy ingyenes szolgáltatás, hanem a készülékbe épített szoftverrel együtt megvettem.
A másik, hogy a NavNGo látva amiket írtál biztos, hogy nem engedi meg azt, hogy mindenki "olyan feltételekkel árulja a gépét, ahogy neki tetszik." A térkép szoftver az ővé, Ő frissíti és az ő szerzői jogai védik, ha már bele akarunk menni a jogi háttérbe is. Tehát azért ő felel, meg azért is ami infók a szoftverben vannak.
Ez egyébként egy végtelen beszélgetés lenne a témában. Én nem látom azt, hogy szeretnének megoldást kínálni a warez mentesítésre igo ügyben, te meg azt mondod, hogy nem is feladatuk és ingyen mit vár az ember. Szerintem mapnapság kevés az, hogy eldnak valamit aztán sorsára hagyják és PNA piacon én azt látom, hogy ez eléggé jellemző IGO ügyben.
[ Szerkesztve ]
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz Anti666 #2747 üzenetére
Én pont ezt tettem. Kb 1200-1500Ft a pótakksi. vettem 2-őt. Nem volt vele gond Bécsben, amúgy meg nem kell, hogy mindig menjen....szerintem. Elég ha ott megmutatja a helyzetedet, ahol éppen nem tudod merre menj. Aztán lehet pihentetni 10-20 percet sleep módban. Később visszalövöd, utcán pikk-pakk belövi a helyzetedet és mutatja is, hogy merre tovább...A táskában úgy se látni, hogy mit mutat.
What else?
-
ATM_automata
őstag
Én úgy látom, hogy a NavNGo üzletpolitikája PNA fronton az, hogy a gyártókat akarja lehúzni az előre telepített és sehogyse támogatott szoftverrel és csak olyan "exclusiv" ügyfelekkel kíván foglalkozni, akik elég vastagok ahhoz, hogy a méregdrága kütyük mellé megvegyék külön az igo-t is egy havi fizetés áráért full eu meg fél világ verzióval....nem véletlenül ugrottak rá az iPhone bizniszre is, mint gyöngytyúk a takonyra. Az biztos, hogy ott nem lesz baj az update-el, mert az APPLE kitaposná a belüket is ha bakiznának.
Üzletileg igazuk van, de ez a köznépet nem nagyon fogja meghatni.
[ Szerkesztve ]
What else?
-
ATM_automata
őstag
Eléggé elharapódzott itt az adok-kapok....szerintem sok értelme nincs. A cikk megszületett, vannak benne szubjektív dolgok, de hát ez van. Attól még általában jónak tartom ezeket a teszteket, más oldalakhoz képest pedig kifejezetten jók...ezzel nem benyalni akarok BOG-nak, ne legyen félreértés....de azért inkább jók a tesztjei, mint rosszak.
Én is erős túlzásnak érzem a warezolós kitörést a cikk elején és nem látom benne azt, amit mondjuk fontosnak látnék egy újságírótól, hogy mind a két oldalt értse meg. Korábban már írtam, de leírom megint. Én és még sokan lehet vennénk igo-t erre a vasra, ha lenne, de nincs.....adjon az NNG egy jogtiszta megoldást, aztán verje a mellét a warez miatt. Ha valóban szoftver fejlesztő cég vagy, akkor az a célod, hogy minél több gépen futhasson a szoftvered, és minél nagyobb piacot fedj le....ez amit művelnek erősen diszkriminatív és nem hiszem, hogy etikus piaci magatartás....ezt is érdemes lenne boncolgatni szerintem.
BOG írt a szabályokról meg törvényekről....szerintem ha már ezeket lehet csak felhozni érvként és válaszként, akkor régen rossz az egész....ha én mint kereskedő nem a vevőt nézném, hanem azt, hogy mit ír a törvény pl, garos ügyekben, már senki nem vásárolna tőlem...meg kell találni a jogi dolgoknak és a vevő érdekének is megfelelő megoldásokat....de ezt csak a kicsik teszik meg, a multiknak mindenki egy darab hús csak...ez lett az NNG is....látszik a hozzá állásukban. IconX-hez majd 1 évig nem volt frissítés.....a szervízük egy nagy szar volt, a dolgozók meg flegmák és útálatosak voltak...sajna van talasztalat, kidobott pénz volt minden g400-as amit eladtunk.....majd 100.000Ft-ért, szóval az LCP-t inkább hagyjuk, mert csak kinyílik a bicska a zsebemben.
What else?
-
ATM_automata
őstag
Még annyit:
Volt itt szó igo skinekről, meg szoftver moddingról meg egyéb "nem legális" dolgokról, amikre kifejezetten ugrottak az adminok, gondolom a cégek nyomására.
Van egy gyártó, a linksys, aki csinált egy linuxos routert aminek a firmware-jét kiadta, hogy nesztek gyerekek, játszatok vele kedvetekre. Az lett belőle, hogy a router a világ legnagyobb darabszámban eladott routere lett...ennek hatására a Cisco megvette a Linksyst tokkal vonóval. Aztán most megint kijöttek egy ilyen linuxos routerrel és kiadták megint a firmware-t, mert tudták, hogy nagyon nagy ebben az üzlet és csak jobb lesz, rosszabb semmiképpen sem.....erről is lehetne egy cikket írni, hogy pl, a Wayteq-et mennyire meg lehet (770) vagy lehetne (x820) csinálni, és milyen kiaknázatlan lehetőségek vannak a vasban amit ha a gyártónak lenne esze hagyná, hogy kihasználjon a vásárló közönség. A szerviz meg amúgy is elkéri a lét, ha vissza kell állítani a flash-t....szóval csak nyernének rajta.....szerintem....
Ez amúgy vonatkozik az igo moddingra is...nem hiszem, hogy kár éri az NNG-t, vagy igen?
What else?
-
ATM_automata
őstag
Ha a mio-t tényleg frissítik, akkor az tényleg érdem....legalább valamit tettek ha már más téren nem jeleskedtek.
Abban is igazad van, hogy a licencelt PNA nagyobb biznisz, mint a sima. De ha van stand alone verzió PDA-hoz, akkor szerintem ennek a fekvő verziójához is lehetne....had döntsem már el én, mint vevő, hogy mit mivel használok. Ha nekem a Wayteq VAS tetszik meg az IGO Szoftver akkor miért ne párosíthassam? Számítógépre is tehetek sokféle szoftvert, nincs jog tilalom......Megmondom, hogy miért nem lehet mégsem...azért, mert az NNG egy nagy összeggel akarja lehúzni a PNA gyártókat, aztán hogy azok eladják-e a vasat vagy sem, már legyen az Ő bajuk. Egyáltalán nem a végfelhasználó elérése az üzlet célja a PNA piacon az NNG-nek, hanem az egyben nagy összeg lehúzása a gyártókról. Ezt egyébként egyértelműen alá támasztja az a tény is, hogy hiába van támogatott PNA-d jogtiszta IGO-val, a frissítések hónapok vagy akár 1 év eltelével sem elérhetőek a legális szoftverhez, mert a gyártó nem készült fel erre a feladatra, csak eladott egy mennyiségi licenszet, aztán a sorsára is hagyta.....szerintem. Nem az én dolgom erről cikkezzni, de azért ez is egy oldala az éremnek....ha ez nem is tetszik a nagy kék cégnek. Jó a szoftver, szeretjük is, de azért a pénz szaga egyre büdösebben lengedez az NNG irányából....
[ Szerkesztve ]
What else?
-
ATM_automata
őstag
No...akkor térjünk kicsit vissza a vashoz és a pimpeléséhez. Ha nem teszik a wayteqnek akkor küldjenek egy tökös sárgát...Lee-t.
Ma vettem egy vödörrel a BT-sből. Azt nem tom, hogy hol nézzem meg a ramot, de íme pár info:
Rom ver:84A.YF.5.A.0828
Soft. ver:V3.6.E08.9.10Tapasztalatok:
Sebesség: Fogtam az SD karit a sima x820-ból, áttetem és ment minden, ahogy eddig is. "A nem mondom ki a nevét program" sokkal gyorsabban töltött be a BT-s kütyü esetében, mint a simán indítva. Én ezt a ramnak tudnám be, de az okosabbak majd pontosan megmondják, hogy mitől van.
Szoftver: A menü annyit változott, hogy kiegészült plusz funkciókkal, ikonokkal a fejlécben és a boot képet is sokkal dögösebbre cserélték. Összesenben jobbnak érzem a szoftvert/menüt.
Külső: Szinte változatlan, de csak szinte. A logó az elején más lett. nem nagy dolog, de szebb lett ez is....szerintem.
Funkciók:
- A fényérzekelő működik, érzékel, állítja a fényt.
- FM transzmitter: szerintem elfogadható. Kb annyira zajos, mint azok amiket külön is lehet kapni és eddig szerencsém volt kipróbálni. Szerintem aki rádiót hallgat, annak nem lesz vele baja. Nem egy hifi...ennyi. Ha be van kapcsolva, akkor minden hangot kiad az FM sávra, nem csak a zenét. Telefonnal nem próbáltam, van a kocsiban gyári BT-s kihangosító...erről írjon az, aki használja.
- BT: kipróbáltam, egyszerűen párosítható volt és a telefon könyvet is gyorsan áthúzta a telóról. Jól használható a szoftvere.Pimp:
Leírom, vagy szétrúgják a seggem vagy nem. Egy notepaddel simán fogtam a Color7MoveShell.xml filet és betettem még 2 gombot az eszközök menübe, így már a RUSSA-nak és a "Mexikói" tesójának is van külön indító gombja. Szerintem jó megoldás ez az XML-es dolog. Köszönet a felfedezésért egyik CATves fórumtársunknak.Összesenben azt mondanám, hogy a készülék jobb lett, látok fejlődést/fejlesztést. Én mindenképpen a BT-s megvásárlását javasolnám annak, aki x820-at szeretne venni, de a simával se volt semmi bajom, végezte a dolgát rendesen.
[ Szerkesztve ]
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz leader79 #3504 üzenetére
leader79:
Pedig ott van a file a SKIN könyvtárban.
charston
Úgy működik ahogy írtad. Pont ma teszteltem hosszabban az FM-et. Elindítod a zenét, aztán leteszed tálcára, majd a navi progit és a zene mellett szépen belemagyaráz a navi hanga is. Tökéletesen ment. Az FM kicsit zajos, de túlélhető.
Az viszont tisztán látszik, hogy kell valami megoldás IGO alá arra, hogy lehessen navigáció futás közben is léptetni a zenét meg ilyenek...szóval ez hiányossága a gyári igo-nak, ami valljuk be komoly fejlesztési baki olyankor, amikor az FM és BT funkciók sok készülékben elérhetőek és a SKIN meg jogsértő megoldás....amit azt itt írtátok sokan.
What else?
-
ATM_automata
őstag
válasz Alvin_ti4200 #3513 üzenetére
Látom a fél istenek sem tudnak olvasni erre felé, nem csak újoncok...az FM-ről 3 postal visszább szinte minden le van írva....én és más is írt róla...BT dettó....
What else?
-
ATM_automata
őstag
Egyet értek veled és Olutin-al. Ezt mondom én is már egy ideje.
Az NNG azt a vonalat követi, mint a MOL és OTP. Hazai cégek, akik a világpiacon gazdagodnak és mégis a magyart húzzák le a legjobban. Itthon drágák, mert monopol helyzetben vannak, külföldön meg olcsóbbak akár az itthoni áraknál is, mert ott piaci verseny van és minket húznak le nem mást...vagy mondhatnám a T csoportot is, akik németbe 1 euróért adják azt a telefont, amit itt 2 év rabsággal 10-20.000-ért veszel meg.
Igaz az, hogy kicsik vagyunk és egy világcégnek nem számít a magyar piac....ezért teheti meg az NNG azt amit tesz és azért is, mert pl. a hazai szaksajtó nem lobbizik erőteljesen azért, hogy ez publicitást kapjon. Nem bírálatként, pusztán ötletként mondanám azt, hogy pl. Bog és kollégái is tehetnének valamit azért, hogy ez változhasson....persze széllel szemben pisilni ők sem tudnak, meg lehet nem is érdekük, de azért elég jó cikket lehetne kerekíteni abból amit már itt leírtunk pro és kontra, és szerintem nagyon sok dologban igazunk van....hogy legyek törvény tisztelő, ha a törvények és gyártók csak korlátoznak nem segítenek és nem kínálnak nekem megfelelő megoldásokat....
[ Szerkesztve ]
What else?
-
ATM_automata
őstag
Russa info CATMAN-tól:
A Russa nem fut WinCE felület alól, ha a GPS kapcsolat be van kapcsolva, a főmenü alól indítva viszont a Beállítások nem működnek. Ezért
először a gyári menüből indítsd el, kapcsold ki a GPS kapcsolatot, és ezután már WinCE felület alól is elindul.x820-on ment nekem is a russa, áttettem a kártyá a BT-sbe és valamit vartyogott és nem annyira akart menni. Gondolom CE alól kicsit meg kell buzerálni a beállítások menüt, aztán vissza lehet lépni a gyári menü alá és akkor már menni fog.
What else?
-
ATM_automata
őstag
És ahogfy Bog ígérte megszületett az írás...még nem olvastam el, de belinkelem:
http://mobilarena.hu/teszt/a_nav_n_go_es_a_piac/sikertortenet.html
What else?
-
ATM_automata
őstag
Na elolvastam Bog cikkét. Örömmel látom, hogy belekerültek a felvetett ötletek és kérdések, valamint azt, hogy mi hogyan látjuk a szoftver kérdést.
Az NNG-től nem vártam mást, mint amit nyilatkoztak. A hazai piac nem pálya nekik, inkább az iPhone, meg a kocsi navi meg okos telefon bizniszbe mélyülnek el. Annyira kis pénz kiesés a magyar warez, hogy az ügyvédeket is csak a presztizs miatt ugráltatják a szerzői jogokkal kapcsolatban.
Ilyen hozzá állás mellett meg azt mondom, hogy amit itt wareznak neveznek az inkább Hacker-kedés, ami arra irányul, hogy a dolgok jobbak legyenek és nem a lopásra. Ha nem akaszthatod ki a zászlót a házad elé, akkor a házat fested olyan színűre, mint a zászló. Ékes bizonyítéka a cikkben leírt NNG vélemény annak, hogy a magyar ember miért olyan híresen leleményes és okos. Az elnyomókat ki kell játszani, ez volt a törökök alatt és a habsburgok alatt és most a multik alatt is. Sokan hitték azt, hogy idejönnek amcsiból és majd megmutatják, hogy mi a kapitalizmus....aztán pl. az HBO jól beszopott, mert a magyar ember simán csinál dekódert, ha akar.
What else?
-
ATM_automata
őstag
Szerintem lassan le kéne zárni a jogi dolgokat ezen a fórumon, mert a kutyát nem érdekli. Kaptam 70 mailt 2 óra alatt az új hozzászólásokról amikben semmi sincs a készülékről, csak a hülység megy...hazudok volt egy link, hogy egy kínai oldalról, amit megnézve több infóhoz jutottam még kínai nyelven is, mint itt az elmúlt hét postjait olvasva....
Hogy milyen a készülék, azt mindenki el tudja dönteni, mér egy ideje kinn van, használjuk, nem több a szar közte, mint pl az iconXg400-ból, amiből láttam olyat, amit ha betettek az autós karba megszűnt érzékelni a kijelzőjét és a szerviz kicserélte egy olyanra, ami meg nem fogta a műhold jelet.....szóval mindenben van szar és jó is.
Az NNG témát megint csak kipipáltuk, hagyni kéne már pihengetni.
Örülnék neki, ha végre olyan postokat olvashatnék, hogy hogyan lehet a készüléket moddolni, meg ki mit tudott rajta elindítani stb...a jogi izéket meg mindenki tartsa meg magának. A gyártó majd szól, ha nem tetszik neki valami, az NNG is megtette.
Písz.
What else?
-
ATM_automata
őstag
Volt szó anno arról, hogy bizony az NNG bajba kerülhet, ha a konkurencia felébred és lép....a jövő elkezdődött....szerintem. Az ár magáért beszél....Topmap térkép, fejlődés előtt előtt álló szoftver és elérhető ár.
http://mobilarena.hu/teszt/android_alkalmazasok_ndrive/itelet.html
What else?
Új hozzászólás Aktív témák
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- PayPal
- Ausztrália lecsap a kriptós adócsalókra
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Gyúrósok ide!
- iPad topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- PlayStation 1 / 2
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs