Hirdetés
A keddi nappal hivatalosan is kezdetét vette a CES, ahol az első megállónk az NVIDIA standja volt, ahol a kaliforniai székhelyű vállalat minden fontosabb aktuális terméke megtekinthető.
A látogatók három darab 4K-s kijelzőn próbálhatják ki az aktuális leggyorsabb GeForce(ok) erejét, ugyanis a megjelenítők meghajtásáért négy darab GTX 780 Ti kártya felel.
Az előbbi mellett a Shield is helyet kapott a standon, minek képességeit szintén testközelből tapasztalhatják meg az érdeklődők.
Természetesen a G-SYNC sem maradhatott ki, így jó néhány, a technológiára felkészített monitoron lehet meggyőződni a rendszer képességeiről, mely saját megítélésünk alapján is jól látható előrelépést mutat az egyszerű V-Sync-hez képest.
Különféle Steam masinák is a stand szerves részét alkotják.
A vasárnap leplezett Tegra K1 szintén felbukkant, melynek egyes képességeit különféle referencia megoldásokon keresztül szemlélteti az NVIDIA.
Utóbbihoz kapcsolódik a VCM nevű variáns, mely bizonyos személygépjárművekben kaphat helyet, és relatíve nagy számítási teljesítményével képes lesz megkönnyíteni a sofőr életét, valamint biztonságosabbá tenni az utazást (Advanced Driver Assistance Systems). A rendszer emellett képes akár a műszerfalat is kiváltani egy renderelt, virtuális, személyre szabható felülettel.
A standon az NVIDIA első számú vezetője, Jen-Hsun Huang is tiszteletét tette, aki ott tartózkodásunkkor éppen a partnereket kalauzolta körbe be a felsorolt állomásokon.