Hirdetés

Beköszöntek az AMD csúcskategóriás asztali processzorai

A Ryzen 9 3950X mellett a harmadik generációs Ryzen Threadripper is megmutatta magát.

Az AMD bejelentette az idei évre szánt, csúcskategóriás asztali processzorait, amelyek közül a Ryzen 9 3950X már ismerős lehet, hiszen a cég ezt az E3-on leplezte le. Az eredetileg szeptemberre 7-ére tervezett startot azonban elcsúsztatták, ami állítólag azért következett be, mert a Ryzen 9 3900X-ből sem tudtak eleget szállítani a piac számára, így Socket AM4-es foglalatba való csúcsmodellt inkább november 7-i bemutatóra, valamint 25-i megjelenésre csoportosították át.


[+]

Mivel az ellátás mára nagyjából normalizálódott, az ünnepi szezont nem akarta kihagyni a cég a 16-magos asztali, játékosoknak szánt csúcsmodellből. Ennek a paraméterei nem változtak, de az alábbi táblázatban összegezzük ezeket, és a jobb átláthatóság érdekében a korábban bejelentett modelleket is feltüntettük:

AMD harmadik generációs Ryzen processzorok
Típus Mag-/turbo órajel SMT
L2 cache
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
9 3950X (16 mag) 3,5/4,7 GHz
van 16 x 512 kB 64 MB 105 W 749
9 3900X (12 mag) 3,8/4,6 GHz
van 12 x 512 kB 64 MB 105 W 499
7 3800X (8 mag) 3,9/4,5 GHz van 8 x 512 kB 32 MB 105 W 399
7 3700X (8 mag) 3,6/4,4 GHz
van 8 x 512 kB 32 MB 65 W 329
5 3600X (6 mag) 3,8/4,4 GHz van 6 x 512 kB 32 MB 95 W 249
5 3600 (6 mag) 3,6/4,2 GHz
van 6 x 512 kB 32 MB 65 W 199

Az AMD szerint fontos szempont volt, hogy a Ryzen 9 3950X a sorozat legnagyobb turbó órajelét kapja, ugyanis így az egy szálat kihasználó alkalmazásokban is többet kínál a többi modellnél, nem csak a több szálra optimalizált programokban, ahol nyilvánvaló előnyt jelent a 16 mag. Ugyanakkor a cég kihangsúlyozta, hogy manapság kritikus tényező a fogyasztás is, amelyben a 7 nm-es node-on készülő Zen 2 chiplet jelentős előrelépésnek számít, és erre vonatkozóan a TDP értékek nem mindig adnak megfelelő viszonyítást. Emiatt kimérték, hogy a konnektorból felvett energia tekintetében hol állnak az Intelhez képest, és állításuk szerint a 16 maggal rendelkező újdonságuk, teljes terhelés mellett kevesebbet fogyaszt, mint az Intel, 8 maggal dolgozó Core i9-9900K processzora. A konfigurációk csak a processzorhoz kapcsolódó komponensekben különböztek, tehát lényegében a fogyasztásbeli eltérés a CPU-ból, illetve magából platformból ered.


[+]

Az AMD szerint a teljesítmény/fogyasztás mutatóban akár 2,34-szer jobbak az Intel asztali megoldásainál, amit részben a két lépcsővel modernebb gyártástechnológiának, részben pedig a chiplet dizájnnak, illetve a jobb feszültségskálázásnak tulajdonítanak.

A Ryzen 9 3950X mellé az AMD nem csomagol külön hűtést, a cég szerint ezen a szinten a felhasználók úgysem gyári megoldásokat használnak, hanem valamilyen AIO vagy egyéni vízhűtést.

Hirdetés

A Socket AM4-re vonatkozó frissítés után a vállalat végre rátért a harmadik generációs Ryzen Threadripperre, amelyet egy kritikus fejlesztési lépcsőnek tekintenek. Amikor ezt a sorozatot bemutatták, akkor felvázolták, hogy miképp akarják átvenni az Inteltől a HEDT-piacra vonatkozó trónt. Az első generáció számított a belépőnek, amely jelezte, hogy az AMD-t érdekli a terület. A második generációra mondták anno, hogy sok szempontból már az Intel megoldásai fölé fognak nőni, de csak a harmadik, akkor még Castle Peak kódnéven futó platformot jelölték meg úgy, hogy a Ryzen Threadripper előnye megkérdőjelezhetetlenné válik.

Anno erre még sokan csak legyintettek, hiszen gyakorlatilag az AMD azt mondta, hogy három éven belül átveszik egy olyan szegmensben a teljesítményre vonatkozó vezető szerepet, ahol korábban, több évig nem is voltak jelen, de azóta láthattuk, hogy mi történt a szerverpiacon, így egyre inkább realitássá vált, amit a cég régebben felvázolt.

Az új, Castle Peak kódnevű platform egy teljes áttervezés. Az X399-es vezérlőhidat a TRX40 váltja, amelyre a cég szerint azért volt szükség, hogy át tudjanak állni itt is a PCI Express 4.0-ra. Ez a tényező itt valamivel fontosabb, mint az X570-es alaplapok esetében, ugyanis a HEDT-piacon valóban létezik olyan alkalmazások futtatásra vonatkozó igény, amelyek a PCI Express 4.0-ból profitálni tudnak. Ebből az interfészből a processzorok 64 sávot kínálnak. Ezek többféleképpen eloszthatók. Nyolcat kötelezően megkap a TRX40-es vezérlőhíd, vagyis marad 56 darab szabadon felhasználható csatorna. Innentől az alaplapgyártók döntése, hogy mit szeretnének, az AMD a gyorsítóknak 48 sávot ajánl, míg a maradék 8 sávot különböző adattárolókhoz való interfészekre kínálnák fel, de ettől természetesen el lehet térni.


[+]

A TRX40 – az elődhöz viszonyítva – négyszer gyorsabb interfészen kapcsolódik mostantól a processzorhoz, ami lehetővé teszi, hogy erre a vezérlőhídra is felfűzhetők legyenek igazán sávszélesség-igényes komponensek. Ezeket nyolc darab PCI Express 4.0-s sávra lehet kötni, további nyolc sáv pedig az adattárolókhoz való, lényegében itt is az alaplapgyártók döntése számít, az AMD csak ajánlásokat tesz. Ezek mellett az NVMe RAID támogatása, illetve négy darab 6 Gbps-os SATA fixen kínált funkció, ahogy a 4 darab USB 2.0 is, amit kiegészít 12 darab USB 3.2 Gen2-es interfész, ebből négyet a processzor, nyolcat pedig a vezérlőhíd ad.

A processzorok szempontjából az új modellek paramétereit az alábbi táblázatban összegezzük:

AMD harmadik generációs Ryzen Threadripper processzorok
Típus Mag-/turbo órajel SMT
L2 cache
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
3970X (32 mag) 3,8/4,5 GHz
van 32 x 512 kB 128 MB 280 W 1999
3960X (24 mag) 3,7/4,5 GHz van 24 x 512 kB 128 MB 280 W 1399

Az érkező modellekben közös, hogy négycsatornás, DDR4-es memóriavezérlőt használnak, a hivatalosan támogatott effektív órajel pedig maximum 3200 MHz. A tempó tekintetében az AMD a magas alapórajelet választotta, ugyanis a cég tapasztalati szerint a HEDT-piacot nem különösebben érdekli az alacsony fogyasztás, sokkal inkább a teljesítmény/fogyasztás, vagy esetenként a puszta teljesítményt értékelik a potenciális vásárlók. Ugyanakkor a régebbi Ryzen Threadrippereket megtartják, ha valaki mindenképpen 200 wattos TDP alatti modellt szeretne.

Az árazás tekintetében sajnos látszik, hogy az AMD a Castle Peakkel elérte a célját, vagyis lényegében lehagyták a konkurensük HEDT sorozatát. Az új, harmadik generációs Ryzen Threadripper generáció teljesítményben ott veszi fel a fonalat, ahol az Intel – nemrég bemutatott – Cascade Lake-X modellejei leteszik. Ez abból a szempontból nem baj, hogy a Santa Clara-i óriáscég az új AMD processzorok alá áraz, tehát már előre gondoltak arra, hogy egymásnak ne legyenek konkurenciái. Ilyen formában ellesz mindkét platform a piacon, de az látszik, hogy az AMD egyértelműen átvette a teljesítményre vonatkozó trónt, és ennek megfelelően kezdik ragasztgatni a virtuális árcédulákat is, amelyeket az Intel most már figyelembe vesz a saját árszabás kialakításakor. Mindez abból a szempontból kellemetlen, hogy túlzottan nagy verseny nem alakulhat ki a két cég között.

Az AMD a harmadik generációs Ryzen Threadripperrel bevezet egy új foglalatot is, amelyek a TRX40-es alaplapokon lesznek megtalálhatók. Ennek a neve Socket sTRX4, és a cég egyelőre annyit mondott, hogy a jövőbeli terveikhez szükséges, ugyanis a skálázhatóság biztosításához a korábbi Socket TR4 nem volt elegendő. A vállalat itt konkrétumokat nem akart mondani, egyedül azt jegyezték meg, hogy szükségesnek tartották a jóval nagyobb sávszélességet a processzor és a vezérlőhíd között, ám ennél többet csak később árulnak el a miértekről.

A harmadik generációs Ryzen Threadripper egyébként gyakorlatilag az EPYC 7002-es sorozatú processzorokból származik, vagyis a fizikai kialakítása megegyezik a szerverpiacra szánt modellekkel, csupán a magok száma miatt az IO lapka mellé nem nyolc, hanem csak négy CPU chiplet kerül.

Az AMD a Ryzen Threadripper 3960X és 3970X processzorokra már felveszi a rendelést, az OEM partnereknek ezeket idén teljesítik is, a dobozos megoldások startja november 25-én esedékes, ekkor érkeznek az alaplapok is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés