ZyXEL PLA5456 powerline adapterek
Valamivel több mint egy évvel ezelőtt teszteltük a másodpercenként 1200 megabit teoretikus átviteli sebességű powerline eszközök közül a ZyXEL megoldását; most az elméleti 2000 Mbps tempóra hivatott pároson a sor, hogy bizonyítsa, van még tartalék a technológiában. Érdemes korábbi cikkünket elolvasnia azoknak, akik szeretnék tudni, mi fán terem a powerline, illetve ezzel kapcsolatosan a MIMO átvitel, utóbbi ugyanis a Homeplug AV2 szabvány alappillére – jelen tesztalanyunk is erre építkezik.
A PLA5456 típusjelzésű csomag lényegében egy kétdarabos szett, azaz egy pár teljesen egyforma PLC adapterből áll, amelyekre szűrővel ellátott, átmenő dugalj is került. Ennek szerepe, ahogy neve is mutatja, hogy kiszűrje a rajta keresztül csatlakoztatott elektromos eszközök villamoshálózatra visszajutó zaját, amelyek esetleg negatív irányban befolyásolnák a powerline kommunikációt. Ezek az adapterek értelemszerűen jóval nagyobbak, mint aljzatot nélkülöző társaik, így ezt mindenképp érdemes figyelembe venni. Lehetőség szerint érdemes ezt a kialakítást választani, hiszen korábbi tesztünk is bizonyította, hogy van értelme tisztán tartani a kommunikációs csatornát.
Az előlapon a földelt dugalj mellett a szokásos visszajelző LED-eket találjuk, amelyek közül a legfelső az állapotjelző (zöld: aktív; villogó zöld: alvó állapot), a középső az Ethernet kapcsolatot és annak aktivitását, az alsó pedig a powerline kapcsolatot, illetve annak minőségét jelzi színekkel.
Megvizsgálva az adapterek alját, a reset és a titkosítás/párosítás közös gombját találjuk a két Ethernet aljzat mellett. Utóbbiak Gigabit Ethernet szabványúak, amelyekkel (ha mindkettőt használjuk) elméletben ki lehetne használni a 2 gigabites tempót, de ez persze csak elmélet. Arra viszont mindenképp használható, hogy egyszerre két eszközt (például egy tévét és egy asztali PC-t) egyszerre kössünk rá a hálózatra, amelyek persze osztozni fognak a csatorna által biztosított maximális sávszélességen.
Ezúttal sort kerítettünk az adapterek szétszedésére is, hogy megvizsgáljuk felépítésüket. A csavarok kiszedését követően a ház szétpattintható, ezután már csak egy mozdulat az integrált dugalj eltávolítása.
Maga az adapter belül összesen három nyomtatott áramköri lapból áll. A felső felelős a hálózati részért, beleértve a powerline-t és az Ethernetet is, és figyelembe véve, hogy az eszköz lelkét adó Broadcom BCM60500 chip hajlamos a melegedésre, az egészet egy méretes hűtőborda alá rejtették (a fekete fémlemez az első képen). Ez a NYÁK tíz lábon keresztül kapcsolódik az alul található tápegység nyomatott áramköri lapjához. Az elektromos hálózathoz kapcsolódó villásdugó (lényegében a "betáp") és az átmentő dugalj között egy külön nyomtatott áramköri lap foglal helyet, amely az említett szűrő funkciót látja el. Nem kell túl bonyolult dologra gondolni, mivel ahogy a képen is látható, mindössze két tekercsből és egy X zavarszűrő kondenzátorból áll.
Hirdetés
Teljesítmény, értékelés
A powerline hálózat kiépítése a gyakorlatban egyszerű. Egy konnektornál az egyik végponttal – Ethernet csatlakozóját kihasználva – rávezetjük az adatokat az elektromos hálózatra, amit aztán bármelyik konnektornál egy másik adapterrel le tudunk venni, akár másik fázison lévő konnektorban is! A legcélszerűbb egyből otthoni routerünknél felmenni az elektromos hálózatra, a végpontot pedig a hálózatra csatlakoztatni kívánt készülék közelében elhelyezni. Kettőnél több gép esetén (mivel jelenlegi tesztalanyunk két Ethernettel rendelkezik) az is járható út, hogy a végpontra egy switch-et vagy AP-t illesztünk, így több gép egyszerre osztozhat a rendelkezésre álló sávszélen. Célszerű figyelni arra, hogy a kismegszakítók és másik fázisra továbbítás (ha van) csökkenthetik a powerline átviteli képességeit, valamint a hálózaton lévő fogyasztók is negatív hatással lehetnek a sebességre.
A ZyXEL PLA5456 készletét egy negyven éve épült, kb. 60 négyzetméter alapterületű társasházi lakás négy éve teljes körűen felújított, aktuális szabványoknak és előírásoknak minden szempontból megfelelő villamoshálózatán teszteltük Gigabit Ethernet vezérlővel ellátott notebookok segítségével. A powerline hálózat nem kapcsolódott routerhez, és működő helyi hálózatunktól is teljesen függetlenítettük a tesztkörnyezetet, azaz a tesztgépeknek (klienseknek) manuálisan adtunk IP-címet. Szoftveres oldalon is ragaszkodtunk a függetlenséghez, így virtuális gépre telepítettünk "szűz" Windows XP operációs rendszereket minden frissítéssel megpakolva, amire csupán az Ixia IxChariot tesztprogramot és endpointot telepítettük. A két gép közül az egyiket fixen leraktuk (ábrán piros), a másikat hordoztuk a különböző végpontok között (ábrán zöld), és erről indítottuk a teszteket fel- és letöltés irányban egyaránt, a kapott eredményeket pedig feljegyeztük. Ellenőrzésként nem virtuális gépek alatt (Windows 10 és Windows 7) is csináltunk tesztet: 7 GB-ot mozgattunk oda-vissza. Az ábrán a kapcsolótábla helyét a narancssárga X jelöli.
Powerline adatátvitel | ZyXEL PLA5215 600 Mbps |
ZyXEL PLA5405* 1200 Mbps |
ZyXEL PLA5456 2000 Mbps |
|||
---|---|---|---|---|---|---|
Letöltés (Mbps) |
Feltöltés (Mbps) |
Letöltés (Mbps) |
Feltöltés (Mbps) |
Letöltés (Mbps) |
Feltöltés (Mbps) |
|
1<->1 (szomszédos konnektor) | 189 | 225 | 424 / 363 | 306 / 288 | 417 | 291 |
1<->2 (külön kismegszakító) | 77 | 86 | 169 / 115 | 116 / 99 | 227 |
195 |
1<->3 (külön kismegszakító) | 94 | 101 | 198 / 105 | 180 / 92 | 253 | 220 |
1<->4 (külön kismegszakító) | 89 | 55 | 94 / 84 | 83 / 65 | 142 | 121 |
1<->5 (külön kismegszakító) | 62 | 51 | 145 / 98 | 89 / 79 | 243 | 170 |
1<->6 (külön kismegszakító) | 88 | 72 | 178 / 168 | 139 / 117 | 274 | 226 |
A PLA5405-nél az első érték a kiindulási ponton zavaró eszközök nélkül mért, a perjel után szereplő érték esetében egy másik fogyasztó működött a fix pont mellett ugyanabban a konnektorban. |
Mostani mérésünknél nem használtunk szándékosan zavaró eszközöket a powerline mellett. Ennek az az oka, hogy az adapter szűrt aljzattal rendelkezik, így érdemes ezen keresztül illeszteni a többi elektromos fogyasztót. Így tettünk mi is, azaz a méréshez használt notebookok ezúttal nem akkus üzemmódban működtek, hanem az adapteren keresztül kapták a működésükhöz szükséges energiát. Persze, ha több konnektor sorakozik egymás mellett, akkor más a helyzet, de az egyes szobákban, helyiségekben a mérés közben voltak más fogyasztók (a konyhában hűtő, a szobában akváriumszűrő és fénycső), de méréseink szerint ezek nem csökkentették a teljesítményt. Tesztünkben most is feltüntettük régebbi powerline méréseinket, amelyek szintén a ZyXEL eszközökkel készültek, de korábbi modellekkel, hogy jobban kirajzolódjon, mennyit nyerhetünk, ha az újabb modellt választjuk. Természetesen most is felhívnánk rá a figyelmet, hogy minden villamoshálózat más és más tulajdonságokkal bír, ami azt jelenti, hogy ugyanezen eszközök más környezetben akár jobb, akár sokkal rosszabb átviteli sebességet is produkálhatnak.
Rátérve az eredmények elemzésére, jól látható fejlődést produkált a ZyXEL új csomagja. Először nem örültünk, mert a közeli végpontpáron kezdtük a mérést, ahol a csúcsteljesítmény éppen nem érte el a korábbi, 1200 Mbps-os adapter, a ZyXEL PLA5405 szett teljesítményét. Ugyanakkor az összes többi ponton (főleg a legtávolabbiakon) kapott eredmény kárpótolt bennünket: a legtávolabb eső mérési pontokon nem esett az átvitel 100 Mbps alá, sőt jócskán túlteljesítette ezt a határt, 40-100 Mbps teljesítménynövekedést is elkönyvelhettünk egyes pontokon az 1200 Mbps adapterekhez képest. A fel- és letöltés nem lett kiegyensúlyozottabb, továbbra is vannak eltérések az egyes irányokban mért sávszélességben, akárcsak a korábban tesztelt adapterekkel. Tény az is, hogy a beígért 2000 Mbps még nagyon messze van, de ezt egy géppel amúgy sem tudnánk elérni a Gigabit Ethernet korlátai miatt, noha a dupla csatlakozóval elméletben ki lehetne aknázni a sávszélességet. A gyakorlat viszont mást mutat, hiszen a rendelkezésre álló sávszélességet jól láthatóan továbbra sem a Gigabit korlátozza.
2016-ban a 100 Mbps és 200 Mbps határ átlépése nem nagy kunszt az Ethernet szabványhoz képest, ahol már a 10 GbE is küszöbön van, de sokan elfelejtik, hogy a powerline továbbra sem Ethernet, és nem is akar vele versenyezni. Leginkább egy megoldás olyan esetre és helyekre, ahol nincs más lehetőség, és ennek fényében, illetve az elődjéhez hasonlítva kell a tudását nézni. Van némi rizikófaktora a powerline megoldásnak, de közben ott van az a lehetőség, hogy szinte bárhol varázsolhatunk összeköttetést, ahol nincs kiépítve vezeték. Szükség szerint egy hosszabbítóban (ami akár 200 méter is lehet) kihúzhatjuk magunkkal a hálózati elérést, amit kombinálhatunk egy Wi-Fi routerrel vagy switch-csel, de fúrás-faragás és minden hozzáértés nélkül elsődleges otthoni és irodai megoldásként is szóba jöhet, ha nincs szükség gigabites tempóra.
A ZyXEL PLA5456 szettje tavaly év végén jelent meg, azóta az ára 32-33 000 forintra csökkent, így ennél nem lesz olcsóbb, amíg nem jön az utód. Az ár és a kapott eredmények fényében azt tudjuk mondani, van bennünk némi tüske, hogy a csúcsteljesítményt nem tudtuk megdönteni, de jó látni az általános fejlődést a teljesítmény terén, ugyanakkor az ára még mindig nagyon magas ahhoz, hogy széles körben elterjedhessen. Mi azért szurkolunk neki.
ZyXEL PLA5456 powerline szett
Daywalker
A ZyXEL PLA5456 powerline eszközöket a ZyXEL hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.