ZyXEL Armor Z2 és X1 turbós Wi-Fi

A gyártó leggyorsabb routerét és jelerősítőjét párosítottuk, hogy megnézzük, milyen csúcstempóra képesek.

ZyXEL Armor Z2

Közel három éve véglegesítették már az IEEE 802.11ac jelölésű, népiesen ac-s Wi-Fi szabványt, de csak idén kezdtek szállingózni azok a routerek, amelyek maradéktalanul ki tudják már használni az új technológia adta lehetőségeket. Elsősorban a Multi-user MIMO (vagyis MU-MIMO) megoldásról van szó, ami a routerek három-négy adatfolyamát közvetlenül dedikálni tudja a hozzá kapcsolódó eszközökhöz. Tesztalanyunk, a ZyXEL Armor Z2 is ilyen, úgynevezett második hullámos MU-MIMO router, amit az aktuális divat szerint gamer routernek neveznek.

Erre legfőképpen hatalmas mérete és marcona formavilága utal. Elődje, a szintén tekintélyes Armor Z1 sem volt éppen apróság, de a Z2 élei sokkal határozottabbak, antennái vastagabbak, szellőzőrácsai nagyobbak. Homlokzatán a mai szokás szerint kevés LED sorakozik, az egyes Ethernet portok aktivitását például nem jelzik, csak a router üzemét, internetkapcsolatát és a 2,4, illetve 5 GHz-es Wi-Fi működését. A csatlakozókínálat a komoly routerekre jellemzően fejedelmi, a 4+1 Gigabit Ethernet porton túl az egyik oldalon van USB 2.0 és USB 3.0 csatlakozó is. A bekapcsoló, reset és WPS gomb mellett megtalálható a ZyXEL-re jellemző extra nyomnivaló, amivel a Wi-Fi modul kapcsolható ki-be.

A négy antennát fixen rögzítették, ami nem is baj, hiszen ki akarná még erősebbre cserélni őket? A gépházban a Qualcomm legmodernebb IPQ8065 rendszerchipje dolgozik, aminek két nagyteljesítményű, 1,7 GHz-es Krait 300 processzormagja felel az alkalmazások és szolgáltatások futtatásáért, másik két, 800 MHz-es magja pedig a hálózati forgalmat kezeli. Mellé 512 MB RAM-ot és 4 GB-os eMMC tárolót tettek, a rádiós egység pedig szintén a Qualcommtól jött. A QCA9984 a ma fellelhető egyik legfejlettebb Wi-Fi rádiós egység, melynek 2,4, illetve 5 GHz-en is négy-négy adatfolyama van, ami összesítve 800 + 1733 Mbps-os elméleti csúcssebességet jelent, így az Armor Z2-t – kis kerekítéssel – az AC2600 kategóriába sorolják.

Grafikus kezelőfelülete szinte teljesen megegyezik az Armor Z1-ével, továbbra sem beszéli a magyar nyelvet, felhasználóbarátság terén pedig még egy kicsit le van maradva a konkurensek mögött. Két felülete van, az egyszerűn csak pár kapcsolót találunk, míg a jobb oldalon aktiválható, részletesebb felületen a szokásos paraméterek állíthatóak. A hálózati térkép még most is elég szerény, a statisztikai rész viszont már elég korrekt. Tesztalanyunknál belefutottunk egy furcsa kellemetlenségbe: firmware-frissítés után számos beállítási menü szövege fehér alapon fehér lett, így csak kijelölve volt olvasható. A ZyXEL routerek kezelőfelületét és a hozzájuk tartozó mobil appokat korábban, az Armor Z1 cikkében részletesen bemutattuk, az ott leírtak az Armor Z2-nél is érvényesek.


ZyXEL Armor X1

Az Armor Z2 router mellett megkaptuk tesztre az Armor X1 jeltovábbítót vagy hozzáférési pontot (AP) is, ami természetesen jelerősítőként vagy hálózati kliensként is bevethető, a ZyXEL weboldalán is többféleképp határozzák meg funkcióját. Fő érdekessége, hogy a routerhez hasonlóan négy Wi-Fi adatfolyama van az 5 GHz-es tartományban, tehát ketten együtt elég komoly vezeték nélküli átviteli tempóra képesek.

