Mit tartogat számunkra a középkategória?
Az elmúlt hónapokban a processzorok piacán igen érdekes változások mentek végbe, elvégre az AMD és az Intel is előrukkolt egy-egy új architektúrával, de talán nem túlzás ha azt mondjuk, hogy ezek idehaza nem túlságosan borzolták fel a kedélyeket, hiszen a gazdasági válság közepette kevesek engedhetik meg maguknak, hogy pénzt öljenek a számítógép fejlesztésébe. Egyébként is, már jóideje elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnan (ha szabad így mondani) nincs túl sok értelme a bővítésnek, hiszen a mostanra már "kivénhedtnek" tekinthető Core 2 első generációja, illetve az Athlon 64 és a Phenom korábbi változatai bőven kielégítik mindennapi igényeinket. A processzorok árai külföldön esnek, idehaza viszont emelkednek a forint gyenge teljesítménye miatt, így ez az időszak nem a legideálisabb egy gépbővítésre. A Core i7 nagyon jól sikerült, nagyon gyors, fantasztikus újításokat vonultat fel, de egy asztali számítógépbe már feleslegesen erős, és nem utolsósorban drága. A Phenom jóval szimpatikusabb árcédulával kerül a boltokba, de a négy mag közül kettő vagy három még mindig kihasználatlan az esetek 99%-ában. Mégis, ha áttekintjük a középkategóriásnak nevezett processzorok listáját, a négymagosok már ide is "befészkelték" magukat, ezért nem hagyhatjuk őket figyelmen kívül, noha találunk itt még két- vagy hárommagos típusokat is.
Egy kis design, próbálkozni lehet... [+]
Legújabb tesztünk témája tehát a középkategóriában, illetve a csúcskategória legalján található, azaz a most 20 000 és 65 000 forint közé pozicionált processzorok feltérképezése (ezek nem biztos, hogy érnek ennyit, csak a forint gyengélkedése miatt ilyen horribilis az ára némelyiknek). Elsőként lássuk az Intel felhozatalát, kezdjük a sort a még mindig Pentium márkanéven kapható processzorral, annak is E5200-as típusával. Ez a Penryn-alapú, azaz 45 nm-es gyártástechnológiával gyártott, lényegében Core 2-es processzor az E2000-esek következő generációjának tekinthető, és nagytestvéreitől, az E8000-esektől annyiban különbözik, hogy a gyorsítótár méretét lenyisszantották 2 MB-ra. A név ne tévesszen meg senkit, ennek a Pentiumnak semmi köze sincs a régi, Netburst architektúrára épülő Pentium 4-hez vagy D-hez. Emlékezzünk csak, alig 2 éve ez a processzor még Core 2 Duo néven futott, annak is az Allendale magra épülő, olcsóbb változatai hasonlítottak rá, igaz, azok még 65 nm-es csíkszélességen készültek, és a rendszerbusz 266 MHz-en futott, míg a kis Pentiumban ezt 200 MHz-re csökkentették. Van még valami, amit ez a processzor nem tud, és ez az SSE4.1-es SIMD utasításkészlet. Lényegében egy alaposan kiherélt Wolfdale-lel állunk szemben, de ha belegondolunk, ez valószínűleg nem különösebben nagy probléma, hiszen az SSE4.1-re csak néhány konvertálóprogramnak van szüksége. A Pentium E5000-es széria ideálisnak tűnik a belépőszintre, hiszen a 45 nm-es Core processzorok gyorsak, fogyasztásuk alacsony, és nem utolsósorban nagyon jól tuningolhatók, legalábbis a többségük.
A sort a Core 2 Duo E7300 folytatja, ez a már jól ismert és igen népszerű kétmagos E8000-esek megcsonkított, 3 MB-nyi L2 cache-sel rendelkező változata, amivel az Intel az E4000-es szériát szándékozik leváltani, tehát ténylegesen a 65 nm-es, Allendale-alapú processzorok utódjáról van szó. Az E7000-eseken a rendszerbusz órajelét visszafogták 333 MHz-ről 266 MHz-re, ez pedig némileg csökkentheti a teljesítményt, amikor a memóriában kell turkálni (na nem mintha ez óriási veszteség lenne), és hiányzik belőle a virtualizációhoz szükséges optimalizáció is. Az E7300 az E7000-esek második legalacsonyabb órajelű változata, 2,66 GHz-en jár, tehát az órajelét tekintve alig gyorsabb, mint a 2,5 GHz-es Pentium E5200. A két most bemutatott kétmagos (illetve ezek alacsonyabb és magasabb órajelű változatainak) specifikációi láttán senki sem fog szájtátva csodálkozni, hiszen hozzájuk hasonló processzorokkal már korábban is találkozhattunk. Az Intel ezeket gazdaságossági szempontok miatt adta ki, hiszen a 45 nm-es Penryn olcsóbban gyártható, miközben részesülhetünk az általa nyújtott előnyökből, mint az előző generációnál magasabb teljesítmény és alacsonyabb fogyasztás. Meg nem erősített hírek (pletykák) szerint ezekben a 45 nm-es típusokban ráadásul nem is az eredeti, 6 MB-os L2-vel rendelkező Wolfdale található, hanem egy már eredetileg is 3 MB-osra tervezett, mindössze 82 mm2-es variáns, ami a termelékenység szempontjából igazi megváltás az Intel számára, hiszen a szíliciumlapka mérete további 23%-ot csökkent az eredeti Wolfdale-hez képest.
Penryn alapú Core processzorok: Pentium E5200, Core 2 Duo és Quad [+]
Az Intel termékpalettájának olcsó négymagosait reprezentálja tesztünk két következő szereplője, a Core 2 Quad Q8200 és a Q9300. Az igazság az, hogy amíg a Nehalem ellenfél nélküli, és amíg az AMD nem készít a 45 nm-es Phenom II X4-ből 3 GHz-nél magasabb órajelű változatokat, addig az Intel oldaláról ezek a processzorok – az árazást nézve úgy tűnik – bőven elégségesnek bizonyulnak a rivális ellenében. A Q9300-ról megjelent már egy teszt a PROHARDVER! hasábjain, tehát ez a típus már nem ismeretlen számunkra, de az AMD azóta, tehát közel 1 év alatt sem tudott az ennél gyorsabb négymagosoknak ellenfelet állítani, így ez a típus továbbra is alternatíva lehet egy a mostanihoz hasonló processzortesztben. A 2,5 GHz-es, két darab Wolfdale lapka összedrótozásával (durván fogalmazva: két darab E7300-ashoz hasonló összeragasztásával) létrejött processzor 2 x 3 MB L2 cache-sel és 333 MHz-es rendszerbusszal rendelkezik, megörökölte a Penrynre jellemző szinte összes pozitív jellemvonást (sebesség, fogyasztás), de előző cikkünkben a tuninggal nem volt kibékülve (legalábbis többet vártunk tőle), így a nagy sikerű 65 nm-es Q6600-zal szemben nem mindenki számára volt vonzó. A Q9300-nál talán érdekesebb a Q8200, ami még újabb és olcsóbb, nem véletlenül, hiszen ez – a fenti analógiával élve – két darab E5200-as összetapasztásának köszönhető, de annál kicsit több, mert az SSE4.1-es utasításkészletet már támogatja (de a virtualizációs optimalizációkat még mindig nem). 2,33 GHz-en jár, a rendszerbusz továbbra is 333 MHz, de csak 2 x 2 MB-nyi L2 cache-t találunk benne.
Érdekesség, hogy a nálunk vendégeskedő E5200-as és E7300-as ugyanarra az M0-s steppingre épül, és ez elmondható a két négymagosról is (M1 stepping), ami arra enged következtetni, hogy ugyanazon gyártósorról származó processzormagokat tartalmaznak, csak a tökéletesen sikerültek a magasabb modellszámozással ellátott verzióra kerülnek, míg a hibásak az olcsóbb változaton találnak maguknak helyet. Ezzel az Intel nemcsak több piaci szegmenst tud lefedni, de jelentősen csökkenti kiadásait is, hiszen így kevesebb alapanyag vész kárba (nem mintha ez újdonság lenne).
Kétmagosok: Athlon 64 X2 5400+ és Athlon X2 7750 [+]
Lássuk az AMD felhozatalát! A zöldek oldalán ezúttal öt processzor sorakozik fel, ezeket – generációjuk szerint – lényegében három részre oszthatjuk. Az első a lassan kifutófélben lévő, ezért olcsó, de sokak számára még mindig bőven elegendő Athlon 64 X2 5400+ K8-as alappal, annak is a Brisbane magra épülő verziója: 2,8 GHz-es órajele mellé 2 x 512 kB másodszintű gyorsítótár párosul. A mostanság oly divatos K10-esek idejében egy már szinte elfelejtett típusról van szó, ára azonban a Pentium E5200 ellen pozicionálja, nem utolsósorban pedig támpontot nyújt majd tesztünkben az AMD vonalon fejleszteni kívánóknak. A K8-as kétmagosnál érdekesebb a K10-es alappal rendelkező, Kuma kódnéven megismert Athlon X2 7750, ami igaz, hogy kétmagos, igaz, hogy 65 nm-es, de ezeken kívül szinte semmi sincsen, ami összekötné a régi Athlon 64 X2-vel. A Kuma kódnevű kétmagosok azokból a félresikerült, Phenomok alapjául szolgáló K10-es Agena magokból kerülnek ki, melyeken egynél több mag sérült meg a gyártás folyamán, azaz nemcsak hogy Phenom X4-nek, de Phenom X3-nak sem válnak be. Van egy sejtésünk, miszerint azért késett ilyen sokat ez a processzor, mert a Phenom gyártása – nagy mérete ellenére – jól megy, és amíg nincs elég felhalmozott, kétmagosként eladható Phenom, addig nincs értelme megindítani a forgalmazást. Az Athlon X2 (64-es jelzés nélkül) 7750 2,7 GHz-en jár, és 2 x 512 kB L2-es gyorsítótára mellé 2 MB harmadszintű gyorsítótár párosul, tehát ezt a részegységet az AMD nem hagyta veszni a K10-alapú Athlonoknál sem. Ezenkívül okosabb is a K8-asnál, hiszen egy számolásban is fejlettebb K10-re épül, ami támogatja az SSE4a-t, az új virtualizációs optimalizációkat, és elvileg az energiahatékonyság terén is előrébb jár. Igaz, az azonos csíkszélesség ellenére a 7750 hátrányban van, mert jóval nagyobb a "die" mérete (126 mm2 helyett 285 mm2) a hibás és letiltott magoknak, illetve a harmadszintű gyorsítótárnak köszönhetően.
Hárommagosok: Phenom X3 8750 és Phenom II X3 720 [+]
Mint említettük, tesztünk AMD-től származó szereplői három generációból kerülnek ki, eddig megismertük a K8-as és a K10-es Athlont, hátra vannak még a K10-es és a K10.5-ös Phenomok, melyekkel jó pár korábbi tesztünkben foglalkoztunk már. Cikkünk K10 köré épülő processzorai a négymagos Phenom X4 9950 és a hárommagos Phenom X3 8750. Ezekről már tudjuk, hogy az AMD nem volt képes velük beérni az Intelt, ezért az árak leszállításával (illetve a Spider platform beharangozásával) volt kénytelen versenyben maradni, de még ezek után sem voltak igazán vonzóak a melegedés- és fogyasztásbeli hátrányaik miatt (nem szólva az ominózus TLB-hibáról). Valószínűleg az AMD sem igazán szeretett bele ebbe a generációba a magas gyártási költségek miatt, legalábbis erről tanúskodnak a cég negyedéves eredményei. A Phenom X4 9950 Black Edition a K10-es processzorok csúcsa, négy maggal, 2,6 GHz-es órajellel és 2 MB harmadszintű gyorsítótárral, míg a Phenom X3 8750 három maggal (azaz a gyártás során az egyik meghibásodott), 2,4 GHz-es órajellel és szintén 2 MB-nyi L3-as cache-sel a hárommagosok trónján ül. Könnyen belátható, hogy utóbbiak megjelenése – ahogy az Intel esetében, úgy az AMD-nél is – gazdaságossági és ökonómiai szempontokkal indokolható, hiszen így eladhatják a defektes processzorokat is (ugyanez igaz a kétmagos Kumára), ugyanakkor ezzel ellenfelet állíthattak a Core 2 Duónak, ami gyorsabb volt az Athlon (64) X2-nél, de nem ért fel a Phenom X4-ig, tehát be kellett tömni egy lyukat. A másodszintű gyorsítótár mindkét processzoron magonként 512 kB (azaz négyszer, illetve háromszor 512 kB), tehát a magok számát, illetve az órajelet leszámítva semmiben sem különbözik a két típus.
Négymagosok: Phenom X4 9950 és Phenom II X4 940 [+]
A K10-es után jött a K10.5, és mint tudjuk, ez már tényleg versenyképes lett. Valójában olyanra sikerült, amilyennek az első Phenomnak lennie kellett volna: gyorsabb az előzőnél, kevésbé melegszik és kevesebbet fogyaszt, ugyanakkor jobban tuningolható, és az AMD szempontjából is kecsegtető, mert gyártási költségei valószínűleg alacsonyabbak, mint az elődé. A K10.5-alapú Phenom II X4 tehát – úgy tűnik – sikerre van ítélve. Az új Phenom bemutatásától most eltekintenénk, mert ezzel egy külön cikk keretein belül elég hosszasan foglalkoztunk. Tesztünkben – miután összehasonlítottuk az árakat – ebből a generációból elsőként a Phenom II X4 920 kapott helyett, amit a Core 2 Quad Q9300 környékére pozicionáltak. Jelen cikkünk szempontjából azonban érdekesebb a hárommagos K10.5, amit az AMD alig néhány hete mutatott be, kiadása során valószínűleg ugyanazok a szempontok vezérelték a céget, melyek az első Phenom X3 esetében is felmerültek. A Phenom II X3 720 (kódneve Heka) az X4 920-hoz hasonlóan 2,8 GHz-es órajelen jár, magonként 512 kB L2 cache-sel rendelkezik, és 6 MB harmadszintű gyorsítótárral gazdálkodhat, tehát a letiltott magot leszámítva egy teljes értékű Phenom II-es. A Phenom II X3 érdekessége, hogy az északi híd és az L3 cache órajelét 1,8-ról 2 GHz-re emelték, és már AM3-as tokozásban kerül piacra, azaz támogatja a DDR3-as memóriákat (DDR3-1333-ig), ugyanakkor az AMD-nek köszönhetően az egész platform visszafelé kompatibilis, tehát a processzor beleilleszthető az AM2 és az AM2+ alaplaplokba is. A következő oldalon található táblázatokban összegeztük a tesztben szereplő típusok jellemzőit, ezzel talán sikerül kicsit világosabbá tenni a képet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
