Hirdetés

SSD megateszt: SATA 6 Gbps és NVMe meghajtók a ringben

Összesen 11 darab SSD-t hasonlítottunk össze, hogy kiderítsük, melyik eszközt érdemes megvásárolni.

Bevezető, specifikációk

Manapság mozgó alkatrészes merevlemezt szinte már csak nagy mennyiségű adat tárolásának céljából vásárolunk, de mindennapi feladatokra, irodázni, böngészni, esetleg játékra a többszörös sebesség, a lényegesen kevesebb zaj, valamint fogyasztás egyértelműen az SSD-k felé billenti a mérleg nyelvét. Ahogy egyre jobban elterjednek a PCIe 3.0-ás interfészt használó, NVMe-s meghajtók, sokakban merül fel a kérdés, hogy vajon érdemes lenne-e a már jól bevált SATA-s eszközüket az újhullám egyik lovasára cserélniük. Az SSD-k árai szép lassan csökkennek, egyre megfizethetőbbé válnak, az új formátum pedig ezt a folyamatot akarva-akaratlanul is gyorsítja.

Az NVMe legszembetűnőbb előnye, hogy adatátvitel tempója jelentősen megnövekedett, emellett a méret is töredékére zsugorodott. Ez a méretbeli csökkenés természetesen hozta magával a saját problémáját: a jóval kisebb kiszerelés miatt az egységek hajlamosabbak a melegedésre, hiszen a korlátozott felület miatt sokkal nehezebb a hőt hatékonyan leadni. Ennek következtében lép színre az úgynevezett thermal throttling, ami azt jelenti, hogy a meghajtó olyannyira felhevül, hogy az előre definiált hőmérsékleti küszöb elérését követően saját maga veszi visszább a teljesítményét, nehogy a hardver fizikai károsodást szenvedjen - ugyanakkor ez jellemzően csak folyamatos terhelés során jelentkezik, ami a mindennapos használatban nem mondható tipikusnak.

A tizenegy résztvevő, kiterítve a boncasztalon
A tizenegy résztvevő, kiterítve a boncasztalon [+]

Írásunkhoz tizenegy megfizethető SSD-t válogattunk össze, hat darab SATA 6 Gb/s-os és öt darab NVMe-s apparátust, és ezeket eresztettük egymásnak tesztünkben, melyben a már jól bevált benchmarkok segítségével igyekeztünk valamiféle rangsort állítani közöttük – és megválaszolni az indító kérdést, hogy profitálunk-e annyit az M.2-es eszközökből, hogy komolyan elgondolkodjunk a cserén. Némelyikükkel már foglalkoztunk bővebben is lapunk hasábjain, ezt zárójelben jelezni is fogjuk.

A SATA-s mezőny tagjai, felülről és alulról A SATA-s mezőny tagjai, felülről és alulról
A SATA-s mezőny tagjai, felülről és alulról [+]

A 2,5 hüvelykes SATA ringbe a 256 GB-os ADATA Ultimate SU800, a 240 GB-os GoodRAM Iridium Pro (teszt), a 480 GB-os Kingston UV500, a 250, illetve 500 GB-os Samsung 860 EVO (teszt), és az abszolút belépőszintű, 240 GB-os Toshiba TR200 (teszt) került. Egyedül a GoodRAM terméke használ MLC-s NAND-ot, az összes többi modell a jóval olcsóbb TLC chipekre esküszik.

Az NVMe-s atléták, hasonszőrű kamerállásokból Az NVMe-s atléták, hasonszőrű kamerállásokból
Az NVMe-s atléták, hasonló kamerállásokból [+]

Az NVMe-oldalon a 480 GB-os ADATA XPG GAMMIX S11, a 480 GB-os Kingston A1000 (teszt), a 250 és 500 GB-os Samsung 970 EVO, valamint az MLC-s, 512 GB-os Samsung 970 PRO ácsorog az M.2-2280 slot tövében. A felhozatalban a csupasz NYÁK-os kivitel a jellemző, egyedül az ADATA XPG kapott egyoldalas hűtőbordát (aminek inkább csak vizuális értéke lehet), illetve a két 970 EVO és a 970 PRO a Samsung által már korábban is használt, rézalapú matricát kapta a hátoldalára (az elhelyezésből fakadóan ennek is megkérdőjelezzük a tényleges hasznát, mindenesetre okos és költséghatékony ötletnek tűnik megfelelő applikáció esetén). Akárhogy is, ezeket a kicsiny, 22 x 80 mm-es SSD-ket mindenképpen érdemes jól szellőző házba szerelni, esetleg dedikált hűtést biztosítani számukra, hiszen általánosságban elmondható, hogy jelentősen magasabbak a hőmérsékleti mutatóik, mint SATA-s elődeiknek. Egyes modern alaplapok már külön hűtéssel is rendelkeznek ezen parányi szerkezetek számára, de könnyen előfordulhat, hogy magunknak kell gondoskodnunk az extra fuvallatról.

A képen remekül megfigyelhető a Samsung 970 EVO/PRO széria rézalapú matricája, ami a hűtést hivatott segíteni
A képen remekül megfigyelhető a Samsung 970 EVO/PRO széria rézalapú matricája, ami a hűtést hivatott segíteni [+]

A táblázatok egy kattintás után teljes méretűre ugranak szét, hogy zavartalanul mazsolázhassunk a specifikációk között. (Egyes adblockerek blokkolhatják.)

SATA 6 Gb/s meghajtók specifikációi
256 GB ADATA Ultimate
SU800
240 GB GoodRAM Iridium
Pro
480 GB Kingston UV500 250 GB Samsung 860 EVO 500 GB Samsung 860 EVO 240 GB Toshiba TR200
Típusjelölés ASU800SS-256GT SSDPR-IRIDPRO-240 SUV500/480G MZ-76E250 MZ-76E500 THN-TR20Z2400
Kontroller Silicon Motion SM2258 Phison PS3110-S10 Marvell 88SS1074 Samsung MJX Toshiba Alishan TC58NC1010
Flash chip Micron 32 cellarétegű 384 Gb
3D TLC NAND
Toshiba A19 19 nm 2D MLC
NAND (THGLF2G9J8LBATR)
64 cellarétegű 3D TLC NAND Samsung 64 cellarétegű 3D TLC NAND Toshiba 64 cellarétegű BiCS 3D
TLC NAND
Csatolófelület SATA 6 Gb/s
Fizikai méret (h x sz x m) 100,45 x 69,85 x 7 mm 100,1 x 69,9 x 6,85 mm 100,1 x 69,85 x 7 mm 100 x 69,85 x 6,8 mm 100,45 x 69,85 x 7 mm
Tömeg 47,5 gramm 50 gramm 41 gramm 50 gramm 45,5 gramm
Titkosítás - AES 256-bit AES 256-bit AES 256-bit -
Szekvenciális olvasás/írás max. 560/520 MB/s max. 560/530 MB/s max. 520/500 MB/s max. 550/520 MB/s max. 555/540 MB/s
Véletlenszerű 4K olvasás/írás max. 80 000/85 000 IOPS max. 100 000/88 000 IOPS max. 79 000/35 000 IOPS max. 98 000/90 000 IOPS max. 79 000/87 000 IOPS
Gyártó weboldala adata.com goodram.com kingston.com samsung.com/hu/ ssd.toshiba-memory.com
Termék weboldala 256 GB ADATA SU800 240 GB GoodRAM Iridium Pro
(PDF)
480 GB Kingston UV500 250 GB Samsung 860 EVO 500 GB Samsung 860 EVO 240 GB Toshiba TR200
Garancia 3 év 5 év 3 év
Ár kb. 18 000 Ft utolsó ismert ár: kb. 30 000 Ft kb. 29 000 Ft kb. 20 000 Ft kb. 31 000 Ft kb. 16 000 Ft
M.2 NVMe meghajtók specifikációi
480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 480 GB Kingston A1000 250 GB Samsung 970 EVO 500 GB Samsung 970 EVO 512 GB Samsung 970 PRO
Típusjelölés AGAMMIXS11-480GT-C SA1000M8/480G MZ-V7E250 MZ-V7E500 MZ-V7P512
Kontroller Silicon Motion SM2262 Phison PS5008-E8 Samsung Phoenix ARM 5-Core
Flash chip Micron 2. generációs 64 cellarétegű 3D
TLC NAND
Toshiba 15 nm 256 Gb BiCS 3D TLC
NAND (FB12808UCT1-32)
Samsung 64 cellarétegű 256 Gb 3D TLC NAND Samsung 64 cellarétegű 256 Gb 3D
MLC NAND
Csatolófelület PCIe 3.0 x4, NVMe 1.3 PCIe 3.0 x2, NVMe PCIe 3.0 x4, NVMe 1.3
Fizikai méret 22 x 80 (x 3,5) mm 22,15 x 80,15 (x 2,38) mm
Tömeg 8 gramm 7 gramm 8 gramm
Titkosítás - AES 256-bit
Szekvenciális olvasás/írás max. 3200/1700 MB/s max. 1500/900 MB/s max. 3400/1500 MB/s max. 3400/2300 MB/s max. 3500/2300 MB/s
Véletlenszerű 4K olvasás/írás max. 310 000/280 000 IOPS max. 100 000/90 000 IOPS max. 200 000/350 000 IOPS max. 370 000/450 000 IOPS max. 370 000/500 000 IOPS
Gyártó weboldala xpg.com kingston.com samsung.com/hu
Termék weboldala 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 480 GB Kingston A1000 250 GB Samsung 970 EVO 500 GB Samsung 970 EVO 512 GB Samsung 970 PRO
Garancia 5 év
Ár kb. 40 000 Ft kb. 33 000 Ft kb. 28 000 Ft kb. 50 000 Ft kb. 66 000 Ft

Tesztkörnyezet, kiolvasható adatok

Legutóbbi SSD-tesztünk óta jelentős változáson ment keresztül tesztrendszerünk. A Skylake leköszöntével a Coffee Lake processzort egy Gigabyte Z370-es lapban hajtjuk, és RAM tekintetében is visszatértünk a 32 GB-os mennyiséghez, valamint a Fractal Design kompakt vízhűtés szintúgy hazatalált. Mivel nyitott tesztbenchet használunk, az SSD-kkel közvetlenül érintkeztek a szerkesztőségben tiszteletüket tevő légáramlatok, és az eszközök számára semmiféle extra hűtést nem biztosítottunk. A felhasznált segédprogramok terén tartottuk magunkat a legutóbbi sémához.

Tesztkörnyezet
Alaplap Gigabyte Z370 AORUS Gaming 7 (BIOS: F7)
Processzor Intel Core i7-8700K ES @ 1.188 V
Processzorhűtő Fractal Design Celsius S36
Memória 4 x 8 GB ADATA XPG Spectrix D40 DDR4-3000 (AX4U300038G16-QRS)
Videókártya NVIDIA GeForce GTX 1060 6 GB Founders Edition
SSD 240 GB OCZ Vector 180 (VTR-180-25SAT3-240G)
Ház Cooler Master Test Bench V1.0
Tápegység FSP Aurum PT 1200
Operációs rendszer Microsoft Windows 10 Professional x64 (Build 17134)
Felhasznált segédprogramok Hard Disk Sentinel Professional v5.30 (9417)
AIDA64 Engineer 5.97.4600
CrystalDiskInfo 7.6.1 Kurei Kei Edition x64
CrystalDiskMark 6.0.1 Shizuku Edition x64
AS SSD Benchmark 2.0.6694.23026
Anvil’s Storage Utilities 1.1.0 (2014-January-1)
PCMark 8 Professional Edition v2.7.613

Először a SATA blokk résztvevőivel kezdtünk, aztán az NVMe-s eszközök kvintettjével zártuk tesztünk első fázisát, mely a már jól bevált Hard Disk Sentinel és CrystalDiskInfo segítségével az alábbi info- és S.M.A.R.T. képernyőket szülte:

256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT)
256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) [+]

240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240)
240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) [+]

480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G)
480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) [+]

250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250)
250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) [+]

500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500)
500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) [+]

240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400)
240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) [+]

480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C)
480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) [+]

480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G)
480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) [+]

250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250)
250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) [+]

500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500)
500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) [+]

512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512)
512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) [+]

AIDA64 – SATA meghajtók

A szintetikus teszteket az AIDA64-gyel indítottuk. A meghajtók egymáshoz hasonlítását a teszt későbbi szakaszában, grafikon formájában ejtjük meg.

256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT)
256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) [+]

A lineáris olvasás nagyon szépen hozta a papírformát, és 530 MB/s-os átlagot kaptunk, minimális processzorterhelés mellett. Érdemes kiemelni, hogy a próba során a sebességindikátor egyetlen kisméretű negatív tüskétől eltekintve végig konzisztensen tartotta az 500 MB/s feletti tempót. A véletlenszerű olvasás is hasonlóképpen vizsgázott, és 514 MB/s átlaggal számolhattunk.

Az írási manővereket már nem koronázta ennyire osztatlan siker, hiszen a szekvenciális írás a lemezfelület 35%-áig 480 MB/s környékén trónolt, de onnantól kezdve óriási negatív kilengésbe kezdett, és a gráfot rajzoló tű vad táncából egy durva hegyvonulat sziluettje bontakozott ki. Ez egészen a teszt végéig jelen maradt, s bár a maximum érték felkúszott 478 MB/s-ig, de 100 MB/s alá is bezuhant, aminek eredményeképp létrejött a 288 MB/s-es átlag. A véletlenszerű írás talán kicsit kiszámíthatóbban viselkedett, bár egy mélypontról való indulást követően itt is fluktuált a teljesítménymutató, a 442 MB/s-os középérték még mindig kielégítőnek nevezhető.

240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240)
240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) [+]

Az Iridium Pro esetében is kellemes lineáris, valamint véletlenszerű olvasásnak lehettünk szemtanúi: míg előbbi 460 MB/s-os, addig az utóbbi, kicsit változékonyabb görbét generáló mérés 456 MB/s-os átlageredményt hozott – bár a processzor terhelése egy alkalommal 46%-ig is felugrott. Az írási műveletek az ADATA SU800-nál jóval kedvezőbb képet mutattak, hiszen a szórás kiszámítható módon volt jelen, és 443 MB/s-os, illetve 414 MB/s-os konklúziók születtek a szekvenciális és random írások során.

480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G)
480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) [+]

A lineáris és véletlenszerű olvasások a GoodRAM meghajtóhoz hasonlóan igen barátságos (kismértékű kilengéssel rendelkező) grafikonokkal örvendeztettek meg minket: az 507 és 494 MB/s-os átlagértékek teljes mértékben hozták egy jobb SATA 6 Gb/s-os SSD elvárt iramát. Az írás sajnos már nem volt ennyire fényes, igen nagy, visszatérő tüskék jelentek meg a görbén. Ez a kijelentés inkább a lineáris írásra igaz, a véletlenszerűre már inkább azt mondanánk, hogy az egész görbe terjedelmes tüskék sorozata – ennek ellenére az szolgált megnyugtatóbb eredménnyel. Előbbinél volt, hogy 110 MB/s-ra is visszazuhant a lendület, és mindössze 191 MB/s-os átlagot kaptunk, míg utóbbinál ugyan folyamatos volt a fluktuáció, de 225 MB/s alá nem kerültünk, és a középérték 375 MB/s lett.

250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250)
250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) [+]

500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500)
500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) [+]

A 250 GB-os modell esetében mindkét olvasási teszt ékes végszóval zárult, 527, illetve 501 MB/s-os átlagok mezsgyéjén haladtunk előre, és a lineáris olvasás görbéje különösen tetszetős volt. Bár az írások alkalmával már nem volt ennyire áhítattal teli a folyomány, azért jellemzően nem voltak túlságosan ijesztőek a kilengések. A szekvenciális írás 501 MB/s-ról indult, és a lemez 5%-ánál láthatóan visszaesett, egészen 320 MB/s tájékára, onnan viszont már tartotta a szintet és végül 315 MB/s-ban állapodott meg a norma.

A random írás folyamán kicsit rapszodikus jellegű grafikon volt kialakulóban, de a lassulás 343 MB/s-nál megállt, és a 413 MB/s-os átlag révén tulajdonképpen elégedetten zárhattuk be a mérőalkalmazást. Középértékek tekintetében gyakorlatilag az 500 GB-os 860 EVO-nál is hasonszőrű eredmények láttak napvilágot, mint 250 GB-os, kisebbik testvérénél: az átlagok olvasásnál 528 és 513 MB/s-ban, írásban pedig 324 és 365 MB/s-ban definiáltattak. A görbék is hasonlóak voltak egymáshoz, és ha lehet azt mondani, a lineáris olvasásé még simább volt, mint amilyen a feleannyi tárhellyel hódítani igyekvő családtag kartotékjában volt.

240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400)
240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) [+]

Az utolsó SATA-s lemez a Toshiba TR200-as volt. Mivel belépőszintű termékről van szó, elvárásainkat nem srófoltuk az egekig, és mint utóbb kiderült, ezt helyesen tettük. Bár a játékok esetén fontosabb olvasási mutatók abszolút megfelelő eredméyneket adtak (511 és 488 MB/s, éles kiugrásoktól mentes görbékkel), az írási próbák alatt kissé elszontyolodtunk. A szekvenciális írás 470 MB/s-ról szinte azonnal 115 MB/s-ra zuhant, és ez állandósult is, egészen a végszóig (114 MB/s-os átlag) – mentségére legyen mondva, legalább konzisztens volt, és egységesen bizonyult lassúnak az apparátus (talán mégsem mentség ez). A véletlenszerű írás egy leheletnyivel jobb, 192 MB/-os átlagot mutatott, de még ez is bőven hagyott maga után kívánnivalót, és a görbét rajzoló virtuális tű is vad táncot lejtett, hiszen 51(!) és 471 MB/s között ugrált állandó jelleggel.

Hirdetés

AIDA64 – NVMe meghajtók

480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C)
480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) [+]

Az első NVMe-s versenyző az ADATA XPG üdvöskéje, mely egyik oldalára hűtőbordát kapott. A lineáris és random olvasások átlagai szállították a vártakat: előbbi 2748, utóbbi 2488 MB/s-os sebességet prezentált, relatíve kevés kilengés mellett. Az írások követték a már állandósult formát, és tekintélyes eltéréseket figyelhettünk meg.

A szekvenciális írás mélypontjai nagyjából 200 MB/s táján alakultak, és az értékek e pont, valamint az 1703 MB/s-os maximum között váltakoztak egy meglehetősen vad mintázat mentén, 798 MB/s-os középértéket szolgáltatva, ami csupán körülbelül 40 százalékkal van a SATA-szint felett – egy PCIe interfészt használó SSD-től többet várnánk. A véletlenszerű írás során a meghajtó egy fokkal jobban teljesített, bár itt is hatalmas negatív tüskékre lettünk figyelmesek a grafikon rajzolatát követve: a 149(!) és 1737 MB/s közötti tartományban fluktuáló sebességek 1455 MB/s-os átlagot hoztak.

480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G)
480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) [+]

A soron következő NVMe-s meghajtót már teszteltük a korábbiakban, és akkor nem csalódtunk benne. Tudtuk, hogy mérsékeltebb számadatokat fogunk kapni, hiszen az A1000-es csak PCIe 3.0 x2-es interfészt használ, így a sávszél a mezőny többi egyező formátumú SSD-jéhez képest gyakorlatilag fele csak, de az árképzésben ez meg is jelenik. Ahogy már korábban is írtuk, a játékoknál fontosabbak az olvasási képességek, és ezen a terén jelentősen a jobbféle SATA-s lemezek sebességtartománya fölé kerülünk a Kingston belépőszintű termékével, míg írás során sikeresen tartjuk azt.

A lineáris olvasás átlaga 1440, a véletlenszerű olvasásé 1462 MB/s lett, nagy differenciáktól mentes görbék kíséretében. A lineáris és random írás már jóval lassabbra fogta az iramot: míg előbbi egy 940 MB/s-os start után gyorsan leesett 520 MB/s tájára, és ettől kezdve konzisztensen alakult, 535 MB/s-os átlaggal zárva a napot, addig az utóbbi ciklikusan (a lemezfelületen előre haldva nagyjából 20 százalékonként) visszatérő, közel 800 MB/s-ot átívelő teljesítménytüskék folyományaként 574 MB/s-os középértékkel kecsegtetett. Azt kell mondjuk, hogy a körülmények ismeretében ez összességében azért nem rossz.

250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250)
250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) [+]

A Samsung triumvirátusához nagy reményeket fűztünk, de nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt vártuk. A 250 GB-os EVO nyitotta a sort, és bár a 2141 MB/s-os átlagos lineáris olvasás egyáltalán nem ad okot a szégyenkezésre, az 1135 MB/s-os átlagú véletlenszerű olvasás már egyértelműen nem késztet mosolyra: 500 MB/s-os kilengések a görbén, és egy ponton egészen 198 MB/s-ig visszakúszott a sebességmutató (valószínűleg itt ugrott meg a CPU terhelése 17%-ra), de ez szerencsére nem tért vissza.

Vegyes érzelmekkel eltelve folytattuk a tesztsorozatot, és a szekvenciális írás alatt kapott konklúzió csak további értetlenséget szült; nem éreztük, hogy egy jóféle PCIe 3.0 x4-es eszközt próbálunk számokba önteni: annak ellenére, hogy a meghajtó 1500 MB/s-ről indult, egy gyors, több mint 1000 MB/s-os visszaesés után mindössze 476 MB/s középértéket produkált, a lemezfelület 40, valamint 75 százalékánál megvalósuló, nagy, plusz 1000 MB/s-os tüskék következtében. A random írás valamivel jobban festett, a lemezfelület feléig 820-1300 MB/s közötti tartományban leledzett, azonban a felezővonalat elhagyva három 700 MB/s-os pozitív tüske után drasztikusan visszaesett a teljesítmény, mely állapot állandósult egészen a teszt végéig, gyakran 270 MB/s alatt tartva a tempót.

500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500)
500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) [+]

Az 500 GB-os 970 EVO esetében hasonló eredményeket kaptunk, mint a szerényebb tárhelymérettel rendelkező típustárs esetében. A lineáris olvasással semmi probléma nem merült fel, szívmelengető 2217 MB/s lett az átlag, jellemzően kicsi kilengésekkel. A véletlenszerű olvasásnál már itt is nagy differenciák jelentek meg, fel-le ugrált a "kilométeróra" mutatója, de a 250 GB-os változatnál jobb, 1516 MB/s-os középértékkel lettünk gazdagabbak.

A szekvenciális írás grafikonja nagyon hasonló lett a kistestvéréhez, de összességében egy fokkal különb végszó birtokosai lehettünk: 704 MB/s átlagot mértünk, ami bár jócskán elmarad attól, amit eredetileg elképzeltünk, de legalább már durván 40 százalékkal van a SATA-s mezőny felett. A random írás 1413 MB/s-os átlagot mutató görbéje is hasonszőrű, mint a kis EVO-nál, de magasabb értékről indul, és az elfogadhatóbb tartományt egészen a lemezfelület 80 százalékáig tartja, csak onnantól válik esedékessé a nagymértékű csökkenés.

512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512)
512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) [+]

Az utolsó rajtvonalnál ácsorgó résztvevő az, akitől a legtöbbet vártuk: a Samsung 970 PRO szériája, mely lényegesen több örömködésre adott okot, mint a kommerszebb piacra szánt EVO-k. A szekvenciális olvasás 2200 MB/s tájékáról indult, és kis különbségekkel szépen maradt is ezen a vonalon, egyedül a lemezfelület 45-65 százaléka közötti szegmensben tapasztaltunk egy 6-700 MB/s-os pozitív és fenntartott kitérést: az átlag 2316 MB/s lett. A random olvasás mutatója már változékonyabb képet mutat, de a tüskék egymással koherensek, nincsenek égbekiáltó zenitek és mélypontok, és 4 százalékos jellemző processzorterhelés mellett az 1781 MB/s-os átlaggal az NVMe mezőny második helyét foglalta el ebben a tekintetben a PRO család sarja.

A lineáris írás példás görbét rajzolt: minimális különbségek, 2131 MB/s-os középérték, ahogy azt kell. A véletlenszerű írás grafikonja ellenben követte a Samsung szabványt, és az 1700 MB/s körüli startot követő, nagyjából 500 MB/s-os, gyorsan ismétlődő kilengések után a lemezfelület 70 százalékától kezdve kíméletlen elgyengülésnek voltunk szemtanúi, minek során a svung egészen 600 MB/s-ra is mérséklődött – ennek ellenére az 1413 MB/s-os átlag majdnem háromszoros többletet jelent a konvencionális, SATA csatolót viselő meghajtókhoz képest.

CDM, HD Sentinel – SATA meghajtók

A teszteket a már szinte sztenderdnek számító, öt lefutásos CrystalDiskMarkkal folytattuk 16 GiB tesztméret mellett, majd a Hard Disk Sentinel olvasási és írási méréseit is bevetettük.

256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT)
256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) [+]

240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240)
240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) [+]

480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G)
480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) [+]

250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250)
250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) [+]

500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500)
500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) [+]

240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400)
240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) [+]

A SATA-s SSD-k CDM és HD Sentineles eredményei papírforma szerint alakultak, relatíve kis szórással, és számottevő lassulást a CDM esetében csak a 4K-s lemezműveleteknél tapasztaltunk, azt is inkább csak 1-es queue depth mellett. Egyedüli kivétel a Toshiba TR200-as meghajtója, ahol az írással kapcsolatos értékek már-már kriminális formát öntettek: bőven bekerültünk a 100 MB/s-os határvonal alá, és nem csak 4K-ban volt ez tetten érhető.

Érdekes azonban, hogy ugyanezen mérések a HD Sentinellel már korántsem mutattak ennyire katasztrófális képet, így arra gondolunk, hogy programspecifikus esetről lehet szó, és a CDM futása alatt a vezérlő valamilyen nehézségbe ütközött, ami bizonyosan nem állítható párhuzamba a melegedéssel, hiszen a termális görbét vizsgálva nagyon visszafogott, már-már meglepő értékeket láthatunk, amiket a fizikai mérés is alátámasztott.

CDM, HD Sentinel – NVMe meghajtók

480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C)
480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) [+]

Az NVMe-s vizekre evezve kicsit változékonyabb időjárás szakadt a nyakunkba. Az ADATA XPG GAMMIX S11 melegedett, és bár nem ért el kritikus hőmérsékletet, máshoz nem igazán tudjuk kapcsolni a kapottakat. A lemezfelület 25 százalékáig nagyjából egyezés volt az AIDA-val mértekkel, de utána három nagyobb pozitív teljesítménytüskétől eltekintve meglehetősen alacsony írási értékeket kaptunk eredményül, és a Sentinel olvasási tempó átlaga is csupán 1600 MB/s táján alakult. A CDM-nél pont fordított végkifejlettel találkoztunk, és a gyári specifikációkat sokkal jobban megközelítő szekvenciális számadatok jelentek meg a képernyőn, még ha a többi meghajtó mintájára a 4K-s lassulás teljes mértékben tiszteletét is tette.

480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G)
480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) [+]

Az A1000-es esetében a CDM-mel ellentétben a HD Sentinel kevésbé volt optimista, mint az AIDA. Az olvasás csupán 520-760 MB/s között fluktuált, de az írás záróakkordja már annál élesebb párhuzamot nyújtott a korábban mértekkel, miközben a termális mutatók is bőven a tűréshatáron belül mozogtak.

250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250)
250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) [+]

A 250 GB-os 970 EVO-nál is megfigyelhettük, hogy a CDM szekvenciális eredményei számottevően jobbak, mint az AIDA-ban mértek: a 3563 MB/s-os lineáris olvasás már egészen megvilágosodás-közeli állapotot idézett (bár 1-es queue depth mellett a mezőny leglassabb tagja), de az 1516 MB/s-os írás is jókedvű grimaszt váltott ki belőlünk. A HD Sentinelben mértek már jóval közelebb álltak az AIDA-s adatokhoz, és ugyanúgy szemtanúi lehettünk a teljesítmény csökkenésének, ami különösen az írásra volt igaz, bár a vezérlő hőmérsékletének emelkedése nem vezetett throttlinghoz: a görbe szép sima maradt.

500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500)
500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) [+]

Az 500 GB-os 970 EVO már némileg forrófejűbb volt, és a teszt negyedik negyedére a 75 °C-on is túlment a higany szála. 1420 MB/s környékén végzett az olvasás, ami az AIDA-s számok alatt van bőven, viszont az írás megintcsak jóval több azonosságot mutatott a maga 625 MB/s-os átlagával. A CDM természetesen megint sokkal jobban megközelíti az elvből vártakat a maga 3561, illetve 2460 MB/s-os szekvenciális olvasási és írási tempójával.

512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512)
512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) [+]

Az 512 GB-os 970 PRO CDM konklúziója nagyon egybevág az 500 GB-os 970 EVO-éval, gyakorlatilag alig van differencia. A Sentinel olvasása is kifejezetten hasonlatos, bár egy kicsivel jobb az átlag, és ehhez viszonyítva a lemezfelület első negyedén 6-800 MB/s-os pozitív teljesítménytüskék is megfigyelhetők. Az írás a lemezfelület 8-9 százalékától szépen beáll 1400 MB/s-ra, bár az utolsó negyedre – csakúgy, mint a 970 EVO esetében – a hőmérséklet itt is elhagyta a 75 °C-ot, bár előtte határozottan tovább időzött a mérsékeltebb tartományban.

AS SSD, Anvil's Storage – SATA meghajtók

A tesztek következő fázisában továbbra is hűek maradtunk a jól bevált dolgokhoz, és már izzítottuk is a népszerű AS SSD benchmarkot, 10 GB-os tesztmérettel. A rend kedvéért az IOPS eredményekről is mentettünk el képeket, bár ezeket nem igazán lehet a hétköznapi felhasználás minőségjelzőjévé tenni (és gyakran relatíve távol állnak a gyári specifikációkban meghatározottaktól – részben a befolyásoló tényezők miatt), így inkább csak extraként vannak jelen.

Ezt követte a program Copy Benchmarkja, mely háromféle módon vizsgálja az adatátviteli sebességeket. Az ISO modul egy darab nagy fájlt, a Program számos aprót, a Game pedig kicsi és nagy fájlokat másol vegyesen, minekutána szembesíti az egyszeri felhasználót az operációk átlagsebességével és a felhasznált időkerettel. Az AS SSD végeztével az Anvil's Storage Utilities került sorra: a tesztméretet 12 GB-ra állítottuk be, csakúgy, mint a legutóbbi alkalommal.

Elöljáróban megemlítenénk, hogy a Samsung NVMe-s meghajtói érdekes dolgot produkáltak, bár talán inkább az operációs rendszerünk döntött úgy, hogy megviccel bennünket: az eszközkezelőn belül mind a 250 GB-os 970 EVO-t, mindpedig az 512 GB-os 970 PRO-t 500 GB-os 970 EVO-nak látta, pedig a BIOS-ban minden a helyén volt. Mivel az AS SSD és az Anvil's Storage Utilities is a Windows belső adatbázisából szerzi az SSD-k információit, ezek a programok is hibásan jelenítették meg a típusokat, habár felhasználói felületükön (legalább részben) feltűntek helyes adatok is.

256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) 256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT)
256 GB ADATA Ultimate SU800 (ASU800SS-256GT) [+]

240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) 240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240)
240 GB GoodRAM Iridium Pro (SSDPR-IRIDPRO-240) [+]

480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) 480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G)
480 GB Kingston UV500 (SUV500/480G) [+]

250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) 250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250)
250 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E250) [+]

500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) 500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500)
500 GB Samsung 860 EVO (MZ-76E500) [+]

240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) 240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400)
240 GB Toshiba TR200 (THN-TR20Z2400) [+]

Az eredmények legtöbb esetben egyeztek az AIDA-ban már korábban mértekkel, plusz-mínusz 30 MB/s-os határon belül. Néhány kivétel volt azonban, melyek közül elsőként itt van rögtön a 256 GB-os ADATA Ultimate SU800 esete, ahol az AS SSD-s írás majdnem 200 MB/s-mal volt gyorsabb, és ahol az AIDA-s lineáris írás eredményéhez az Anvil's Storage 4K QD4 (queue depth 4) értéke volt sokkal-sokkal közelebb, mintsem a saját szekvenciális számai. A másik ilyen jelentősebb differencia az 500 GB-os Samsung 860 EVO-t érintette, ahol az ADATA lemez mintájára az AS SSD-s értékek jóval az AIDA-sok felett vannak (plusz 180 MB/s), és az Anvil's benchmark írása is 110 MB/s-mal fürgébbnek mutatkozik (és ismét a 4K QD4 számok vannak karnyújtásnyira az AIDA lineáris eredményétől). A SATA-s záróakkord Toshiba TR200-nál kivételesen az Anvil's Storage mutatott 80 MB/s-mal lassabb tempót, mint az AIDA.

AS SSD, Anvil's Storage – NVMe meghajtók

480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) 480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C)
480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 (AGAMMIXS11-480GT-C) [+]

Első NVMe-s alanyunknál, az ADATA XPG GAMMIX S11-nél, már számottevő különbségek adódtak a mérések folyamán. Az AS SSD olvasási eredménye 800 MB/s-mal rosszabb, írása pedig 900 MB/s-mal jobb volt, mint az AIDA-ban. Az Anvil mérése is hasonló tendenciát mutat: az AIDA-hoz képest körülbelül 400 MB/s-mal lassabb az olvasás, ellenben az írás gyakorlatilag duplája annak (ezzel az ottani maximumhoz közelít), és ismét a 4K QD4 érték van közelebb az AIDA szekvenciális átlagához.

480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) 480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G)
480 GB Kingston A1000 (SA1000M8/480G) [+]

A Kingston A1000-ese az AS SSD-ben bő 300 MB/s-mal lassabb az AIDA-hoz képest, viszont 200 MB/s-mal gyorsabb írásban. Az Anvil tesztje 370 MB/s-mal van lemaradva az AIDA-tól, de az írási eredmények már 40 MB/s-os határon belül mozognak.

250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) 250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250)
250 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E250) [+]

500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) 500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500)
500 GB Samsung 970 EVO (MZ-V7E500) [+]

A 250 GB-os 970 EVO esetében az olvasás szinten van az AS SSD és az AIDA között, viszont előbbiben 910 MB/s-mal jobb írási eredmény született, ami inkább az utóbbi maximum értékével van köszönőviszonyban. Anvilban az olvasás 340 MB/s-mal, az írás 120 MB/s-mal lett gyorsabb, mint AIDA-ban, de legalább az írás során itt is feltűnik az AIDA-ban tapasztalt, nagymértékű sebességcsökkenés. Az 500 GB-os EVO AS SSD és AIDA olvasása megközelítőleg egy tartományban mozog, de az írás háromszorosa az AIDA átlagnak és inkább a maximumhoz konvergál. Az Anvil mérései is ilyesforma konklúziókat szültek, így azok alátámasztják az AS SSD számait.

512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) 512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512)
512 GB Samsung 970 PRO (MZ-V7P512) [+]

A 970 PRO-nál gyönyörűen egymás mellé tehető az AS SSD-AIDA vonal, és bár az Anvil esetében valamivel nagyobb a különbség, legalább azonos tartományokban mozognak az értékek.

PCMark 8

A szintetikus próbasorozat futtatása után kipróbáltuk a meghajtókat valós alkalmazásban is, ami jelen esetben a PCMark 8 Storage és Expanded Storage benchmarkját jelenti (korábbi írásunkban taglaltuk ennek a felépítését), abból is külön figyelmet szenteltünk a legkomolyabb terhelést előidéző Adobe Photoshop heavy tesztnek. Az alábbi, kattintható táblázatban foglaltuk össze a Storage 2.0 teszt eredményeit.

Storage 2.0 World of
Warcraft v2
Battlefield 3
v2
Adobe
Photoshop
light v2
Adobe
Photoshop
heavy v2
Adobe
InDesign v2
Adobe
After Effects
v2
Adobe
Illustrator v2
Microsoft
Word v2
Microsoft
Excel v2
Microsoft
PowerPoint v2
Storage 2.0
Score
Storage 2.0
Bandwidth
256GB ADATA
Ultimate SU800
58,7 másodperc 134,1 másodperc 115,7 másodperc 364,8 másodperc 58,5 másodperc 70,9 másodperc 72,4 másodperc 28,5 másodperc 9,3 másodperc 9,3 másodperc 4925 223,18 MB/s
240GB GoodRAM
Iridium Pro
58,9 másodperc 134,8 másodperc 114,6 másodperc 361,1 másodperc 58,2 másodperc 71,3 másodperc 72,7 másodperc 28,5 másodperc 9,3 másodperc 9,3 másodperc 4922 214,18 MB/s
480GB Kingston
UV500
58,6 másodperc 134,1 másodperc 114,2 másodperc 362,4 másodperc 57,9 másodperc 70,9 másodperc 72,2 másodperc 28,4 másodperc 9,3 másodperc 9,2 másodperc 4950 246,56 MB/s
250GB Samsung
860 EVO
57,8 másodperc 132,6 másodperc 113,1 másodperc 358,7 másodperc 56,8 másodperc 70,3 másodperc 71,4 másodperc 28,1 másodperc 9,1 másodperc 9,1 másodperc 5008 326,22 MB/s
500GB Samsung
860 EVO
58,1 másodperc 133,2 másodperc 113,5 másodperc 359,3 másodperc 57,1 másodperc 70,6 másodperc 71,8 másodperc 28,2 másodperc 9,2 másodperc 9,2 másodperc 4985 301,32 MB/s
240GB Toshiba
TR200
59,3 másodperc 135,8 másodperc 115,4 másodperc 378,8 másodperc 58,8 másodperc 71,7 másodperc 73 másodperc 28,6 másodperc 9,4 másodperc 9,3 másodperc 4873 180,28 MB/s
480GB ADATA
XPG GAMMIX
S11
57,6 másodperc 131,9 másodperc 109,6 másodperc 350,3 másodperc 55,7 másodperc 70,1 másodperc 71,1 másodperc 27,9 másodperc 9,1 másodperc 9 másodperc 5065 537,78 MB/s
480GB Kingston
A1000
58,6 másodperc 134 másodperc 113 másodperc 357,9 másodperc 57,6 másodperc 71 másodperc 72,3 másodperc 28,3 másodperc 9,3 másodperc 9,2 másodperc 4960 258,36 MB/s
250GB Samsung
970 EVO
57,6 másodperc 131,9 másodperc 109,7 másodperc 350,6 másodperc 55,7 másodperc 70,1 másodperc 71,1 másodperc 27,9 másodperc 9,1 másodperc 9,1 másodperc 5061 472,32 MB/s
500GB Samsung
970 EVO
57,5 másodperc 131,7 másodperc 109,7 másodperc 349,7 másodperc 55,6 másodperc 70,1 másodperc 71,1 másodperc 27,9 másodperc 9,1 másodperc 9 másodperc 5068 551,43 MB/s
512GB Samsung
970 PRO
57,2 másodperc 131,3 másodperc 109,4 másodperc 349,6 másodperc 55,3 másodperc 69,8 másodperc 70,8 másodperc 27,8 másodperc 9 másodperc 9 másodperc 5089 707,16 MB/s

Szemléltetőnek mindhárom típusú Storage 2.0 tesztből választottunk egyet: a Battlefield 3 v2-t, mint játékot, a Microsoft PowerPoint v2-t, mint kevésbé gépigényes applikációt, és végül az Adobe Photoshop heavy v2 próbáját, mint erőforráséhes felhasználási módot.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Ahogyan látható, az irodai használat során (jelen esetben PowerPoint alatt, de a Wordre és az Excelre is igaz ugyanez) gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy milyen SSD van gépünkben, hiszen csupán egy-két tizedmásodpercnyi különbségek vannak a különböző modellek közt. Játékoknál a vártaknak megfelelően kicsit jobban szerepeltek az M.2-es eszközök, de mindössze 3-4 másodperc töltésidőbeli differenciáról beszélünk. Persze a sok kicsi a hetek, hónapok, évek alatt összeadódik, így erre a célra már érdemesebb lehet az új formátumba fektetni a pénzt. A nagy terhelést előidéző Photoshop Heavy esetében kicsit jobban kijöttek az eltérések, ez 10-15 másodperceket jelentett, természetesen az NVMe-s mezőny javára; itt – jó szokásához híven – a Toshiba TR200-asa megint kilógott a sorból, és jóval az egész bagázs mögött araszolt.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A sávszélességek vizsgálatakor sem szembesültünk váratlan végkifejlettel, az M.2-es SSD-k könnyedén utasították maguk mögé SATA-s rokonaikat. Egyetlen kivétel a Kingston A1000-ese volt, aki ebből a szempontból ugyan az átlagos SATA diszkek felett teljesített, de nem sokkal, és a Samsung 860 EVO-kat nem tudta beérni. Ez nyilvánvalóan a többi NVMe-s apparátushoz képest felezett sávszélesség miatt következett be (PCIe 3.0 x2 az x4 helyett), de elkeseredésre nincs okunk, hiszen például a játékoknál fontos olvasási tempóban azért jelentősen maga mögé utasítja a 2,5 hüvelykes eszközöket.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A Total bandwidth az írási és olvasási átlagtempót vizslatja, és jól látszik a PCIe 3.0-ás interfészt használó apróságok fölénye, bár az is szembetűnő, hogy ők sem igazán mentek 1500 MB/s fölé. A PCIe 3.0 x2-es buszt használó Kingston A1000-es értelemszerűen lemaradt az x4-es eszközöktől a felezett sávszélességnek köszönhetően, de még így is a SATA-s lemezek élvonalában lavírozott, és különösen a recovery fázisban remekelt.

A Total service time a tesztek lefuttatásához szükséges időt mutatja meg másodpercben. Mivel itt a Toshiba TR200-asa grandiózus módon leszerepelt, elkészítettük a grafikont nélküle is, hogy a többi versenyző eredményei könnyebben nyomon követhetőek legyenek.


(forrás: PROHARDVER!) [+]


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Itt a GoodRAM Iridium Pro nagyon felzárkózott az M.2-es csapathoz, ellenben a 250 GB-os Samsung 970 EVO nem brillírozott, főleg a degrade és steady fázisok végén teljesített alul, ami az AIDA-s, nem túl fényes írási tesztek ismeretében talán már nem is annyira meglepő.

A Disk busy time az adott alkalmazás meghajtóra történő várakozását számszerűsíti, és mivel a Toshiba egység itt is jócskán a mezőny mögött kullogott, ehhez is készítettünk egy második grafikont a jobb áttekinthetőség érdekében.


(forrás: PROHARDVER!) [+]


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A 250 GB-os 970 EVO megintcsak fajtársai mögött araszolt, az UV500-as Kingston is többször előzte be, mint nem, és csak a recovery fázisban tudott elhúzni a SATA-s vetélytárstól – esetében ugyanott lehetett jelentősebb teljesítménycsökkenést tapasztalni, mint a Total service time teszt alatt.

Windowsos másolás

A PCMark 8 Expanded Storage után eszközöltünk egy Windows környezetben történő másolást is batch fájl segítségével. Ennek során a Batman: Arkham Origins 18,4 GB-os, 8888 állományt tartalmazó mappáját, illetve egy 26,2 GB-os Acronis lemezképet mozgattunk SSD-ről RAM diskre, majd a RAM diskről vissza az SSD-re. A szintidők a következőképpen alakultak:

kis fájlok, SSD->RAM disk kis fájlok, RAM disk->SSD Acronis lemezkép, SSD->RAM disk Acronis lemezkép, RAM disk->SSD
256 GB ADATA Ultimate SU800 69,51 másodperc 59,48 másodperc 54,56 másodperc 61,51 másodperc
240 GB GoodRAM Iridium Pro 75,97 másodperc 63,37 másodperc 57,98 másodperc 64,10 másodperc
480 GB Kingston UV500 73,83 másodperc 113,29 másodperc 58,06 másodperc 151,66 másodperc
250 GB Samsung 860 EVO 71,24 másodperc 66,71 másodperc 56,16 másodperc 92,65 másodperc
500 GB Samsung 860 EVO 69,99 másodperc 57,76 másodperc 54,99 másodperc 101,74 másodperc
240 GB Toshiba TR200 82,74 másodperc 169,11 másodperc 60,4 másodperc 246,17 másodperc
480 GB ADATA XPG GAMMIX S11 41,65 másodperc 42,28 másodperc 13,62 másodperc 16,83 másodperc
480 GB Kingston A1000 51,76 másodperc 46,25 másodperc 26,09 másodperc 32,30 másodperc
250 GB Samsung 970 EVO 43,77 másodperc 53,96 másodperc 14,03 másodperc 52,73 másodperc
500 GB Samsung 970 EVO 41,19 másodperc 38,32 másodperc 13,30 másodperc 17,24 másodperc
512 GB Samsung 970 PRO 42,88 másodperc 39,85 másodperc 13,18 másodperc 12,48 másodperc


(forrás: PROHARDVER!) [+]


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A grafikonokon remekül megfigyelhető az NVMe-s eszközök közel kétszeres előnye kis fájlok másolásakor, ami nagyjából háromszorosra dagad a nagyméretű állomány pakolgatása során. Ehhez talán nem is szükséges több kommentár, de azt nem tudjuk nem megjegyezni, hogy a Toshiba TR200-as ismételten alulteljesített, méghozzá elég látványosan.

Összehasonlító grafikonok

Az AS SSD, CrystalDiskMark és Anvil's Storage Utilities eredményeit összesítve újfent kibontakozik előttünk az NVMe mezőny megkérdőjelezhetetlen előnye. A TR200-as Toshiba utolsó helyezése biztosítottnak látszik, de mentségére legyen mondva, legalább az olvasási műveletek alkalmával nincs túlságosan lemaradva, és ha játékhoz építünk gépet (amihez a töltésidők csökkenésének okán fontosabb az olvasás, mint az írás), még szódával elmegy kategória – más kérdés, hogy hasonló vagy minimálisan nagyobb összegért sokkal kiegyensúlyozottabb meghajtót is vásárolhatunk, interfésztől függetlenül.


(forrás: PROHARDVER!) [+]


(forrás: PROHARDVER!) [+]


(forrás: PROHARDVER!) [+]


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Az üzemi hőmérsékletek prezentálása előtt ismét szóvá tesszük, hogy semmilyen extra hűtést nem biztosítottunk az SSD-k számára. Az alkalmazott metódus amúgy kifejezetten egyszerű volt: a HD Sentinel írástesztjének legvégén (mielőtt az még teljesen befejeződött volna), lejegyeztük a szoftver által kijelzett, belső szenzorból nyert hőfokokat, és mértünk infrahőmérővel is, melynek érzékelős végét a lemezek vezérlőjéhez passzíroztuk.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Látszik, hogy az NVMe-s apparátusok lényegesen magasabb hőértékekkel rendelkeznek, főleg a fizikai mérésnél, de ez felületük méretének csekélysége miatt nem is meglepő. Ez volt az egyetlen vizsgatétel, ahol a Toshiba TR200-as sziporkázott: messze nála mértük a legalacsonyabb hőmérsékleteket. Ettől eltekintve a SATA-s csődület nagyjából egy húron pendült az ADATA SU800 sentineles eredményén kívül, mivel azonban a hőmérő számottevően alacsonyabb értéket kreált, ezt betudjuk a belső szenzor túlzásának.

Az NVMe-s sokaságban is körülbelül egy vonal mentén menetelnek a szereplők, és a vártaknak megfelelően a Kingston A1000-es szerepelt a legjobban. A legforrófejűbb az 500 GB-os Samsung 970 EVO és az 512 GB-os Samsung 970 PRO volt: a 90 °C irányába araszolva már határozottan javasoljuk dedikált hűtés alkalmazását, hogy a throttlingot elkerüljük.

Konklúzió

Az, hogy legalább az operációs rendszerünk számára ildomos egy SSD beszerzése, már régóta nem kérdés, hiszen a töltésidők és a lemezműveletek lényegesen gyorsabbak, mint a hagyományos winchesterek esetében. Mostanra, hogy a SATA 6 Gb/s sávszélességét is megfeszítettük konzumer fronton és elérkezett a PCIe 3.0-ás interfész kora, ismét felmerül bennünk a kérdés, hogy tényleg szükségünk van-e még gyorsabb eszközökre, vagy egyelőre megelégedhetünk azzal, ami jelenleg is van. Bár láthattuk az újkeletű NVMe-s meghajtók napnál is világosabb előnyét, de ez annyira mégsem szembeötlő a mindennapi felhasználás során, ha csupán irodai feladatok ellátásáról, multimédiáról vagy szimpla böngészésről van szó. Ehhez bőven elegendő egy jobbféle SATA-s lemez, hiszen ezen a színtéren a sebességük több, mint kielégítő.

Akkor is a SATA irányba fordulhatunk, ha alaplapunkon még nincs M.2-es aljzat, és nem szándékozunk PCIe-es adapterkártyát venni egy NVMe-s jómadár számára, vagy csupán x2-es PCIe foglalatok maradtak szabadon a deszkán (bár ebbe már belepakolhatjuk nyugodt szívvel az A1000-es Kingstont). Ebből a mezőnyből a GoodRAM Iridium Pro volt a kedvencünk, hiszen teljes mértékben tolerálható hőfokok és kiegyensúlyozott teljesítmény jellemzi, valamint az Adobe Photoshop heavy tesztekben is derekasan helytállt. Ha jobban belegondolunk, ez nem annyira meglepő, hiszen ő volt az egyedüli, aki 2,5 hüvelyken MLC NAND-ot használ. Hozzáférhetősége sajnos mára kérdéses lett, de talán még találkozhatunk vele valamely bolt polcán (esetleg rendelhetünk külföldről). Utolsó ismert ára 240 GB-os méretben körülbelül 30 000 forintra tehető, és kétségtelen, hogy ez egyáltalán nem olcsó, hiszen ennyi pénzért már kétszer ekkora tárhelymérettel rendelkező eszközt is birtokba vehetünk, viszont minden bizonnyal csupán TLC-set.


[+]

A második helyet az 500 GB-os Samsung 860 EVO-nak adjuk, a harmadikat pedig a 250 GB-os verziónak. Ha kifejezetten olcsón találunk 480 GB-os Kingston UV500-at, akkor választhatjuk őt is, bár vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk, és minden bizonnyal a leendő tulajdonosokat sem fogja maradéktalanul elbűvölni az általa diktált irammal, de legalább öt év rá a jótállás, illetve hardveres titkosítással is rendelkezik, ami bizonyos munkakörökben nagy könnyebbséget jelent egy elhagyott notebooknál.


[+]

Ha játékra adjuk fejünket, netalán olyan munkát végzünk, ahol gyakran van dolgunk írási és olvasási lemezműveletekkel sok és/vagy nagyméretű állományokkal, akkor nem kérdés, hogy érdemes az M.2 formátumba fektetni a pénzünket – csak a vásárlás előtt bizonyosodjunk meg róla, hogy számítógépünk háza megfelelő szellőzéssel rendelkezik. Az arany középútnak a Kingston A1000-ese tekinthető: hiába csak x2-es PCIe sávszélen üzemel, még így is a SATA csatolót használó diszkek fölött teljesít, különösen olvasásban, és nem is melegszik túlságosan, emellé pedig az ára és a garanciájának időtartama is egész barátságos.


[+]

Az ADATA GAMMIX nem nyűgözött le minket, és hűtőbordája is csak optikai tuningként értékelhető, mintsem valódi hőleadást elősegítő alkatrészként. Ebből a szempontból az NVMe-s Samsungokat sem értjük rézalapú matricájukkal: ahogy már korábban is írtuk, költésghatékony és jópofa ötlet, de minden valószínűség szerint több haszna lett volna, ha nem a hátoldalára ragasztják a gyártósoron.


[+]

Ettől függetlenül az 500 GB-os 970 EVO is meggyőzően teljesített, bár el tudunk képzelni olyan környezetet, ahol a melegedés már problémát okozhat. Ha a teljesítmény a szempontunk mindenek felett, akkor az MLC-s Samsung 970 PRO-t válasszuk, bár derekas felárat kell a minőségi többletért megfizetnünk.

240 GB GoodRAM Iridium Pro (SATA)
512 GB Samsung 970 PRO (M.2 NVMe)
500 GB Samsung 860 EVO (SATA)
480 GB Kingston A1000 (M.2 NVMe)
500 GB Samsung 970 EVO (M.2 NVMe)

Synthwave

A tesztelt SSD-ket az ADATA, a GoodRAM, a Kingston, a Samsung és a Toshiba bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés