-
Iszonyatos távot áthidalnak az új Black Box audiovizuális kábelek
A vállalat HDMI 2.0-s és DisplayPort 1.4-es verziót kínál, többféle hosszúság mellett.
Hír 28
-
Elismerte az ASUS, hogy feltörték a Live Update rendszerét
A vállalat szerint ugyanakkor az érintettekre vonatkozó, Kaspersky Lab által közölt becslések tévesek.
Hír 14
-
Extrém mértékű, GPGPU-s terepgenerálást használ a Serious Sam 4
Másképp nem igazán lehetne szállítani 16 384 km²-nyi információt a célzott platformokra.
Hír 70
-
Már hordozható verzióban is elérhető a Cinebench R20
A Maxon korábban ezért alaposan befenyítette a médiát, most azonban maguk adták ki a programot ilyen formában.
Hír 13
-
Kaspersky Lab szerint feltörték az ASUS Live Update rendszerét
Az automatikus frissítések révén akár egymillió számítógép kaphatott malware-t tartalmazó firmware-eket.
Hír 52
-
Rombolást hoz a Chaos az Unreal Engine-be
Az Epic érkező fizikai modulja érdekes lehetőséget kínál majd a fejlesztőknek.
Hír 79
-
A Turtle Beach kezébe került a Roccat
A két cég termékskálája nem igazán fedi egymást, így minden szempontból a bővítés lehetett a cél.
Hír 23
-
Vihetik a GeForce Now technológiát a telekommunikációs cégek
Az NVIDIA a nagyhalak helyett a kishalakat vette célba a felhős játékszolgáltatásával.
Hír 14
-
Itt a Google felhős játékszolgáltatása!
A Stadia lehet az első komoly megoldás ezen a területen, ráadásul tervekben sincs hiány.
Hír 438
-
Saját sugárkövetési eljárást implementált a CryEngine-be a Crytek
A vállalat egy Neon Noir nevű demonstrációban mutatta meg, hogy milyen az új generációs élet DirectX Raytracing nélkül.
Hír 166
-
Fujitsu blog: ajánlások a biztonságos AI-hoz
A japán vállalat megfogalmazta, mi kell az etikus mesterséges intelligenciához.
Blogbejegyzés 3
-
Rekordsebességgel javította a lassító frissítését a Microsoft
A KB4489899-es csomag korrigálja az elsődlegesen játékosokat érintő, KB4482887-es kumulatív frissítés negatív hatásait.
Hír 100
-
Automatikusan is képes lesz frissítéseket visszavonni a Windows 10
A Microsoft az újítást a javításaival kapcsolatos, egyre csak szaporodó gondok kezelésére dolgozta ki.
Hír 138
-
Készül a hajlítható Gorilla Glass
A Samsung Galaxy Fold és a Huawei Mate X bejelentésével elképzelhető, hogy új szelek fújnak majd, így nem meglepő, hogy a Corning elkezdett mozgolódni.
Hír 39
-
Csak két áruházból tölthető le a Cinebench R20
A Maxon befenyítette azokat a médiákat, amelyek kiadtak egy hordozható verziót az amúgy teljesen ingyenes tesztprogramból.
Hír 25
-
Felvázolta az USB4-et az USB-IF
Egyelőre még nincs konkrét specifikáció, de úgy néz ki, hogy a Thunderbolt 3 lesz szabványosítva, valószínűleg némi kiegészítés mellett.
Hír 36
-
Megfertőzhetők a PC-k a Thunderbolton keresztül
A Thunderclap nevű sebezhetőségek egy részére már létezik megoldás, de érdemes lehet megfontolni az interfész teljes kikapcsolását.
Hír 24
-
Mégsem keres vevőt a GlobalFoundries
Az arab tulajdonban lévő bérgyártó mellett még a Samsung is tagadta a pletykákat.
Hír 10
Percről percre
it Gyorsabban és olcsóbban fejlesztene AI-chipet az Amazon, hogy megkerülje az úgynevezett NVIDIA-adót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Úgy tűnik, hogy érkezik a Legacy of Kain: "Soul Reaver I & II Remastered"
gp Hivatalos bejelentést még nem kaptunk, a Comic-Conon azonban már felbukkant a felújított kiadás címe.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Alig néhány nap múlva indul a Mecha BREAK nyílt bétája PC-n
gp Akik szeretik robotos akciójátékokat, azoknak érdemes lehet tenni egy próbát a játékkal.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.
Deathbound - Befutott a PlayStationre szánt demó
gp A PC-s kiadás után a Sony gépein is kipróbálhatjuk a játékot.
Elkészült a Half-Life 2 teljes magyar szinkronja
gp Nem csak az alapjáték, hanem a két epizód is elérhető lett hazánk nyelvén.
Megfutotta kötelező Geekbench körét a Xiaomi 14T Pro
ma A globális változat a Dimensity 9300 Plus köré épül, 12 GB RAM is dolgozik benne, de egy régebbi tesztverziót csinált meg.
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Google Pixel topik
- SSD kibeszélő
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Ismét egy Alder Lake-N-es mini PC-vel jelentkezett az MSI IPC
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- DIGI kábel TV
- Sorozatok
- Samsung Galaxy Watch5 Pro - kerek, de nem tekerek
- További aktív témák...