Hirdetés

Már az alaplapgyártóknál vannak a Kingston DDR5-ös memóriamoduljai

A vállalat javában készül a őszi startra, és már most nagy fókuszt helyeznek a termékek validálására.

Hirdetés

A Kingston bejelentette, hogy már több alaplapgyártó partnerüknek leszállították a saját fejlesztésű, DDR5 szabványú memóriamoduljaik mintáit, így a validáció jelenleg is tart. Utóbbi egy lényeges kérdés, mivel a vállalat a harmadik negyedévre tervezi a piaci startot, valószínűleg a DDR5-öt támogató Intel Alder Lake-S platform megjelenésével párhuzamosan.

A szóban forgó modulok a JEDEC mellett XMP profillal is rendelkeznek majd, illetve az alaplapgyártók manuálisan felülírhatják az energiamenedzsmentért felelős integrált áramkört, így 1,1 V-nál nagyobb feszültséget is be lehet majd állítani a tuning érdekében.

A vállalat a konkrét specifikációkról egyelőre még nem beszélt, így a pontos órajelekről sem tudni semmit. Annyi viszont biztosnak tűnik, hogy a DDR5-ös memóriamodulok kapacitása 16 GB-nál kezdődik majd.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés