Egyéb rovat
-
Új logókra áll át az Intel
Megjelenik az EVO márkanév is, amiről nem nagyon tudni, hogy micsoda.
-
Bődületesen nagy pénzt emészt majd fel egy 3 nm-es lapka megtervezése
Talán negyedmilliárd dollárt? Nem lesz olyan "olcsó"! Esetleg félmilliárdot? Ez már közelít, de nem eléggé.
-
Hagyományos formában elmarad a 2021-re tervezett CES
Helyette egy online rendezvényt kapunk, így a cégek azért előállhatnak a bejelentéseikkel.
-
Gyors átszervezésbe kezdett az Intel
Öt részre bomlik a TSCG, és ezzel a döntéssel párhuzamosan Dr. Venkata M. Renduchintala is távozik.
-
100 wattra repíti a Quick Charge 5.0-t a Qualcomm
Mindez USB Power Delivery szabványhoz igazított formában érhető majd el.
-
Szám helyett külön nevet kapott az új Gorilla Glass
A Victus akár igen magasról is leejthető, de sokkal fontosabb az, hogy hányszor.
-
Mostantól egyedi lapkákat tervez a Marvell
A cég a megszokottnál mélyebb partnerkapcsolat mellett is ki szeretné elégíteni az ügyfeleik igényeit.
-
3-az-1-ben gaming kiegészítő érkezik a Genesistől
Bungee, USB hub, illetve fejhallgató tárolására alkalmas állvány egy kalap alatt, némi hangulatvilágítással megtoldva – és talán még az ára sem annyira vészes.
Hír TV & szórakozás 10
-
Szemez az ARM-mal az NVIDIA?
A Bloomberg úgy tudja, hogy a SoftBank, eladásra jelölt üzletágára máris van egy érdeklődő.
-
Szó szerint a Windows feladatkezelőjében fut a Doom?
Elvileg csupán 32 darab 28-magos Xeon Platinum 8180 kell hozzá, a gyakorlatban viszont nagyon más a helyzet.
-
Kikerült a Win32 a Windows 10X-ből?
A Windows Central információi szerint a ChromeOS webes koncepcióján ragadt a célkereszt.
-
Már idén megkezdi a 3 nm-es node-on a gyártást a TSMC
Egyelőre persze kísérleti jelleggel, viszont a következő év második felében már a tömeggyártás elindítása is lehetséges.
-
Szeptember közepétől nem tervezi kiszolgálni a Huawei-t a TSMC
Ezzel két hónapon belül megszűnhet a két cég közötti partnerkapcsolat.
-
A Project Reunion vonná össze a Microsoft két applikációplatformját
Senkinek sem jó, hogy a Win32 és az UWP egymás mellett létezik, ráadásul egyik sem tekinthetők teljesnek.
-
Billentyűzetre szerelhető vezérlőpanelt mutatott be a Corsair
A hajósok érintőkijelzős újdonsága képes minden olyan funkcióra, amire az iCUE szoftver is, annak megnyitása nélkül.
Hír Beviteli eszköz 12
-
Frissítve! A britek engedtek az USA-nak, kitiltották a Huaweit az 5G-ből
A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huawei technológiai óriáscégtől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez.
-
Megválhat az ARM-tól a SoftBank?
Ha az eladás nem lehetséges, akkor az elsődleges részvénykibocsátás is terítéken van.
-
Leleplezte a Thunderbolt 4-et az Intel
Az új interfész a Thunderbolt 3 nyomdokain lépked, és a sebesség helyett a képességekre fókuszál.
-
56 évesen elhunyt Sheng-Chang Chiang, az MSI vezetője
A vállalat szóvivője is megerősítete a hírt, a halála körülményeit azonban nem részletezte.
-
Gyártásra kész a GlobalFoundries új 12 nm-es node-ja
A vállalat elsődlegesen a gépi tanuláshoz szánt lapkákat célozza a fejlesztéssel.
-
Szivárványszínben ragyognak a Corsair világítótornyai
Az iCUE LT100 Starter Kitben két, egyenként 46 ARGB LED-et felvonultató tornyot találunk.
Hír TV & szórakozás 22
- ASUS routerek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- iPhone topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Házi hangfal építés
- CPU léghűtés kibeszélő
- Tőzsde és gazdaság
- Óvodások homokozója
- sziku69: Szólánc.
- További aktív témák...