Hirdetés

GeForce RTX 4060 videokártya teszt: Ada takaréklángon

Az NVIDIA aktuális GPU-architektúrájának eddigi legkisebb tagját az ASUS tálalásában próbáltuk ki.

Bevezető, versenytársak

A VGA-piac problémáinak dacára azért az NVIDIA folytatja az újabb és újabb 4xxx-es GPU-k piacra dobását. Tesztalanyunk a május közepén bejelentett középkategóriás trió legkisebb tagja, a GeForce RTX 4060, mely kifejezetten alacsony fogyasztást (115 wattos TGP-t) ígér alaposan megkopasztott Ada Lovelace architektúrára épülő processzorával. Esetünkben egy enyhén túlhajtott példány, az ASUS Dual GeForce RTX 4060 OC segítségével próbálhattuk ki, hogy mit tud ez a 300 dolláros árszintre ígért GPU.

AD107 – AD106 levágva

A gyakorlatlan vásárló azt gondolhatná, hogy a 4060 alapvetően a 4060 Ti (melynek kapcsán az architektúrát már részletesen ismertettük) egy kicsit gyengébb változata lesz majd, de a helyzet az, hogy a két betű elhagyásával az NVIDIA egy igen komoly műtétet jelöl: az AD107-400 kódnévvel rendelkező grafikus processzor ugyanis veszített az órajelekből, a számolóegységekből, de lassabb a memóriabusz is (ami maradt 128 bites, így ezen a területen az újdonság lassabb, mint az előző generációs RTX 3060 volt). Tesztalanyunk a hivatalos 1830/2460 MHz-es órajelekhez képest kapott egy enyhe tuningot, így a gyári beállításokkal 1830/2505 MHz-en üzemel.


[+]

A tesztben szereplő, hasonló szintű GPU-k fontosabb jellemzői
VGA megnevezése MSI GeForce
RTX 4070
Gaming X Trio
MSI GeForce
RTX 4060 Ti
Gaming X Trio
ASUS Dual GeForce
RTX 4060 OC
ROG Strix GeForce
RTX 3060 OC
AMD Radeon RX 7600 AMD Radeon
RX 6600 XT
AMD Radeon RX 6600
Kódnév AD104-250 AD106-350 AD107-400 GA106-300 Navi 33 XL Navi 23 XT Navi 23 XL
Gyártástechnológia 5 nm (TSMC 4N) 8 nm (Samsung) 5 nm (TSMC N5/N6) 7 nm (TSMC N7)
Mikroarchitektúra Ada Lovelace Ampere RDNA3 RDNA2
Tranzisztorok száma 35,8 milliárd 22,9 milliárd 18,9 milliárd 12 milliárd 13,3 milliárd 11,1 milliárd
295 mm2 190 mm2 156 mm2 276 mm2 204 mm2 237 mm2
GPU alap/turbó órajel 1920/2610 MHz 2310/2670 MHz 1830/2505 MHz 1320/1882 MHz 1720/2655 MHz 1968/2589 MHz 1626/2491 MHz
GPU/shader órajele
üresjáratban
210 MHz dinamikusan változó
Shader processzorok
típusa
stream (16+16 co-issue) multiprecíziós vektor
Számolóegységek száma 5888 4352 3072 3584 2048 1078
Textúrázók száma 184 textúracímző
és -szűrő
136 textúracímző
és -szűrő
96 textúracímző
és -szűrő
112 textúracímző
és -szűrő
128 textúracímző
és -szűrő
112 textúracímző
és -szűrő
ROP egységek száma 8 blokk (64) 2 blokk (64)
Memória mérete 12 288 MB 8192 MB 12 288 MB 8192 MB
Memóriavezérlő 192 bites crossbar 128 bites crossbar 192 bites crossbar 128 bites hubvezérelt
Memória órajele terhelve 21 000 MHz (GDDR6X) 18 000 MHz (GDDR6) 17 000 MHz (GDDR6) 15 000 MHz (GDDR6) 18 000 MHz (GDDR6) 16 000 MHz (GDDR6) 14 000 MHz (GDDR6)
Üresjáratban 51 MHz (GDDR6X) 51 MHz (GDDR6) dinamikusan változó
(GDDR6)
Max. memória-
sávszélesség
504 000 MB/s 288 000 MB/s 271 000 MB/s 360 000 MB/s 288 000 MB/s 256 000 MB/s 224 000 MB/s
Dedikált
HD transzkódoló
2x NVENC8 NVENC7 2x RME
Hardveres videó-
lejátszás támogatása
2x NVDEC5 NVDEC5
Hivatalos fogyasztás ~200 watt ~160 watt ~115 watt ~170 watt ~165 watt ~160 watt ~132 watt

Kattintásra a táblázat kinyílik

Megemlítenénk még, hogy az RTX 4060 tápellátását – a PCIe sín mellett – egy hagyományos 6+2 tűs tápcsatlakozó biztosítja, a kommunikáció pedig PCIe 4.0 x8 sínen keresztül történik. Ez régebbi, csak PCIe 3.0 interfésszel rendelkező PC-k esetében jelenthet hátrányt. Multimédiás felhasználók számára lehet érdekes, hogy a takarékoskodás jegyében csak egy nyolcadik generációs NVENC és egy ötödik generációs NVDEC egység került a GPU-ra, ami nyilván visszavetheti a videó(de)kódolás sebességét bizonyos szituációkban.

GeForce RTX 4060 ASUS-módra

A Dual széria az ASUS alapszintű modelljeit tömöríti, neve pedig arra utal, hogy a gyártótól megszokott három helyett csak két ventilátor gondoskodik a hűtésről. Jelen esetben ez várhatóan nem lesz nagy probléma, hiszen a 115 wattnyi hőmennyiséggel ez a két 95 mm-es légkavaró is képes lesz megbirkózni. Alattuk egy három hővezető csőre épülő bordázat lapul, mely a GPU mellett a memóriát és a VRM komponenseket is hűti.


[+]

Az utóbbi időben megszokott, gigantikus VGA-khoz képest a Dual GeForce RTX 4060 OC viszonylag kisméretűnek tűnik, de a látszat némileg csal, hiszen 227 x 123 x 50 mm-es mérete azt jelenti, hogy 2,5 kártyahelyet igényel a gépházban. A 630 grammos tömeg viszont teljesen baráti, nincs szükség külön támaszra.

Hirdetés

[+]

A kártya burkolata két részből áll, a felső része műanyag, a hátlap viszont alumíniumból készült, legvégén pedig pár szellőzőnyílást is találunk, melyeken keresztül a VGA alatt megrekedő meleg levegő távozhat. A dizájn terén az ASUS a tech noir stílusra szavazott, a szinte fekete színre szürke betűk és szögletes grafika került. Extrákra ne számítsunk, nincs RGB világítás vagy külön ventilátorvezérlés, de kapunk kétféle beállításcsomagot Performace és Quiet néven – ahogy azt már megszokhattuk, az utóbbi némi teljesítményvesztésért cserébe konzervatívabb ventilátorvezérlést jelent. Csatlakozókból egy HDMI (2.1a) és három DisplayPort (1.4a) áll rendelkezésre.


[+]

Tesztkörnyezet

Megújult tesztkörnyezetünket a GeForce RTX 4060 Ti tesztjében már bemutattuk, és az alapok azóta sem változtak, de egy módosítást azért eszközöltünk: nyugdíjba küldtük az évek óta megbízhatóan dolgozó FSP Aurum PT1200 tápegységet, és egy DeepCool PX1200G-vel helyettesítettük. A váltás oka szimplán annyi, hogy lépést szerettünk volna tartani a legújabb szabványokkal, és a PX1200G már ATX 3.0-s, nem kell tehát adapterkábelekkel foglalkozni az új nagy NVIDIA grafikus kártyák esetében, a félpasszív üzemmód pedig a zajszint ellenőrzését segíti.

Tesztkörnyezet
Alaplap Gigabyte X670E AORUS Master
Processzor AMD Ryzen 7 7700X (PBO: Enabled)
Processzorhűtő Fractal Design Celsius S36
Memória 2 x 16 GB G.Skill Trident Z5 Neo DDR5-6000
Videokártya MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio 12G (driver: 531.93)
SSD - Kingston UV500 480 GB
- Patriot Viper VP4100 1 TB
Ház Cooler Master Test Bench V1.0
Tápegység DeepCool PX1200G
Operációs rendszer Microsoft Windows 11 Professional x64 22H2

A szoftverek tekintetében nincs változás, a játékok és beállítások maradtak azok, mint korábban:

A használt szoftverek és beállításaik
Játékprogram API Videojáték-motor Beállítások
Assassin’s Creed Valhalla DirectX 12 AnvilNext Minden maximumon, de Adaptive Quality=OFF
Company of Heroes 3 DirectX 12 Essence Engine 5.0 Minden maximumon, Texture: High
Dirt 5 DirectX 12 Ego Minden maximumon, DXR bekapcsolva (ahol elérhető)
Far Cry 6 DirectX 12 Dunia Ultra preset, DXR opciók bekapcsolva (ahol elérhető)
Horizon Zero Dawn DirectX 12 Decima Ultimate Quality, Clouds: High
Metro: Exodus Enhanced Edition DirectX 12 4A Extreme Preset, RTQ Normal, Reflections Hybrid (csak DXR-rel fut)
Shadow of the Tomb Raider DirectX 12 Foundation Minden maximumon, SMAAT 2x, Ambient Occlusion: BTAO, DXR Shadows: Medium
The Callisto Protocol DX12 Unreal Engine 4 Ultra preset, FSR2 kikapcsolva
World War Z: Aftermath Vulkan Swarm Minden maximumon, AA: TAA, FidelityFX CAS On

Mérési metodikánk is változatlan, tehát minden benchmarkot háromszor futtatunk, a megjelenítés sebességét pedig az OCAT segítségével mérjük, és az eredmények alsó-, illetve felső 5 százalékát „eldobva” állapítjuk meg a minimum, illetve átlagos fps értékeket.

Most pedig következzenek az eredmények! Ne feledjük, hogy a GeForce RTX 4060 elsősorban a Full HD felbontás kiszolgálására született (bekapcsolt DXR mellett), de persze a DLSS3 támogatásának köszönhetően a WQHD is megkockáztatható.

Eredmények: Assassin’ Creed Valhalla

Eredmények: Company of Heroes 3

Eredmények: Dirt 5

Eredmények: Far Cry 6

Eredmények: Horizon Zero Dawn

Eredmények: Metro Exodus Enhanced Edition

Eredmények: Shadow of the Tomb Raider

Eredmények: The Callisto Protocol

Eredmények: World War Z

Összefoglalva az eredményeket, az látszik, hogy a 4060 valóban a Full HD-ban játszó, de a 4060 Ti árát sokalló vásárlók kártyája lehet, hiszen ez az a felbontás, ahol a maximális minőségi beállítások mellett is kellően magas fps értékeket láthatunk. A versenytársakkal összevetve egyértelmű, hogy a 4060 Ti láthatóan gyorsabb nála, az előző generációhoz képest pedig történt érezhető előrelépés.

Fogyasztás és hőmérséklet

A TSMC 4N-re épülő grafikus kártyákkal már korábban is elégedettek voltunk a fogyasztás területén, és a GeForce RTX 4060 sem lóg ki ebből a sorból, még ebben a gyárilag tuningolt formában sem. Ez jól látható az alábbi grafikonon, ahol az ASUS Dual GeForce RTX 4060 OC a mezőny legalacsonyabb fogyasztását produkálta a játékok futtatása közben. Nyilvánvaló, hogy ez a hőmérsékletekre is hatással van, és lehetővé teszi, hogy a többiekéhez képest kisebb méretű hűtés is 60 °C alatt tartsa a GPU-t.

Értékelés

A GeForce RTX 4060 a Ti változathoz hasonlóan a Full HD-ban játszó vásárlókat célozza, de az NVIDIA több helyen is igyekezett a költségeken csökkenteni azért, hogy a 300 dolláros határ alatt tudja tartani az ajánlott fogyasztói árat. Tesztalanyunk a gyári tuning ellenére is 299 dolláros MSRP-vel rendelkezik, tehát a célt sikerült elérni (hazánkban az árak jelenleg 130 000 forint környékéről indulnak) – a kérdés az, hogy milyen kompromisszumokat kell ezért kötni. A spórolás több helyen is jelentkezik: a multimédiás részen végzett vágás aligha fog sokakat zavarni, de a 8 GB VRAM pár éven belül már kevésnek bizonyulhat. Régebbi gépeknél a GeForce RTX 4060 mint bővítési opció az x8-as PCIe 4.0 interfész miatt nem feltétlenül ideális választás.

Önmagában vizsgálva a kártyát, az látható, hogy a spórolás ellenére Full HD felbontásban nincs semmi gond a játszhatósággal, maximális minőségi beállítások és bekapcsolt sugárkövetés mellett sem. Sőt, kihasználva a DLSS3-at, még a WQHD is megcélozható – bár ez már erősen játékfüggő is, hiszen nem mindegyik programban van ott a megfelelő támogatás ehhez.

Ami a versenytársakat illeti, házon belül az előző generációs GeForce RTX 3060-hoz képest körülbelül 18-20%-os gyorsulásra számíthatunk. Ez nem valami nagy generációs ugrás, de azért érezhető, ahhoz viszont nem minden esetben elég, hogy az újdonságot versenyképessé tegye az RTX 3060 Ti-vel szemben is, mely jelenleg nagyon hasonló árakon érhető el a piacon, és sok esetben valamivel gyorsabb tud lenni. Az AMD oldaláról a kicsit olcsóbb, de valamivel lassabb 7600 jöhet szóba vetélytársként, aki spórolni akar, annak ez is egy alternatíva a használtpiac mellett, ahol már RTX 3070-et is kapunk ennyi pénzért.

A tesztelt kártyával kapcsolatban az ASUS jó munkát végzett, a hűtés bőven elég az alacsony fogyasztású GPU melegedésének kordában tartásához, miközben alacsony zajszinten üzemel, ennek fényében pedig a Quiet beállításokra igazából nincs is szükség.

NVIDIA GeForce RTX 4060 GPU ASUS Dual GeForce RTX 4060 OC 8GB

Wombath

Az ASUS Dual GeForce RTX 4060 OC 8GB videokártyát az ASUS bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények