Tévézzünk!
Az analóg tunerre tulajdonképpen nem lehet semmiféle panasz, élvezhető a kép, a sok esetben még igen gyatra forrás ellenére is. A színek talán egy kicsit fakóbbak a kelleténél, és olykor némi elmosódást is tapasztaltunk. Ilyenkor jött jól, hogy a képélesítés nemcsak jól hangzó marketingfogás, hanem a valóságban is működő opció. Olykor egészen a maximumig növeltük, és még így sem találkoztunk a máshol, máskor megszokott, idegesítő képhibákkal. Mindent összevetve teljesen élvezhető képminőséget produkált a modell akár két-három méteres távolságról is, ami a jelek minőségét és azt tekintve, hogy végül is egy 42 hüvelykes televízióról beszélünk, igen jól hangzik.
Ez a tévé is kínál különféle képjavító technológiákat, ám ezekkel óvatosan kell bánni. A Szuper felbontás funkció a gyártó szerint főleg a kisebb felbontású tartalmak esetén jöhet jól, ám sajnos azt tapasztaltuk, hogy bekapcsolásakor néhány esetben zajos lett a kép, ez pedig sokkal feltűnőbb volt, mint a pozitív hatások.
A gyártó a G20 széria kommunikációjában kihangsúlyozza, hogy sportműsorok nézésére ez az egyik legjobb megoldás a piacon. Kíváncsiak voltunk, mi ebből az igazság, és komoly áldozatokat hozva végignéztünk egy csomó foci- és teniszmeccset, intenzíven követtük a snooker vébé eseményeit, és bele-bele pillantottunk a túraautó-bajnokságok, illetve a Forma-1 futamaiba. És, hát mondhatjuk, hogy ebben az esetben marketingtrükkről szó sincs. Tényleg ez az egyik legjobb tévé, amin valaha sportközvetítéseket néztünk! Utánhúzás? Csóva-hatás? Mintha soha nem is lett volna! Sőt, még a Juventus-szindrómával (az olasz csapat fekete-fehér csíkos meze kombinálva a sárga számmal, illetve mezfelirattal megőrjíti, idegesítő villódzásra készteti a legtöbb tévét) sem találkoztunk.
Szintén kritikus pont szokott lenni, bár sokan nem figyelnek oda rá, a csatornaváltás gyorsasága. A TX-P42G20E szerencsére villámgyorsan ugrál a csatornák között, nem tapasztaltunk tipikusan agyrobbantó, egy-két másodperces várakozást.
Mozizzunk és játsszunk!
A készülék támogatja a 24p technológiát, azaz képes a lejátszóról származó, másodpercenkénti 24 képkockás anyag lejátszására úgy, hogy megtartja az eredeti képsebességet és képritmust. Sőt ha ilyen jelet érzékel, akkor automatikusan erre a módra vált, és a felhasználónak ezzel sem kell bajlódnia.
Ez szép és jó, de mi a helyzet akkor, ha nagyfelbontású tartalmat küldünk a tévére? Nem túlzás azt állítani, hogy a HD és Full HD anyagok megjelenítésére találták ki ezeket az eszközöket elsősorban, és nem is mondanak csődöt. Főleg akkor az igazi az élmény, ha a felhasználó a THX színprofilt választja, vagy ha hajlandó időt szánni az ideális paraméterek beállítására.
A TX-P42G20E tartalmaz egy multimédia lejátszót, amely képes a DivX HD anyagok kezelésére, ellenben sem a MKV-kal, sem a WMV kiterjesztésű fájlokkal nem boldogul. Egyes pletykák szerint egy-két trükkel ez a probléma orvosolható, viszont ezzel mi nem kísérleteztünk. Szintén apróbb hiányosság, hogy a modell nem képes a külső feliratokat az AVI formátumú anyagokhoz hozzárendelni, ezt azért megoldhatták volna, szó, ami szó. Mivel az AVCHD formátum kifejlesztésében a Panasonic igen jelentős szerepet játszott, így egyáltalán nem meglepő, hogy e szabványt is támogatja a tévé.
Játékok esetében nyilván az Input lag az egyik legfontosabb tényező, ami jelen esetben már-már elhanyagolható volt, köszönhetően nagyrészt nyilván a gyors válaszidőnek, de azért az borítékolható, hogy a jövőben biztosan érintik e területet is a fejlesztések. A régebbi plazmáknál gyakran előfordult az a jelenség, hogy hirtelen mozgásokat tartalmazó konzol vagy PC-s játék esetén zavaró, leginkább zöldes tónusú utánhúzás jelent meg a képernyőn. Ezt az effektet nevezik foszforlagnak, és a hírek arról szóltak, hogy a gyártók, és így a Panasonic is, komoly energiákat mozgósítottak ennek kiküszöbölése érdekében. Azt megállapíthatjuk, hogy az erőfeszítéseik sikerrel jártak, mert ezzel a zavaró jelenséggel most már egyáltalán nem találkoztunk.
Korábban gondot okozott a plazmáknál az úgynevezett Beégés effekt, amikor is ha sokáig ugyanaz a képi információ jelent meg a képernyőn, akkor annak megszűnése után megőrzi ezt a képtartalmat. Ennek kevésbé agresszív veriója Ghosting névre hallgató jelenség, amikor is ugyanez történik, ám egy idő után azért eltűnik a kijelzőről ez a zavaró tartalom. A gyártók, már az a kevés aki megmaradt, érthetően minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy megoldják ezt a problémát. A G20E teljesítményéből arra következtethetünk, hogy a Panasonic mérnökei belefutottak valahol a Bölcsek Kövébe, hiszen mi egyáltalán nem találkoztunk ezekkel a csúf jelenségekkel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
