Hirdetés
Bár manapság a Bang & Olufsen elsősorban a luxus árkategóriás szórakoztatóelektronikai berendezéseiről ismert, az 1925-ben alapított vállalat dizájnerei, mérnökei sokáig foglalkoztak olyan bútorok tervezésével, amelyeknél a Bauhaus-eszmét próbálták megvalósítani, azaz áthidalni a szakadékot a művészet, az ipar és a technika között.
Bang & Olufsen Musikmöbel Hyperbo 5RG Steel, 1934 [+]
Ennek az elgondolásnak köszönhetően születtek meg a Musikmöbel sorozat tagjai, amelyek között például megtalálható egy olyan asztal, aminek a talpába hangszórót építettek, vagy egy olyan, amelynek a testében egy lemezjátszó kapott helyet. A széria jó néhány darabja megrekedt a koncepció szinten, azaz sohasem került kereskedelmi forgalomba, és ezt a csoportot erősíti ez az 1934-ben készített Musikmöbel Hyperbo 5RG Steel "hifi torony" is, amely még mai szemmel is egészen egyedinek tűnik.
A méreteiben (108 x 40 x 70 cm) is komódra, kisebb szekrényre hajazó készülékbe építettek egy rádiót, egy hangszórót, eldugtak benne egy gramofont, és maguknak a lemezeknek is szorítottak helyet. Érdekesség, hogy a tervező, Peter Bang az ihletet a Marcel Breuer (született: Breuer Lajos Marcell) által 1928-ban megalkotott, B 64 fantázianevű, íróasztali székéből nyerte. Az a tárgy inspirálta arra, hogy a lábakat krómozott rozsdamentes acélból alkossa meg, és hogy erre a talpazatra illeszkedjék a fa készülékház. Arra vonatkozóan nem leltünk információt, hogy jelenleg létezne-e belőle működőképes darab, és nagyon úgy tűnik, hogy ha van is, akkor sem lehet sehol megvásárolni.