Hirdetés

NVMe (NVM Express)

Hirdetés

Az NVMe (vagy NVMHCI, azaz Non-Volatile Memory Host Controller Interface) az AHCI utódjának tekinthető, melyet már kifejezetten az újabb, PCI Express csatolós flash-alapú adattárolókhoz, azaz SSD-khez terveztek. Ennek megfelelően a szabvány elsősorban az M.2 és a SATA Express csatolós SSD-knél kerül alkalmazásra.

A SATA csatoló, illetve a hozzá tartozó AHCI felület még a mechanikus merevlemez tulajdonságainak megfelelően került kialakításra, így ezek ma már nagyban korlátozhatják a rohamos tempóban fejlődő SSD-k képességeit. Ebből kifolyólag bizonyos gyártók próbálták megkerülni az AHCI-t, így saját felületet készítettek, ami különféle nehézségeket eredményezett. Az egyik ilyen az adott meghajtóról való rendszerindítás, amire minden alaplap esetében külön figyelni kellett. Ezenfelül az operációs rendszerek sem támogatták natívan az egyes megoldásokat, de az NVMe szabvány ezen problémákra is megoldást jelent.

Az NVMe tervezését a nulláról kezdték el, miközben szem előtt tartották a flash-alapú meghajtók alacsony késleltetését, illetve a magas szintű párhuzamos művelet végrehajtási képességüket.

A sebességbeli előny mellett az aktuális legfrissebb, NVMe 1.1 szabvány már az energiagazdálkodás tekintetében is előrelépést jelent, ugyanis ez a processzorokhoz hasonlóan különféle teljesítményállapotokat is leír, melyekbe alacsony terhelés, illetve üresjárat esetében léphet az adott meghajtó. Továbbá a gyorsabb végrehajtási tempónak köszönhetően a központi egység hamarabb kerülhet üresjárati állapotba, ami rendszerint további fogyasztáscsökkenéshez vezethet.

Az NVMe működéséhez természetesen megfelelő operációs rendszer is szükséges. Windows oldalról a 8.1-es és a Server 2012 R2 verzió már natívan támogatja a felületet.

Röviden összefoglalva, az NVMe egy nagyteljesítményű, SSD-kre optimalizált, jól skálázható, streamline regiszterrel és saját parancskészlettel rendelkező felület, mely idővel valószínűleg teljesen át fogja venni az AHCI szerepét.

Hirdetés