F, mint...
Máskülönben szerencsére a Silent Hill f szinte letehetetlen lett. Hangulata és a történet kiváló tálalása csak úgy hajt minket előre. Minden szegmens kellően tartalmas, de nincs elnyújtva, a jelenetek pedig szűkszavúak, de kifejezőek. A szériához visszatérő, legendás Akira Yamaoka sajátos hangzása egyfajta éteri, másvilági hangulatot kölcsönöz Ebisugaokának, míg Kensuke Inage a másvilág hangzásáért felelős. Az egész fenomenális összhatást kelt, amit fülhallgatóval érdemes kiélvezni, befogadva a muzsikával együtt a zajokat és neszeket, a természet máskor nyugtató hangzását a lények ijesztő zörejeivel.
Érdemes egyébként karakterünk naplóbejegyzéseit és az egyéb fellelhető dokumentumokat is elolvasni, mert nem csupán árnyalják a sztorit, de fontos részeit is tartalmazzák. A szereplők színészi alakításai és animációi szuperek, és érzelmek sokaságát tudják átadni és kiváltani. A Ryukishi07 álnevű író a Higurashi When They Cry és az Umineko When They Cry című visual noveljeivel már bizonyított, itt pedig bőven kamatoztatni tudta tudását. A sztori sokféleképp értelmezhető, de egyik fő témája a tradicionális társadalmi felfogás hatása az egyénekre, és kifejezetten a nőkre. A nőlétet vizsgálja meg, illetve azt, hogy miért mások határozhatják meg, hogy egy adott korban, egy adott helyen mit jelent nőnek lenni. Ezért is kifejezetten jó a kor- és a helyszínválasztás, ugyanis a második világháború utáni jelentős ipari fejlődés és modernizálódó társadalom a hagyományos felfogással ütközött, ahol az értékek mögé bújtatott bigottság az újszerű gondolkodással szembesült.
Emellett – remekül illeszkedve a Silent Hill-kánonba – az egyén döntéseit is elemezi a társadalom tükrében, valamint az ilyen döntésekből fakadó, mélyen meghúzódó indulatokat és bűntudatot. Mondhatni személyes tragédiák láncolata, amiket a társadalmi nyomás idéz elő. A történet elképesztő, megrázó, megható és igen mélyen meg tud érinteni, így többet nem is szeretnék róla elárulni. Úgy érzem, hogy időtálló alkotás született, ami rémisztően aktuális, nem csupán Japán és a hagyományok kapcsolata, hanem a világban zajló tendenciák és változások tükrében is. Központi tematikája persze – sajnos – talán mindig is aktuális volt, de most mélyebbre tudtak vele nyúlni. Mindez bravúrosan van elmesélve, bőven helyet hagyva a más interpretációknak. Sőt, az öt befejezés más-más vonatkozású, az újrajátszás pedig egyéb jeleneteket, sőt, más főgonoszokat is kínál. Az egész egy intenzív, zsigeri utazás a néppszichében egyéneken keresztül, ami borzasztó és nyomasztó – és ettől annyira szép.
A Silent Hill f egyszerűen fenomenális lett. Az év egyik legjobb játéka, ami nem csupán kihagyhatatlan, de mondanivalója és stílusa miatt – véleményem szerint – időtálló is lesz. Apró hibái eltörpülnek a komplex interaktív művészeti teljesítménye mellett. Egy több szempontból is sokrétű alkotás, ami vetekszik nívós elődjével, és nem csupán egy bravúros visszatérés, hanem a horrorműfaj egy új csúcsa. Ráadásul kifejezetten lenyűgöző, hogy a fejlesztő Neobards nemigen alkotott még ilyen kaliberű játékot, ugyanis amellett, hogy besegítettek nagyobb projektekbe, csak a Resident Evil Resistance és a RE:Verse multiplayer játékokon szorgoskodtak. A Konami producerei fantasztikusan válogatták össze a csapatot, amely tényleg szívvel és lélekkel állt neki a projektnek. Emellett mélyen és a legjobb értelemben, ízig-vérig japán alkotás, amitől még érdekesebb. Alig várom, hogy merre tovább mind a sorozatnak, mind a Konami egyéb projektjeinek, ugyanis egyértelmű, hogy megragadták a széria lényegét. Ahogy anno a Silent Hill 2-nél, most is azt éreztem, hogy egyszerűen minden épp ideálisan alakult. Bármi legyen is utána, ez legalább már létezik.
A Silent Hill f PlayStation 5-re, PC-re és Xbox Series konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega biztosította.
Georgiadisz Leonidas
Összefoglalás
A Silent Hill f bravúros, rémisztő visszatérése a sorozatnak, ami pontosan tudja, hogy mitől jó a pszichológiai horror. Kíméletlen, elgondolkodtató és mindenek felett élvezetes – kihagyhatatlan.
A Silent Hill f legfőbb pozitívumai:
- Mély, elgondolkodtató, megható és megrázó történet;
- fantasztikus hangulat, remek képi és zenei világ;
- izgalmas és letehetetlen, élvezetes játékmenet.
A Silent Hill f hiányosságai:
- A harcrendszer szigora megosztó lehet;
- a tárhely-menedzsment frusztrálóvá válhat.