QNAP HS-453DX: kétarcú médialejátszó

A QNAP terméke egyszerre mindentudó médialejátszó és akár vállalati körülmények között is bevethető NAS.

Bevezetés, dizájn

A QNAP név már jó ideje nemcsak a hálózati adattárók, de a hálózati médialejátszók területén is jól cseng: több olyan NAS-sal is rendelkeznek ugyanis, amely tévére is köthető, és bevethető filmek, zene lejátszására vagy fotók megjelenítésére is. A tavaly piacra dobott HS-453DX Silent NAS is ezek közé tartozik, de a másik oldalról indul: itt az elsődleges cél egy komoly multimédiás központ volt, az pedig csak bónusz, hogy mellékesen egy profi NAS-t is kapunk, a cégtől megszokott minőségben.

Hirdetés

Külső

Míg a legtöbb NAS a „kocka” dizájnra esküszik vagy a rackszekrények számára készül, addig a HS-453DX a szórakoztatóelektronikai eszközöknél megszokott, 40 cm-es szélességel bír, tehát kényelmesen integrálható ezek közé a tévé alatt. A formaterv sem utal arra, hogy számítástechnikai eszközzel állunk szemben, egy mágnesen rögzített előlap takarja el a bekapcsológombot és a 2,5”-es meghajtók számára rendelkezésre álló két fiókot.


[+]

Mint nevének második fele is utal rá, a készülékben nincsenek mozgó alkatrészek, és ha HDD helyett SSD-vel szereljük fel, akkor valóban teljesen néma készülékre tehetünk szert. A gépház nagy része egyébként műanyagból készült, a 2,4 kg-os tömeg nagy részét a vastag, alumíniumból készült felső burkolat adja, ami nemcsak esztétikai, de hűtési célt is szolgál, ehhez „csatlakozik” némi hővezető lapka segítségével a CPU.


[+]

A készülék csatlakozói a hátoldalra kerültek: itt találunk két HDMI kivezetést (az egyik 2.0, a másik 1.4b szabványú), analóg hangcsatlakozókat, öt USB portot és két Ethernet konnektort. A hangcsatlakozók esetén két, mikrofonokra felkészített hangbemenet és egy vonalszintű sztereó kimenet áll rendelkezésre, ezeket például élő közvetítésekhez vethetjük be egy interneten keresztül is elérhető eszköznél. Az USB portok közül kettő standard USB 2.0 szabványú, a másik három pedig USB 3.1 Gen 1 sebességet kínál – közülük egy Type-C, a másik kettő Type-A konnektorral szerelt. De ezzel nem ért véget az érdekességek sora: a két Ethernet port közül az egyik 10 Gbps sebességű, tehát megfelelő hálózati környezetben sokkal jobban kihasználhatóvá válik a NAS-ba épített háttértár több kliens esetében is.

A csatlakozási lehetőségekkel tehát tulajdonképpen elégedettek lehetünk, de vannak kisebb hiányosságok: bár a HDMI természetesen a digitális hangot is magával viszi, kár, hogy egy optikai digitális kimenetről nem gondoskodtak itt, és a külső tápegység helyett is szebb lenne egy belülre épített változat.


[+]

A NAS-hoz a szokásos tartozékok (tápegység és Ethernet kábelek) mellett egy kisméretű, filigrán távirányító is jár, mely kényelmes, és a médialejátszó minden funkciója elérhető vele.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • QNAP

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés