Hirdetés

Nem fogynak jól az LGA775-ös tokozású Intel processzorok

Hirdetés

Körülbelül háromnegyed év telt el azóta, hogy az Intel az asztali rendszerekhez szánt processzorok piacán a központi egységek növekvő teljesítményére és bonyolult felépítésére hivatkozva új processzorfoglalatot vezetett be. Az LGA775 tokozású Pentium 4 és Celeron processzorok – melyek a korábban megjelent Socket 478-as társaikat hivatottak leváltani – piachódítása azonban a gyártó korábbi elképzeléseit alulmúlóan alakul – írja az angol The Inquirer bulvárlap magát megnevezni nem kívánó gyártói forrásra hivatkozva.

A hírforrás szerint annak ellenére, hogy ma már gyakorlatilag minden alaplapgyártó kínál különböző lapkakészletekre épülő, LGA775 tokozású Intel processzorokat fogadó termékeket, a processzoreladási adatok szerint az eladott új központi egységek aránya szinte sehol nem éri el az összeladásokban erre az időszakra becsült 50 százalékos részesedést.

A tervezettnél rosszabb eladási mutatók egyik lehetséges okaként elemzők bizonyos piaci szegmensek jelentős elmaradását jelölik meg; számos felhasználási területen ugyanis továbbra sem jelent vonzó és költséghatékony alternatívát az LGA775-ös processzort tartalmazó modern rendszerre történő áttérés. A szakértők rámutatnak ugyanakkor, hogy a kétmagos processzorok – melyek szintén Socket 775 foglalatot igényelnek – elterjedésével, illetve a Socket 478-as processzorok piaci kivezetésével a jelenlegi arány egy éven belül megfordulhat.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés