Hirdetés
Menürendszer
Az Olympus Stylus XZ-2 menürendszere teljesen eltér a gyártó korábbi kompakt modelljeinél alkalmazott rendszerektől. Sőt, a gép komolyságára utal, hogy az XZ-2 a legfrissebb PEN és OM-D gépnél látott menüt kapta, amely ugyanolyan, mélységekbe menő paraméterezést és egyénre szabást tesz lehetővé. Összesen öt fő menüponttal találkozhatunk, melyek – a negyedik kivételével – mind egyetlen oldalból állnak, így rendkívül gyorsan és egyértelműen kezelhetők. Az igazi mélyvíz azonban az említett negyedik pontban található, amely az „Egyéni menü” nevet kapta.
Az említett egyéni menüpontban olyan funkciók és szolgáltatások több száz paramétere található meg, mint például az AF/MF-é, a nyomógomboké és a tárcsáké, az expozícióé, a fénymérésé és az ISO értékeké, a vakué stb. Hogy valamiféle elképzelésünk legyen ennek a negyedik menüpontnak a mélységéről, készítettünk egy pár perces videót, ahol az egyes, itt található funkciókat végiglapozzuk, íme:
Természetesen az XZ-2 rendelkezik gyorsmenüvel is, amit az OK gomb megnyomásával lehet előhívni. Itt a fényképezés legfontosabb összetevőit állíthatjuk be igényeinknek megfelelően, mint például az AF módját, az ISO értéket, a fénymérést, a fehéregyensúlyt, az ND szűrőt, az arcérzékelést, a képstabilizátort stb.
A fő menürendszer és a gyorsmenü mellett a kijelzőre kérhető információk is nagy segítséget nyújtanak fényképezéskor. A fő menüben beállítható, hogy az INFO feliratú gomb nyomkodására milyen paraméterek jelenjenek meg a kijelzőn állandó jelleggel (például az ISO érték, az aktuálisan kiválasztott művészi szűrő, a működési mód, az expozíció korrekció, a rekesz- és a zárérték, a felbontás, a képstabilizátor állapota, a behelyezett memóriakártyán még szabad hely stb.
Természetesen képnézegetéskor is rendelkezésre áll egy egyedi menü, ami alapvető képszerkesztési módszereket kínál fel: az árnyékkompenzáció, a vörösszemjavítás, a vágás, a méretarány cseréje, az átméretezés, illetve az e-Portré funkciók akár utólagosan is alkalmazhatók fotóinkra.
Az Olympus XZ-2 menüje tud magyarul is, a funkciók zöme pillanatok alatt áttekinthető és paraméterezhető, de ha óhajtjuk, akár el is merülhetünk a beállítások óceánjában, amit a negyedik fő menüpont kínál. Szerencsére ez utóbbiban elég egyszer mindent saját igényeink szerint beállítani, így nem kell a fényképezés során ismételten idetévedni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!