Ímhol a Samsung 2014-es plazmatévé kínálata

A Panasonic tavalyi döntése után, miszerint megszüntetik a plazma tévék gyártását és forgalmazását, az LG és a Samsung is biztosította a világot arról, hogy ők aztán nem terveznek ilyesmit. Nos a szavukat tartották is, de a Samsung azért nem vitte túlzásba az idei évben a dolgot, hiszen a 2014 első félévben a boltokba kerülő új termékkínálatuk mindössze egyetlen plazma technológiára épülő készüléket tartalmaz.

Samsung PN64H5000
Samsung PN64H5000 [+]

Ráadásul eltérően a korábbi évektől, amikor azért a plazmák között voltak prémium kategóriás darabok is, a PN64H5000 egy belépő szintet képviselő modell. A Full HD felbontású, névlegesen 600 hertzes képfrissítési rátával dolgozó termék nem képes a 3D tartalmak megjelenítésére, és hiányzik  belőle a vállalat dédelgetett okostévé rendszere is. Azaz internetes tartalmak elérésére nem ad módot, böngészni nem lehet vele, nem támogatja a hang- és mozgásalapú vezérlést sem. Viszont az is igaz, hogy digitális tévétuner, az ehhez kapcsolódó szolgáltatások, illetve a médialejátszó sem hiányzik belőle. A külsejében a néhány évvel ezelőtt dizájnvonalat idéző, 1400 dollárba kerülő modellbe két darab tíz wattos hangsugárzó került.

Előzmények

Hirdetés