Hirdetés

Shield TV-t csinált a Shieldből az NVIDIA

A vállalat alaposan felújította a 2015-ben még játékkonzolnak szánt rendszert, ma már inkább multimédiás eszközként tekint rá a cég.

Az NVIDIA a 2015-ös esztendő tavaszán jelentette be a Shield Console névre keresztelt konzolt, amelyet később átneveztek, így manapság szimplán a Shield jelzést viseli, és Android TV-ként érdemes rá tekinteni. Az aktuális csúcsmodellnek az 500 GB-os merevlemezzel ellátott Shield Pro számít, viszont úgy látta a cég, hogy ideje egy komolyabb ráncfelvarrásnak, ami négy év távlatából logikus lépésnek tűnik.

Hirdetés

A fentiek következtében bemutatkozott az új generációs Shield. Egészen pontosan a Shield TV-k, ugyanis az friss fejlesztésekre a TV jelölés utal. Az NVIDIA mostantól inkább multimédiás rendszerként tekint az eszközökre, így a csomagból kihagyják a gamepadet, viszont a távirányító jelentősen át lett dolgozva, hogy megfeleljen a megváltozott igényeknek. Többek között számos dedikált gombot kapott, ezek ugyanis egyszerűsítik az elérhető szolgáltatások kezelését. A működéshez két AAA elemre van szükség, ezek nagyjából hat hónapig tudják biztosítani az energiát. Maga a távirányító a Shield TV-kkel továbbra is Bluetooth kapcsolaton kommunikál, de kapott egy infravörös egységet is, így bizonyos tévéket közvetlenül lehet vele vezérelni, továbbá a gombok mozgatás hatására fényleni kezdenek, ami esténként hasznos lehet. Maga a kialakítás furcsa, háromszögszerű lett, ami azért ilyen, hogy ne essen be könnyen a kanapék réseibe, de ha mégis eltűnne, akkor egy Android applikáción keresztül meg lehet kérni, hogy csipogjon, amíg a felhasználó meg nem találja. A keresésben egyébként tud segíteni a Google digitális asszisztense, vagy éppen az Amazon Alexa is, de előbb ezeket be kell állítani.

NVIDIA Shield TV és Shield TV Pro NVIDIA Shield TV és Shield TV Pro
NVIDIA Shield TV és Shield TV Pro [+]

A konkrét rendszer tekintetében az NVIDIA egy Shield TV és egy Shield TV Pro verziót tervezett. Mindkettőbe ugyanaz a Tegra X1+ kerül, ami állítólag a Nintendo Switch gépeket is működteti, de ezt az információt a cég nem hajlandó megerősíteni. Mindenesetre annyi biztos, hogy az új SoC nagyjából 25%-kal gyorsabb mint az elődje (azt nem tudni, hogy pontosan miben), illetve energiahatékonyabb is, de a felépítése az eredeti Tegra X1-hez képest nem változott, vagyis minden részegységből ugyanannyi van, ezeknek maximum az órajele módosult.

A rendszerchipen túl már vannak különbségek a két Shield TV között. A normál verzió kialakítása hengeres, így kifejezetten dizájnosan néz ki, nem is foglal sok helyet. Ebbe a gépbe 2 GB-nyi rendszermemória került, az adatokat pedig 8 GB-os NAND flash tárolja. Utóbbi microSD memóriakártyákkal bővíthető, és erre valószínűleg szükség lesz, mert a rendszer is ezt a tárterületet használja. A nagyobbik, Shield TV Pro kinézetben már inkább hasonlít az elődre, ráadásul 3 GB-nyi rendszermemóriát kínál, az adatok számára pedig 16 GB-nyi NAND flash áll rendelkezésre. Itt viszont már nincs microSD memóriakártyát fogadó slot, helyette két USB 3.0-s Type-A port várja a külső adattárolókat.

Mindkét eszköz HDMI 2.0-s interfészen keresztül biztosítja a képet a tévé felé, a hálózati kapcsolatokról pedig IEEE 802.11ac-s Wi-Fi, Bluetooth 5.0, illetve vezetékes Gigabit Ethernet aljzat gondoskodik. A fejlesztésekben a HDR10 mellett megjelenik Dolby Vision támogatása, valamint a HD-s tartalmakat már AI algoritmussal is fel tudja majd skálázni a rendszer, illetve a Dolby Atmos kezelése is megoldott.

A Shield TV normál és Pro verzióján is Android TV 9.0 (Pie) operációs rendszer fut, méghozzá beépített Chromecast 4K-val. A kisebbik modell 150, míg a nagyobbik 200 dolláros áron érkezik, a hivatalos gamepad pedig 60 dollárért vásárolható meg külön, ha valaki játszani is szeretne. Az újdonságok egyelőre Észak-Amerikában érhetők el, arról egyelőre nincs adat, hogy más kontinensekre mikor érkeznek, ha jönnek egyáltalán. Az Amazonon ugyanakkor szokás szerint rendelhetők, így nem lehetelten a beszerzésük Európán belül sem.

Előzmények

Hirdetés