A négy adatfolyam négy antennát igényel, ezekhez pedig elég tekintélyes gépház kell, ha nincsenek kivezetve kívülre. A rejtett antennás Armor X1 nagyjából akkora, mint egy szerényebb router, de előlapján mindössze egyetlen, kör alakú lámpát és szintén kör gombot találunk. A fény színe (zöld-narancs-vörös) a befogott Wi-Fi hálózat jelerősségéről ad némi információt, a gombbal pedig a WPS kapcsolódás végezhető el, ami – mint kiderült – kulcsfontosságú szerepet kapott esetünkben.

A jobb vétel érdekében célszerű a mellékelt talapzatba állítani az eszközt, de az egyik oldalán lévő takarólemez mögött falra rögzítéshez való nyílásokat is találunk. Hátulján routerekre jellemzően négy Ethernet port van, ráadásul gigabites tempóra képesek. Hogy belül milyen chipkészletet találtunk, arról nem árulkodott a termék honlapja és az internet mélyebb bugyrai sem, így szét kellett szedni ahhoz, hogy kiderüljön Quantenna QT3840BC benne a rádiós egység, amivel számos, felső kategóriás, második hullámos MU-MIMO routerben találkozni, például az Armor Z1-ben is. Antennából hatot számoltunk meg, ebből kettő 2,4 GHz-es, négy pedig 5 GHz-es, egyesített elvi csúcssebességük pedig 300 + 1733 Mbps, amiből némi marketinges kerekítéssel AC2100-as besorolás jön ki.


Elméletben rém egyszerű rácsatlakozni erre az eszközre Ethernet vagy Wi-Fi hálózat segítségével, majd a böngészőbe írt http://zyxelsetup linkkel a konfigurációs felületre ugorhatunk. Nálunk ez a művelet három különböző Wi-Fi és négy különböző Ethernet kapcsolattal próbálva is elég rapszodikusan működött. Amikor végre kaptunk rendes IP címet és a link is életre kelt, akkor egy klasszikus, AP vagy jeltovábbító felületen találtuk magunkat, ahol a legkönnyebb a pár lépéses kapcsolati varázslót használni, de vannak mélyebb beállítási lehetőségek is. Az Armor Z2-höz kapcsolódás Wi-Fi felderítéssel szintén vacakolt, viszont a WPS gombok használat pillanatok alatt és többször megismételve mindig pozitív eredményt hozott.

Próba

Az Armor Z2 próbájához két Acer Predator notebookot használtunk, melyekben hivatalosan is MU-MIMO támogatású Killer Wireless 1535 Wi-Fi adapter van, két adatfolyammal. Ezzel a felállással reálissá vált, hogy párhuzamos átvitel közben a router két adatfolyamát az egyik, fennmaradó másik két adatfolyamát pedig dedikáltan a másik laptophoz rendeli majd hozzá. Méréseinket egy durván 140 négyzetméter alapterületű, kétszintes családi házban és annak környezetében végeztük, az alábbi ábrán látható az eszközök elhelyezése. A router a 0 pontba került az emeleten, a méréseket az 1-6 pontban végeztük. Az első négy mérés az emeleten készült, az utolsó kettővel kimentünk az udvarra. Hálózatunk legrázósabb pontja az 5-ös, itt ugyanis a födém és több fal áll a router és az adapter közé.

Az Acer hatalmas, fémburkolatot mellőző Predatorai nagyon jó tesztalanynak bizonyultak, már az egyiket használva is (vezetékes Ethernet felé forgalmazva) 43 MB/s (344 Mbps) körüli átviteli tempót mértünk a router közvetlen közelében. Egy falon keresztül már „csak” 40 MB/s (320 Mbps) jött át, de még két falon keresztül is 30 MB/s (240 Mbps) maradt, ráadásul az átvitel kifejezetten stabil, ingadozásmentes volt. Hálózatunk rázós, födémmel árnyékolt, 5-ös pontjában is valószínűbb, hogy a laptop és nem is annyira a router remekelt 6 MB/s-os tempóval, aminek már a fele is egész jó eredmény lett volna. A legtávolabbi, 6-os pontban nagyjából 14 MB/s jött át, pár éve ez még a routertől néhány méterre is nagy szám volt.

A MU-MIMO teszthez két teljesen független átviteli csatornát alakítottunk ki. Ehhez az Armor Z2 Ethernet portjaira kötöttünk két asztali számítógépet, az egyik notebookkal az egyik számítógépre, a másikkal a másikra másoltunk nagyobb adatmennyiséget, és az átvitelhez szükséges időt mértük. Ha nem is duplázódott meg a korábban kapott 43 MB/s-os eredmény, azért az összesített 75 MB/s (600 Mbps) is emberes teljesítmény. A két párhuzamosan futó átvitel nagyjából egyforma tempót mutatott, azt viszont a rendelkezésünkre álló eszközökkel nem tudjuk kimutatni, hogy a végeredményre milyen hatással volt a routerben lévő switch teljesítménye.

Végezetül a négy adatfolyamos Armor X1-et is bevetettük egy jó kis csúcssebesség-mérésre. A Z2 és X1 között Wi-Fi kapcsolatot képeztünk, mindkettőre rákötöttünk Etherneten keresztül egy-egy számítógépet a méréshez. Az eredmény 102 MB/s (864 Mbps) lett, ami az általunk eddig mért legkomolyabb Wi-Fi tempó. Záróakkordként a két Armor működésébe belerondítottunk a két Acer notebook közti átvitellel, aminek hatására az össztempó 80 MB/s környékére esett vissza, a notebookokon és a routerre kötött PC közt azonos arányú, nagyjából 40-40 MB/s-os elosztásban.

Az internetkapcsolatot kezelő WAN portnál 850 Mbps-os csúcstempót mértünk, a WAN és LAN portok között valamivel kevesebbet, 800 Mbps-ot. Dicséretes volt az USB 3.0 csatlakozó gyorsasága is. Kingston DT R3.0 G2 pendrive-unkat egy Ethernet porton keresztül elérve (tartalmát az egyik Predator SSD-jére másoltuk) közel 90 MB/s-os olvasási tempót kaptunk, ellentétes irányban majdnem 40 MB/s írási sebességet mértünk a pendrive-on.

Értékelés

Kifejezetten jó kis – vagyis nagy – router lett a Armor Z2, azt viszont meg kell említeni, hogy nem feltétlenül csak a ZyXEL-nek köszönhető ez, ugyanis az útválasztó teljesítményét adó hardvert a Qualcomm készítette – ugyanezt használja csúcsmodelljeiben a Linksys, a Netgear, az Asus és számos más gyártó is, és az ő zászlóshajóik sem maradnak el teljesítményben a ZyXEL megoldásától. Bár a többiek jellemzően magyar nyelvet is támogató, jobban átgondolt kezelőfelületet adnak, viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a Armor Z2 nagyjából 65 000 forintos áránál valamivel drágábbak, ezért az Armor Z2-nek jár a tetszett cím.

Egyelőre még nem vagyunk biztosak benne, hogy az ilyen komoly routereknek van-e reális haszna. Korábban is járt már nálunk MU-MIMO megoldás, amit nem MU-MIMO adapterekkel tesztelve távolról sem kaptunk ennyire jó eredményeket. Sőt az Armor Z2 sem remekelt annyira, amikor nem az Acer Predatorokban lévő, fejlett hálózati adapterekkel csatlakoztunk rá, pedig sokak szerint a MU-MIMO adapter szinten csak kitaláció. Nekünk a mérési tapasztalataink alapján más a véleményünk erről.

Érdekes darab az Armor X1 elérési pont, ami 35-40 000 forintos árával számos routernél is drágább, viszont a négy ac-s Wi-Fi adatfolyammal olyan átviteli tempóra képes, amihez hasonlót eddig csak vezetéken láttunk. Akinek olyan a lakása/irodája, hogy a kábelfektetés nem jöhet szóba, érdekes alternatíva lehet. Tőlünk a konfigurálási nehézségek dacára is tetszett díjat kap, és reméljük, idővel olcsóbb lesz.


ZyXEL Armor Z2 router
ZyXEL Armor X1 Wi-Fi elérési pont/jelerősítő

rudi

A ZyXEL Armor Z2 routert és Armor X1 elérési pontot a ZyXEL hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Zyxel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés