A gyakorlatban is kiderült mit tud az NVIDIA G-Sync

Az NVIDIA még októberben leplezte le a G-Sync technológiát, melynek lényegéről az alábbi hírben írtunk. A rendszer működése a napnál is világosabb, így a gyakorlati mérések során senki sem számolt kellemetlen meglepetésekkel. A vállalat által biztosított teszthardver az ASUS VG248QE monitorban lényegében azt teszi, amire kitalálták. A G-Sync modul a hardvert tekintve egy Altera Arria V GX FPGA, ami mellé 768 MB DDR3 memória társul. Utóbbi az alapvető funkciók ellátása mellett az előző képkockát is tárolja, amit a rendszer összehasonlít a beérkező képkockával.

A G-Sync tehát inkább szoftvernek mondható, hiszen a hardver oldalán igen egyszerű fejlesztésnek számít. Ugyanakkor a szoftver egy fontos tényező, hiszen ez biztosítja a kijelző megfelelő meghajtását. Maga a technológia azonban tartogat pár megkötést is, melyek alapvetően nem tekinthetők kellemetlennek, de mindenképp érdemes kalkulálni velük. Többek között a G-Sync ma csak DisplayPort 1.2-es kimeneten keresztül működik, ami nem probléma, hiszen ez az aktuálisan elérhető legjobb interfész a képtovábbításra, így aki teheti, úgyis ezt használja. Limitáció azonban, hogy az összeköttetés csak LVDS-en keresztül valósulhat meg, de az NVIDIA szerint a későbbi fejlesztésekkel az eDP-re is gondolnak majd. Szintén meg kell említeni, hogy a G-Sync rendszeren keresztüli működés nem támogat hangátvitelt a kijelző esetleges hangrendszerébe, vagy 3,5 mm-es jack csatlakozójába. Egyéni preferencia, hogy ez kinek mennyire fontos, nyilván a hangok megszólaltatásának van más módja is. Végül az NVIDIA felhívja rá a figyelmet, hogy a G-Sync előnyei teljesítmény szempontjából nem ingyenesek, így a vállalat mérései szerint átlagosan 3-5%-os sebességcsökkenést kell elviselni, amire azért van szükség, mert a GPU egyszerűen nem küldheti csak úgy rá a kijelzőre az új képkockát, így előbb ellenőriznie kell, hogy a monitor hol tart a munkájában. Ez a szinkronizáció alapvető eleme a rendszernek, de az általa okozott sebességvesztés elhanyagolható.

NVIDIA G-Sync
NVIDIA G-Sync (forrás: AnandTech) [+]

A szoftveres oldalon a G-Sync az NVIDIA vezérlőpultjában állítható be. A vállalat korábban már elmondta, hogy a rendszer a játékok igen jelentős részével tökéletesen kompatibilis, de akadhatnak kósza kivételek. Ezeket a cég folyamatosan teszteli, így ha egy program működése nem ideális az új technológiához, akkor arra készül egy profil, ami abszolút letiltja a G-Sync aktiválásának lehetőségét a hibásan működő játékra. Ebből persze tényleg nem lesz sok, de a fejlesztők esetenként rendkívül agresszív beépített szinkronizálást használnak, hogy a lehető legjobban csökkentsék a képtörést. Ez az esetek többségében nem sokat segít, viszont nem teszi lehetővé a G-Sync hatékony működését. Az efféle agresszív optimalizálásoktól tehát a jövőben érdemes tartózkodni.

Az NVIDIA egyébként minimum 30 képkocka/másodperces tempót kér a G-Sync működéséhez. A rendszer tehát nagyjából 33 ezredmásodpercig vár az új képkockára, és ha az nem érkezik meg, akkor kirakja az előzőt. Ez természetesen ugyanolyan akadást okoz, mint a vertikális szinkron, de nyilván logikus, hogy a program futtatásának sebessége, mindig 30 képkocka/másodperces tempó felett legyen. A maximális frissítés a mai panelek mellett 144 Hz, de igazából ez nem olyan lényeges paraméter. A tesztek szerint állandó 60 képkocka/másodperces sebesség felett nincs észrevehető különbség a G-Sync és a normál vertikális szinkron között, de ez várható volt, ahogy az is, hogy az új rendszer igazából 40 és 60 képkocka/másodperc között érzi igazán jól magát. Emellett a G-Sync nem üzemképes teljes képernyős ablakban futtatott játékok esetében, így mindenképp a normál teljes képernyős módot kell kérni. Ez egyéni preferencia kérdése, hogy mennyire számít.

Sebességmérést egyébként senki sem végzett. Ennek jelen technika esetében nem lenne értelme, hiszen objektív mérésekkel az újítás előnye nem kimutatható, vagyis teljesen a szubjektív benyomásra kell hagyatkozni.

Természetesen a G-Sync támogatása nem változott, így az összes DisplayPort 1.2-es kimenettel felszerelt GeForce GTX sorozatú VGA használható, amihez egy G-Sync modullal ellátott monitor szükséges. A kíváncsi vásárlók a 280 dolláros ASUS VG248QE-hez vehetik meg az egyénileg beszerelhető G-Sync modult. Ez azonban nem fog sokáig így maradni, mivel az ASUS sem szereti, ha a felhasználó darabjaira szedi a terméket, így 2014-ben már az év legelején érkezik az előbbi kijelző felújított verziója, ami lényegében tartalmazza a G-Sync hardvert, mely 400 dollárba fog kerülni. Emellé a BenQ, a Philips és a ViewSonic kínál majd megfelelő megjelenítőket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés