Hirdetés

Az év végén kerülnek piacra a GeIL DDR5 memóriái

Első körben a 4800 MHz-es, RGB-s modulok lesznek elérhetőek 16, illetve 32 GB kapacitással.

Hirdetés

A JEDEC tavaly nyáron véglegesítette a DDR5 memóriaszabvány specifikációit, és több gyártó után most a GeIL is bejelentette, hogy még idén – a tervek szerint a negyedik negyedévben – piacra dobják saját memóriamoduljaikat.


[+]

Ahogy arra korábban már számítani lehetett, a 4800 MHz-es, 16 GB-os modulok érkezése várható először, amelyekből a GeIL Polaris RGB néven 16 és 32 GB-os verziókat is készít, ezek CL40 időzítéssel és 1,1 voltos feszültséggel fognak majd dolgozni. A modulokról természetesen nem maradhat le a beépített RGB világítás sem, de ez csak az első fecskékre igaz, később természetesen már nagyobb választék áll majd rendelkezésünkre. Elérhetőek lesznek például 6000 és 6400 MHz-es, CL32 időzítésű és 6800, valamint 7200 MHz-en, CL36 időzítéssel dolgozó verziók is, amelyek a nem-RGB-s modellekkel együtt kerülnek majd piacra, egyelőre ismeretlen időpontban. Az árazásról persze egyelőre még nem beszélt a gyártó, de a kapacitások és a specifikációk ismeretében jobb, ha már most elkezdünk spórolni az új hardverekre.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

  • Kapcsolódó cégek:
  • GeIL

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés