Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft

Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.

A Microsoft bejelentette, hogy Copilot+ PC kategóriába érkeznek majd azok a számítógépek, amelyek alapjaiban AI munkafolyamatok feldolgozására lettek tervezve, így többek között képesek futtatni a cég Copilot szolgáltatását. Ehhez egyébként 40 TOPS-os teljesítményt meghaladó neuronháló gyorsító, illetve minimum 16 GB-nyi rendszermemória szükséges.

A vállalat szerint jelen pillanatban a Qualcomm Snapdragon X sorozatú rendszerchip felel meg a tempóra vonatkozó kritériumnak, de később az Intel Lunar Lake, illetve az AMD Strix Point kódnevű dizájnok is elérhetővé vállnak. Sőt, a Microsoft szerint idővel a Qualcomm megoldása párosítható lesz dedikált Radeon vagy GeForce GPU-val is, még nagyobb felhasználóbázist érve el.

Fontos kiemelni, hogy a Microsoft egyelőre tesztüzemről beszél, vagyis hivatalosan még nem az élesített élményt kapják a felhasználók, erre őszig, vagyis a következő, teszteltnek számító Windows frissítésig várni kell. A Copilot+ PC-k egyébként 999 dollártól érhetők majd el.

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés