Processzorok, grafikus kártyák
Felzárkózott az AMD! A külföldi weboldalakon ezt olvasni, és a mi tesztlaborunkban is pörög már a Phenom II X4. Végre-végre az AMD fel tud mutatni valamit, ami teljesítményben és gyártástechnológiában is felveszi a versenyt az Intel Core 2 Quadjaival. Azt majd az elkövetkező hónapok döntik el, hogy a piaci sikerességhez elég-e az Intelt utolérni. A Phenom II X4 négy processzormagja 45 nm-es (SOI) gyártástechnológiával készül, ennek köszönhetően már induláskor magasabb órajelen fut, mint az eredeti Phenom csúcsmodellje. A kisebb Phenom II X4 920 2,80 GHz-en jár, nagyobb testvére, a 940-es pedig 3,00 GHz-es. A korábbi Phenomok 2 MB-os L3 gyorsítótára háromszorosára nőtt, és a CPU belső felépítésén is finomítottak. Ezeknek köszönhetően a Phenom II X4-ek lényegesen gyorsabbak lettek elődeiknél, felveszik a versenyt a Core 2 Quadok Q9000-es sorozatával.
Nyilvánvaló, hogy az AMD sem jótékonysági intézmény, hanem könyörtelen, profitorientált vállalat, ezért újdonságait a hasonló tudású Intelek árszintjén kínálja. Ez pillanatnyilag, a beharangozott, mindkét oldali árcsökkentések előtt a Phenom II X4 920 esetében körülbelül 70 000 Ft, a 940-esnél 82 000 forint. Intelben a Core 2 Q9400-at, illetve Q9550-et adják hasonló árban.
Új ellenfelet kaptak a kétmagos Intel processzorok is. Már megvásárolható a K10 alapokra épülő Athlon X2 széria első, és egyelőre legerősebb darabja, a 7750 Black Edition. Ez a processzor felépítésében a régi Phenomra hajaz – fura hogy Athlonnak keresztelték –, tehát 65 nm-es gyártástechnológiával készül, harmadszintű gyorsítótára pedig 2 MB. Alapórajele 2,70 GHz, teljesítményben pedig pariban van a hasonló órajelű Intel kétmagosokkal, tehát a 2,60 GHz-es Pentium Dual-Core E5300-zal, és a 2,66 GHz-es Core 2 Duo E7300-zal. Ára pillanatnyilag a Pentiuméhoz közelít, 23 500 forint.
Hirdetés
Folyik a versengés az abszolút csúcskategóriás grafikus kártyáknál is. Szokatlan, hogy most az NVIDIA-nak kell kapaszkodnia az ATI után. A kaliforniaiak jó ideje nem válaszoltak a Radeon HD 4870 X2 kihívására, de most itt a GeForce GTX 295. Az óriási, dupla nyomtatott áramkörös, fémházas „vas” ránézésre is sokkal drágábban állítható elő, mint az egy áramköri lapos nagy Radeon. Az is tuti, hogy a két GT200-as GPU drágább, mint két RV770, így meglepő, hogy a GTX 295 csak annyiba kerül, mint vetélytársa, tehát körülbelül 135 000 forintba. Persze ez a szám is bőven a vásárlók zömének ingerküszöbe fölött van.
Az egy GPU-s trónt erősíti meg az NVIDIA számára a GeForce GTX 285, mely nem más, mint az eddigi nagyfiú, a GTX 280 magasabb órajelen járó utódja, melyen a GT200-as GPU 55 nm-es verziója dolgozik. Órajele 600/1300 MHz-ről 650/1480 MHz-re nőtt, 1 GB GDDR3 memóriája pedig 1053 MHz helyett 1240 MHz-en jár. Ára az XFX színeiben 110 000 forint alatt marad, az Asus 110 000 Ft fölött, az MSI pedig tuningolva 123 000 forint fölött kínálja. Az új erőgép hatására a GTX 280 ára csökkenni kezdett, már 95 000 Ft alatt kapható.
Monitorok, tápok
A Samsung már az elmúlt évben teljesen megújította monitorkínálatát, nagy konkurense, az LG viszont még nem fejezte be ezt a folyamatot. Most érkeztek a hazai piacra friss Full HD felbontású, 16:9 képarányú modelljei, melyekben digitális tévétuner is van. A kisebbik M2394D 23 hüvelykes képátlójú TN+film panelen jeleníti meg az 1920x1080 pixelt, melynek teljes válaszideje 5 ms, fényereje 300 cd/m², dinamikus kontrasztaránya pedig 20 000:1. Hátulját alaposan megrakták csatlakozókkal. Van rajta analóg D-Sub, digitális DVI és két HDMI bemenet, valamint kompozit, S-Video dupla SCART és komponens csatlakozósor. A digitális tévéadás megszólaltatásához két 3 wattos hangszóróval szerelték fel. Nagyobb testvére, az M2794D már 27”-os képátlóval büszkélkedik. Szintén TN+film paneljének fényereje egy százassal jobb, de többi paramétere megegyezik kistestvéréével, emellett csatlakozóban is egyformák. A kisebb LG újdonság vételára 86 000 Ft, a nagyobb 108 500 forintot kóstál.
Szintén Full HD felbontású az LG W2261V-PF, melyet a 22 hüvelykesek közé sorolnak, de valós képátlója csak 21,5 hüvelyk. TN+film paneljének válaszideje 5 ms, fényereje 300 cd/m², kontrasztaránya pedig 20 000:1. Nem kapott tévévevőt és csatlakozóból is kevesebb jutott rá: analóg D-Sub, digitális DVI és HDMI. A szűkítéseknek köszönhetően ára csupán 57 000 Ft. A fenti LG-nél lényegesen olcsóbban is kaphatunk 22”-os monitort, bár nem olyan nagy felbontással és szerényebb felszereltséggel. Az Asus új modellje, a VW220D például kevesebb mint 42 000 forintért a miénk lehet. Pénzünkért 1680x1050 pixeles TN+film panelt kapunk 300 cd/m²-es fényerővel és 400:1 valódi kontrasztaránnyal. Csatlakozóból csak analóg jár, és a pici hangszórókat is nélkülözni kényszerülünk.
A gazdaság lassulása okozta dollár- és forintgyengülés alaposan rányomta bélyegét a Corsair tápok árára. Múlt heti visszatekintő írásunkban is látszott, hogy a 2008 folyamán 22 000 forint körül kapható moduláris HX520 ára decemberre 28 000 forintra szaladt fel. Sajnos nem ez volt a végállomás, mert ma a nagyszerű 520 wattos már 30 000 forintot kóstál. Azért van egy jó hírünk is a Corsair háza tájáról: újabb, szerencsére kisebb teljesítményű taggal bővült a HX család. A HX450 minden bizonnyal a kiváló VX450-hez hasonlóan a Seasonictól származik. Erre utal a moduláris kábelek csatlakozójának formája is. A legmodernebb divat szerint egyben hagyott 12 voltos részleg 33 amper leadására képes, ami közel 400 wattos maximális terhelést jelent. Ilyet csak erősen tuningolt négymagos processzorral és legalább 2-3 GPU-val lehet elérni. A levehető vezetékeken két 6+2-es PCI Express, hat SATA és nyolc négytűs csatlakozó csücsül két floppy-s konnektor, valamint a szokásos alaplapi 20+4-es és 4+4-es társaságában. Az új és legkisebb HX ára a HX520 korábbi szintjén, 22 000 forint környékén mozog.
Még egy kicsivel lejjebb ment az FSP. Legújabb Everest tápjait eddig abszolút csúcsmodellnek ismertük óriási – fölösleges – teljesítménnyel és moduláris kábelezéssel. Most ez a modellsorozat is lefelé bővült: itt a 400 és 500 wattos Everest 80 Plus. 12 voltos águk pontos kiosztásáról még nincs információnk, de azt tudjuk, hogy FSP-s szokásokhoz híven több részre lesz bontva mindkét modellnél. A nagyobb, 500 wattos már szerepel a 80 Plus adatbázisában, és minden bizonnyal kisebb testvére is rövidesen felkerül a listára. PCI Express grafikus kártyás csatlakozóból a kis Everestekre kettő került, egy 6-os és egy 6+2-es. Emellett a 400-asnak 6 SATA és 5 négytűs konnektora van, az 500-as viszont fordított ebből a szempontból (vagy az FSP weboldalán keverték össze az adatokat). A két kisteljesítményű moduláris vételára 19 000 és 22 300 Ft.
Notebookok
Rengeteg újdonsággal kezdi az évet az Acer notebookos szekciója. Rögtön egy kiváló multimédiás vétellel indítanánk. Nemrég járt nálunk az MSI még szélesebb vásznú, 16:9-es képarányú notebookja, az EX620. Nem igazán voltunk megelégedve inteles, ATI-s hardverösszetételével, és az AMD-s, NVIDIA-s testvérmodellt, az EX630-at sem tartjuk optimálisnak. Elsősorban videolejátszási célokra az AMD Puma platformja ideális egy gyengébb Athlon X2 processzorral és a komoly kódolású HD anyagokkal is megbirkózó M780G északi híddal. Ezt az összeállítást prezentálja az Acer az Aspire 6530 legolcsóbb, 164 000 forintos gépében. A 2,00 GHz-es Athlon X2 QL62 processzor mellett 3 GB memória, és 250 GB-os merevlemez dolgozik. A 16”-os, 16:9 oldalarányú, 1366x768 pixeles monitorra az északi hídba integrált Radeon HD 3200 küldi a képet, mely HDMI csatlakozóval is rendelkezik. Az árba befért még a Bluetooth adapter, g-s Wi-Fi modul, de az operációs rendszer csak alap Linux, a garancia pedig 1 éves.
Tovább folytatódik az Intel 45 nanométerre migrálása a notebookos processzoroknál. A középkategóriás, 65 nm-es T5000 sorozatot a T6000 váltja. Elsőként a 2,00 GHz-es, 2 MB másodszintű gyorsítótáras, 800 MHz rendszerbuszú (200 MHz-es FSB mellett) T6400 érkezik, mely a legerősebb T5000-estől, a T5800-tól csak 45 nm-es gyártástechnológiájában különbözik. Az Acer többek közt 16:9-es gépébe, az Aspire 6930-ba szereli GeForce 9600M GT mellé. A hozzájuk 4 GB memóriát, 500 GB-os merevlemezt, HDMI és eSATA csatlakozót, Draft N-es Wi-Fi modult, Windows Vista Home Premium operációs rendszert, és egyéves garanciát társító felállás ára kereken 250 000 forint. Aki még egy 500 GB-os winchestert szeretne gépébe, annak 25 000 forinttal kell többet fizetnie.
Ha megvennénk a fenti két 6930-as Acert, akkor ugyanannyit költenénk, és ugyanannyi processzormagunk lenne, mintha az Aspire 8930G család legújabb csúcsmodelljét választanánk. A több mint félmillió forintos izompacsirtában Intel Core 2 Quad Mobile Q9000 processzor dolgozik, melynek négy magja 2 GHz-en jár, másodszintű gyorsítótára 6 MB, rendszerbusza pedig 1066 MHz-es (266 MHz-es FSB mellett). A gép többi része is tápos. Memóriából 4 GB DDR3, merevlemezből két 500 GB-os került bele, optikai meghajtója pedig a Blu-ray lemezeket is írja. Hatalmas, 18,4”-os, 16:9 oldalarányú monitorjának 1920x1080 pixelét GeForce 9600M GT hajtja meg. Az olyan „apróságok” sem hiányoznak, mint a HDMI, eSATA, Bluetooth, Draft N-es Wi-Fi, ujjlenyomat-olvasó, nagykapacitású akkumulátor vagy Windows Vista, de az alapgarancia csak egy év.
Tavaly decemberben volt szerencsénk személyesen találkozni a legcsinosabb netbook címre méltán pályázó Asus S101-gyel, melyet gyártója kiemelt az Eee PC sorozatból, akárcsak az N10-es izomminit. Mindkét extra netbookra jellemző, hogy elhagyták a kategória egyik fontos jellemzőjét, az alacsony árat. Bizony, aki szépet vagy diszkrét VGA-sat akar, az fizessen többet – vallja a legtöbb notebookgyártó. A csinos S101-ről tesztünk idején úgy tudtuk, hogy 150 000 forint környékén adják majd, de most az első darabok érkeztével úgy tűnik, drágább lesz, és a 170 000 forint reálisabb. A csinos, vékony gépben a szokásos Centrino Atom platform mellett 10”-os, 1024x800 pixeles kijelző és 16 GB-os SSD háttértár van. Viszonylag szűkös kapacitását 16 GB-os ajándék SDHC kártya és 20 GB-os internetes Eee Storage tárhely egészíti ki, valamint kapunk még Draft N-es Wi-Fi adaptert, Bluetooth modult és szép tokot. Az S101-es Windows XP Home operációs rendszerrel és két év garanciával kapható barna vagy fekete színben.
HP notebookok
Az Asus és MSI mellett újabb notebookmárka forgalmazását kezdte meg az Expert Computer Kft.: felkerültek termékpalettájára a HP laptopjai. Ennek örömére kicsit áttekintjük a gyártó modellsorozatait, kínálatát. Két fő csoportra oszlanak hordozható számítógépei. Az egyik a hazánkban már több éve kapható HP Compaq üzleti széria, a másik pedig az itthon új, de az USA-ban régóta sikeres Pavilion család, amit otthoni felhasználóknak szánnak. Emellett – elsősorban az árérzékeny piacokon – jelentős szerepet kap az egyszerűen csak HP 550-nek nevezett olcsó gép. Vele gyakran találkozhatunk áruházláncok akciós szórólapjain. A 2,00 GHz-es, egymagos Celeron 550 processzorral, 1 GB memóriával, Intel chipkészletbe integrált GMA X3100 grafikus maggal, 15,4”-os, 1280x800 pixeles monitorral, DVD-íróval és g-s Wi-Fi modullal ellátott változat ára 115 000 forint környékén mozog, amiben Windows Vista Home Basic operációs rendszer és egyéves garancia van.
Üzleti vonalon a 15,4”-os kijelzővel szerelt gépek a 6730, illetve 6735 sorozatba tartoznak, attól függően, hogy Intel vagy AMD processzor dolgozik bennük. A hagyományos vonalvezetésű, anyagában fekete és nem festett műanyagból készülő gépekben gyorsulásvédő vigyáz a merevlemezre. Intel és AMD vonalon is választhatunk olcsóbb, integrált grafikus magos és drágább, diszkrét VGA-s modellek közül. Szerintünk az alsókategóriás notebookos VGA-k 3D-s alkalmazásokhoz gyengék, videolejátszásban pedig semmivel sem jobbak a modern IGP-knél, fogyasztásuk és hőtermelésük viszont nagyobb, tehát inkább az olcsóbb, chipkészletbe integrált grafikásokat ajánljuk.
Multimédiás szempontból az AMD Puma platform Radeon HD 3200-a jobb, mint a Centrino 2 GMA X4500-a. Mellé 2 GHz-es Turion X2 RM70 processzort, 3 GB memóriát, 320 GB-os merevlemezt, g-s Wi-Fi modult, Windows Vista operációs rendszert és egyéves garanciát kapunk. Az összeg, amit a fenti konfigurációért fizetni kell, 152 000 forint. Intel oldalon valamivel drágább a 2,16 GHz-es Pentium Dual-Core T3400 processzorral, 2 GB memóriával, 250 GB-os merevlemezzel, GMA X4500 grafikus maggal és Draft N-es Wi-Fi modullal ellátott HP Compaq 6730s.
Az otthoni felhasználókat célozza meg a HP Pavilion dv5 1100 család, mely szintén 15,4”-os kijelző köré épül. A merevlemezvédő mellett multimédiás extrákkal szerelték fel, például HDMI csatlakozóval, gyenge fényviszonyoknál is jól működő webkamerával, Altec Lansing hangszórókkal és opcionális tévétunerrel. A sorozat legkisebb tagja, az 1120eh AMD Puma platformra épül. Processzora a 2 GHz-es Athlon X2 QL-62, memóriája 2 GB, merevlemeze 160 GB-os, van DVD-írója, g-s Wi-Fi adaptere, Bluetooth modulja, valamit FireWire, HDMI és eSATA csatlakozója. Az 1280x800 pixeles kijelzőre diszkrét Radeon HD 3450 varázsolja a képet, mely helyett mi szívesebben láttuk volna az integrált HD 3200-at. A csinos, ezüstszürke masina 2 év garanciával és Windows Vista operációs rendszerrel nagyjából 170 000 forintot kóstál.
Alkalmi játékosok számára a dv5 sorozat legérdekesebb tagja az 1160eh lehet. Ebben a 200 000 forintos notebookban az NVIDIA GeForce 9600M GT grafikus rendszere dolgozik 512 MB DDR2 memória társaságában. A notebookos viszonylatban felső-középkategóriásnak számító chipet eddig csak drágább, kimondottan játékos laptopokban láttuk. A jó árban szerepet játszik az is, hogy a HP-nél nem túlozták el a processzorválasztást. A viszonylag olcsó, 2,16 GHz-es Pentium Dual-Core T3400 jó társa lesz a VGA-nak és a 2 GB memóriának. A konfigurációt 250 GB-os merevlemez, és az 1120eh-nál felsorolt extrák egészítik ki.
rudi