Na mit tud ez a dzsembori?
A Mario Party a Mario Kart mellett vitathatatlanul az olasz vízszerelő legnépszerűbb melléksorozata, amit az is jelez, hogy folyamatosan érkeznek az újabb és újabb részek. Az 1998 óta dübörgő Mario Party fejlesztői állandóan kötélen kell, hogy egyensúlyozzanak munkájuk során: sok száz minijáték, több tucat asztal után mit lehet még kitalálni, hogy elégedettek legyenek a már gyerekkorukban ezen összevesző rajongók, de azért érdekes legyen a partizás az újoncoknak is? Milyen felépítés, milyen szabályok, milyen extra lehetőségek lesznek azok, amelyek lehetőleg tökéletes szinkronban maradnak, de nem untatják a régi motorosokat? Bár a Nintendo a Switch-generációban bebizonyította, hogy e „nosztalgikus megújulás” terén nincs náluk jobb fejlesztő, pont a Mario Party nem tudott úgy kitörni, mint szinte valamennyi másik sorozatuk. Csak a játékoson múlik, hogy a 2018-as Super Mario Partyhoz a megjelenés után három évvel érkező, az online játékot lehetővé tevő patch-et egy „túl késő” legyintéssel intézi el, avagy elégedetten csettint a művükkel sokáig törődő fejlesztők tette láttán. Közben egyfajta „Best of” válogatásként megjelent a Mario Party Superstars is, most pedig itt a Super Mario Party Jamboree, ami igyekszik tanulni elődeitől, de azért halad is a korral.
A játék lelke maradt a megszokott Mario Party: különféle táblákon vehetünk részt asztali társasokhoz hasonló mérkőzésekben. A kacskaringós útvonalakkal és rengeteg speciális mezővel megszórt terepek eddigi legnagyobb választéka vár ránk, méghozzá öt vadonatúj helyszínnel és két visszatérővel, így aztán még a veterán partiarcoknak is lesz bőven friss élménye. Ugyan a karakterek nem rendelkeznek saját képességekkel – legyenek hősök, gonoszok vagy épp közkedvelt mellékfigurák –, azonban így is az eddigi legszélesebb szereplőgárdával van dolgunk, akik közül a feloldható Ninji és Pauline újak. A Party Mode-ot szokás szerint négyen lehet játszani – akár a kifejezetten kompetens gépi irányítású karakterek ellen, akár emberi társakkal (helyben vagy online), optimális esetben játékosonként egy Joy-Connal.
[+]
Az alapszabályok is a régiek – vagyis egyszerűnek tűnnek, de tökéletes környezetet teremtenek ahhoz, hogy körről körre átalakuljon a volatilis ranglista. Minden pályán előre meghatározott helyeken, de azok közül véletlenszerűen választva jelenik meg egy csillag, amit 20 érméért lehet megvásárolni. A játékot az nyeri, aki a kiválasztott mennyiségű kör végére a legtöbb csillaggal rendelkezik. A mezőkön való közlekedéshez dobókockával dobhatjuk ki – 1-től akár 10-ig számozva – azt, hogy az adott körben hány mezőt lépünk, és ezen túl legfeljebb azt dönthetjük el, hogy az esetleges elágazásoknál merre akarunk továbbmenni. Minden mező nyújt valamit, ha azon landolunk: érméket ad vagy vesz el, tárgyakkal ajándékoz vagy épp vásárlási lehetőséget kínál fel, hogy bezsebeljünk hasznos eszközöket. Ha mindenki lépett, akkor a több mint 110 minijáték egyikében – amik közt mozgásérzékelősek is vannak, ha mindenkinél Joy-Con van – csaphat össze a csapat. Ezekben vagy mindenki magáért küzd, vagy párokat alkotva kepeszt, vagy aszimmetrikus 1v3 felállásban dolgozik az extra érmékért. (A minijáték típusát az dönti el, hogy milyen színű mezőkön landolt a kvartett.)
[+]
Ez tehát az alapfelállás, amin a Super Mario Party Jamboree fő újítása, az úgynevezett Jamboree Buddyk (vagyis muripajtások) rendszere, ami a Super Mario Party szövetségeseinek egy kicsit átalakított, egyszerűsített, finomhangolt verziója. Ennek keretében időnként egy-egy ismert karakter – mondjuk Princess Peach vagy Donkey Kong – megjelenik pár körre a táblán, és aki először ér el hozzájuk, az rögvest beizzít egy egyedi minijátékot. Ezen az aktiváló játékos előnnyel indul, de a többieknek is ugyanúgy van sansza nyerni – a győztes pedig három körre megkapja társnak a karaktert. E haverok mindegyike előnyöket biztosít: a legfontosabb talán a duplázás lehetősége – dupla érmék, dupla vásárlások, sőt, akár dupla csillagok! –, de saját képességgel is rendelkeznek. Peach-csel féláron lehet csillagot venni (és ugye rögtön kettőt is), míg Mario extra lépéseket ad dobásainkhoz. Viszont cimboráink nem valami hűségesek, így bárki halad el mellettünk, elcseni őket. Ez izgalmas, pörgős dinamikát kölcsönöz a mérkőzéseknek anélkül, hogy aránytalan előnyt biztosítana, mint az előd különleges kockákat adó rendszere.
[+]
A helyzet ugyanis az, hogy baromi egyszerűen megváltozhat a sorrend, és elsőkből könnyedén lehetnek utolsók – és persze fordítva. A pályák mind ötletesek, jópofa egyedi jellegzetességekkel. A Goomba Lagoon egy vulkán körüli szigetcsoportot mutat be, ahol az időszakos ár-apály miatt egyes szakaszok teljesen elmerülnek és járhatatlanná válnak, akár csapdába is ejtve a kis szigeten ragadt karaktereket. Innen a menekvéshez tárgyat kell használni, vagy ki kell várnunk, amíg megint meg nem változik a pálya földrajza. Plusz a vulkánkitörés tüzet vagy arany Goombákat is szórhat, pénzfosztó vagy -adó tulajdonságokkal ruházva fel a mezőket. A kezdőtáblaként funkcionáló Mega Wiggler’s Tea Party közepén az asztal címadója, egy hernyószerű tunyáskodik – ők egy haranggal felébresztve késztethetjük megmozdulásra, így alakítva át a pálya szerkezetét – és mivel a szónikus zaklatás nyomán az állat felváltva lesz morcos és nyugodt, a rajta lévő mezők minősége is változik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
