2017. október 22., vasárnap

Szponzorunk

Acer blog: új generációs Spin 5 notebook Kaby Lake-R processzorral

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Új masina, új processzorral. Kipróbáltuk!

Az Acer nemrég új elnevezési sémát vezetett be hordozható gépeinél, ami új masinák megjelenését is jelentette egyben. Ezek közül egyre több példány válik elérhetővé hazánkban is, nemrég például megnéztük az Aspire 5-öt, majd az Aspire 7-et, most pedig a Spin 5-ön a sor. Ennek a modellnek a különlegességét az adja, hogy alig pár hete, a berlini IFA kiállításon leplezték le, és a majdnem pontosan egy hónapja bemutatott Intel Kaby Lake Refresh, avagy Kaby Lake-R központi egységgel, azon belül is a Core i5-8250U-val készül, tehát ennek teljesítményét is meg tudtuk vizsgálni.

Nálunk a kisebbik, 13"-es modell járt (SP513 modellszámozással), de van belőle nagyobb, 15"-es kiadás is (SP515). Hozzátennénk, hogy ezúttal a végleges helyett egy mintapéldány járt nálunk, de ennek ellenére úgy tűnt, hogy nagyon összerakták ezt is. A 1,5 kilogrammos és 15,9 mm vastag masina masszívnak bizonyult, összeszerelése is rendben volt, és véleményünk szerint a szürke szín, illetve az olajozottan működő fedél mintája is igen elegáns hatást keltett.


[+]

Az egész notebookra jellemző a letisztultság, mind becsukva, mind kinyitva nagyon visszafogott, még a zsanér króm utánzata sem bántja a szemet, az ujjlenyomat-olvasóval egybeépített touchpad körüli, és a gép élén körbefuttatott díszkeret pedig kifejezetten jól mutat. A Full HD felbontású, IPS panelre épülő érintős kijelző viszont egybe előlapos, így ezzel a trükkel nem tűnik fel, hogy a "káva" kicsit szélesebb a kelleténél, és könnyebb összetaperolni nyitásnál és zárásnál is, azaz az ujjlenyomatok ellen nem tettek semmit.


[+]

A gép belsejében – mint azt említettük – az Intel Core i5-8520U processzor dolgozott IGP-vel, 8 GB rendszermemóriával és 256 GB-os SSD-vel karöltve, ehhez hozzáadódtak felszereltségben az olyan szokásos kiegészítők, mint az AC-s Wi-Fi, a Bluetooth, az említett ujjlenyomat-olvasó, a billentyűzet háttérvilágítás, a HD webkamera dupla mikrofonnal, valamint az SD kártyaolvasó. Hagyományos USB portból hármat kapunk, ebből kettő 3.0-s, illetve még egy USB Type-C-re is futotta, ami ugyan csak Gen 1 szabványú, de töltőportként és DisplayPort kimenetként is funkcionál, így nem csak a HDMI-n keresztül vezethető ki a kép külső kijelzőre.

Az akkumulátor beépített, négycellás, az üzemidő legfeljebb 13 óra lehet. Tekintettel arra, hogy a BIOS még nem volt végleges, az energiagazdálkodás sem volt tökéletes (nem vette vissza a processzor órajelét teljesen) ezt nem mértük.


[+]

Ami sokkal inkább izgalomban tartott minket, az az új processzor teljesítménye, amit volt szerencsénk az elődnek számító i5-7200U-val összehasonlítani. Íme, az eredmények:

Intel Core i5-8250U Intel Core i5-7200U
7-Zip Single/Multi 3969 / 20217 MIPS 3829 / 10903 MIPS
Cinebench R15 OpenGL/CPU 49,37 / 531 cb 46,61 fps / 305 cb
Veracrypt AES/SHA 256/SHA 512 5,1 GB/s / 238 MB/s / 342 MB/s 2,2 GB/s / 104 MB/s / 189 MB/s
Handbreak 720p/1080p tömörítés 44,3 / 22,4 fps 27,15 / 13,2 fps
PCMark 8 Home Conv./Acc. 3306/3850 2890/3579
PCMark 8 Creative Conv./Acc. 3483/5058 2977 /4639
PCMark 8 Office 2013 3309 2477
PCMark 10 Extended 2628 1896
PCMark 10 Essentials 8037 6065
PCMark 10 Productivity 6334 4795
PCMark 10 Digital Content Creation 2866 2133
PCMark 10 Gaming 885 566
SpecWPC 7-Zip Compress 269,88 sec 371,4 sec
SpecWPC Blender BMW 1M 251,20 sec 435,7 sec
SpecWPC Handbreak Normal/HQ 29,45/10,14 fps 17,6/6,1 fps
SpecWPC Luxrender 128,11 sec 182,5 sec
SpecWPC Maya Shaded Wire Scene 19,72 fps 17 fps
SpecWPC Python Scipy 139,55 sec 135,1 sec
HWBot x265 FHD/4k 18,42/4,31 fps 10,6/2,5 fps

Egyértelműen látszik, hogy a Kaby Lake-R több magja, nagyobb gyorsítótára és magasabb Turbo órajele mind hozzájárul ahhoz, hogy sebességben túltegyen az i5-7200U-n, mindezt úgy, hogy a 14 nm-es csíkszélesség és a 15 wattos TDP változatlan. Ami a hűtést illeti, erről sem tudunk nyilatkozni a már említett, energiagazdálkodást érintő hiba miatt, mivel ebből kifolyólag a ventilátor kicsit többet ment a kelleténél.


[+]

A Kaby Lake-R ereje meggyőző így elsőre, és az Acer Spin 5-ön sem tudtunk igazán olyan fogást találni, amire azt mondhatnánk, hogy ezt csúnyán elszúrták, ehelyett inkább azt mondanánk, hogy egy igen kellemes masina lehet azok számára, akik kedvelik a convertible típusú notebookokat.

Ami az árat illeti, a Kaby Lake-R processzoros, 13,3"-es Spin 5 ára 310 000 forint, míg a 15,6"-es modellért (256 GB-os SSD-n felül 1 TB-os HDD-vel kiegészítve) 350 000 forintot kell fizetni. ÖSszehasonlításként, az előző generációs (nehezebb, vaskosabb, rövidebb üzemidejű) 13,3"-es Spin 5-ért ugyanezzel a felszereltséggel, de i5-7200U processzorral 270 000 forintot kérnek.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.