Bevezetés, hardver
Több mint öt év után járt nálunk ismét kétfiókos Synology NAS. A tavaly piacra dobott kvartettből a drágább megoldást, a DiskStation DS720+ modellt kaptuk, melyben négymagos processzor dolgozik, név szerint a 2,7 GHz-es boost órajelre képes, 64 bites Intel Celeron J4125. Az új szériát, illetve tesztalanyunkat több dolog is kiemeli a kétlemezes Synology NAS-ok mezőnyéből, ám mielőtt rátérnénk a hardver és a szoftver sajátosságaira, mindenképp ki kell csomagolnunk az eszközt.
Tartozékok, hardver
A barna színű kartondobozt kinyitva a NAS-on kívül egy két részből álló, 65 wattos tápot, két, 120 cm hosszú Ethernet kábelt, a meghajtók rögzítésére szolgáló csavarokat, valamint két műanyag kulcsot találunk – utóbbiak a merevlemezfiókokat zárják az illetéktelen kíváncsiskodók elől.
Maga a NAS fekete színű, műanyag burkolatot kapott, melyet mindössze a gyártó logója díszít két oldalán. A meghajtókat az előlap felől kihúzható fiókokba tudjuk behelyezni, ehhez 3,5 hüvelykes adattároló esetén csavarokra sincs szükség, 2,5 hüvelykes SSD-t vagy HDD-t viszont csak a mellékelt csavarok segítségével tudunk rögzíteni. Amennyiben a helyes irányba állnak a csatlakozók, a fiókokat betolva nincs is különösebb dolgunk, a ház belsejében található aljzatokba erőltetés és mozgatás nélkül becsúsznak a lemezek. Az előlapon kaptak még helyet a meghajtók működéséről, illetve a rendszer állapotáról értesítő állapotjelző LED-ek, továbbá találunk még itt egy USB 3.2 Gen1 csatlakozót is, közvetlenül a bekapcsológomb felett.
Az előlapi USB csatlakozó párját a hátoldalon találjuk a tápcsatlakozó, egy Kensington-zár, valamint két Ethernet és egy eSATA port társaságában. Utóbbi máris egy olyan tulajdonság, ami a gyártó kétlemezes modelljei közül kizárólag a DS720+-ban található meg, de a dupla Ethernet csatlakozó sem túl gyakori, mely a Synology Link Aggregation funkció miatt szükséges; ez az adatátviteli tempó javítása mellett a NAS elérhetőségét is növeli, hiszen két hálózat közül nagyobb eséllyel marad működőképes legalább az egyik.
Hirdetés
A hátoldal felső részét a 92 milliméteres, 18,4 dB maximális zajszintű ventilátor foglalja el, mely a merevlemezek mellett magát a rendszert is hűti. A NAS-ban dolgozó processzorról a bevezetőben már esett szó, azt azonban nem említettük, hogy emellett 2 GB DDR4 memória is helyet kapott az eszközben, melyet igény esetén a merevlemezek helye felől megközelíthető, üres foglalatnak köszönhetően utólag akár 6 GB-ig bővíthetünk. A Synology természetesen csak a saját moduljaival való kompatibilitást garantálja, de jó hír, hogy a NAS alja felől beszerelhető, M.2-2280 formátumú, cachelésre használható NVMe SSD-ket illetően nincs ilyen megkötés.
Termék megnevezése | Synology DiskStation DS720+ NAS |
---|---|
Processzor | Intel Celeron J4125 (4 mag, max. 2,7 GHz, 64 bit) |
Memória | 2 GB DDR4 (két slotban max. 6 GB) |
Használható adattárolók | - max. két darab 2,5"-es vagy 3,5”-es SATA HDD/SSD - max. két darab M.2-2280 NVMe SSD |
Támogatott RAID szintek | JBOD, RAID 0, RAID 1 |
Csatlakozók | - 2 db Gigabit Ethernet - 1 db USB 3.2 Gen1 - 1 db eSATA |
Méret, tömeg | 223 x 106 x 166 mm, 1,51 kg |
Gyártó honlapja | synology.hu |
Termék honlapja | DiskStation DS720+ |
Fogyasztói ár | 171 000 forint |
Gyártói garancia | 3 év |
Üzembe helyezés, teljesítmény
A beüzemelést hasonló módon kell elkezdeni, mint a legtöbb NAS esetében, vagyis böngészőnkben a kezelési útmutatóban feltüntetett URL-t, illetve az eszköznek kiosztott IP-címet felkeresve kezdhetjük meg a rendszer beállítását. Miután a megnyílt oldal megtalálta a hálózaton új szerzeményünket, megkezdődik a DSM operációs rendszer 6.2.4-es verziójának telepítése, vagy ha már rendelkezünk Synology NAS-sal, annak rendszerét is migrálhatjuk. Ha ezzel elkészültünk, már csak létre kell hoznunk egy adminfiókot, opcionálisan be kell jelentkeznünk QuickConnect fiókunkba (ami a port forward nélküli távoli eléréshez szükséges), és már elénk is tárul a NAS magyar nyelvű, ablakos kezelőfelülete.
DSM 6.2.4 - kattintásra galéria nyílik [+]
Első lépésként érdemes az adattárolókat, pontosabban azok kapcsolati módjait beállítani, hiszen úgyis csak ezután kezdhetjük el belakni a rendszert. Az egyszerű kötet, JBOD, illetve RAID 0 és RAID 1 mellett választhatjuk a gyártó saját Hibryd RAID módját, mely több rugalmasságot ad a kötetek kezelésében; az ehhez kapcsolódó részleteket remekül összefoglalták az ide vonatkozó, magyar nyelvű aloldalon. A kötetek létrehozása után beállíthatunk megosztott mappákat, sőt, az iSCSI lehetősége is adott, a konfigurálás során pedig készíthetünk különböző felhasználói profilokat, vagy akár felhasználói csoportokat is, melyeknek külön kezelhetjük a jogosultságait.
A DSM és a hardver fontosabb beállításai – kattintásra galéria nyílik [+]
A rendszer testreszabhatósági lehetőségeit felsorolni egy örökkévalóság lenne, ezért beszéljenek helyettünk inkább a fenti screenshotok, míg az elérhető szolgáltatásokra a következő oldalon térünk majd ki.
Teljesítmény
A NAS teljesítményére vonatkozó méréseinket a Synology SAT5200 sorozatú, SATA csatolós SSD-jének 480 GB kapacitású változatával végeztük egy külön erre a célra létrehozott hálózatban. A teszt főszereplője az Intel NAS Performance Toolkit szoftver volt, mely különböző felhasználási szokásokat szimulálva terheli a meghajtót, de nem hagytuk ki az adattárolókra vonatkozó méréseink egyik állandó szereplőjét, a CrystalDiskMarkot sem, melyet a NAS-on létrehozott megosztott mappára küldtük rá.
Legutóbbi kétlemezes tesztalanyunk a TerraMaster F2-220 volt, így grafikonunkon ezzel vetettük össze a DS720+ teljesítményét. Talán meg sem lepődünk azon, hogy ennyi pénzért nem volt gond a sebességgel, legtöbb esetben a Gigabit Ethernet hálózat maximumához közeli értékeket kaptunk, de ahol nem, ott is jóval az olcsóbb TerraMaster teljesítményszintje feletti sebességekkel találkoztunk.
Csak két méréshez kapcsolódóan kaptunk irreálisan magas értékeket, ezen azonban különösebben meg sem lepődtünk, hiszen a NASPT egy ismert hibája, hogy a mai rendszereken ezek a mérések hibás eredményt adnak. Ennek oka, hogy a program írásának korában még a jóval kevesebb RAM számított általánosnak, 2 GB-nál több memória esetén a teszthez szükséges állományok a cache-be kerülnek, és gigabitesnél gyorsabb sebességeket kapunk eredményként.
Szolgáltatások, értékelés
A NAS kezdőképernyőjén Csomagkezelési központ néven találjuk meg a Synology saját „alkalmazásboltját” (ami kicsit pontatlan elnevezés, hiszen minden alkalmazás ingyenes), ám szerencsére azért gyári állapotban is rengeteg szolgáltatást érhetünk el az alapvető fájlkezelési műveleteken felül.
A hardver ereje lehetővé teszi a különböző virtualizációs megoldások (VMware vSphere, Windows Server 2016 és 2019) futtatását, és Synology-féle felhő alapú tárhelyet és dokumentumkezelőt is kapunk, de ezek mellett lehetőségünk van például VPN- vagy médiaszerver futtatására, ráadásul utóbbi tartalmakhoz (fotó, zene, videó) nem csak böngészőből, de dedikált, mobil eszközökre készült alkalmazásokból is hozzáférhetünk.
Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy az operációs rendszerben helyet kapott a Synology Moments névre keresztelt technológia, mely némi indexelés után képes automatikusan rendszerezni fotóinkat idő, hely, arcok vagy tárgyak alapján, ezzel kényelmesebbé téve azok böngészését. A gyári repertoár részét képezi még az automatikus biztonsági mentés készítése számítógépekről és okos eszközökről, az IP kamerák kezelése, valamint dedikált MailPlus szerver futtatása, utóbbi kettő azonban limitált (40 kamera és 5 ingyenes e-mail fiók), a bővítés mindkét szolgáltatás esetén feláras.
Értékelés
Egy ismertebb márkanév sok esetben garanciának is tekinthető egy termék minőségére, és még ha ez például egy gyártó legolcsóbb termékére sokszor nem igaz, a magasabb árkategóriájú eszközök esetében azért valószínűleg azt kapjuk majd a pénzünkért, amit várunk. A DiskStation DS720+ egyértelműen a gyártó drágább modelljei közé tartozik, hiszen 170 000 forint feletti áráért házon belül is találunk már négylemezes megoldásokat, de nem véletlenül van ekkora szakadék a kétlemezes paletta két vége között.
Az akár 2,7 GHz-es órajelre képes processzor és a 6 GB-ig bővíthető memória különösen azoknak jöhet jól, akik nem csak adattárolásra, de virtualizációra is használnának egy NAS-t, a dupla M.2 foglalat pedig szintén egy olyan tulajdonság, ami nem túl elterjedt az olcsóbb modellek körében, és hardverigényes feladatok közben jól jöhet a meglétük.
Csatlakozókínálat és szoftver szempontjából csak dicsérni tudjuk a DS720+-t, úgy érezzük, hogy amit egy NAS-ból ki lehet hozni, azt a Synologynak sikerült. Hogy a magas vételár pozitív oldalát is megpróbáljuk megfogni, mi örülünk annak, hogy a kétlemezes NAS-ok piacán is jelen vannak egy „full extrás” modellel, és nincs rákényszerítve a felhasználó arra, hogy négylemezes eszközt válasszon csak azért, hogy rendben legyen a hardver.
Synology DiskStation DS720+ kétfiókos NAS
SidCorKy
A Synology DiskStation DS720+ NAS-t a Synology bocsátotta rendelkezésünkre.