A Microsoft a mai napon történelmet írt, mármint saját történelmet, ugyanis bemutatták az első egybegépüket, amely a Surface Studio névre hallgat. Ezzel a cég minden fontosabb PC-s területre kínál legalább egy megoldást, ráadásul nem is akármilyeneket.
Hirdetés
A Surface Studiót leginkább a professzionális piacra szánják, elsődlegesen a grafikusoknak. Emiatt kap 28 hüvelykes, előre kalibrált LCD kijelzőt, aminek ráadásul valós időben megváltoztatható színtér lefedettsége is, ami lehet DCI-P3 vagy sRGB. Maga a tízujjas érintőképernyő 4500x3000 pixeles felbontású, vagyis a pixelsűrűség 192 PPI-re jön ki, de ennél fontosabb, hogy True Scale kijelzőről van szó, vagyis egy hüvelyknyi tartalom a kijelzőn pontosan ugyanakkora lesz a valóságban is kinyomtatva. Ilyen formában két, valósággal megegyező méretű A4-es lap fér rá a megjelenítőre.
A világ legvékonyabbjának tekinthető, egészen pontosan 12,5 mm vastag PixelSense kijelző két módban használható. Egyrészt a normál álló módban olyan, mintha monitoron dolgozna a felhasználó, de a kijelző teljesen hátradönthető, amikor tulajdonképpen rajztáblaként funkciónál. Ebben a módban lehet hasznos a Surface Pen és a Surface Dial kiegészítő. Előbbi ismerős lehet az olvasóknak, hiszen már más Surface termékhez is bevetette a Microsoft. Tulajdonképpen egy érintőceruzáról van szó, amivel írni, vagy rajzolni lehet a kijelzőre. A külön megvásárolható Surface Dial azonban új dolog, és a kijelzőre helyezve lehetővé teszi a különböző beállítások egyszerű elérését, így gyorsan, az eszközt tekergetve lehet beállítani a megfelelő színt, vagy például a vonalvastagságot.
A hardver alsó dobozba került, amelynek hűtésén három ventilátor dolgozik. A belső alapja az Intel Skylake lapkája, ám a pontos modelleket még nem tudni, csak annyit, hogy négymagos Core i5 vagy i7 processzorokból lehet választani. Ezekben az IGP minden esetben inaktív, így a dedikált grafikus vezérlő hajtja meg a kijelzőt. Utóbbi feladatot az NVIDIA előző generációs mobil megoldásai kapták, név szerint a GeForce GTX 965M és 980M. Az előbbi 2 GB-nyi, míg az utóbbi 4 GB-nyi GDDR5 szabványú fedélzeti memóriát használ, viszont a gyorsabbik GeForce csak a Core i7 processzor mellé rendelhető.
A rendszermemória szempontjából 8, 16 és 32 GB-os kapacitás érhető el, de a választás nem szabad, mivel a Core i5 processzorral csak 8 GB az egyetlen opció, míg a Core i7 esetében lehet dönteni a 16 és a 32 GB között. Az adatokat 1 vagy 2 TB-os hibrid adattároló tárolhatja, ami pontosan nincs részletezve, hogy mit jelent, de az biztos, hogy a 2 TB-os opció csak akkor érhető el, ha a vásárló a többi választható részegységből is a legjobbakat kéri.
A rendszer része még egy IEEE 802.11a/b/g/n/ac-s Wi-Fi és Bluetooth 4.0-s modul, egy 5 megapixeles webkamera, egy 2.1-es hangrendszer, két mikrofon, továbbá a Microsoft integrálta a Microsoft Xbox One gamepadjének vezeték nélküli vevőegységét is. Az csatlakozók között négy darab USB 3.0-s portot, egy mini DisplayPort interfészt, egy 3,5 mm-es jack aljzatot, valamint egy SDXC memóriakártyákat kezelő kártyaolvasót lehet találni.
Az előtelepített Windows 10 Pro operációs rendszerrel érkező Surface Studio már előrendelhető, de a Microsoft jelezte, hogy a december közepére ígért tényleges startra csak korlátozott mennyiségben tudják felvenni a rendeléseket. Emiatt egy vásárló maximum három gépet rendelhet egy adott konfigurációra. A Surface Studio ára 2999 és 4199 dollár közé esik.