Hirdetés

Csak DirectX 12-t fog támogatni az új Call of Duty

A fejlesztők a Windows 7 operációs rendszerhez visszaportolt futtatási környezetet szállítanak, Windows 10 mellett viszont jobb lesz a tempó.

Új év, új Call of Duty! Ha valaki még nem unja, akkor idén is lehet majd lövöldözni egymásra, méghozzá a Call of Duty: Modern Warfare nevű alkotásban. Az említett alcímet egy korábbi kiadás is megkapta, de ma már nem érdemes ebben rendszert keresni, elvégre ez lesz a 16. rész, ha a kézikonzolokra kiadott verziókat nem számítjuk.

Hirdetés

A játékmenetben valószínűleg sokan tudják, hogy mire lehet számítani, de a technikai háttér tekintetében egy érdekes lépést tesznek a fejlesztők, ugyanis eddig mereven elzárkóztak az explicit API-k használatától. Az új Call of Duty azonban olyannyira erős ugrás tesz ebbe az irányba, hogy a DirectX 12-n kívül más API-t nem is fog támogatni. Információink szerint ennek az alapját az adja, hogy jelentősen átírták a videojáték-motor parancsgenerálását, így ez már a régebbi API-khoz nem lett volna ideális, vagyis mindenképpen újítani kellett, és ebben nagy segítség volt az is, hogy a Microsoft már lehetővé teszi a DirectX 12-t a Windows 7 operációs rendszeren is. Úgy tudjuk, hogy az Infinity Ward már egészen hamar megkapta a szükséges szoftveres hátteret ehhez, így a DirectX 11-es leképező tervszerűen marad ki.

Annyit azért érdemes tudni, hogy a Windows 10 operációs rendszeren némileg gyorsabb lesz a játék, de a programfuttatás tekintetében a Windows 7-hez külön le lesz szállítva az alkalmazáson belül a DirectX 12 futtatási környezet. Ez egyébként nem újdonság, a World of Warcraft aktuális verziója, illetve a Gears 5 is így működik, tehát egy tesztelt koncepcióba ugranak bele a fejlesztők, de hangsúlyoztak az érdeklődésünk során, hogy a legfrissebb grafikus meghajtókat telepíteni kell majd, Windows 7 alatt mindenképpen. Windows 10 esetében ez nem feltétlenül követelmény, de erősen ajánlott tényező.

A jelenleg futó bétateszt egyébként még nem a végleges kódot használja, további optimalizálások várhatók a program, illetve az eszközillesztők szempontjából is, viszont a teljesítmény így is kielégítő, illetve a fejlesztők szerint ügyeltek arra, hogy a grafika paraméterezhetőségével a régebbi hardvereken is megfelelő sebesség legyen elérhető.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés