-
Az új macOS bétában már kipróbálható a Universal Control
A sok csúszás után úgy tűnik, hogy néhány héten belül végre megkapjuk a tavaly nyáron bejelentett funkciót.
Hír 23
-
Új kivitelű miditornyok és egyéb apróságok a Phanteks puttonyából
Igényes házakkal, hozzájuk passzoló ventilátorokkal és PCI Express 4.0-s riserekkel gyarapodott a holland cég felhozatala.
Hír 7
-
Csak feltételekkel engedi az AMD és a Xilinx egyesülését a kínai versenyhatóság
A SAMR legfőbb igénye, hogy az üzletben érintett cégek ne árulják csomagban a hardvereiket.
Hír 55
-
Elérhető a Rambus PCI Express 6.0-s fizikai szintű vezérlőimplementációja
Alig jelentették be a specifikáció véglegesítését, de az említett cég partnerei már rendelhetik is a rendszert.
Hír 33
-
Komoly anyagi támogatáshoz juthat a Tachyum
Ez lendületet adhat a HPC/AI területre szánt Prodigy 2-nek, amit szédületes adatokkal reklámoznak.
Hír 8
-
Vélemény: változtat-e az NVIDIA tervein egy ARM nélküli jövő?
A Bloomberg riportja óta sok kérdés felmerülhet a korábbi tervek tudatában, de valójában az ARM partnereként is meg tudja valósítani a fejlesztéseit az NVIDIA.
Hír 26
-
Győzött az Intel, eltörölték a bírságot
A hosszú-hosszú fellebbezési folyamat végén a bíróság megalapozatlannak mondta ki a korábbi büntetés kiszabását.
Hír 32
-
Földrengés miatt leállt a Toshiba egyik chipgyára
Eszközök is megsérültek, de továbbra is tart az elemzés a történtek hatásáról.
Hír 60
-
Kicsit megkavarja a tajvani gyártókat az omikron szele
Az új típusú koronavírus aktuálisan terjedő variánsa már tajvant sem kíméli, amire reagálnia kellett a TSMC-nek és az UMC-nek.
Hír 10
-
Lemondott az ARM felvásárlásáról az NVIDIA?
A Bloomberg információi szerint a vállalat értesítette a partnereit, hogy nem számítanak az üzlet megkötésére.
Hír 79
-
Sokkal reszponzívabbak az MCU3-mal szerelt Teslák, de csökken a menettávolság
A gyártónak ugyanakkor megéri váltani, mivel a Model 3 és Y megegyező szoftveres hátteret kaphat a Model S és X opciókkal.
Hír 23
-
Ohióban építi új üzemét az Intel
A gigantikus, két gyárból álló épületkomplexumra 20 milliárd dollárt fognak költeni.
Hír 40
-
Asztali és mobil környezetben is megállja a helyét a Mackie hordozható keverője
Az M•Caster Live tervezésekor az egyszerű kezelhetőség és a széleskörű kompatibilitás volt a cél.
Hír 4
-
Két bányachipje is van, illetve lesz az Intelnek
Az ISSCC-n a BZM1-ről beszélnek majd, míg a GRIID a BZM2-t vásárolja.
Hír 6
-
Bányachipet fejleszt az Intel, amire már van is vevő
A Bonanza Mine kódnevű megoldás egy Bitcoinra specializált ASIC lesz.
Hír 72
-
Három országban néhányan már játszhatnak androidos játékokkal PC-n
A Google néhány szerencsés ázsiai számára elérhetővé tette a Google Play Games windowsow béta verzióját.
Hír 10
-
Már 100 ügyfele van a Samsung bérgyártó üzletágának
Még mindig messze vannak persze a TSMC-től, de továbbra is azon dolgoznak, hogy 2030-ra megelőzzék a tajvaniakat.
Hír 10
-
Gyorsan keményedő MX-5-ös pasztákra hívta fel a figyelmet az Arctic
A vállalat már visszahívta a hibás tételeleket, de ha valaki vásárolt már belőle, akkor lehet cserét kérni.
Hír 33
-
Saját riser kábellel igázná le a piacot az EK Water Blocks
A szlovén gyártó megoldása mindenféle csicsát nélkülöző, megbízható terméknek tűnik.
Hír 31
-
Állítólag megegyezett az Intel a TSMC-vel a bérgyártásról
A Santa Clara-i cég külön gyárat kap, ahol majd 3 nm-es node-on gyártatnak.
Hír 76
-
Az előző generációs Xbox konzolok gyártása már leállt, a Sony még kivár
A Microsoft egyik igazgatója erősítette meg a hírt, miszerint már a 2020-as év óta nincs gyártásban egyik Xbox One modell sem.
Hír 100
-
Az EUV-s termelést veti vissza az ASML-nél bekövetkezett tűzeset
A DUV litográfiához tervezett berendezések gyártósora ugyanakkor teljesen ép maradt.
Hír 20
-
A Logitech tovább nyit a streamerek felé
A gyártó webkamerái rengeteg tartalomgyártó asztalán megtalálhatóak, most pedig már extra fényforrást is vásárolhatunk mellé.
Hír 23
-
Olcsóbb rögzítőkártyával jelentkezett az ASUS
A TUF Gaming Capture Box FHD120 már a nevében is utal az elérhető legmagasabb képminőségre.
Hír 4
-
Máris elkészült a PCI Express 6.0-s szabvány
A PCI Express 5.0 még ki sem hült, de a PCI-SIG véglegesítette az utód specifikációját.
Hír 62
-
Olcsóbb streamer eszközökkel hódítana a Streamplify
A gyártó Németország után Európa többi részén és az Egyesült Államokban is megvetné lábait.
Hír 5
-
Csúszik az AMD és a Xilinx összeolvadása
A két cég arra számított, hogy 2021-ben lezárják az üzletet, de nem sikerült minden hatósági engedélyt megszerezni.
Hír 1
Percről percre
it Gyorsabban és olcsóbban fejlesztene AI-chipet az Amazon, hogy megkerülje az úgynevezett NVIDIA-adót.
it Miközben az iOS-re visszatér az EU-ban a Fortnite, a Samsung alkalmazásboltját elhagyja.
it A Meta felügyelőtanácsa közölte, hogy a cég szabályzata nem kellően tiszta a valódi embereket ábrázoló, AI-generálta szexuális tartalmak kapcsán, ezeket pedig meg kell állítani.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Úgy tűnik, hogy érkezik a Legacy of Kain: "Soul Reaver I & II Remastered"
gp Hivatalos bejelentést még nem kaptunk, a Comic-Conon azonban már felbukkant a felújított kiadás címe.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Alig néhány nap múlva indul a Mecha BREAK nyílt bétája PC-n
gp Akik szeretik robotos akciójátékokat, azoknak érdemes lehet tenni egy próbát a játékkal.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.
Deathbound - Befutott a PlayStationre szánt demó
gp A PC-s kiadás után a Sony gépein is kipróbálhatjuk a játékot.
Elkészült a Half-Life 2 teljes magyar szinkronja
gp Nem csak az alapjáték, hanem a két epizód is elérhető lett hazánk nyelvén.
Megfutotta kötelező Geekbench körét a Xiaomi 14T Pro
ma A globális változat a Dimensity 9300 Plus köré épül, 12 GB RAM is dolgozik benne, de egy régebbi tesztverziót csinált meg.