Most akkor mit nevezünk AI PC-nek?

Minden gyártó mást ért rajta, a Microsoft pedig ragaszkodik a saját iránymutatásához.

Az AI PC már egy olyan fogalom, amit egy ideje lehet hallani, de valójában kevesen tudnák megmondani, hogy mitől is kaphatja meg egy PC az AI jelzőt. Ezt az sem teszi könnyűvé, hogy a gyártók is folyamatosan félrebeszélnek, amikor kapnak egy ilyen jellegű kérdést.

Amikor AI PC-ről van szó, akkor azon a legtöbben a Copilot+ PC-ket értik. Nem véletlenül, ugyanis a Microsoft ezt nagyon egyszerűen körbe írta még tavasszal, hogy alapjaiban olyan rendszerekről beszélünk, amelyek AI munkafolyamatok feldolgozására lettek tervezve, így többek között képesek futtatni a cég Copilot szolgáltatását. Ehhez 40 TOPS-os teljesítményt meghaladó neuronháló gyorsító, illetve minimum 16 GB-nyi rendszermemória szükséges.

A redmondi óriáscég véleménye egyértelmű, de valójában inkább a Copilotre hegyezik ki a definíciójukat, mondjuk ezt nem is tagadják, tehát ilyen szempontból tiszta lapokkal játszanak.

A kérdés inkább az, hogy általánosságban véve mi lehet egy AI PC? Nos, a legegyszerűbb definíció erre az lehet, hogy egy olyan rendszer, amely képes valamilyen neuronhálót feldolgozni. Mert tulajdonképpen erről van szó. A problémát az ennyire általános leírásban az jelenti, hogy erre gyakorlatilag akármelyik PC képes, amelynek a memóriájába belefér az adott neuronháló, tehát ilyen szempontból mindegyik, relatíve sok RAM-mal rendelkező PC tekinthető AI PC-nek.

A fentiek miatt felvethetjük, hogy azért a feldolgozás legyen gyors is, mert nem mindegy, hogy mikorra van a kérésünknek eredménye. De hol van az a határ, amit elég gyorsnak tekintünk? Ez már eléggé szubjektív tényező, viszont mindegyik modern PC rendelkezik valamilyen grafikus vezérlővel, amelyek jellemzően hatékonyabban a mátrixszorzásban a központi processzoroknál, tehát a Windows operációs rendszert tekintve megfogalmazhatunk egy olyan általános igényt, amelynek része legalább a DirectML API. Vagyis egy elfogadható AI PC olyan konfigurációnál kezdődik, amelynek van DirectML támogatása, és kellő mennyiségű VRAM-mal rendelkezik a GPU, hogy lokálisan futtassa a kívánt neuronhálót.

Mivel a DirectML-t gyakorlatilag minden compute shadert támogató GPU képes futtatni, így elég sok AI PC van a világon, tehát innentől kezdve csak a VRAM kapacitása a kérdéses, hogy a legtöbb neuronháló futtaható legyen.

A fentiekből látszik, hogy azért is megy ennyire a félrebeszélés az AI PC kapcsán, mert ha csak azt nézzük, hogy elvi szinten mi tekinthető AI PC-nek, akkor gyakorlatilag szinte minden PC az. Ha viszont igénylünk valami minimum teljesítményszintet, akkor annak a meghatározása véleményes, illetve a lassabb gépek a funkcionalitást a kisebb sebesség miatt nem veszítik el.

Az egész kérdést érdemes inkább úgy feltenni, hogy mely gépek számítanak Copilot+ PC-nek, mivel ez egy tényleg meghatározott definíció, a Microsoft egyértelművé tette, hogy mire van szükség a Copilot szolgáltatások futtatásához. A többi tényező igazából maszatolás a fogalmak körül, amivel egy adott gyártó valahogyan ki akarja emelni a saját alternatíváját az amúgy is sok, általánosan AI PC közül.

Azóta történt

Előzmények