AMD Radeon R7 250 videokártya: ha ló nincs...

Hirdetés

Összegzés

Összesítésünk alapján a Radeon R7 250 az utolsó helyre szorult. A GTX 650 körülbelül 6, míg márkatársa, a HD 7750 közel 10 százalékkal volt gyorsabb nála.

Az előbbi megállapításnak megfelelően a teljesítmény/fogyasztás mutatót tekintve sem mondhatunk túl sok jót az R7 250-ről.

Véleményünk szerint a Radeon R7 250 nem sikerült túl jól. Az AMD minden bizonnyal nem szeretett volna új lapkát tervezni, így a mérnököknek abból kellett "főzni" ami rendelkezésükre állt, erre pedig az OEM, illetve mobil szegmensben már korábban bevetett Oland éppen kapóra jött. Az vitán felüli, hogy ezen lapka előállítása olcsóbb, mint Cape Verde kódnevű elődjéé, ugyanakkor a hasonló teljesítmény eléréséhez kompromisszumokat kell kötni, bár még ehhez mérten is lemarad az R7 250.


[+]

Egy kellemes árazással éppen megbocsájtható lenne a HD 7750 alatti teljesítmény, de ezzel szemben az R7 250-es megoldások jelenleg 22-24 000 forint környékén érhetőek el, miközben ennyiért még HD 7750-et is lehet kapni. Mindezek ismeretében nem is kérdés, hogy a kettő közül melyiket vennénk inkább, de attól tartunk, hogy idővel eltűnnek a boltok polcairól a több mint másfél éve ott megtalálható modellek, így a 20 000 forint körüli árkategóriában keresgélő vásárlók "ha ló nincs, jó a szamár is" alapon rá lesznek utalva az R7-es kártyákra.

Oliverda

A tesztben szereplő ASUS R7 250 grafikus kártyát a Ramiris Europe Kft. biztosította.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés